Márton József: Három nyelvből készült oskolai lexicon, vagyis szókönyv 1. (Bécs, 1816)

Előbeszéd

Meg ennek a’ második kiadásnak kijövetele előtt, a’ volt már a’ szándékom, hogy egynéhány Tudós Haza­fiakkal együtt, egy­—a’ mennyire tsak lehet, — tökél­le­tes nagy Lexicont adjunk ki, a’ mellybe a’ Deák nyelv is felvétessék. Ezt a’ jó igyekezetét mindenek h­elybe­­hagyták, nem tsak, hanem ezen való örömöket velünk több ízben éreztették, és a’ Munkának végrehajtására bennünket ösztönözni meg nem szűntek. Mit lehetett volna az egyesült erőtől várni, arról ezen nagy Lexicon­­nak egynéhány kinyomtatott első árkusai, mellyek a’ Ha­zában sok Maecenasok és Tudós Hazafiak kezeikben megfordultak, bizonyságot tehettek. Azonban a’ papiros pénz betsének­ leszállítódása minden igyekezetünknek egyszerre nyakát szegte, úgy hogy a’ Munka kiadására felvett­ módnak végrehajtásában boldogulni lehetetlen volt. Hogy az előfizetés útja, a melly egyebaránt az ef­féle költséges, ’s világossabban szóllván, ma hatvan hetven ezer forintba kerülő nagy Munkának kiadására legalkal­­matosabb volna, — a’ mai időben nem használható, azt igen könnyű általlátni , mivel egy illyen könyv minden Részeinek a’ kinyomtattatása nem hónapokig, hanem esztendőkig tart, a’ melly idő alatt a’ dolgok ára már ma a’ hihetetlenségig szokott növekedni, úgy hogy a’ könyv árát esztendőkkel előre kiszabni nem lehet. Ámbár a’ k­örnykiállások még máig is terhesek, és tsak a’ reménység táplál boldogabb jövendővel; mindazál­­tal bízván Nagylelkű Nemzetünk Nemes szívű Nagyjainak bíztató bátorításokban, és pártfogásokban, bízván sok va­gyonos és tehetős Hazámfiainak a’ hasznos tudományok eránt viseltető buzgó hajlandóságokhoz, íme a’Lexicon­­nak harmadik kiadása is megjelenik, még pedig először ennek ezen kissebb kiadása Oskolai Lexicon neve alatt, a’közönséges kívánság szerént három nyelven , mellynek­ I Darabja a’ Német-Magyar-Deák Rész, II Darabja a’ Magyar - Német- Deák Rész, III Darabja a’ Jé­eák - Magyar - Német Rész. Mihelyt az O­s­k­o­l­a­i L­e­x­i­c­o­n n­a­k mind a’ három Da­rabja a’ sajtó alól kiszabadúl, nyomtatás alá adódik a’

Next