Borászati Lapok – 38. évfolyam – 1906. 27-52. sz.

1906-07-08 / 27. sz.

27. SZÁM 38. ÉVFOLYAM j­ elentést tenni, s a jelentéseik alapján megindult­­vizsgálatok büntetéspénzeiből megfelelő jutalé­kot kapjanak. Ezeket a borellenőrző­ bizottságokat a földmű­velésügyi miniszter nevezze ki. Álljanak pedig e bizottságok egy állami szakvegyészből, egy szőlészeti és borászati felügyelőből, esetleg vincellériskolai igazgatóból és 3—4 oly más szakemberből, kik az illető borvidékeket és a borral foglalkozó egyéneket jól ismerik, de maguk a jelenben borkereskedést, kimérést, kismértékben való elárusítást nem gyakorolnak. A bizottságok tagjai működésükért megfelelő díjazásban (napidíj, ülésjelenléti díj, átiátalány stb.) részesítendők. Ily borellenőrző­ bizottságok szükség szerinti számban országrészenként létesítendők. A jelenlegi két országos borvizsgáló szakértő­bizottság, mint legfelsőbb véleményező tanács továbbra is tartassék fenn, illetőleg az uj szer­vezetbe illesztessék be. Állásfoglalások a bortörvény kérdésében. 1. Irta: dr. Pámer Imre. Budapest, jul. 5. Mint a Borászati Lapok buzgó olvasója élénk figyelemmel kisérem a MSzOE. kebelében meg­indult mozgalmat, mely a bortörvény revíziójára vonatkozik. Sajnálatomra a közgazdasági szak­osztályi üléseken, melyeken ez tárgyaltatott, nem lehettem jelen s azért ez után óhajtom megjegyzéseimet megtenni és egyúttal olyan kérdéseket is érinteni, melyek azzal ugyan szoros összefüggésben nincsenek, de hivatva volnának azon valóban siralmas helyzeten segíteni, melybe szőlőgazdaságunk az utóbbi évekbe­n jutott. Már gyakran hallottam és olvastam is, hogy a revíziót addig nálunk keresztülvinni nem lehet, míg Ausztriában hasonló törvényt nem hoznak. Igaz ugyan, hogy az Ausztriával való közös viszonyunk folytán más önálló országokhoz képest különleges helyzetben vagyunk, de nem tudom azt felfogni, hogy miért ne előzhetnők meg az osztrákokat oly ügyben, mely tulajdon­képpen a mi belügyünk és amely minden tekin­tetben közérdekű, kivéve azok érdekét, kik eddig is a bortermelőknek és fogyasztóknak kárára gyarapodtak. Minden legcsekélyebb kés­lekedés veszteség az előbbiek és nyereség az utóbbiak részére. Egyébként én nem a revízió­ban magában látom a panaszeát a helyzet megváltozására. A mi jelenleg érvényben levő bortörvényünk nem rossz, hiszen a németek majdnem teljesen átvették*), hanem abban rejlett a hiba, hogy végre nem hajtották és nem hajtják végre most sem. Pedig nem ártana most, midőn a politikában a nemzeti áramlat győzött és a kormány iránt az egész nemzet — kevesek kivételével — a leg­nagyobb bizalommal viseltetik és így jogos vára­kozással van eltelve; ha eddig is, mig az erő­szak után függőben maradt államügyekkel végezve, a mi helyzetünknek végleges új tör­vénynyel való javításához eljutna, miniszteri rendelettel jönne segítségünkre, mert bizony a segítségre nagyon, de nagyon rászorulunk. Sajnálattal olvastam a szakosztálynak a bor szeszezésére vonatkozó ama határozatát, hogy a külföldre szánt borok szeszezését megenged­hetőnek tartja. Annyiszor hangoztattuk, hogy nekünk mindenféle igényt kielégítő borunk terem, — ami igaz is — és azért ilyen határozat, ha törvénybe kerül, csakis azok érdekeit sérti, kik áldozattal tartják fenn szénkénezéssel, vagy újították fel a filloxera által elpusztított hegyi szőlőterületeiket, melyek termékei a magyar bornak régi hírnevét megalapították. Ezen régi jó hírnév azonban veszendőbe ment épen azért, mert bort készítettek keverés, a törvény szerint meg nem engedett mértékű olasz borral való háza­sítás, hamis czégér alatt történt elárusítás, silány mustnak vagy pláne törkölylének való czukro­zása és gyenge bornak szeszezése folytán. Miért ne pótolhatnánk a gyenge bor szesztartalmát erős hegyi borral való házasítás útján ? Miért exportáljunk házasított vagy épen sze­szezett bort, mikor