Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
JUSTH ZSIGMOND 14 ilyen gondolkozású emberek rendesen csak a szellemi létra alsóbb fokain találhatók, s itt is majdnem kizárólag pozitív irányokért lelkesednek. És mégis Ernő művész volt minden ízében. Vérmérséklete, szervezete és ennek következtében világnézete is a renaissance művészeire emlékeztetett. Optimista volt — művészeti értelemben. Az egész természetben csak a napfényt látta, csak a virág illatát érezte meg; csak a jót látta, akarta látni az emberben. Megragadta a perczet, ha szép. A szép iránt érzett rajongás megkívántatta vele a formák és színek mámorát, csak úgy, mint az érzékiség közönségesebb nyilvánulását is, mert nemcsak mint művész hanem mint ember is érzéki volt. Szeretett jól élni, szerette a szerelmet. Szenvedélyességében kellett okát keresni annak is, hogy gyakran a perez hatása alatt változott : ebben a perezben tan egy gyönyörű, napfényes, színgazdag tájért lelkesült, egy negyed óra múlva már egy finom arczél ragadta el. Aztán jött egymás, a jó Isten tudja miféle benyomás, és lelkesült, és el volt ragadtatva ismét. Forró vére gyorssá, de összhangzóvá tette életét. Forró szenvedély beszélt szemeiből, műveiből, de a szenvedély kifejezése csak úgy, mint a renaissance festőinél, harmonikussá vált nála.