Borászati Lapok – 35. évfolyam – 1903. 1-26. sz.

1903-03-01 / 9. sz

9. SZÁM. 35-IK ÉVFOLYAM. * Ez különös megnyilatkozása a „hazafias" borkereskedelemnek, most az olasz kereske­delmi szerződés felmondása után! És nem ké­telkedünk benne, hogy a „Piccolo", „Sol" és egyéb talján lapok majd vezérczikkezni fognak róla. Hát 1899-ben és 1900-ban mikor rendes összetételű borok termettek a hazában, ugyan minek hozták be kereskedőink azt a 877 ezer illetve 560 ezer hl. bort az országba­? Ha ez nem hypokrízis, akkor a morális expressziók terminológiájából tessék ezt a kifejezést tör­lésbe hozni. Ha kereskedőinknek jelenleg oly jó kon­junktúráik vannak magyar bor kivitelére, ők addig is, míg a proponált vegyész, termelő és kereskedő szakértőkből álló bizottság különösebb intézkedések megtételének szüksége felett ha­tároz, találnak az országban elég normális összetételű új bort, hogy a keresletet kielégít­tessék. Ez a mi meggyőződésünk. Csakhogy persze nem 20 K.-nál alacsonyabb áron, hanem 30 vagy 40 K.-ért. Ebben válogathatnak. * A mi Kereskedelmi Csarnokunk felterjesz­tése és egyes német, a merkantil szélsőséget képviselő szaklapok kirohanásai között szoros nexus látszik fenforogni. A két álláspont, úgy hasonlít egymásra, mint egyik tojás a másikra. Hallgassuk csak meg, hogy „Borvámok és kereskedelmi szerződések" czimen mit írt két hét előtt a „Rheinische Weinzeitung." „Agrárius részről évek óta abban az irányban érvelnek, hogy a hazai borok értéké­nek emelése szempontjából lehetőleg magas vámokkal kell korlátozni az idegen borbehoza­talt. Legutóbb a heilbronni szőlész-egylet folya­modott ilyen értelemben a württembergi kor­mányhoz támogatásért, s különösen az olasz borok ellen sürgette a vámvédelmet stb. Ez az újság határozottan tévesnek mondja a termelők álláspontját, mert szerinte: 1. Olasz házasító bor behozatala nélkül maguk a württem­bergiek sem tudnának megélni, mert hiszen termelésük nem fedezi berszükségletüket, és sok ezer hl. portugiait visznek be most is Pfalz­ból, Badenből és Hessenből, melyet ottan már előre erősebb olasz borokkal tettek fogyasztásra alkalmassá. , 2. A kereskedett nem szabad a belföldi termés minőségének esélyeitől tenni függővé, mert különben rossz termés esetén a termelőknek nyakukon savanyodik a saját boruk, ha keverés által nem teszik közfogyasztásra alkalmassá; tehát a saját termelésük bizto­nsága érdekében kell, hogy a keverő bort beereszszék. 3. Az sem igaz, hogy az idegen bor be­özönlése miatt nem fogy a hazai termés, mert a hivatalos statisztika szerint 63 —64°/C-ra a termésnek még szüretkor elkelt éppen Würtem­bergben. Nem fűzünk megjegyzéseket ezekhez az érvekhez, csak utalunk reá, hogy ime a terme­lés meg a kereskedés más országokban is hadi­lábon áll egymással, éppen úgy, mint minálunk. A kereskedés mindenütt a "korlátlan beho­zatali szabadságban, az ügyeskedés megengedé­sében keresi a siker kulcsát, a termelő pedig a vámvédelemben. A kereskedő felfogása az, hogy rossz minőségű évjáratban a más ország jó borának keverésre való behozatala, már a bel­földi bor piac­i érdekében is kívánatos. Viszont a német termelőnek véleménye szerint ezt az álla­potot nem lehet elfogadni, mert: 1. Föl nem­ tehető, hogy valamely évben, pl. egy egész országban, csupa rossz vagy se­lejtes borok teremjenek, hogy tehát ezért idegen bort kelljen javításukra behozni. 