Borászati Lapok – 36. évfolyam – 1904. 27-52. sz.

1904-07-03 / 27. sz

27. SZÁM. 36-IK ÉVFOLYAM. hozzászól és az egész szenzácziót alkatele­meire bontva, a szőlőmivelők megzavart kedélyé­nek csillapításához hozzájárul. Legyen világosság! * * * Azzal kezdi tudósítását a bécsi lap, hogy Közép-Európa szőlei három évtizeden keresz­tül pusztíttattak és óriási nemzeti vagyon veszett kárba a rombolás folytán. Sokáig tehetetlenül állottunk e vészszel szemben. Okának egy mikroszkopikusan kicsi féregnek, a Phylloxera vastatrix-nak fellépését mondták. Ez a feltevés idővel a bizonyosság jellegét öltötte magára és azóta a kormányok és a szakkörök igyekezete oda irányul, hogy ez ellen a féreg ellen erős küzdelem folytattassék, hogy ez a féreg meg­semmisíttessék. Nagy jutalmakat tűztek ki egy ellenszer felfedezésére és számos védekezési eljárás hozatott javaslatba. A filloxérát azon­ban mégsem sikerült kipusztítani. A szőlők ki­vesztek és úgy látszott, hogy a nemzeti jólét egyik főforrása, a bortermelés, menthetlenül ki fog apadni. A nagy szükségben azonban mentőeszközre akadtunk: az amerikai szőlő képében. Amerikai tőkék telepítése és azoknak európai vesszőkkel való ojtás útján a két utolsó évtizedben sikerült az elpusztult szőlő­ket rekonstruálni. Az amerikai szőlővel való felújítás azonban nem felel meg teljesen azok­nak a nagy várakozásoknak, amiket ehhez az eljáráshoz fűztek, a szőlők még most is nagy­ban pusztulnak. Hogy ez a pusztulás ma már nem epidemikus jellegű, annak oka abban rej­lik, hogy a modern szőlőmivelés követelmé­nyeinek megfelelően a beteg tőkét mindig rögtön eltávolítjuk. A szőlősgazdák azonban ma már arra a meggyőződésre jutottak, hogy az amerikai oltványok ültetésével, a szőlő állandó fentartásá­nak­ problémáját még nem oldottuk meg. (?)Ennek a védekező eljárásnak mégis volt egy pozitív eredménye, az tudnillik, hogy bebizonyult, hogy a filloxéra jelenléte nem minden esetben hat pusztítólag. Nemsokára azt is tapasztalták a szőlőter­melők, hogy a hazai szőlőtőkék is ellentállnak a filloxérának, ha azok egészségesek és elég erősek és azóta a főfigyelem oda irányult, hogy nagy gyökérzettel bíró és trágyázás folytán erőssé és ellentállóvá vált tőkéket tenyészsze­nek. Ebből a czélból széles körben talált alkal­mazást a műtrágyázás. De még úgy is azt ta­pasztalták, hogy a legerősebb tőkék hirtelen betegeskedni kezdenek és néhány év alatt tönkre mennek. (?) Ez a jelenség akaratlanul is azt a kérdést tolja előtérbe, vájjon a szőlők pusztulása való­ban csak a filloxéra fellépésének tulajdonítandó, vagy pedig ez a fellépés nem-e csupán vélet­len jelenség, amely alkalmas arra, hogy a szőlők igazi pusztító ellenségét szemeink elől el­takarja. Egy dolgot nem szabad eltitkolnunk : az egyes szőlőfajtáknak különböző viselkedése a filloxerával szemben mesterkélt (?) magyará­zatokra késztetett bennünket, amely magyará­zatokból nyilvánvalóvá vált, hogy az elmélet és gyakorlat nem fedi egymást teljesen. Az a kétely, mely ennek folytán felmerült, oly irányú további kutatásokra indít bennünket, hogy megállapítsuk azokat az igazi okokat, amelyek a szőlők pusztulását előidézik. Ha pedig sikerül a tőkék más pusztító férgét meg­találni, akkor a kormányok és az érdekelt körök kötelessége volna ezt a pusztító férget époly figyelemre méltatni, mint a filloxerát. Egy bécsi ember valóban felfedezett ilyen szőlőkárttevőt és éveken át folytatott megfigyelése után arra a szilárd meggyőződésre jutott, hogy a szőlők pusztítását kizárólag ez a­­kárttevő okozza és hogy tévesen tulaj­donít­ották a pusztítást a filloxerának. Ez a kártevő féreg, amely a szőlőtőke gyökértörzsébe fúrja be magát, a gyökértörzs belét felemészti és az eközben a tőkén okozott sérülés folytán a gyökérpenészt és a tőke elpusztulását okozza. Tehát nem a filloxera egyedül okozza a a tőkék pusztulását, mert egy erőteljes tőke, hogyha hajszálgyökereinek egy részét a filloxera elpusztította, képes rögtön új gyökereket hajtani, amint ezt az amerikai fajták ellentállóképessége és a mély gyökerű hazai fajták példája bizo­nyítja. Csak ha a szőlőtőke szervi betegség folytán meggyengült, képes a filloxéra a teljes pusztulást előidézni. A gyökértörzs megfúrása folytán azonban tényleg ily mértékben gyengít­tetik a tőke, tehát a szőlők pusztítója tulajdon­képen ez a féreg. Amikor a szőlők ezen új károsítójának felfedezője ezeket a tényeket előadta nekünk — írja továbbá a bécsi lap — rögtön kijelen­tettük neki, hogy fejtegetéseit csak akkor tart­juk logikusan indokoltaknak, ha az amerikai szőlőültetvényekben is fel lehet fedezni e féreg által okozott pusztítások nyomait. Hogy erről bebizonyosodjunk, elmentünk