Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
XXXVI. OGY magányos óráiban ne csak Paulával foglalkozzék, esténként ismét dolgozni kezdett. Félben hagyott regényét folytatta. Amint e munkájában lapozott, egyszerre csak arra a helyre jutott, ahol a hősnő lelkének szövetét rajzolta meg, és pedig úgy, a mint akkor Paulát, Ernő szavaiból és lappangó szerelméből képzelte. Amint elolvasta e lapokat, gúnyosan mosolygott. — Milyen hamis, milyen élettelen alak! Elvont tökéletesség, mely végtelenül halvány, mintája: Paula mellett. Paula mellett, aki tele van hibával. Újra kezdte hősnőjét rajzolni. Igyekezett használni mindazt, amit Paulánál tapasztalt. Olyan alakot akart, amely hús és vér legyen. De valami hiányzott a képből. Valamit még