Borászati Lapok – 39. évfolyam – 1907. 27-52. sz.

1907-07-07 / 27. sz.

an. SZÁM 30. ÉVFOLYAM: annyira nélkülözi, hogy vagy egyáltalában nem vagy csak nagyon nagy fáradsággal juthat valaki­ ily helyeken termőszőlőhöz, a nélkül azonban, hogy annak tartósságára egyáltalá­ban számíthatna. Sok homoki szőlő fölött Damokles kardja gyanánt csüng a mai tarthatatlan napszám­viszony is, különösen az úgynevezett „úri­szőlők" vannak ennek leginkább kitéve. Az a sok vékonypénzű telepítő, aki aránylag erejé­hez mérten nagyon is belemerült a telepítésbe, úgyszólván az elnyelő hullámokkal küzd. Ter­mészetes következménye ennek azután az, hogy az ilyen szőlők, a hiányos kezelés révén egy-kettőre vagy gazdát cserélnek, vagy telje­sen elpusztulnak. Kellő forgó tőke nélkül rend­szeres és jövedelmező homoki szőlő a mai viszonyok között el sem képzelhető. • Sietteti a bajt azon mind jobban és jobban általánossá váló rendszer is, mely újabban a zsaroló és igen késői metszési eljárásban nyer kifejezést. Általános jelszóvá kezd kijegecze­sedni a homoki szőlősgazdák között a „szál­vesszőre magyar", vagyis a tőke erejét meg­haladó termés-eredmény elérése utáni vágy. Kommentárt nem fűzök a jelszóhoz, mert azt hiszem — mint a szőlő ezen természetével ellenes eljárásáról, a mi éghajlati viszonyaink s a homok gyenge vagy mostoha fizikai stb. összetétele mellett — anélkül is sokan vannak a homoki szőlősgazdák között, akik már láttak ennek következtében tönkrement, kipusztult szőlőket. A legnagyobb veszedelmet rejtegeti magá­ban azonban a trágyahiány. Én az eddigi tapasztalataimra hivatkozva, merem egész ha­tározottsággal állítani, hogy enélkül a ho­mokon jövedelmezőleg szőlőt fenntartani nem lehet. Sőt a homok csekély tápanyagfogó, illetve megtartó képességére való tekintettel a trágyázásnak meglehetős sűrű turnusokban kell ismétlődni. Lehetőleg minden 4-ik évben és egyszerre csak keveset. E helyen bátorkodom megemlíteni a szőlősgazdák között mind jobban elterjedő s nézetem szerint nem teljesen helyes felfogást is, amidőn a homokra a műtrágya­féleségek üdvözítőként lesznek felkarolva és alkalmazva. Nézetem, tapasztalatom és az eddigi kísérletek azt vallják, hogy a műtrágyák­kal számbavehető eredmény csak ott mutat­ható fel, ahol a homok még teljesen kizsa­rolva nincsen. A trágyahiánynyal minden tekintetben egyen­rangú ellensége és veszedelme a homoki sző­lőknek a pincze és borkezelési ismeretek hiá­nya is. Általánosan ismeretes és elfogadott alapelv: jó pincze fél borkezelés. Sajnosan és szomorúan kell tapasztalnia mindazoknak, akik a homoki szőlők között megforogtak, hogy a legtöbb szőlősgazdának a pinczéje minden­nek nevezhető inkább csak pinczének nem. Azokban a csodával határos, a legtöbb esetben, hogy a borok iható állapotban eltarthatók. Hátha még ehhez hozzáveszszük azt, hogy a homoki szőlősgazdák között elterjedt szokás a vizzel való felöntés, úgy igazán nem lehet csodál­kozni azon, hogy sok szőlősgazdának már három évi összes termése hever eladatlanul. Hog­y: pinczéink hiányosak és hogy borkezelési ismereteink hézagosak, azt mi sem bizonyítja élénkebben, mint azon tény, hogy a legtöbb homoki szőlősgazda úgyszólván kétségbe van esve, ha bortermésén a kierjedés után azonnal túladni nem tud. Azonkívül minden gúny nélkül legyen mondva, annyi megfordult, nyúlós stb. betegségben szenvedő bor nagyon csekély II _ I 1 _ I 1 _ legjobb beszerzési forrása honnan ugyanabban az árban szállító