Borászati Lapok – 31. évfolyam – 1899. 27-52. sz.
1899-07-02 / 27. sz
26. SZÁM. 31-IK ÉVFOLYAM. Ennek a közleménynek csak egy teremtő eszköze lehet — egy nagy napilap. Egy megvásárolhatatlan, egy megvesztegethetetlen, egy felfelé és lefelé egyaránt független nagy napilapra van szüksége minden magyar embernek, akinek egy tenyérnyi földjéhez a hazának van köze, vagy aki, mint az értelmiség tagja, eszével szolgálja a közönséget, vagy mint iparos végez Magyarországon becsületes munkát. Az agrármozgalom vezetői, gróf Károlyi Sándorral élükön, biztosították ezt a fontos sajtóorgánumot a magyar gazdaközönségnek. Minden gazda, minden tisztviselő, minden iparos járat ma már napilapot. A „Hazánk" támogatása tehát újabb áldozatot nem követel a közönség részéről. Tessék, évi július hó 1-étől kezdve a „Hazánk" napilapot járatni, csinálja meg, tegye nagygyá a magyar közönség a maga becsületes, tisztességes, mindig az igaz érdeket szolgáló lapját. Lám a „Borászati Lapok” is a maga aránylag szűk szakkörében is nagygyá és hatalmassá lett, mert a magyar szőlőtermelő közönség felfogta programmját, abban megtalálta a maga érdekeit és felkarolta a lapot szerte az országban. De a tizenkilenczedik századvég nagyon kiélesítette már az érdekellentéteket, ezek elsimítására nem elegendők a szaklapok, ide a mi érdekeinket, a nemzet többségének érdekeit szolgáló politikai napilapra is van szükség. A „Hazánk11 volt az egyetlen magyar napilap, amely a borhamisítások kérdésében is a termelők mellé állott és segített visszaverni a megvásárolt tollak támadásait. A „Hazánk" szívvel-lélekkel a mi lapunk, segítsen nagggyá tenni a szőlőtermelő közönség is. * A „Hazánk" programmját lapunk mai számának más helyén szó szerint közöljük, ez ma a magyar, nemzeti programm. Olvassa el a „Borászati Lapok" közönsége és akinek tetszésére van, sorakozzék a „Hazánk" köré. A borszövetkezetek és borkereskedelem harcsa Németországban. A mi borkereskedőink legerősebb argumentuma a borhamisítás leleplezésére megindult mozgalom ellen a sovinizmushoz való felebbezés volt, ez a jól ismert és annyiszor bevált fegyver, mely kellő hangulat mellett népszerűségéből ma sem veszített. Csakhogy a „hangulat" a gazdák körében már erre nincs meg. Minek tartjuk a szennyest eldugva, mikor arról úgyis tudnak mindenütt és a külföldi piaczokat egymásután, exportáló üzletembereink inszoliditása miatt elveszítettük, mielőtt itthon borkereskedelmünk korrumpált mivoltát teljes meztelenségében mutattuk volna be. Sötétben operácziót végezni nem lehet, oda világosság kell. Szégyen a dologból nem háramlik az országra, hanem csakis a borpancsoló cégekre, melyek neveit olvasva, a külföld fejbólintva mondja : „debuisset pridem, mi már végeztünk ezekkel az urakkal". Különben a német export, mert hiszen erről van mindig szó, már azért is jelentéktelen, mert éppen Németországban a borhamisítás talán még szemérmetlenebbül folyik mint minálunk, igaz, hogy ott a törvény túlliberálisan volt megalkotva. A tavaszszal a bortörvény reformálása ügyében egybehívott u. n. „borparlament"-ből épületes dolgokat olvashattunk, mert a németekben van annyi őszinteség, hogy hibáikat nem szépítgetik akkor, mikor azokat orvosolni akarják. A borhamisítók ellen megindult küzdelemnek ott is a borszövetkezetek a leghívebb fegyvertársai, melyekkel szemben a merkantil érdekek védői a borhamisítóknak