Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
58 JUSTH zsigmond kézitáskájában van . . . tudom, oda tette az utolsó narancscsal, melyet ma estére tett el.... meg van ? Adja Ernő a karját. De milyen szép ez az indóház! Mikor készült el ? Még nem is láttam ... Szép, egy kicsit nehézkes . . . Bár nem annyira, mint a müncheni. Látták? ... De milyen kérdés? Megkapta Elza nővére a levelemet? Írtam neki sokat . . . De csak tegnap irtam, tán majd csak holnap kapják meg. Ez lesz aztán mulatságos ,história! Akkor majd együtt olvassuk el ... Én felolvasom! Paula túlságosan sokat s igen gyorsan beszélt és csupa olyan dolgokat, melyek egy cseppet sem érdekeltek. Boszantotta, hogy Arzén itt van, bár az egész úton azon gondolkozott, hogy mit mondjon neki, ha esetleg ő is a perronon lesz ? Bécstől egész Pestig, ezen járt az esze, meg Ernőn. Látta erős, hatalmas, férfias alakját, s mit vőlegényén leginkább csodált, mert «szellemi málhájára» — ezt a kifejezést Paula nagyon szerette — nem sokat adott, abban is egészen nő lévén, hogy tökéletesen alanyi volt ítélete. Csak azt fogadta el, ami önmagához hasonló, s ezért érdekelte Arzén mindjárt első könyve óta. Ernő levelei magukban még nem keltötték volna fel érdeklődését. Ernő különben ma eléggé tetszett neki ... De azért figyelme mégis csak Arzénra irányult.