Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.

1920-09-16 / 38. sz.

39. SZÁM, 52. ÉVFOLYAM.­ lasztás február elején pótoltatott. Minthogy az idén ily súlyos indok a kongresszus elhalasz­tása mellett fenn nem forog, a központi szesz­főzdék kongresszusát a „Fructus" vezetősége meg kívánja tartani. Úgy a közgyűlés, mint a szeszfőzdei kongresszus, alkalmasint október közepén fog a fővárosban megtartatni. Forgalmi k­imutatások beküldése. A ,Fructus" igazgatósága felhívja a kötelékébe tartozó köz­ponti szeszfőzdék vezetőségeit, hogy a kitöltés végett megküldött „Forgalmi kimutatás"-t, vala­mint az elmúlt két üzletévről szóló Mérleg-és Eredményszámláikat alapszabályaink rendel­kezése értelmében haladéktalanul terjesszék be. A nyersanyagok árának megállapítása. Az a kérdés, vájjon a pénzügyminiszter a folyó évben is meg fogja-e rendeletileg állapítani a szilvaétefre, szőlőtörköly és borseprő árát, még nincs eldöntve. Amennyiben ez megtörténnék, úgy alkalmasint a tavalyi árak lesznek megha­tározva, ami persze nem jelenti azt, hogy a központi szeszfőzdék vállalkozóinak nem volna joga a nekik felajánlott nyersanyagért magasabb árat is fizetni, minthogy eddig is ezek az árak minimális áraknak voltak tekintendők. VEGYES HÍREK. Kivitelünk szabályozása. A külkereskedelmi forgalom ideiglenes rendezése érdekében hozott törvény életbe lépett. A kormány eszerint fel­hatalmazást nyert, hogy egyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyok ideig­lenes szabályozása czéljából a szükséghez képest ideiglenes megállapodásokat létesíthessen, át­meneti rendelkezéseket tehessen, illetőleg az ideiglenesen megállapodásokat legkésőbb 1921. évi december 31-ig terjedő hatállyal rendeleti úton életbeléptethesse. A szénkeneg­ ur ára. A földmivelésügyi minisz­ter a megdrágult előállítási költségekre való tekin­tettel a szénkéneg árát az eddigi mm.-kénti 3000 K. helyett 3600 K.-ban állapította meg. A szénké­negre igényt tartó szőlősgazdák megrendeléseik­kel forduljanak a Magyar Mezőgazdák Szövet­kezetéhez (Budapest, Alkotmány­ utca 29. sz.). M­itraska beszerzésének lehetősége. Nagyobb mennyiségű szuperfoszfát-műtrágya biztosításáról tárgyal az Áruforgalmi R.-T. egy műtrágyagyár bevonásával. Az előállítandó műtrágyamennyi­séget épen úgy, mint a rézgalicznál történik, a földmivelésügyi minisztérium ellenőrzésével fog­ják szétosztani. A hordópiac­ról. Minél beljebb jutunk a szüretbe, annál nyilvánvalóbb, hogy az ország nagyjából bőven el van látva hordóval és ennek — meg a csökkent szőlőterméskilátásoknak — tulajdonítható, hogy ma a hordóüzlet pang, az árak pedig csökkenő irányzatot mutatnak. Német-Ausztriából még az utolsó napokban is jelen­tékeny hordóküldemények érkeztek hazánkba. Ennek folytán az árak 100—200 K.-val alacso­nyabbak, mint az irányárak. Egyedül kis (egy­két akós) edényekben van még mindig hiány, miért is ezek ára még egyre emelkedik. A rézgálicz és ken áralakulása. Rézgáliczra az utóbbi hetekben, mint a M. Keresk. Lapja AJÁNLUNK „TEIHPUS" permeszórót, Bernadot­„Vina!cometer"-t. In honlapot és FRANCZIA „MASTIK"-ot hordók és edények tömítésére. NAGY IGNÁCZ, Budapest, 431 VII., Károly-körút 9. szám. Írja, ismét egész erővel rávetette magát a spekuláczió és sikerült is neki az árakat fel­hajtania. Míg egy-két héttel ezelőtt belföldi gyártmányú kékkő még bőven volt kapható 23 K.