Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.

1920-06-10 / 24. sz.

24 SZÁM, 62. ÉVFOLYAM: a borgazdaságunkra vészes fajtáknak ültetését eltiltani nem lehet. A komoly szakoktatással, figyelmeztetéssel pedig a nagyhangú reklám — jól tudjuk — hamar felveszi a versenyt, főleg a laikusok körében. Ez is egy ok volna arra, hogy a szőlőrekonstrukció — kölcsön útján — ismét állami felügyelet alá helyeztessék. Én a régi agrár szőlőkölcsönről szóló törvénynek nagy horderejét soha sem abban láttam, hogy ezáltal 15—20 milliós hitelhez jutottak, néha nem is nagyon megszorult gazdáink, hanem abban, hogy minden hegyvidéken néhány száz szőlő telepítése illetékes szakemberek bevonásával indult meg és állandó felügyelet alá volt helyezve. Talajvizsgálatok előzték meg a telepítést, elő volt írva az amerikai, az európai fajta, a forgatás mélysége, a sor- és tőketávolság és ellenőriztetett az évi munkálatok teljesítése. És ennek nemcsak arra a birtokosra volt behatása, aki államilag garantált kölcsönpénzzel újította fel szőlőjét, hanem sok más gazdára is, aki mint mesgyes szomszéd vagy hasonló talajon gazdálkodó, látta, hogy mit szabad és mit kell tenni a telepítésnél, a fenntartásnál, a gondozásnál. Már csak ebből a szempontból is kívánatos volna szőlőink felújításánál a régi nyomon haladni, nehogy az uj szőlők javarésze holmi Delawareval vagy Novával legyen telerakva. * * * A szüreti kilátások változatlanul kedvezők s ennek folytán a hordókérdés egyre súlyosabb gondokat idéz fel. Minden jel arra mutat, hogy titkos kezek már szedik össze a felhajtható hordókat és ezeket majd csak akkor lesznek hajlandók a megszorult termelőknek és kereskedőknek átengedni, ha azoknak az ára busás jövedelmet biztosított. Új hordó édes-kevés készül az országban, mert nincs dongakészlet; a megszállott területekről, főleg Jugoszláviából semmit sem lehet behozni, vagy csak megfizethetlen drágán s amellett hiány van abroncsvasban is. Úgy tudjuk, hogy a földművelésügyi kormány minden tőle telhetőt elkövet, hogy a gazdákat a hordóhiány folytán fenyegető borkatasztrófától megmentse, így először is elő fogja mozdítani a külföldről való hordóbehozatalt, azután gondja lesz rá, hogy a hordógyárak és nagyobb kádárműhelyek sürgősen nagyobb mennyiségű abroncsvasra tegyenek szert, végre a megmaradt három közpinczében levő — többnyire üres — edényeket is a gazdák rendelkezésére bocsátja. Tagadhatlan, hogy mindez egy — hogy ne mondjuk rekord, de csak némi — jó középtermés esetén még nem fog minket a borok árzuhanásától megmenteni, de utóvégre ne is várjunk mindent a kormánytól, főleg most, mikor az összes magyarországi háztartások közt az államkincstár mérlege a legkétségbeejtőbb. Gondoljanak gazdáink is idejében arra, hogy miképpen lesznek képesek boraikat bő szüret esetén elhelyezni. Három-négy hónap van még hátra, ez alatt sok minden végezhető. Az első persze a még teli edények tartalmának értékesítése. Ma már tovább spekulálni a borral nem raczionábilis dolog. Ez azonban nem jelenti azt, hogy dobjuk egyszerre mindannyian piaczra készleteinket. A finomabb, régebbi évjáratokat, amiből úgy sem sok van, jó lesz visszatartani, de a tavalyi, sok vidéken 8°-nál nem szeszesebb borokat tovább raktározni, alig lehet érdemes. Minden jel arra vall, hogy az idei minőség jobb lesz a tavalyinál, hisz a szőlő vegetácziója nagyon előrehaladt, tehát csináljon a tavalyi termés helyet az