Borászati Lapok – 31. évfolyam – 1899. 27-52. sz.

1899-07-02 / 27. sz

26. SZÁM. 31-IK ÉVFOLYAM. Ennek a közleménynek csak egy teremtő eszköze lehet — egy nagy napilap. Egy megvásárolhatatlan, egy megveszte­gethetetlen, egy felfelé és lefelé egyaránt füg­getlen nagy napilapra van szüksége minden magyar embernek, akinek egy tenyérnyi föld­jéhez a hazának van köze, vagy aki, mint az értelmiség tagja, eszével szolgálja a közönsé­get, vagy mint iparos végez Magyarországon becsületes munkát. Az agrár­mozgalom vezetői, gróf Károlyi Sándorral élükön, biztosították ezt a fontos sajtó­orgánumot a magyar gazdaközönségnek. Minden gazda, minden tisztviselő, minden iparos járat ma már napilapot. A „Hazánk" támogatása tehát újabb áldozatot nem követel a közönség részéről. Tessék­­, évi július hó 1-étől kezdve a „Hazánk" napilapot járatni, csinálja meg, tegye nagygyá a magyar közönség a maga becsületes, tisztességes, mindig az igaz érdeket szolgáló lapját. Lám a „Borászati Lapok” is a maga aránylag szűk szakkörében is nagygyá és ha­talmassá lett, mert a magyar szőlőtermelő közönség felfogta programmját, abban meg­találta a maga érdekeit és felkarolta a la­pot szerte az országban. De a tizenkilenczedik századvég na­gyon kiélesítette már az érdekellentéteket, ezek elsimítására nem elegendők a szaklapok, ide a mi érdekeinket, a nemzet többségének ér­dekeit szolgáló politikai napilapra is van szükség. A „Hazánk11 volt az egyetlen magyar napilap, a­mely a borhamisítások kérdésében is a termelők mellé állott és segített visszaverni a megvásárolt tollak támadásait. A „Hazánk" szívvel-lélekkel a mi lapunk, segítsen nagggyá tenni a szőlőtermelő közön­ség is. * A „Hazánk" programmját lapunk mai számának más helyén szó szerint közöljük, ez ma a magyar, nemzeti programm. Olvassa el a „Borászati Lapok" közön­sége és akinek tetszésére van, sorakozzék a „Hazánk" köré. A b­orszövetkezetek és borkereskedelem harcsa Németországban. A mi borkereskedőink legerősebb argu­mentuma a borhamisítás leleplezésére megin­dult mozgalom ellen a sovinizmushoz való felebbezés volt, ez a jól ismert és annyiszor bevált fegyver, mely kellő hangulat mellett népszerűségéből ma sem veszített. Csakhogy a „hangulat" a gazdák körében már erre nincs meg. Minek tartjuk a szennyest eldugva, mikor arról úgyis tudnak mindenütt és a külföldi piaczokat egymásután, exportáló üzletembereink inszoliditása miatt elveszítettük, mielőtt itthon borkereskedelmünk korrumpált mivoltát teljes meztelenségében mutattuk volna be. Sötétben operácziót végezni nem lehet, oda világosság kell. Szégyen a dologból nem háramlik az országra, hanem csakis a bor­pancsoló c­égekre, melyek neveit olvasva, a külföld fejbólintva mondja : „debuisset pridem, mi már végeztünk ezekkel az urakkal". Különben a német export, mert hiszen erről van mindig szó, már azért is jelentéktelen, mert éppen Németországban a borhamisítás talán még szemérmetlenebbül folyik mint mi­nálunk, igaz, hogy ott a törvény túlliberálisan volt megalkotva. A tavaszszal a bortörvény reformálása ügyében egybehívott u. n. „bor­parlament"-ből épületes dolgokat olvashattunk, mert a németekben van annyi őszinteség, hogy hibáikat nem szépítgetik akkor, mikor azokat orvosolni akarják. A borhamisítók ellen meg­indult küzdelemnek ott is a borszövetkezetek a leghívebb fegyvertársai, melyekkel szemben a merkantil érdekek védői a borhamisítóknak