B B Hfe Mfc I ff^ M ^^k JMk áfflk a Raphiát, mint Budapestről, a t. vevi V "J • I I I | BJ I 1 *M Ilii 19 || A I HP 1/ ——— tehát a fuvardíjat megtakarítják : il ffu I I I 8 I mm 1111 8 1 ffm III X Hull ír IC magnagykereskedése Aradon, Baján, Debrecenben, Gyöngyösi) II • linLULiIX • Nagyváradon, Nyíregyházán, Miskolczc I1U|JIIIU IIUNIUV Budapest, VII., Károly-körút 9. ^^vS^Sr * vagy egyáltalában sehol sem található, mint a homokvidéken. A legnyomósabb ok, mely a homoki szőlőmi­velés veszedelmét rejti magában, nézetem szerint az a megdöbbentő közöny, mely a homoki szőlősgazdák között uralkodik. Azt mondhatnám, hogy az örökös jajgatás és panaszkodás szín­vonalán felül emelkedni vagy nem akarnak vagy nem tudnak. Meghallgatnak minden okos tervet vagy tanácsot, sőt beszédesekké is válnak mindaddig a határig, amíg tettre nem kerül a dolog, vagy amíg pénzről, kiadásról nincs szó. Így pl. hogy többet ne említsek, itt volna a szövetkezés kérdése, mint olyan, amely jelenlegi szorult helyzetünkön egyedül segíteni volna képes. A homoki szőlők félelmetesen terjesz­kednek, az értékesítési és napszámviszonyok napról-napra rosszabbodnak, de azért a kellő piaci és a piac­képes anyag előállítására vajmi kevesen godolnak vagy törekednek. Őszintén és határozottan állíthatom, hogy sehol az or­szág egy bortermő vidéke sincs annyira reá­szorulva a szövetkezésre, mint mi; különösen akkor, amidőn tudjuk, hogy körülményeink erre bennünket kényszerítenek is. Összegezve röviden az elmondottakat, ismé­telten és határozottan ki kell jelentenem, ne azzal kérkedjék , ne az legyen a homoki szőlősgazda szeme előtt, hogy minél több hold vagy láncz szőlővel rendelkezzék, hanem a meglevő a viszonyok figyelembevételével úgy kezeltessék, hogy az tartós, állandó és biztos jövedelmet biztosítson. Támogassa és serkentse ki-ki ennek elérése érdekében úgy szomszédját, mint ismerősét, hogy így ama közelgő vihar, mely már­is erősen előretolja árnyékát, el ne söpörjön bennünket! 436 A szőlő trágyázása. Irta: Stemmler német (Köln) borászati felügyelő. (Folyt, és vége.) A mesterséges trágyaszerek közül a szőlőmi­velésnél a következők jönnek tekintetbe: 1. A nitrogéntrágyák­. A kénsavas ammóniák. Ez minden talajnem­ben alkalmazható és mindenütt jó siker érhető el vele. A kénsavas ammóniák legjobban hat, ha télen vagy kora tavasszal szélesen elszórjuk a sorokban és alákapáljuk. Hatása lassú és meg­lehetős egyenletesen oszlik el a tenyészeti idő­szakra. Morgen­enként vagy 1—2 g.-t alkal­mazunk. A másik nitrogéntrágya a chilisalétrom. A chilisalétromot inkább könnyű agy­agtalaj­okban mint nehéz agyagtalajokban alkalmazzuk. Kü­lönösen abból az okból, mert a chilisalétrom könnyen a talaj elkérgesedését idézi elő, ami kötött talajnál fölötte hátrányos. A chilisa­létrom alkalmazásánál ügyeljünk arra, hogy azt ne egyszerre, hanem legalább két, jobb három adagban elszórjuk. A chilisalétromból ugyanoly mennyiség kell, mint a kénsavas ammó­niákból. A chilisalétrommal való részleges trá­gyázást körülbelül úgy osztjuk be, hogy az első adagot, tehát az alkalmazandó mennyiség egy­harmadát márcziusban, a második adagot a fiatal hajtások fejlődésének kezdetén és a har­madik adagot mindjárt a befejezett virágzás után a bogyók növekedése elején adjuk. Ha azon­ban a chilisalétromot két adagolásban akarjuk alkalmazni, akkor az első adagot a tavaszi mun­kák alatt, a másodikat pedig virágzás után visz­szük a talajba. Mindenesetre