van jó hegyi borunk is bő­ven, mely az exportot megbírja? Miért ne fo­gyaszthatnék el magunk azon borainkat, melyek az exportot nem bírják, vagy sokáig el nem tarthatók? Hiszen a hegyi bort termelők meg­élhetését veszélyeztetjük, ha terméküket nél­külözhető­vé iparkodunk tenni! És miért adjunk kibúvót a készítendő törvényben újabb vissza­élésekre ? Mert kit nyugtatna meg annak han­goztatása, hogy csak ellenőrzés mellett szabad és csakis a külföldre szánt borba szeszt keverni, mikor naponta érezzük most is az ellenőrzés hiányából származott küzdelmeink keserveit? Hiszen oda jutottunk már, hogy a hegyen sokkal nagyobb költséggel termelt és lelkiismeretesen kezelt, kifogástalan, sőt kitűnő minőségű borainkért sem kapunk többet, mint a homoki borért. De melyik kereskedő vagy vendéglős is adna érte többet, mikor bárki a mustnak jelenleg megengedett czukrozása és a silány bornak szeszezése folytán olyan bort készíthet magá­nak, mely a hegyi bor beszerzését feleslegessé teszi ? Csak például hozom fel, hogy badacsony­vidéki boromért, mely a legjobb Badacsonyival kiállja a versenyt, nem sikerül hektoliterenkint 40 koronát kapnom! Országos nevű nagyke­reskedők drágálják. Nekünk arra kell töreked­nünk, hogy jogos érdekeink mindenképen védve legyenek és azért a legpurisztikusabb irányt tartom keresztülviendőnek új bortörvé­nyünkben. Én ellensége vagyok az úgynevezett modern borkezelésnek, mely annyi mindenféle anyagnak a borba keverését javasolja és sürgeti, hogy azok puszta felsorolása is nagy munka volna. Erre nincs semmi szükség! A magyar bor régi jó hírét világszerte a mi apáink borai állapították meg, ők pedig ugyancsak a tisztaságra töre­kedtek és a modern borkezelést nem ismerték. De igenis tönkretették ezt a régi jó hírnevet azóta, mióta modern kezelésben részesült borokat szállítanak külföldre, annyira, hogy piaczainkat elvesztettük a hozzánk való bizalommal együtt. Bizonysága ennek, hogy számottevő exportunk csak Ausztriába van és az osztrákok exportálják a mi borainkat, melyeket tőlünk bevittek, kül­földre. De már ezen piaczunk is veszélyben van, mert hiszen épen e lapok szerkesztője írta meg, hogy a legutóbbi bécsi borvásáron mozgalmat indítottak a magyar pancs (!) ellen. Ezért csak akkor érhetünk, ha a legszigorúb­ban igyekszünk törvény útján is megfelelő ellen­őrzéssel mindenféle oly manipulác­iót meggá­tolni, mely a mi érdekeink rovására megy. És ha a törvény jól lesz végrehajtva, akkor nekünk jó ideig nem lesz szükségünk exportra, mert a mi borunk terem, magunk is könnyen elfogyaszt­hatjuk. A múlt évben még nem termett — Horvátország termését is beleértve — hazánk­ban 4­ millió hektóliter bor. Lakosságunk 20­­ millió körül volt az utolsó népszámlálás adatai szerint. A 4 millió hektoliter borból egy lélekre 20 liter esik évente, ha ezen adatokat vesszük alapul, de tényleg még kevesebb, mert lakos­ságunk azóta bizonyára szaporodott, a múlt évi termés­­pedig nem érte el a 4 millió hektólitert egészen. Ki hinné­­el, hogy csak ennyit fogyaszt a magyar? Hiszen nemzeti tulajdonságunk, hogy minden titulus bibendit lelkiismeretesen felhasználunk. És mégis vannak eladatlan bor­készleteink még az előző évekből is, pedig ki is viszünk valamelyest borainkból az ország határain túl is. Bizony, amit bor gyanánt fogyasztunk, annak tán fele sem tiszta bor, legalább is vizezett, de nagyon sokszor csak borszerű keverék! És mit kell fizetnünk érte ? Egy előkelő fővárosi étteremben 2 decziliter csömöri borért egy koronát kellett a télen fizetni!! A bor valódisága iránt nincs semmi kétségem, de milyen jól érezné magát az a termelő, kitől ezt a bort vették, ha literjéért kapott volna egy koronát! A szakosztályi üléseken hozott többi határo­zattal teljesen egyetértek és azokat örömmel üdvözlöm, mert teljesen alkalmasak arra, ha törvényerőre emelkednek és lelkiismeretesen