Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
MŰVÉSZ SZERELEM 69 megkönnyebbített, az ilyen tájkép pedig olyan csendes, nyugodt munka ! — Igen, mert nem «voulu» — és Paula Arzénra nézett, ki azon törte fejét az ablaknál, hogy tulajdonképen mit akar ez a leány?! Boszantani akarja Ernőt ? Kaczérkodni akar vele ? Vagy pedig őszintén, önkéntelenül mondja azt, ami a szívét nyomja, minden utógondolat nélkül?! Hanem azt bizonyosra vette, hogy e leány eszes s tudna vele lépést tartani a nagy életúton. Utóbb aztán ki akarta verni a fejéből ezt a gondolatot. Hisz ez lehetetlen ! De hát akkor hogy viselje magát vele szemben? Eh, egészen közönyösen, ez az egyetlen mód arra .. . hogy .. . hogy ... minden a régiben maradjon. . — Igen, Paula kisasszonynak igaza van — szólt Ernőhöz. — Hányszor mondtam én mindezeket! — Most már ketten egy ellen?! ... Ej, ej, de rosszul jártam, és még hozzá legjobb barátom — s hirtelen Paulára tekintve — legjobb barátaim — javította ki magát. Ezalatt Elza Teréz kisasszonynyal beszélgetett, ki a tizenöt éves leánykák gyermetegségével mesélt a német katonákról. — De menjünk ebédelni, hívnak, — fordult Elza Paulához. És a társaság nem valami vígan, de vígságot erőltetve, lement a földszinti ebédlőbe.