2. Az olasz bor is sikerülhet rosszul éppen akkor, mikor a belföldi kereskedés leg­jobban reá szorult, tehát ezen a czímen állan­dóan rászabadítani a belföldi termelésre sem nem czélirányos, sem nem igazságos. * Ha egy valaki valami magyarországi insitu­cziót meg akar támadni és nem akad oly tisz­tességes magyar orgánumra, mely a komoly alapot nélkülöző vagy bizonyítékokban fogya­tékos tirádát közzétenné, úgy menjen Bécsbe, ott a legjelesebb újság is boldog, ha üthet egyet ezen a mi szerencsétlen országunkon.Erre a közismeretű tényre szolgáltat ismét bizonyítékot a Bécsben megjelenő „Allgemeine Weinzeitung", mely egyébként komoly, tudo­mányos irányzattal áll az osztrák szőlőművelés szolgálatában. Egy az inkognitó mezébe öltö­zött lovag a tudósítások m. heti rovatában oly kiro­hanást tesz az O. M. G. E. ellen, hogy nem tudjuk min csodálkozzunk jobban, a beküldő ügye­fogyottságán, vagy a lap szerkesztőségén, mely ily fajta — mindenesetre czél- és alaptalan — támadásnak, a lap komolyságának rovására tért enged. E. B. jegy alatt az „Allgemeine Wein­zeitung" utolsó számában ezt olvassuk: „Az „Országos Magyar Gazdasági Egyesü­let", mely jelentékeny vagyon fölött rendelkezik és hivatva lenne az ország mezőgazdasági érde­keit minden irányban képviselni, sajnos, nem fejt ki olyatén tevékenységet, hogy nagyobb eredményekre tudna rámutatni. Még a mező­gazdaság különleges terén is keveset tesz, a borászatért pedig sem nem tett, sem nem tesz semmit. Az O. M. G. E. kezdettől fogva kis parlamentet játszik, előszeretettel űzi az aka­démikus eszmecseréket, enquetteket, és kon­gresszusokat rendez, melyek rendesen határozat nélkül (?) folynak be ; de kivált a borászatért semmi említésre méltót nem cselekedett; egyetlen alko­tás sem fűződik az O. M. G. E. nevéhez. Ami a vészpusztította szőlők újjáalkotása érdekében történt, azt a kormány tette egynéhány nagy­birtokossal egyetemben, akik az újjáalkotás kö­rül jó példával jártak elől. Az O. M. G. E. csak néhány kirándulást rendezett a reconstructio megtekintésére, hogy külföldi vendégeit s velük együtt önmagát is beczéztesse" . . . A „tudósítás" többi része személyes ki­rohanás gróf Dessewffy elnök ellen és ismét­lése a fenti vádaknak. Nem a mi hivatásunk E. B. urnák táma­dására a méltó feleletet megadni, de minthogy az O. M. G. E. szőlészeti bizottsága volt eddig az egyetlen országos fórum, mely a szőlőmive­lés ügyeivel társadalmi úton foglalkozott, elég arra hivatkoznunk, hogy a kiállítások, tanul­mányutak, előadások, kongresszusok rendezésén kívül, melyekből a szőlészeti bizottság ugyan­csak kivette részét és melyek mind lehetőleg gyakorlati irányban mozogtak, az olasz bor­vámkedvezmény ellen, a román szőlő beözön­lése ellen, a borhamisítások legszigorúbb üldö­zése érdekében, a boritaladó leszállítása, a magyar bor hírnevének helyreállítása, pincze­szövetkezetek létesítése, a csemegeszőlő kül­földi értékesítése stb. stb. ügyében épen ez a bi­zottság küzdött teljes lelkesedéssel és indított ak­c­iókat, melyeknek többé-kevésbé ma már kézzelfogható eredményei vannak. Ha pedig többet kivinni még nem sike­rült, úgy annak az az oka, hogy bizony a legtöbb a keszthelyi (akkor még­ akadémiai jellegű) fel­sőbb gazdasági