Borászati Lapok – 44. évfolyam – 1912. 27-52. sz.

1912-06-30 / 27. sz.

telenségnek, így a zöldoltás eddigi sikertelen­ségének nyomára is. Most már aztán a szőlészeti szakkönyvek útmutatásai alapján, az ott ismerte­tett alapelvek figyelembevételével, a teljesen elhanyagolt zöldoltással újból kísérletet tesznek, és­pedig úgy a korábban alkalmazott baranyai, valamint a Czeiner-féle ékoltással és az íz közötti közönséges párosítással. Az oltási hely magassága az újabb zöldoltásoknál már 50—60 cm, s az oltás ideje is lehetőleg korai. A vesszők nem burjánoznak minden gondozás nélkül, hanem figyelmes és gondos kezelésben részesülnek továbbra is, amennyiben a felesleges vesszők tőből, a hónalj hajtások egy-két levél meghagyásá­val, az oltásból előtörő nemes hajtás pedig egy méter magasságban visszakurtittatnak s igy a tőke által felvett összes tápanyagok az oltvány fejlesztésére fordíttatnak. Az ez alapon elért eredmény pedig bámulatos. A vesszők a nálunk uralkodó, elég kedvező, egyenletes nyári hőmér­sékleti viszonyok és a hosszú meleg ősz követ­keztében tökéletesen beérnek s döntés után is életerős egészséges tőkét adnak. Az újabb rend­szer szerint kísérletezők által elért szép ered­ményeken felbuzdulva, mind többen és többen térnek át a zöldoltással való szőlőtelepítésre úgy, hogy a fiiloxéra által elpusztított szőlők­nek mintegy 30—40%-a ezen oltási móddal újíttatik fel. Kétségtelen dolog az, hogy a zöldoltással való telepítésnek olcsósága, szemben a fásolt­ványok rendkívül magas beszerzési költségeivel, úgyszintén a jól beérett zöldoltásnak pótlásra nem igen szoruló, úgyszólván hiány nélküli meg­eredése, valamint a fásoltványok beszerzésénél a fajtaazonosság tekintetében tapasztalható gyakori visszaélések mind oda konkludálnak, hogy a zöldoltás mellett törjünk lándzsát. Egyetlen egy kétely merülhetne fel, ami a zöldoltástól bennünket visszatarthatna és pedig azoknak gyakran hangoztatott rövidéletűsége. Azonban az erre vonatkozó kijelentések nem a gyakorlati eredmények révén leszűrődött tapasz­talatból fakadnak, tehát azok alaposságához sok kétség fér. A zöldoltással telepített 6-7 éves szőlők sem­mivel sem maradnak az ugyanilyen idős, fás­oltvánnyal telepített szőlők mögött és nincs semmi okunk kételkedni abban, hogy azokkal mindvégig ki fogják állani a versenyt, sőt talán túl is élik azokat. Az ampelológiai intézet, valamint szakemberek által eszközölt anatómiai vizsgálatok egyöntetű eredménye az, hogy a zöldoltások forradása hasonlíthatlanul tökélete­sebb, mint a fásoltványoké, amivel saját magunk szemeivel is meggyőződhetünk a Dr. Széll László által eszközölt anatómiai vizsgálatokról Dr. Kossutány Tamás által természet után készített, nagyított fotográfiáknak megtekintése nyomán, melyek a mezőgazdasági múzeum IX. számú, szőlészeti osztályán vannak közszemlére kiállítva. Ha tehát az anatómiai vizsgálat a zöldoltás mellett szól, valamint a fiziológiai kifogástalan­ság másik tényezője, a vessző beérése körül sincs semmi kívánnivaló, bajos belátni, hogy a zöldoltással előállított tőke miért legyen rövi­debb életű, mint a fásoltvánnyal telepített. QUHSP"* A Kecskeméti Pinczeszövetkezet borai országos hirűek, mert tiszták, jók és olcsók. Olvassa el hirdetésünket. Levelekre válaszol: Héjjas Mihály igazgató. A vegytiszta nitrogén hatása a borokra. Budafok, jun. 25. Szakemberek már régebben kifejezték azt a nézetüket, hogy a vegytiszta nitrogén bizonyos körülmények között előmozdítja a borban az érési folyamatokat. Az is általánosságban régeb­ben ismeretes, hogy a nitrogén a borok érésénél igen fontos szerepet játszik, közelebbi vizsgála­tokat e téren azonban eddig nem végeztek. Az újabb időkben Malvezin franczia