Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
MŰVÉSZ SZERELEME.. Aztán lassan, némán mentek egymás mellett, míg egy tisztáson ráakadtak Paulára és Ernőre, kik heves művészeti vitába voltak merülve. — Úgy, Ernő, remélem, meggyőztem. Maga is be fogja ismerni, hogy gondolatnak nem kell lenni a festményben, amely végre is nem vezérczikk. Nem szabad a műfajokat összekeverni, amit a kedves David kezdett, s gondolom Kaulbach, a németeknél. Ezeknek az uraknak a képei olyan érdektelenek, mint a filozófiai kézikönyvek. A genre, melyet fölfedeztek, csak olyanoknak jó, akiknek sem színérzéke, sem érző szíve nincs és így mások gondolatait mázolhatják a vászonra. Nevetséges! Ernő kezet csókolt neki. Magának mindig igaza van. A dolog csakugyan nevetséges . . . — Most meg rám hagyja! Egyszerűen rám hagyja! Lássa be, hogy igazam van. Eh, maga kiállhatatlan ember. Most meg nevet! * — De hisz a lehető legkomolyabb vagyok Γ Olyan mint Arzén és Elza. Hát belétek mi ütött? — szólt az érkezőkhöz fordulva. — Olyanok vagytok, mintha leforrázták volna! — Semmi, éppen semmi — válaszolt Arzén. — Elzának utániról beszéltem. Paula hirtelen ránézett. —· Útjáról ... amelyet a múírt nyáron tett?