Borászati Lapok – 8. évfolyam – 1881.
1881-10-10 / 28. sz
— 233 — Ezen 10 szin egy fokozatban egyesítve képezi Salleron „colorimeterét", amelybe minden vörösborszin beleillik és megnevezhető, amint ezt jövő számunkban ábrák kíséretében be fogjuk mutatni. Molnár István: Magyarország borkivitele .*) I. Nagy örömmel és elismeréssel láttam a múlt évben a magyar földművelési minisztérium részéről kifejtett ama fáradhatlan tevékenységet, hogy bortermelésünk iránt a múlt időkben elkövetett mulasztásokat a lehetőségig helyrehozza. Habár részemről sok fontos és sürgős teendőt még mellőzöttnek látok, másfelül pedig a jövő virágzás életfeltételeiül ajánlottak között sokat korainak, lényegtelennek, sőt egészen tévesnek tartok, de már maga a jóakaratú törekvés dicséretre érdemes és csak a szakemberek feladata lesz, a felvetett kérdéseknek nyilvános és alapos megvitatása által a földművelési minisztériumot a kezdeményezés tövises pályáján az eltévedéstől megóvni. Én e téren nem tartom magamat szakembernek, a bortermelést azonban Magyarország három nevezetes borvidékén már két évtized óta és pedig a legjobb sikerrel folytatom, és éppen ez bátorít arra, hogy szőlő- és pinczekezelésünk hibáinak feltárására tollat ragadjak. Ami nekem sikerült, az másoknak is sikerülhet, és mivel nekem sikerült, másokat is ösztönözhet arra, hogy megkísértsék azt, s ki fog tűnni, hogy váljon az általam elért eredmények csupán a vak szerencsének vagy kivételes viszonyoknak köszönhetők-e, avagy csupán saját eljárásom eredményei. Hogy éppen most teszem ezt, annak oka báró Puteanu Ödönnek e lapok 25. és 26-ik számában a Miklós Gyula borászati kormánybiztos által ajánlt „borkiviteli részvénytársulat" ügyében megjelent levele. Egyik nemzeti hibánknak, sőt valóságos szerencsétlenségnek nevezhető az, hogy nagyon szerettünk egymásra kölcsönös dicséreteket mondani, és ha valami nem sikerül, annak okát másokban és nem önmagunkban keresni. Ez áll mezőgazdasági termelésünk legtöbb kérdésére, és így a szőlőtermelésre is Most az átkos közös ügyben, majd a miniszterben, majd ismét az amerikai versenyben keressük az okot, de azt, hogy magunk tanulatlanok, restek és irreálisok vagyunk, senki sem meri nyíltan kimondani, sőt aligha van olyan, ki ezt legalább elismerte volna önmagában is. Innen származnak szerencsétlen gazdasági állapotaink közül uralgó ama számtalan tévtanok, melyek egyikének gyakori hangoztatása indított arra, hogy nyíltan és kímélet nélkül kimondjam, miben kell a létező bajok okát keresnünk. E tévtanok egyike tudniillik az, „hogy a magyar bornak nincs piacra és nincs megfelelő ára." Mig van e két állításnál valami alaptalanabb, mert a tiszta, hamisítatlan és kellő érettségi fokú magyar borok mindenkor bármily mennyiségben és eléggé jó áron eladhatók. Hogy a külföldi vásárlók többé nem jelennek meg azok pinczéiben, kik által már egyszer teljesen rászedettek, az nagyon természetes, valamint az is, hogy az illetők aztán az illető egész vidék iránt bizalmatlanokká lesznek és a víz, ecset és szemét keverékéből álló émelyítő folyadékot, mely gyakran bornak neveztetik, semmi áron sem akarják megvásárolni. Az a termék, melyről báró Puteani azt állítja, hogy 1878 ban literenként 1 krajczárjával kelt el, valószínűleg éppen nem érdemelte meg a bor nevet és 1 krajczárt is csak azért adtak meg literjéért, mivel a fájdalom még mindig érvényben lévő italmérési monopólium lehetővé tette a vásárlónak, nyereséggel kimérni e kotyvalékot ama fogyasztók között, kik éppen az ő borát kénytelenek fogyasztani: ha az italmérési monopólium nem léteznék, akkor az ily zagyvalékot valószínűleg senki sem venné meg s ez igen nagy előny lenne bortermelésünkre, mert igy kényszerülve lenne a bortermelő, hogy széllejét és borát okszerűbben kezelje, mint azt eddig tette. Azt sem kell hinnünk, hogy az e tekintetbeni átmenet csak hosszabb évek alatt is költséges beruházások árán volna elérhető. Én nem a magam szőlőjéről és nem a drágább borokról szólok, hanem ama bortermelőkről és borokról, melyek hektoliterjét 8—10 fitért lehet kapni és éppen ezen borokról állítom azt, hogy azon szerencsétlen, ki 1878-ban borát literenként 1 kiért volt kénytelen eladni, amelyért nem is érdemelt többet: szorgalom, értelem és becsületesség által három év alatt minden beruházás nélkül is kiküzdhetett volna boráért 8ert minimális árt. Nyolczárt azonban már oly összeg, mely mellett a termelő megtalálja számadását,*) de egyszersmind *) Valljon ? Szerk.