vegyész foglalkozott e kérdéssel. Ő tette először tüzete­sebb vizsgálat tárgyává azt, hogy milyen hatás­sal van a levegőből kiválasztott vegytiszta nitro­gén a különböző borokra s vizsgálatait a franczia vegyészek egyesületében ismertette. Malvezin főleg három irányban figyelte meg a nitrogénnak hatását a borra és pedig: 1. a szinre, 2. az alkoholos erjedésre, 3. a levegő jelenlétében fejlődő mikrobákra az úgynevezett aerobákra. Legnagyobb érdeklődés az alkoholos erjedésre gyakorolt hatás megállapítását kísérte. Malvezin kimutatta, hogy a bornak nitrogénnel való telí­tése útján az erjedés hirtelen megakad. A nitro­gén ugyanis az oxigént könnyen kiűzi vegyüle­teiből. Az erjesztő gomba azonban oxigén nélkül nem tud megélni; a glucose molekulák bomlása folytán szabaddá lévő csekély oxigén fejlődé­sükhöz nem elégséges s igy szaporodó képessé­güket elveszítik s 24—28 óra leforgása alatt elpusztulnak. A kísérletezést Malvezin egy palaczk teljes forrásban lévő fehérborral kezdette meg. A nitrogénnek a palaczkba vezetése után 48 órára az erjedés teljesen megszűnt s a palaczk fenekén mintha a bor lenyálkáztatott volna, a gombákból seprőüledék képződött, maga a bor pedig a legszebben megtisztult. A bor nyolcz napon át érintetlenül állott a seprőjén anélkül, hogy tiszta­ságából veszített vagy az erjedés újra megindult volna. Ugyanezt a jelenséget tapasztalta Malvezin más fajta borokkal végzett kísérleteinél is. Az erjedés megszűnése legtöbb esetben az első 24 óra után, sőt némely bornál azonnal a kezelés után bekövetkezett. Malvezin tudományos készültséggel végzett megállapításai az eddig ez irányban csak tapo­gatódzó gyakorlatnak rendkívül értékes tám­pontokat adtak. A nitrogénnek a baktériumokra való hatását illetőleg Malvezin feltételezte, hogyha a nitrogén elegendő mennyiségben van jelen, a mikrobák­nak, nevezetesen a Mykoderma acetinek és Mykoderma vininek életműködését meggátolja. A valóságban azonban a dolog sokkal kompli­káltabb, mint ahogy az feltételezhető volt. Malvezin egyik vörösborral végzett kísérleté­nél literenként 0'170 1. nitrogént adott s emel­lett ugyanabból a borból vett másik mintát nitro­génnel telitette. Mindkét kísérleti bort üveg­edénybe helyezte el s csak egyszerű papirfedővel látta el s közönséges szobahőmérséklet mellett laboratóriumában állani hagyta. Két nap múlva a kevesebb nitrogént kapott minta világosabb színűvé vált, míg a nitrogénnel telített bor színében később sem állott be változás. A meg­világosodott színű borban lecsapódás is kelet­kezett s általában az egész bor olyan képet mutatott, mint a beteg borok szoktak. A további vizsgálatok folyamán Malvezin ki­mutatta, hogy a Mykoderma vini által meg­támadott s aránylag kis mennyiségű (0'150— 0'200 literenként) nitrogénnel ellátott vörösborok megzavarodnak, üledéket fejlesztenek és meg­törnek. Ez a jelenség a Mykoderma vini által megtámadott minden borban bekövetkezik . Malvezin szerint áttörésnek tekinthető. Eddig azt tételezték föl, hogy a színanyag oldhatat­lanná tételét s kiválasztását a mikrobák vála­dékanyagai idézik elő. Ez a folyamat lehetséges, sőt valószínű is, mert hisz egyéb hasonló mikrobákkal egyezően a Mykoderma vini is termel diastaseket és oxidaseket; ezt a váladéktermelést a nitrogén kis mértékben való jelenléte is mindenesetre csak elősegíti. E hatások részletesebb tanulmányozása czél­jából Malvezin tovább folytatta a — fentebb leírt — vörösborral végzett kísérleteket. Az elszintelenedés után a bort két egyenlő részre osztva kémcsőbe öntötte és mindkettő­höz 5 csepp galactinkturát adott. Az egyik csőbe mintegy 1 másodperczig vezetett be nitrogént, azután a csöveket összerázta s 5 perczig tartó 80 fokos meleg vízfürdőbe tette. A lehűlés után a bor minősége szerint kisebb­nagyobb mértékben kékes színeződést csak az a bor mutatott, amelyik a nitrogénnal kezeltetett. E jelenségek megállapítása főleg a borok mes­terséges érlelése, öregbítése tekintetében bír különösebb jelentőséggel. A nitrogénnal való kezelés következtében bizonyos mennyiségű csersav mindig kiválott. Malvezin kísérleteinél a kiválott csersav mennyi­ségét 0930—l'O gr.