Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)

40 JUSTH ZSIGMOND ha mondom! Mondd, nem tudod élvezni a re­naissance képeit sem ? Persze Bastien Lepage valamelyik mázolása jobban tetszik neked, mint egy Rafael-kép ... — Ezt nem mondtam. A renaissance festői, a­kik szent képeket festettek, vallásosak voltak. Veronese, Tizian nagy compositióiban van-e egy vonás, egy szín, egy mozdulat, a­melyet e nagy festők nem láttak volna ? Ezeknek a bíbor és hermelin szokottabb látvány volt, mint a mi «genre» festőinknek a pipi kendő. Ámbár ebben a korszakban is az arczkép érdekel leginkább. Lionardo da Vinci Giocondáját már éppen a leg­magasabb polc­on látom, a­hová csak festő el­juthatott . . . — Természetesen —vágott szavába Ernő.— De azért nemcsak a képet magát, hanem a genre színvonalát is tekintetbe kell vennünk — foly­tatta mind erősebb hangon. — Végre is, tán csak magasabb rendű művész az, ki Socrates fejét festi meg, mint a­ki egy érett görögdinnyét má­zol ?! Hogy is győzzelek meg ? És a festő keze­ fejével kerek mozdulato­kat tett, mintha ecsetét kezelné, mintha csak színt rakna fel egy lelki szemei előtt lebegő képre. Az író pedig az atelier sarkában sátorszerűen rendezett kerevetre feküdt s nyugodtan játszott

Next