Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)

22 JUSTH ZSIGMOND — Otthon van a kisasszony ? — kérdezte Arzén a szobaleányt. — Igen, csak tessék besétálni. Belépett. Elza ott ült varróasztalkája mellett és egy régi brokáton foltozgatott. — Látom, hogy szorgalmas, mint mindig . . . — Hogyne! A munka unalom- és­­ gond­űző. De mondja, mi az oka, hogy Ernő olyan váratlanul érkezik meg ? Én azt hittem, hogy csak pár hét múlva jön haza. — Hiszen tudja, édes Elza, hogy Ernő éppen olyan jó barát, mint a­milyen jó testvér. Én ir­tam­ neki, hogy kis bajom akadt . . . Jól fog esni, ha Ernőt látom. Elza felnézett munkájáról, s rábámult Arzénra. Ha a regényíró tudott volna olvasni ezekben a sötétkék szemekben, melyet szép, hosszú szem­pillák árnyékoltak, bizonyára észre veszi, hogy ez a leány, a­kiben eddig csak Ernőnek a húgát látta, a barátságnál mélyebb érzést rejteget ma­gában. De tán jobb is volt reá nézve, hogy mit sem olvasott ki a leány kék szemeiből. Hiszen sze­retni úgy sem tudta volna soha. Mert Elza csak jó volt. Azok a tulajdonságok, a­melyek a leg­több nőnél a szívet olyan fényes eredménynyel pótolják, nem voltak meg benne. Soha sem lehe­tett szépnek mondani, és már túl volt a harminc

Next