-nak találta literenként. Egyik kísérleténél az erősen vastartalmú és törött bort Malvezin nitrogénnal telitette s néhány órai állás után megszűrte. E kezelés után a bor teljesen magához jött, amit legjobban az bizo­nyít, hogy napok hosszat nyitott edényben állva sem mutatott semmi zavarodást vagy üledéket. Itt ismét az a körülmény jön tekintetbe, hogy az oxigént vegyületeiből kiűző nitrogén a vas oxidáczióját megakadályozza s a csersavas vas üledék kiválását lehetetlenné teszi. Ezt szem előtt tartva a kezelést leghelyesebb két részletre osztani. Előszörre csak 150—100 mgr. nitrogént kell a törött borhoz adni, ami által az oxidáczió s így a felesleges csersav kiválása gyorsíttatik. A nitrogénnel való telítést csak másodjára végez­zük, hogy ezáltal minden későbbi oxidác­iós folyamatnak elejét vegyük. Mindezekből kitűnik, hogy a tiszta nitrogén alkalmazása a borászatban nagy jelentőségre tarthat szárdot. A kénessav helyett a nitrogén arra fog szol­gálni, hogy általa az erjedési folyamatot szabá­lyozzuk, az édesborokat erjesztés nélkül konzer­váljuk és az oxidáczió okozta töréseket meg­akadályozzuk. A nitrogénnek a kénnel szemben megvan az a borászati szempontból nagy előnye, hogy a bor alkotórészeivel nem egyesül s így annak összetételében legcsekélyebb változást nem idéz elő. Ehhez számítandó azután még az is, hogy a nitrogénnel való kezelés olcsóbb lenne, mint a kénezés. Általánosságban már most kimondható, hogy a nitrogén hivatott átvenni a szerepet mindazon esetekben, ahol törés és eczetesedés megaka­dályozásáról vagy az erjedés szabályozásáról van szó; ezeken kívül hivatott a bor öregítésére s általában a hideg és meleg hatásának növelé­sére. A nitrogén ezek mellett olcsó, az egész­ségre nem káros, könnyen alkalmazható s igy feltétlenül eléje helyezendő a kénnek, amely szervezetünkre korántsem oly ártalmatlan, mint azt általában tartják. (Az „Alig. Wein-Zeitung" nyomán.) Végh József: 460 1912. junius hó 16. Az édesborok alkoholtartalmáról. Dr. Gh­off G. előadása Mannheimban. (Folyt, és vége.) Ahogy azt már megállapítottuk ezek az édes­borok azon az egy ponton megegyeznek, hogy valamennyien aszerint, hogy honnét származnak s az ottani szokásoknak megfelelő alakban s módon aránytalanul sok szesz hozzáadásában részesülnek s hogy ezt a szeszadagolást, mely­nek az egyes asszuborfajok jelleme tekintetében, főleg ha az adagolás idejére különös figyelem­mel voltunk, igen fontos szerep jut, az 1909. évi új bortörvényünk a 4., 11. és 12. §-okhoz fűzött eljárási kommentárokkal törvényesítette is. Ezek szószerinti szövege a következő: „Külföldi csemegeboroknál (délvidéki s­asszú­borok) borból készített alkoholnak avagy tiszta s legkevesebb 90°/o alkoholt tartalmazó pálin­kának hozzáadása megengedtetik s pedig az illető bor hazájában megengedett fokig. Ez a szeszadagolás természetesen nem arra van hivatva, hogy emellett egy tekintélyes mennyi­ségű természetes erjedéses alkohol jusson a borba, hanem hogy az asszubor kívánatos karak­terének s a megengedett hazai szokásoknak meg­felelően a természetes alkoholtartalmat pótolja a borban s igy a szeszadagolás ebben az alak­ban a csemege-, asszu­­s délvidéki boroknál a bortörvény által megengedett szakszerű pincze­kezelésnek egy részét fogja képezni.

Next