siettek segítségekre. Tudnunk kell, hogy Németországban a szö­vetkezetek iránti érdeklődés roppant nagy és minden téren óriási eredményeket képes fel­mutatni. Nem csodálkozhatunk tehát azon, ha a sarokba szorított borkereskedők, kiknek leg­hangosabb szócsöve a „Deutsche Weinzeitung" a legéktelenebb prüszkölésben törnek ki a szö­vetkezetek ellen. Tout comme chez nous. Azért, hogy a borszövetkezetek magyar barátai tiszta képet alkothassanak maguknak arról, hogy másutt is erős fallangot kell áttörniök a kez­deményezőknek, ha legvitálisabb érdekeiket győzelemre akarják vinni, bemutatjuk a D. W. legutolsó számának egy förmedvényét. Merít­sünk abból a meggyőződésből, hogy akadályok nélküli győzelemre kilátás nincsen, erőt küz­delmünk folytatására. A százfejű hydra fejét egyenként kellett lepörkölni, az ellenirány sophistikájának szörnyszülötteit egyenkint kell legázolni, ha győzni akarunk. A „D. W." kérdéses czikke fordításban így hangzik: „Újabb időben a kereskedelem minden egyes ága, tehát a borkereskedelem ellen is, ellenséges agrármozgalom indult meg. A szőlő­termelők egy Bizonyos csoportjának ez a moz­galma azonban szerencsére nem vezetett ered­ményhez és majdnem biztosra vehető, hogy e csoport legtöbb tagja a régi elvekhez tér vissza, hogy a kereskedővilággal barátságosan érint­kezve megfelelően értékesíthessék termésöket. Ez azonban már nem lesz oly könnyű, mint valaki gondolná, mert a kereskedelem ellen irányított nagyhangú támadások még élénk emlékezetében vannak mindenkinek. Abból a czélból, hogy csak részben is teljesíttessenek azon ígéretek, miket a szövetkezetek alapítá­sakor oly szépen festettek a szőlőtermelők elé, a szövetkezetek állandó bizgatására végre a szót tett is követte és az emberekben meg­fogamzott a borárver­ések megtartásának gon­dolata. Az Ahr vidékén alakított neuwiedeni bor­termelő egyesületet működéséből kitűnik mily eredménytelen volt eljárásuk, daczára annak, hogy gazdaságokat nyitottak és a fogyasztókat egyenesen pussírozták. A szövetkezetek meg­idézett szellemeitől nem tudtak többé szaba­dulni. A neuwiedeni központi szövetkezet kicsi­ben való elárusításra berendezett bormérést nyitott Kölnben. Azonban ezzel is csak negatív eredményt ért el. Miután tehát a fogyasztó közönséggel való közvetlen érintkezés és a borkereskedelem hallatlan gyanúsítása daczára alapos fiaskót szenvedtek, egyet fordítottak a köpenyegen és borárverések és hasonló intézmények útján igyekeztek ismét a borkereskedőkhöz közeledni. A mellett azonban a különböző egyesületek továbbá is árusítják a szövetkezetek termékeit, természetesen nem azokon a helyeken, a­hol a kereskedőket a borárverések eszméjének meg akarják nyerni. A boroknak borárverések útján való értékesítését különösen a neiwideri központi szövetkezet támogatása mellett Wies­badenban létesített­ központi elárusító szövetkezet tűzte ki czéljául. A­míg tehát egyrészt a bor­kereskedelmet diskreditálni akarják és annak konkurrencziát akarnak csinálni, másrészt meg akarják nyerni a kereskedő világot a borár­verések eszméjének, daczára anak, hogy a bor­termelő egyesületek a borárverések főhelyén is, a Rajna vidékén, borméréseket nyitnak, pl. legújabban Neudorfban. Az eredmény előrelátható volt. A borár­verések lanyhán folytak le és a bornak egy nagy része eladatlan maradt. Az elért árak sem feleltek meg a várakozásnak. Minden szakem­ber tudja, hogy az ilyen