siettek segítségekre. Tudnunk kell, hogy Németországban a szövetkezetek iránti érdeklődés roppant nagy és minden téren óriási eredményeket képes felmutatni. Nem csodálkozhatunk tehát azon, ha a sarokba szorított borkereskedők, kiknek leghangosabb szócsöve a „Deutsche Weinzeitung" a legéktelenebb prüszkölésben törnek ki a szövetkezetek ellen. Tout comme chez nous. Azért, hogy a borszövetkezetek magyar barátai tiszta képet alkothassanak maguknak arról, hogy másutt is erős fallangot kell áttörniök a kezdeményezőknek, ha legvitálisabb érdekeiket győzelemre akarják vinni, bemutatjuk a D. W. legutolsó számának egy förmedvényét. Merítsünk abból a meggyőződésből, hogy akadályok nélküli győzelemre kilátás nincsen, erőt küzdelmünk folytatására. A százfejű hydra fejét egyenként kellett lepörkölni, az ellenirány sophistikájának szörnyszülötteit egyenkint kell legázolni, ha győzni akarunk. A „D. W." kérdéses czikke fordításban így hangzik: „Újabb időben a kereskedelem minden egyes ága, tehát a borkereskedelem ellen is, ellenséges agrármozgalom indult meg. A szőlőtermelők egy Bizonyos csoportjának ez a mozgalma azonban szerencsére nem vezetett eredményhez és majdnem biztosra vehető, hogy e csoport legtöbb tagja a régi elvekhez tér vissza, hogy a kereskedővilággal barátságosan érintkezve megfelelően értékesíthessék termésöket. Ez azonban már nem lesz oly könnyű, mint valaki gondolná, mert a kereskedelem ellen irányított nagyhangú támadások még élénk emlékezetében vannak mindenkinek. Abból a czélból, hogy csak részben is teljesíttessenek azon ígéretek, miket a szövetkezetek alapításakor oly szépen festettek a szőlőtermelők elé, a szövetkezetek állandó bizgatására végre a szót tett is követte és az emberekben megfogamzott a borárverések megtartásának gondolata. Az Ahr vidékén alakított neuwiedeni bortermelő egyesületet működéséből kitűnik mily eredménytelen volt eljárásuk, daczára annak, hogy gazdaságokat nyitottak és a fogyasztókat egyenesen pussírozták. A szövetkezetek megidézett szellemeitől nem tudtak többé szabadulni. A neuwiedeni központi szövetkezet kicsiben való elárusításra berendezett bormérést nyitott Kölnben. Azonban ezzel is csak negatív eredményt ért el. Miután tehát a fogyasztó közönséggel való közvetlen érintkezés és a borkereskedelem hallatlan gyanúsítása daczára alapos fiaskót szenvedtek, egyet fordítottak a köpenyegen és borárverések és hasonló intézmények útján igyekeztek ismét a borkereskedőkhöz közeledni. A mellett azonban a különböző egyesületek továbbá is árusítják a szövetkezetek termékeit, természetesen nem azokon a helyeken, ahol a kereskedőket a borárverések eszméjének meg akarják nyerni. A boroknak borárverések útján való értékesítését különösen a neiwideri központi szövetkezet támogatása mellett Wiesbadenban létesített központi elárusító szövetkezet tűzte ki czéljául. Amíg tehát egyrészt a borkereskedelmet diskreditálni akarják és annak konkurrencziát akarnak csinálni, másrészt meg akarják nyerni a kereskedő világot a borárverések eszméjének, daczára anak, hogy a bortermelő egyesületek a borárverések főhelyén is, a Rajna vidékén, borméréseket nyitnak, pl. legújabban Neudorfban. Az eredmény előrelátható volt. A borárverések lanyhán folytak le és a bornak egy nagy része eladatlan maradt. Az elért árak sem feleltek meg a várakozásnak. Minden szakember tudja, hogy