Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
MŰVÉSZ SZERELEM 67 — Milyen kedves kis mókusház! Kedves, nagyon kedves fészek . . . tehát ez az atelier ?! Hova lát innen az ember ? Szeretem a fekvését. Ez az utcza emlékeztet Auteuil-re. Nem találja, Teréz, hogy Yon műterméből majd ilyen a kilátás ? . . . Közel vagyunk az Andrássyúthoz. Jól választott, mondhatom. Ez az új kép ?... — s Paula Arzénnak hátat fordítva megállott a történelmi tárgyú kép előtt. — Szép. Meleg színek. Sok szín. Igen . . . Egész elementáris színek. Az ég és a táj jól van festve. Darius ? . . .' Istenem, ilyen is lehetett. . . Ugye, Gilády ? Ez volt az első szó, amelyet e délután Arzénhoz intézett. — Lehet ... De a kép, ami a színezést illeti, mindenesetre sikerült. — Azt mondom én is . . . Gratulálok, Ernő. Csak más tárgyat keressen. Nézzen körül . . . fesse azt, amit lát, amit érez. — Úgy hiszi, hogy ezt nem érzem? — De igen, igen . . . csakhogy nem úgy értem ... És ha végre már történetet fest, adjon be nekünk egy kis «történeti mákonyt», mint ahogy azt a nagy . . . — Flaubert mondta — egészítette ki mondatát Arzén. — Igen, Flaubert — és hirtelen elfordulva