ideinek. A második teendő a gazdák kezén levő hordók kárbahozatala. Alig van olyan pinczészet, ahol 15—20 és több százaléka az edényeknek ne volna selejtes. Tessék ezeket kijavíttatni. Igaz, hogy sok pénzbe kerül és hosszú életű nem lesz, de, ha csak egy szezont is nyerünk vele, a folyó év gondját elvetettük. A harmadik teendő hordók vásárlása vagy bérbevétele. Ausztriában, úgy tudjuk, sok a förös boroshordó, ezzel szemben hiány van mit itt raktáron tart és szállít. ARÁNYI ADOLF Jázműárugyár, Újpest, Lőrincz-u. 7, kisebb méretű söröshordókban. Ezen utóbbiakból viszont nálunk van fölösszámban, kellő ügyességgel ilyen edénycsere útján sok ezer hektó bort menthetnénk meg az elkótyavetyéléstől. Azután itt van a czementhordó építése. Igen jól tudjuk, hogy ma a czement is drága, a fuvar is drága, a munkás is drága. De mégis csak legdrágább dolog az lesz, ha majd szüretkor leszalad a bor ára, bár csak átmenetileg is az 1918-iki őszi árniveaura s aztán se pénz, se bor, se hordó. Míg a jól készített czementhordó egy örökös leltári darab, mely sok gazdánkat mentette már meg a borhiénák zsarolásától. Ha kisgazdáink egyenként idegenkednek ilyen cementhordókba ezreket és tízezreket befektetni, itt vannak központi szeszfőzdéink, itt vannak fogyasztási és hitelszövetkezeteink, de alakulhatnak alkalmi borraktárszövetkezetek is, melyek megmenthetnék az illető község vagy járás termelőit a biztos bukástól. Ma már felesleges dithgrambot zengeni az erők összesítésének jelentőségéről, ott vannak a ragyogó példák virágzó szövetkezeteinkben ezerszámra. Csakhogy tessék idejében hozzálátni a veszély elhárításához. Ma még nem késő, de legfőbb ideje elérkezett. Végül pedig ismét felvetjük a borpárlat készítésének eszméjét. Az 1919-iki borok jó része kivitelre nem érdemes, itthon pedig szeszbeli szegénysége miatt nem kelendő. Ezeknek a boroknak az ára máris erősen csökkent (ezzel szemben a nehezebb borok ára jól tartja magát) és még újabb áreséssel számolni kell. Lépjenek fel központi szeszfőzdéink mint vevők és főzzenek pálinkát ezekből a borokból. Az országban nagy a szeszhiány, óriási áldozattal vesznek likőr- és illatszergyárosaink alkoholt külföldön. Segítünk magunkon és segítünk rajtuk, ha minél több bort párlunk be. És nyúljon a pénzügyminiszter is hóna alá ennek az iparnak, úgy, amint harmadéve tette s akkor szüretig még néhány százezer hektoliternyi edény új módon is felszabadulhatna. 150 Tavaszi borárverések Rheingauban. Dr. Gyulay Tibor jelentése: A rajnai bor hagyományos hírneve folytán a rheingaui borárverés minden esztendőben nagy jelentőségű esemény. Az 1913-iki árverések mégis kimagaslottak az előző éviek sorából, mert különös érdekességet kölcsönzött nekik a " Jahrhundertwein": a termelők, kereskedők, szakemberek és költők által egyaránt magasztalt „191 l-es". Lisztharmat (Oidium), valamint slürtperonospora elleni védekezésre ajánlok kb. 55—60% kéntartalmú, lisztfinomságú és kitűnő tapadóképességű kénföldet és abból készült 10%-os rézszénport NAGY IGNÁCZ, Budapest, 131 VII., Károly-körut 9. szám, 1920. június 10. Rheingauban is, mint Németország többi borvidékén, legérdekesebb árveréseket a „Verband deutscher Naturwein-Versteigerer" rendezi. A Verband Németország öt borvidékére terjed ki s borárveréseit az egyes vidékeken alakult egyesületek utján intézi. Törekvése arra irányul, hogy lehetőleg a vidék összes szőlőbirtokosait egyesítse, azonban