az ilyen árak elérhetése czéljából nem volt szükséges az, hogy bortermelő szövetkezeteket alakítsanak. Azonban még feltéve azt is, hogy az elért árak megfeleltek volna az illető vidékek borai rendes árának — ami jelen esetben nem áll — akkor is igen kétségesnek kell kijelentenünk az elért eredményt, mert a kereskedő világ nagy része az előbb felhozott okokból megszakította a szövetkezetek tagjaival az összeköttetést, ez pedig oly körülmény, mely a jövőre való tekintettel is erősen latba esik. Ha azonkívül még egy rajnai szakember abbeli kijelentését is figyelemre méltatjuk, hogy néhány borkereskedő csak azért vett részt a borárveréseken, mert a fenforgó viszonyok között olcsóbban akarta beszerezni szükségletét, mint bármely más vidékén a Rajnának, akkor körülbelül tiszta képet alkothatunk magunknak a rajnai bortermelő egyesületek központi elárusító szövetkezete által az idei borárveréseken elért eredményről. A szövetkezet titkárjának az aukciók megnyitása előtt tett abbeli nyilatkozata, hogy az egyesületek a kereskedőkkel karöltve óhajtanak munkálkodni, nem állhatta útján a sikertelenségnek, mert a kereskedők nagyon jól tudták, hogy a szövetkezetek kétszínű játékot űznek, mert például Kölnben most is éppúgy, mint a borárverések előtt teljes mértékben foly a kicsiben való elárusítás. Azokat, akik a bortermelők egyesületeinek fejlődését és működését figyelemmel kisérték, nem lephette meg a sikertelenség. Mily gúny rejlik pl. abban, hogy az egyesületek hivatalos közlönye felszólítja a borkereskedőket arra, hogy végre álljanak össze az egyesületekkel és vegyenek részt a borárveréseken. A lap ugyanazon számában pedig kínálja a központi elárusítóhely „orvosilag ajánlott" palackborait. Mindezekből elég világosan kitűnik, hogy minden ilynemű egyesületnek végczélja a kereskedelmet megkerülni és tőle, ami az általános eredménytelenség után most még kétségbevonhatatlanabbik fog kitűni, a a fogyasztó közönséget elidegeníteni és a borkereskedelemnek konkurrencziát csinálni. Amíg a rajnai bortermelők kölni központi elárusító szövetkezete vagy bármely más ugyanezen vagy más név alatt szereplő szövetkezet tehát elárusítást űz, addig, amíg a königswinteri egyesült bortermelő és borászati egyesületek meg nem szűnnek a fogyasztó közönséggel egyenes összeköttetésbe lép, a borkereskedőknek konkurrenciát csinálni, eredménytelenek lesznek a borárverések, mert a borkereskedők alkotják a szükséges és kellő tőkével rendelkező tényezőt, amelyet pedig a különböző egyesületek magatartása elriasztott a borárverésektől. Ha tehát a bortermelő szövetkezetek arra reflektálnak, hogy a kereskedők támogassák őket, illetve, hogy termékeiket vásárolják, akkor mindenekelőtt fel kell hagyniuk a detailárusítással, mert a kétféle eljárás nem egyeztethető össze egymással. Csak a jelzett irányzattal szervezett szövetkezetek bírnak bizonyos jogosultsággal és ezeket mindenkoron figyelemre méltatnák a borkereskedők. Rázzuk le tehát azokat a teoretikusokat, akik a borkereskedelem ellen irányult egyesületeikkel csak ártanak a szőlőkultúra ügyének, akik a nagyhangzású ígéreteikkel kecsegtetik a bortermelőket és végeredményben még sem érnek el mást, minthogy a bortermelők és kereskedők közé oly éket vernek, mely az elsők rovására nem lesz oly egy könnyen és hamar eltávolítható." Mutatóul talán elég ennyi ! 521 !818. június hó 25.