Borászati Lapok – 31. évfolyam – 1899. 27-52. sz.

1899-12-10 / 50. sz

só. SZÁM- 31-IK ÉVFOLYAM. és Budafok állomásai, másrészt a cs. és kir. szab. déli vaspálya társaság (osztrák vonalak) állomásai között, bor, szesz és üres hordók közvetlen szállitásra nézve 1891. január hó 1-től érvényes kivételes dijszabás pótlékával együtt. A Bor. Lapok pályázata. Minthogy még mindig sokan fordulnak szerkesztőségünk­höz avval a kéréssel, hogy a lapunk által hir­detett pályázat részletes feltételeit közöljük, felhívjuk összes munkatársaink figyelmét arra, hogy erre vonatkozólag lapunk 48-ik számában körülményes útmutatás jelent meg, melyben körvonalakban jeleztük azt az irányt, azokat a legfontosabb tárgyakat, melyek feldolgozha­tók. Általában azonban nem akarjuk korlá­tozni munkatársainkat a feldolgozandó tár­gyak megválasztása tekintetében, egyedüli fel­tételül szabtuk csupán azt, hogy a czikkek a „Bor. Lapok"-ban való közlésre alkalmasak legyenek. Egyszersmind felhívjuk az összes érdeklődők figyelmét arra, hogy a pályázat ha­tárideje január 1-én jár le, a­ki tehát a pá­lyázaton részt akar venni, gondoskodjék ide­jében czikkének benyújtásáról, mert később beérkező munkák figyelembe nem vehetők. Szőlőm­unkás tanfolyam Zsámbé­kon. Ez a földmivelési miniszter rendeletéből létesítendő kurzus, melynek czélja a munká­soknak a borászat és szőlőmivelésen kívül a gyümölcskertészetben is kellő oktatást adni február 1-én nyílik meg. Pályázhatnak fizikai­lag kifogástalan, erkölcsös, 16 — 40 év közti egyének, ha kötelezik magukat arra, hogy a tanfolyamot végig hallgatják. Kapnak hóna­ponként 18 forintot és lakást. Ágyneműről azonban maguk gondoskodnak. A kellően bélyegett kérvények deczember 31 ig a budapesti m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőhöz (VII. Murányi­ utcza 61. szám) küldendők be a minisztériumhoz czimezve, folyamodók kötele­sek orvosi, községi bizonyítványt és keresztlevelet csatolni. Ezen kivül a nagykorúak saját, kis­koruk pedig szüleik vagy gyámjuk által aláirt s a községi elüljáróságuk utján kiállított kötelező nyilatkozatott, hogy a tanfolyamot idő előtt el nem hagyják. Végül azok, kik katonai kötele­zettségüknek eleget tettek, vagy szőlőmiveléssel foglalkoztak, a­vagy más szolgálatban voltak — az ezekre vonatkozó összes okmányaikat. A tanfolyam novemberben zárul. Pinczeszövetkezet létesítése Pak­son. A paksi szőlőbirtokosok Nits István m. kir. szőlészeti és borászati felügyelő kezde­ményezésére egy bizalmas értekezlet tartatot­tak a mult napokban, melyen a bortermelők bajai megbeszéltettek és egyúttal tanácskoztak a felett, hogy mint lehetne e bajt a jövőben kikerülni és egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy „Pinczeszöv­etkezet"-et létesítenek még pedig e tél folyamán, hogy a jövő szüretre már teljesen rendbe legyen és működését meg­kezdhesse. Az értekezlet egy 7 tagú bizottsá­got küldött ki, mely bizottság a szövetkezet tervezetét, alapszabályait lesz hivatva elkészí­teni s általában a megalakítást eszközölni. A bizottság elnöke : Szentpétery József kir. járás­biró. Tagjai: Bekker Jakab földmivelő , Eötvös Károly földbirtokos, a „Dunavédgát Társulat" igazgatója; Györffy József áll. polg. iskolai tanár; Hagymássy Károly kir. közjegyző; Popovits Gyula városi főjegyző és Rassovszky Julián a dunaföldvári járás főszolgabirája. —E bizottság rövid időn belül összegyűjti a szerve­zéshez szükséges anyagokat; a földmivelési minisztériumtól a szükséges felvilágosításokat megszerezi és midőn a munkálatokkal teljesen elkészült alakuló ülést hív össze. Filloxera-zárlatok. Alsó-Fehér vár­megye Csicsó, Holdvilág, Sárostély, Magyar-Bagó­, Háporton és Alsó-Odld községe, Moson vármegye Oroszvár községe, Moson vármegye Tétény községe, Moson vármegye Tarcsa községe, Nyitra vármegye Kolon községe, Nyitra vármegye Könyök, Aba-Lehota, Nyitra- 934 Egerszeg, Vicsáp-Apáti és Szalakusz közsé­gek, Szolnok-Doboka vármegye Vicze, Mikola, Néma, Noszoly és Ormány községek, To­rontál vármegye Kübekháza, Oroszlámos és Valkány közsé­gek, Vasvármegye Egervár, Dé­nesfa, Lakhegy, Oósfa és Boldogasszony­fa köz­ségek szőlőiben a filloxera jelenléte megálla­pittatván, nevezett községek határa a föld­mivelésügyi miniszter 64801/99, 63522/99, 64783/99, 65851/99, 65802/99, 