mindig akad oly birtokos, aki egy s más, gyakran személyi, okból e köteléken kivül marad s külön árverést tart. A kis vinczellérekből alakult vinczellér egyesületek ritkán lépnek az árvereztető egyesület kötelékébe. Ennek főleg az az oka, hogy a Verband szigorú feltételeit, melyek a bor eredetiségét és természetes tisztaságát biztosítják, terheseknek vélik és nem tudnak lemondani arról a régi szokásról, hogy a silányabb borokon czukrozással segítsenek, sőt olykor, saját szabályaik ellenére, idegen borokat is vásárolnak összeházasítás czéljából. A Verband másik törekvése az, hogy az árverések vidékek szerint, lehetőleg egy helyen, tartassanak, minek az egyöntetűség, a vásárló közönség kényelme stb. szempontjából fontossága is van. A Mosel-, Saar- és Ruwervölgyieket sikerült összehozni Trierben, a rajna-hessenieket Mainzban, a naheieket Kreuznachban s ez évben először a rajnapfalziakat is Neustadtban. A rheingauiak azonban mind ama törekvések daczára, melyek Wiesbadenbe akarják az árverések színhelyét áthelyezni, makacsul ragaszkodnak a decentralizált árverésekhez. Fő érvük, hogy az árverések tartására szükséges helyiségről nagy költségek árán már saját maguk gondoskodtak s ez a berendezkedés feleslegessé válnék ; a munkát és költséget pedig nagyon fokozná a próbaboroknak stb. az árverés színhelyére szállítása. Fontosabb ezeknél az érveknél az, hogy közvetlen a szőlőhegyek tövében, festőien szép helyeken, olykor történelmi nevezetességű kastélyok, évszázados kolostorok falai között (Kloster-Eberbach, Schloss Johannisberg) a vevőközönség másként van hangolva, mint a városok szürke termeiben, vagy az árverés czéljaira kibérelt korcsmahelyiségekben. Pedig a vevőközönség hangulata befolyással van az árverések eredményére. A bornál a termés helye, a termelő neve majdnem elsőbbrendű a minőségnél. Ha valahol, itt igazán közvetlenül érezhető a hírnév hatása. A bizományosok, akikből az árverés közönsége alakul, noha mindannyian szakértők, mégis a fogyasztóközönség igényeihez alkalmazkodnak. Márpedig a fogyasztóközönség legnagyobb részét hihetetlen mértékben befolyásolja ízlésében a palack czimkéjén levő czimer vagy pinczemegjelölés. Természetes, hogy a neves termelő mindent elkövet, hogy nevével, védjegyével visszaélés ne történjék. Így pl. azokat a borokat, melyeket nem az illető birtokos pinczéjében, saját felügyelete alatt, megbízható embereivel húztak le palaczkokba, nemcsak hogy az „eredeti töltés'' felírással nem szabad ellátni, de azokat még a termelő vagy pincze megjelölése sem illeti meg. Sőt Rheingauban a nevesebb szőlőbirtokosok — maga a porosz kir. állami uradalom vagy a Metternich-féle uradalom Schloss-Johannisbergben — azt is ki szokták kötni, hogy csak azok a borok húzhatók le üvegekbe az ő saját pinczéikben, tehát csak azok viselhetik a termelő nevét, melyeknek ára fehér boroknál féldarabonként (Halbstück = 6001.) 1800 márkát, vörös boroknál fertályonként (Viertelstück = 3001.) 1000 márkát*) meghalad. A borok hírnevének ily erőszakos módon való fenntartása, több szempontból esik kifogás alá, éppen ezért pl. rajnahesseni termelők, köztük a nagyherczegi uradalom, ezt nem is teszik. Az árveréseket rendesen 2—3 izlelő próba szokta megelőzni, melynek színhelye Rheingauban rendesen a termelő pinczéje. Nem érdektelen, hogy a próbák, árverés. *) Az itt közölt áraknál figyelembe veendő, hogy ezek még a háború előtti időből valók. A szerk.