tanintézetbe lépett, melynek tan­folyamát sikerrel elvégezvén, Szlávy József akkori földmivelésügyi miniszter által mint szaktanár­jelölt külföldi tanulmányútra küldetett ki. A Rajna mellékére Karlsruhébe ment, hol egyrészt az ottani műegyetemen a gazdaságtan alaptudomá­nyait hallgatta, másrészt pedig dr. Blankenhorn tanár borászati és szőlészeti laboratóriumában dolgozott. Irodalmi munkálkodását 1872-ben itt kezdte meg, szorgalmasan dolgozván a Berecz Antal által szerkesztett „Természetiben, a dr. Encz Ferencz által szerkesztett „Borászati Füzetekben" és a Blankenhorn tanár által szer­kesztett „Annalen der Oenologie" czimű negyed­éves folyóiratban. A földmivelésügyi miniszter megbízásából 32 jelesebb magyar bort vegy­­elemzett itt, amely borok az 1873 évi párisi kiállításra lettek később küldve. 1872. év őszén hazajővén, a­­ tapolczai gazdasági és borászati iskola igazgatójává nevez­tetett ki. Itt 1876. év őszéig működött, amidőn az OMGE­ által a budai orsz. vinczellérképezdé­hez hivatott meg igazgatónak. Mint ilyen átvette 1877-ben dr. Encz Ferencz elődjétől a „Borászati Lapok" szerkesztését is, melyet 1890-ig szer­kesztett. 1877-ben a földművelésügyi miniszter ki­küldte a lausannei nemzetközi filloxera-kon­gresszusra szakképviselőjéül. 1878-ban a párisi világkiállításon a magyar b­orkiállítást rendezte. Az 1879. évi nemzetközi szőlészeti kongresszuson, mely Budapesten székelt, felolvasta Magyar­ország szőlőmivelésének és borászatának törté­netét, mely franczia felolvasás a „Bulletin Am­pelographique "-ban kinyomatott. A földmivelésügyi miniszter által a budai vinczellérképezde 1881. év elején állami keze- TÁRCZA. Ilu­schinai Molnár István. Budapest, február 26. A magyar szőlészeti tudományok egyik legrégibb előharczosa a napokban ünnepelte 30 éves írói jubillumát, mely alkalomból szüksé­gesnek tartjuk életrajzának a szőlészetre vonat­kozó nevezetesebb mozzanatait feleveníteni, annál is inkább, mert az ifjabb generáczió, mely rudinai Molnár Istvánt csak mint gyü­mölcsészeti min. biztost és neves pomológust ismeri, ma már alig bir tudomással arról, hogy a jubiláris férfiú egykor és épen a legválságo­sabb időben állott őrt a szőlőmivelés táborá­ban. Molnár oly időben képviselte már a ma­gyar szőlészet szellemi érdekeit ügy­yel­ mint külföldön, mikor még a régi szőlőmivelés élte virágzó korát és a filloxeravész borzalmai nem vetették előre árnyékukat. Hogy akkoriban (1879-ben) Budapesten nemzetközi szőlészeti kongresszus tartatott, arra ma csak szőlészetünk veteránusai emlékeznek, Molnár pedig ekkor aratta a legszebb sikereket ezen a téren. A budapesti vinczellériskolának kertészeti tanintézetté való átalakításával Molnár 1891-ben élére állott a gyümölcsészetünk fejlesztésére törekvő mozgalomnak és ezentúl a szőlőmive­lést már csak mintegy privátim folytatja a maga birtokán. Ma Molnár István élete és tevé­kenysége mint ampelológusé, a történelem lapjaira tartozik és ezért kívánjuk az alantabb olvasható életrajzában írói jubileuma alkalmá­val ezeket a részleteket lapunkban megörökíteni. Molnár István életrajza. Rudinai Molnár István született Esztergom­ban 1850 évi február hó 17-én. Gymnasiumi tanulmányait szülővárosában befejezvén, 1869*4 b én Rudinai Molnár István kir. tanácsos. Itt lett. márczius hó 1.

Next