Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
MŰVÉSZ SZERELEM 14 ! játszadozó szellő felszedte a lehullott leveleket és seperte . . . seperte maga előtt az ismeretlen felé. Paula azonban nem törődött a természettel és nagy étvágygyal evett, nagyokat nevetve mindegyik darab sajtnál, amelyet szájába dugott. Ezalatt ismét előtűnt a lakodalmi menet s feléjök közeledett. — Nézze, Arzén — szólt Paula hirtelen, — nézze, jönnek a lakodalmasok. Milyen furcsa nép! Látja a vőlegényt? Az ott azzal a nagy kalappal. S mellette az a fehér szoknyás, milyen jó folt a komor alapon! Az a mennyasszony. Jaj csak ide jönnének! Milyen mulatságos lenne. Látja a vőfélyt? Milyen hóri-horgas! De még igen festői alak a többi között. S ez a vénasszony ! Akár csak egy Ribera - tanulmány. Milyen ránczos és milyen sárga ! Jó modell volna, szeretném lefesteni! S erre jönnek. Bravo ! Bravo ! Paula tapsolt örömében. Arzén azt találta, hogy ez a gyermeteg mozdulat nincs összhangban lényével. De annál jobban állott neki, hogy arcza kipirult, gyönyörű volt ragyogó szemeivel. — Milyen szép! — gondolta Arzén, s kezét a leány kezére tette. — Mit akar ? — kérdezte Paula hirtelen, Arzén szemeibe nézve. — Szerelmes kántor! — kiáltott fel aztán s elnevette magát.