óvakodjunk attól, hogy a chilisalétromot későbben szórjuk el, mint amely időpontot a harmadik, illetőleg második adagolás számára megjelöltünk. A chilisalétrom­mal történő nitrogénadagolás későbbi alkalma­zásának az a következménye, hogy a tőke tevé­kenysége túl sokáig tart és a vesszőnek a kellő időben való beérése késleltetik, minek folytán a korai fagyok a tőkékben könnyen kárt tehet­nek. Azonban a nyerendő bor minősége is szen­ved a chilisalétromnak későbbi alkalmazása folytán, amennyiben a bogyók növekedési idő­szaka túl sokáig tart, az érési idő tehát megrö­vidül és szintén túlságosan kitolatik. Az utóbbi a minőleges termelésnél különösen figyelembe jó, mert ennél nemcsak a tömegre vagyunk tekintettel, hanem főként a bor minőségére. A chilisalétromot szintén szélesen szórjuk ki a sorokban és könnyen alákapáljuk. A kiszórás­nál ügyeljünk arra, hogy chilisalétrom ne kerül­jön a levelekre, mert ezek megsérülnének ennek folytán. 2. A foszfortrágyák. Mint foszforsavtrágyák tekintetbe jönnek a szuperfoszfát és a Thomassalak. A szőlőtőke kü­lönösen hálás a foszforsavtrágyázásért, mert a legtöbb talaj nem szűkölködik ebben a tápanyag­ban és a foszforsavtrágyázás a bor minőségére igen kedvező hatással van. A foszforsavtrágyák általában lassabban hatnak, mint a nitrogén­trágyák, mert a foszforsav a talaj által lekötve, erősebben benntartatik. A foszforsavtrágyaszerek között is megkülön­böztetünk ismét lassan és gyorsan ható trágya­szereket. Ismeretes és kedvelt foszforsavtrágyaszer elsősorban a Thomassalak. Mindazok, akik a Thomassalakot alkalmazták, jó sikerről szá­molnak be. A Thomassalak olcsó és foszfor­trágyázáson kívül még egyéb hatást is fejt ki, amelyet a talaj igen meghálál és ez a mész ki­egészítő hatása, amelyet a Thomassalak mel­lékalkatrészként tartalmaz. A Thomassalaknál persze a fődolog a foszforsav marad, amelyet talaj- vagy czitratoldható alakban tartalmaz. A Thomassalakot a talaj megmunkálása előtt késő ősszel, télen vagy tavasszal szórjuk ki és kapáljuk alá. Morgen­enként mintegy 3—6 mázsa szükséges. A forgalomba kétféle Thomas­salak kerül, még pedig nagy és kis százalékos. A nagy százalékos Thomassalak 14—22 száza­lék foszforsavat tartalmaz, míg a kis százalékos csak 6—12 százalék foszforsavat foglal magá­ban. Ez természetesen az árban is kifejezésre jut, mert amit ható alkatrészként megfizetünk, az épen a foszforsav. Azonban a kis százalékú Thomassalakban a foszforsav drágább, mint a nagy százalékában és azért határozottan­­az tanácsolható, hogy ne vegyünk kis százalékban Thomassalakot. Aki Thommassalakot vesz, vegyen nagy százalékú Thomassalakot. Amint a nitrogéntrágyaszereknél a chilisalét­rom a gyorsan ható trágyaszer, úgy gyorsan ható foszforsavtrágyának a szuperfoszfátot bírjuk 16—18 százalék foszforsavtartalommal. Ebben a trágyaszerben a foszforsav könnyen felvehető állapotban foglatatik, még­pedig vízben oldódó formában. A szuperfoszfátot a Thomassalakhoz hasonlóan minden talajban alkalmazhatunk, csak arra kell ügyelnünk, hogy a szuperfoszfát gyorsan ható trágyaszer, miért is nem ősszel vagy télen, hanem tavasszal szórandó el. A szuperfoszfátot tavasszal a talaj megmunkálása előtt szórjuk el és kapáljuk alá. A szuperfoszfá­tokban is ingadozik a foszforsavtartalom, még­pedig 10—18 százalék között. Mint a többi műtrágyánál, itt is a kívánt tápanyagban való tartalom lép előtérbe, mert hiszen csak a láp­ 1907. július hó 7.

Next