végrehajtatnak, hogy helyzetünkön kedvezően változtassanak. Csak a büntetőhatározatok közé óhajtanám pótlásul felveendőnek, hogy azon borhamisítóktól, kik másodízben is hamisításon tapasztaltatnak —­ legyenek azok kereskedők vagy vendéglősök — az iparengedély megvonassék. Továbbá, hogy megakadályoztassék az is, mi­szerint ily egyének üzletüket másokra átruház­hassák és így más név alatt tovább vezethessék. Ha pedig ez kitudódnék, úgy ők is, a stroh­mannok is a legszigorúbban büntettessenek. Nem vagyok azonban híve annak, hogy a borhamisításokból folyó ítéletek dobra üttessenek, nevezetesen ellene vagyok az ítéletek újságokban való publikálásának. Czélravezetőbbnek tartanám, ha az ítéletek az illetők üzlethelyiségében a lehető legföltűnőbb helyén kifüggesztetnének a törvény­ben meghatározandó ideig. Mert van ebben valami, hogy a nagy Galeotto egyes hamisítá­sokból országos hamisítások hírét keltené, ez pedig feltétlenül ártana tisztességes kereskedőink­nek, de a termelőknek különösen. Ami a készítendő új bortörvény folytán az ellenőrzés gyakorlását illeti, úgy az ellenőrzést akár a pénzügyőrökre, akár más újonnan szer­vezendő intézmény embereire rábízhatónak tar­tom, csak az a fő, hogy a lelkiismeretes ellen­őrzést tényleg is gyakorolják majd. Csak attól tartok, hogy a pénzügyőrök személyszaporítás nélkül az ellenőrzést lelkiismeretesen — más dolguk is lévén — nem fogják teljesíthetni. A személyszaporítás pedig az államot kétségtelenül megterhelné. Azért jobbnak látnám, ha az ellen­őrzés nem pénzügyőrökre bízatnék, hanem egé­szen újonnan kreálandó hivatalnoktestületre, mely­nek csakis a borellenőrzés lenne a feladata. Ezen testület javadalmazására jájjanak ki a szőlőtermelőkre holdankint valami csekély összeget, mely az adóval volna behajtandó, másik részét pedig fizessék készleteik vagy forgalmuk arányá­ban a vendéglősök és kereskedők, kik miatt ezen állásokat létesíteni kell. Minthogy a bortörvény revíziója a bor védelmét czélozza, azt hiszem helyénvaló lenne egy új bortörvény keretében a cognacnak törköly- és söprűpálinkának, valamint a boreczem­ek védel­méről is gondoskodni. Ide sorozandóknak tar­tom egyáltalán a gyümölcspálinkákat (szilva, barac­k, cseresznye, meggy stb.) is, mert ilyen gyümölcsfák vagy minden szőlőben, vagy leg­alább is minden szőlő körül találhatók s azok terményeit igen sok helyen — különösen ahol a kellő közlekedés nincs meg — leginkább a madarak pusztítják, mert egyáltalán nem érté­kesíthetők. Még szeptember közepéig — a kongresszus idejéig — elég idő van s addig előkészíthető volna az ott való tárgyalásra több oly javasla is, melyek a szőlősgazdákra nagy fontosságúak ilyenek volnának. *) Ezzel az állítással nem egyszer találkozunk, bár az a valóságnak meg nem felel. De ha igaz volna, sem volna mivel dicsekednünk, mert törvényünknek oly fogya­tékosságai voltak, melyek miatt teljes sikert attól várni nem lehetett. Csakhogy a dolog valóban nem úgy áll. A németeknek már volt bortörvényük, mely egy évvel régibb keletű mint a mienk, melynek csak (lényeges) módosítása az 1901-iki törvény. Az új törvény ugyan­azon a nyomon halad, mint a régi. Feltételesen megen­gedi a borok vizezését, korlátozza a szeszezést és fel­sorolja a megengedett és meg nem engedett anyagokat. A pénzbüntetések tekintetében a mi törvényünket tíz­szeresen meghaladja (10, sőt 15 ezer márka maximummal). A borellenőrzést pedig nem társadalmi szervezetekre, hanem a hivatalos apparátusra bízza. Ezek oly lényeges eltérések a magyar és a német törvény között, hogy sokkal közelebb járunk, ha azt mondjuk, hogy a német törvény a­­ mienknek csak igen csekély figyelembevételével készült. (Bővebb felvilágosítást e tárgyról nyújtanak dr. Drucker Jenő könyve „Adalékok a bortörvény reviz­iójához" czimű könyvének 43. és köv. oldalai.) A szerk. 489 1906. julius hó 8.

Next