egy Bécs köze­lében öt évvel ezelőtt amerikai fajtákkal újonnan ültetett szőlőbe. Már futólagos pillantásra is feltűnt, hogy a fiatal tőkék egy része beteges­kedett, hogy a betegséget itt is az újonnan fel­fedezett szőlőellenség okozza. Ezen tény tuda­tában nem haboztunk ezt a felfedezést nyilvá­nosságra hozni és a közfigyelmet erre a felfedezésre irányítani, amely számára Tuschek öt évi fáradozása daczára sem tudta a szak­köröket megnyerni. Szól azután részletesebben a baj okozó­járól, a bélféregről. Minthogy ez a szőlőellenség a tőkék gyökereinek belét rágja ki, a felfedező egyelőre „bélféregnek” (Markwurm-nak) keresz­telte el. Már működése is elárulja, hogy a drót­férgek családjához tartozik, amelyet a szőlős­gazdák ismernek. Tehát rovarlárvákról van szó és valóban ezen bélférgeknek tenyészete útján rovar jött létre, amely a gyorslábúak vagy ko­vácsok családjába tartozik és külseje után ítélve a nálunk ismert és a gabona- és krumpli­mezőkre veszedelmes Agriotes ustulatus­nak mondható. Mégis több körülmény ellene szól annak, hogy egyszerűen az Agriotes ustulatus fajtájához tartozónak elismerjük. Sejtjük, hogy Ausztráliából vagy Délamerikából hozzánk ke­rült bevándorolttal van dolgunk, mint a továb­biakból ki fog tűnni. Egyébként ez a körül­mény csak mellékes jelentőségű, utóvégre mintegy hogy Agriotes fajtának egy hazai avagy bevándorlott rovarlárvája pusztítja-e a szőlő­tőkét. A főkérdések a következők: Hogyan végzi a bélféreg romboló munkáját és miért nem vettük észre eddig a hatását ? A bélféreg télen lepi el a szőlőtőkék gyö­kereit, a­mikor minden munka pihen és tavasz kezdetén elhagyja a gyökereket. Innen van az­után, hogy őszszel még teljes erőben pompázó tőkék tavaszszal már gyengén hajtanak és vissza­esnek. Téli nyugalmuk alatt voltak kitéve a titkos megtámadtatásnak. Ha tavaszszal meg­indul a nedváramlás, a nedvek a gyökér­törzs sebeiből kifolynak és amikor a ta­laj megmunkálásához fogunk, akkor a tör­téntek nyoma is elveszett már. A szőlőtőkék megbetegedését a filloxerának szoktuk tulaj­donítani, amely a tőkére valóban végzetessé válik, mert a filloxera által megtámadott hajszál­gyökerek helyett — azok szervi megbetegedése folytán — új hajszálgyökerek nem keletkeznek már. Ha a bélféreg nem támadta volna meg a tőkét, akkor azt a filloxera nem akadályoz­hatta volna meg további fejlődésében. Ha ez igaz, akkor minden beteg vagy elhalt szőlőtőkén a féregrágás nyomait kell, hogy felfedezhessük. A kárttevő felfedezője azt állítja, hogy ezt sok ezer elpusztult szőlőtőkén kimutatta. Személyesen óhajtottunk meggyőződni ez állítás igaz voltáról. Egy ottakringi szőlőben meg­engedték nekünk beteg tőkék kiemelését és a megejtett vizsgálatok megerősítették a fel­fedező állításait, a beteg tőkéken a bélféreg által okozott gyökérrothadás volt található. E megfigyelések helyessége persze csak arra a körre szorítkozik, amelyben a megfigyelés eszközöltetett. A kormányok feladata lesz már mostan, mindenütt vizsgálatokat megejteni annak a megállapítása czéljából, hogy váljon Franczia­országban, Olaszországban, Németországban, Magyarországban is megfigyelhették-e már a bélférget és hogy vájjon ezekben az országok­ban a filloxera veszedelmes voltát más kárt­tevőkkel való találkozás, együtthatás okozta-e, mert e felfedezés pozitív eredményének tűnik fel kétségtelenül az a tény, hogy a filloxera csak akkor válik veszedelmessé a szőlőtőkére, ha a töke életerejét más kárttevő meggyengítette és a töke ellenálló képességét megsemmisítette. * * * Ezután leírja a „W. M. Z.", hogy miké­pen tette Tuschek az ő epochalis felfedezését, ő maga nem hivatásos természetbúvár, ento­mológus, szőlészeti felügyelő, bortermelő, vin­czellér vagy előmunkás, hanem esztergályos. Miképen jutott neki becsületes mestersége mel­lett ideje a természet titkait is fürkészni, azzal sem titkolódzik a bécsi újság. Ő mesterségéből kifolyólag foglalkozott az esztergályozok által használt különböző anya­gok, pálmagyümölcs-félék, délamerikai, ausz­tráliai, keletázsiai csonthéjú diók mineműségé­vel, melyek mint „növényi elefántcsont” (vegeta­bilishes Elfenbein) kerülnek forgalomba és kutatta azt is, hogy a hulladékkal mi történik? 544 1904. július hó 3. a szárított sertéstrágya a legolcsóbb és l­egkitűnőbb szőlőtrágya.. Az állami és gazdasági tanintézeti szőlőtelepeken tett összehasonlitó trágyázási kísérletek alapján rendkivül előnyösnek bizonyult.­­ A cs. és kir. udvari szőlőgazdaságokban és a legkiválóbb szőlőbirtokokon általánosan bevezettetett.­­ Árajánlattal és felvilágosítással szolgál, mint Budapest-Kőbányai trágyaszárítőgyár Budapest, IX. ker., Üllői­ út 21. sz. s­uc

Next