árak elérhetése czél­jából nem volt szükséges az, hogy bortermelő szövetkezeteket alakítsanak. Azonban még feltéve azt is, hogy az el­ért árak megfeleltek volna az illető vidékek borai rendes árának — a­mi jelen esetben nem áll — akkor is igen kétségesnek kell ki­jelentenünk az elért eredményt, mert a keres­kedő világ nagy része az előbb felhozott okok­ból megszakította a szövetkezetek tagjaival az összeköttetést, ez pedig oly körülmény, mely a jövőre való tekintettel is erősen latba esik. Ha azonkívül még egy rajnai szakember abbeli kijelentését is figyelemre méltatjuk, hogy né­hány borkereskedő csak azért vett részt a borárveréseken, mert a fenforgó viszonyok kö­zött olcsóbban akarta beszerezni szükségletét, mint bármely más vidékén a Rajnának, akkor körülbelül tiszta képet alkothatunk magunknak a rajnai bortermelő egyesületek központi el­árusító szövetkezete által az idei borárverése­ken elért eredményről. A szövetkezet titkár­jának az aukc­iók megnyitása előtt tett abbeli nyilatkozata, hogy az egyesületek a kereske­dőkkel karöltve óhajtanak munkálkodni, nem állhatta útján a sikertelenségnek, mert a ke­reskedők nagyon jól tudták, hogy a szövetkeze­tek kétszínű játékot űznek, mert például Köln­ben most is éppúgy, mint a borárverések előtt teljes mértékben foly a kicsiben való el­árusítás. Azokat, a­kik a bortermelők egyesületeinek fejlődését és működését figyelemmel kisérték, nem lephette meg a sikertelenség. Mily gúny rejlik pl. abban, hogy az egyesületek hivatalos közlönye felszólítja a borkereskedőket arra, hogy végre álljanak össze az egyesületekkel és vegyenek részt a borárveréseken. A lap ugyanazon számában pedig kínálja a köz­ponti elárusítóhely „orvosilag ajánlott" pa­lac­kborait. Mindezekből elég világosan kitűnik, hogy minden ilynemű egyesületnek végczélja a keres­kedelmet megkerülni és tőle, a­mi az általános eredménytelenség után most még kétségbevon­hatatlanabbik fog kitűni, a a fogyasztó közön­séget elidegeníteni és a borkereskedelemnek konkurrencziát csinálni. Amíg a rajnai bortermelők kölni központi elárusító szövetkezete vagy bármely más ugyanezen vagy más név alatt szereplő szövet­kezet tehát elárusítást űz, addig, a­míg a königswinteri egyesült bortermelő­­ és borászati egyesületek meg nem szűnnek a fogyasztó közönséggel egyenes összeköttetésbe lép, a borkereskedőknek konkurrenc­iát csinálni, ered­ménytelenek lesznek a borárverések, mert a borkereskedők alkotják a szükséges és kellő tőkével rendelkező tényezőt, a­melyet pedig a különböző egyesületek magatartása elriasz­tott a borárverésektől. Ha tehát a bortermelő szövetkezetek arra reflektálnak, hogy a kereskedők támogassák őket, illetve, hogy termékeiket vásárolják, akkor mindenekelőtt fel kell hagyniuk a detailárusítás­sal, mert a kétféle eljárás nem egyeztethető össze egymással. Csak a jelzett irányzattal szervezett szövetkezetek bírnak bizonyos jogo­sultsággal és ezeket mindenkoron figyelemre méltatnák a borkereskedők. Rázzuk le tehát azokat a teoretikusokat, a­kik a borkereskedelem ellen irányult egyesü­leteikkel csak ártanak a szőlőkultúra ügyének, a­kik a nagyhangzású ígéreteikkel kecsegtetik a bortermelőket és végeredményben még sem érnek el mást, minthogy a bortermelők és kereskedők közé oly éket vernek, mely az elsők rovására nem lesz oly egy könnyen és hamar eltávolítható." Mutatóul talán elég ennyi ! 521 !818. június hó 25.

Next