Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)

MŰVÉSZ SZERELEM 67 — Milyen kedves kis mókusház! Kedves, na­gyon kedves fészek . . . tehát ez az atelier ?! Hova lát innen az ember ? Szeretem a fekvését. Ez az utcza emlékeztet Auteuil-re. Nem ta­lálja, Teréz, hogy Yon műterméből majd ilyen a kilátás ? . . . Közel vagyunk az Andrássy­­úthoz. Jól választott, mondhatom. Ez az új kép ?... — s Paula Arzénnak hátat fordítva megállott a történelmi tárgyú kép előtt. — Szép. Meleg színek. Sok szín. Igen . . . Egész elementáris színek. Az ég és a táj jól van festve. Darius ? . . .' Istenem, ilyen is lehetett. . . Ugy­e, Gilády ? Ez volt az első szó, a­melyet e délután Ar­zénhoz intézett. — Lehet ... De a kép, a­mi a színezést illeti, mindenesetre sikerült. — Azt mondom én is . . . Gratulálok, Ernő. Csak más tárgyat keressen. Nézzen körül . . . fesse azt, a­mit lát, a­mit érez. — Úgy hiszi, hogy ezt nem érzem? — De igen, igen . . . csakhogy nem úgy ér­tem ... És ha végre már történetet fest, adjon be nekünk egy kis «történeti mákonyt», mint a­hogy azt a nagy . . . — Flaubert mondta — egészítette ki mondatát Arzén. — Igen, Flaubert — és hirtelen elfordulva

Next