65801/99, 83330/99, 66893/99, 66047/99, 66237/99, illetve 83834/99 számú rendeleteivel zár alá helyez­tetett. Szőlővizsgálat Szegzárdon. A múlt héten Szegzárdon Lányai Sándor orsz. kép­viselő, az állami amerikai szőlőtelepek kor­mánybiztosa, mint miniszteri kiküldött ,járt az ottani szőlők megvizsgálására és a megyei ame­rikai szőlőtelepnek az állam kezelésébe leendő átvétele ügyében. Azonkívül megtekintette az új állami szőlőtelepet, s egyes szőlősgazdák szőlőit, hogy mutatkozik-e visszaesés a szőlők­ben, mert a minisztériumot úgy informálták, hogy itt az amerikai szőlőkben nagy vissza­esés mutatkozik. A kormánybiztos meggyőző­dött arról, hogy ez a hirlelés valótlan, mert csak a rosszul kezelt szőlőkben észlelhető visszaesés. A pécsi kereskedők panasza. A pécsi kereskedelmi és iparkamara a föld­mivelésügyi miniszterhez intézett 1898. évi jeletésében ekként nyilatkozik : „Borkereskedelmünket az elmúlt év nagy válságba hozta. A borhamisítást tilal­mazó törvénynek elvégre foganatba vett szigorú végrehajtásánál egyes közigazgatási hatóságok részéről tapasztalt, a törvény ren­delkezésein túlterjedt (?) s azzal sokban ellenkező eljárása, nemcsak a törvénynyel összeütközésbe jött egy-két kereskedőt súj­totta, hanem az itteni egész borpiacznak mérhetlen s egyhamar helyre nem hozható károkat okozott s mindez azért történt, mert egy-két czég petitborral vegyített olaszbort hozott forgalomba. És most, hogy a biza­lom a rosszakaratú hírlapi agitácziók folytán a pécsi piacz s általán a hazai borkeres­kedelem iránt meg van ingatva, a borban való szükségletünk fedezését nagy részben Ausztriának juttattuk. Nevezetesen Dél-Tirolból özönével érkeznek most az aján­latok 12—13 forintos petitborra s ottani utazók járják be most az országot. Gyűjte­nek is szépen megrendeléseket. Eddig azon­ban nem hallottuk, hogy valahol déltiroli bort lefoglaltak volna. Ebben az ügyben kü­lönben felterjesztésileg kifejtettük álláspon­tunkat, mely szerint a bűnös bűnhődjék, de ne olyformán, hogy a büntetés módjával az egész hazai borkereskedelmünket tesz­szük tönkre s az osztrák borkereskedők ke­zébe adjuk." Engelék a kelepc­ében. A földmive­lésügyi minisztériumnak az Engel féle borhami­tási ügyben folytatott vizsgálata meglepő ered­ménynyel járt. A pécsi vasúti üzletvezetőség által beszolgáltatott hiteles adatokból kitűnt, hogy Engelék czimére több méter mázsa borkő­sav érkezett és át is vétetett. Hiába tüntették el a rendőri vizsgálat alkalmával az anyag­szállítási könyvet, teljes bizonyossággal kide­rült, hogy a c­ég óriási mennyiségű borhami­sítási vegyszereket szerzett be. Más után a ve­zetett vizsgálat továbbá kiderítette, hogy Engeléknek nem 150 hold termeszetejük van, mint állították, hanem csak 61 magyar hold szőlőföldjük, ami részben még nem is terem. Legérdekesebb és leggyanúsabb azonban az a körülmény, hogy az Engel-czég egyszerűen megtagadta ama könyvek fölmutatását, melyek­ből a czég vásárlóinak neve kitűnik, nehogy ezen az úton azok pinczéiben is letiltathassák az ártalmas kotyvalék, illetve, hogy ezen a réven a műbor mennyisége megállapítható lett volna. TUDÓSÍTÁSOK. Fiumei borászati krónika. (A „Borászati Lapok” tudósítójától.)­ Fiume, decz. 6. Az olasz borpiaczról a fiumei olasz kir. borászati állomás hivatalos adatai alapján kö­zöljük a következőket: Apulia. A legtöbb piaczon az üzletmenet kezd élénkülni; legnagyobb a forgalom Foggia és Bari tartományokban, míg Leccében egyre lanyha az üzletmenet. Gioia del Colléban a piacz elég élénk; több vétel történt 22—26 lirás áron hordón­kint (175 liter); egyes tételeket kivételesen 30 lírával vásároltak. Sansevero. A piacz kevéssé élénk ; Ausztria-Magyarországba egyre mennek küldemények. A fehér borok ára 13—14 lira hektoliterenkint. Mai borárak hektóliterenkint, uj borra nézve : lira Bari vörös „ fehér Barletta vörös sup. „ „ közöns. Trani vörös sup. , „ közöns. Andria vörös sup. „ , közöns. „ fehér Bisceglie vörös sup. „ „ közöns. Ruvo vörös sup. „ „ közöns. „ fehér Molfetta vörös Cisternino fehér Altamura vörös sup. Gioia del Golle primetivi S.­Severo fehér Cerignola vörös sup. „ „ közöns. fehér 11 — 14 15—17 20—22 15—18 15—18 10-12 16—18 12—14 16 — 17 11­ 50—14 9—10 14—1550 12—14 15-17 10—15 11—13 16—17 12—14 11 — 13 14—16 15—17 16—19

Next