Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)

46 JUSTH ZSIGMOND gúlát, meg a felmerülő kép mögött elrejtett tit­kos rugók ... És az első szerelem ! ... Emlék­szik Elzácska a Horgosék Linájára ? Tudja, mikor Karolina­ napján éjjeli zenét adtam neki, s másnap az egész falu engem nevetett, mert már Lina az új postatiszt jegyese volt?! Elza némán bólintott fejével, hogy emlékszik erre is nagyon jól. Ez a «nevetséges» történet volt első szerelmi bánata, ekkor ébredt tudatára annak, hogy viszontszerelem nélkül szereti Ar­zént. Ezután következett az a hosszú, de nagyon hosszú tizennégy év . .. És az évekkel a lehetőség is elmúlt, hogy őt megszeresse, ma már vén leány, minden kiváló tulajdonság nélkül, övé már csak a lemondás lehet. Arzén ragyogó nevű író, övé a dicsőség. Útjaik örökre elváltak, érzi, tudja. De legalább láthatja mindennap, hallhatja hangját, tud örö­méről, bánatáról, s elénekelheti neki dalait. Csak ezért tanult meg énekelni, ezért fejlesztette hang­ját ... így elmondhatta neki sokszor, sokszor azt, a­mit a világon senkinek sem mondott el eddig, hogy szereti, nagyon, vég nélkül, örökre .. . A két ifjú most meleg hangon, néha nagyokat nevetve, majd elkomolyodva mesélte ifjúságát egymásnak. Azokat a jól ismert históriákat, ka­landokat, az első kép sikerét, az első szigorú kritika után következő napok szomorúságát, re-

Next