-ért, liesingi és aussigi pedig 26 K.-ért, ma már vagontételekben magyar rézgáliczért 29—30 K.-t, aussigi és liesingi áruért 32—33 K.-t kérnek. Nagy a valószínűsége annak, hogy rövidesen még ezek az árak is emelkedni fog­nak, mert külföldön a réz irányzata szilárd és az új gyártású kékkő előállítási ára a mostani eladási áraknál jóval magasabb. Kén Budapes­ten volt készleteit nagyrészt már fölhasználták és ami még itt van, az már csak rövid időre lesz elégséges, mert a kereslet élénk, főleg kénlapok gyártására. Ennek következtében az irányzat szilárd és szicíliai kétszer finomitott, 98 —99% os kénporért vagontételekben 15—50 K.-t, kisebb mennyiségekben 17—18 K.-t jegyeznek. Kénlapok nagybani ára 28—30 K. Mintegy 200 hl., részben boros, részben pálinkás hordával rendelkezem, amelyeket egyszerre óhajtok értékesí­teni. A pincze a bicskei vasútállomástól másfélórá­­­nyira fekszik. A hordók egészségesek, jókarban levők. Dr. Szilárd Gyula gazdasági akadémiai tanár, Csákvár, 663 Kertgazdasági és borászati kiállítás Bala­tonfüreden. A „Falu" Szövetség a Balatoni Szövetséggel együtt f. hó 11. és 12-én kert­gazdasági és borászati kiállítást rendezett Bala­tonfüreden. Cséplő Ernő, a kiállítás elnöke üdvözölte a megnyitásra érkezett vendégeket, akinek üdvözlő szavaira Mayer Henrik, a föld­mivelésügyi minisztérium borászati osztályának vezetője válaszolt és a kiállítást megnyitottnak jelentette ki. A kiállításon több mint 150 ki­állító vett részt. A balatonvidéki, csopaki, bada­csonyi, somlyói borokon kívül az Alföld homoki borai is képviselve voltak. Gazdag volt a gyü­mölcs- és zöldségkiállítás is, amelyen a kisgaz­dák mellett néhány nagyobb uradalom is sze­repelt. F. hó 12-én délután szüreti felvonulás volt. A kiállítás folyamán Buchta Győző, a budapesti kertészeti tanintézet tanára előadást tartott a zöldség és gyümölcs konzerválásáról. A bírálóbizottság a kiállított legjobb borért aranyéremmel tüntette ki Pálfi Dániel lovasi ter­melőt, továbbá a kegyesrendiek, dörgicsei ura­dalmát és a badacsonyi hercegi pinczét. A ki­állítás tiszta jövedelmét a „Falu" Szövetség arra fordítja, hogy a háziipar fejlesztésére Balatonfüreden kosárfonóműhelyt állít fel. A német szőlészeti egyesület nagygyűlése. Augusztus 28. és 30-a közt tartotta meg a német szőlősgazdák egyesülete az ő rendes évi köz­gyűlés­t Würzburgban, a bajor Frankonia ősrégi városában. A gyűlésen a szőlőbirtokosok nagy számban vettek részt, hogy az érdekeseknek ígér­kező előadásokat meghallgassák. Az első elő­adást dr. Müller augustenbergi tanár tartotta meg a peronospora elleni védekezés terén szer­zett újabb tapasztalatokról. Megállapította, hogy a rézgalicros oldatok hatása nemcsak kémiai, hanem fizikai is kisugárzás folytán. Azonkívül kísérletei alapján leszögezte, hogy a kollodiális réz hatása még igen híg oldatokban is nagyon jelentékeny, melynek előállításánál egy új "kur­takol" nevű szer tesz jó szolgálatokat. A máso­dik előadó dr. Grether volt Koblenz-ből, aki arról számolt be, hogy lehet a filloxera elleni irtóeljá­rást a tőkék előzetes kivágása nélkül alkal­mazni. Ő egy kásaszerű anyagot használ erre a czélra, mely kénsavon és szénkénegen kivül még chlorkéneget is tartalmaz és melynek gázai nagy mélységbe hatolván, a filloxerát nemcsak „gye­ritik," de — amint nyolcz év óta folytatott kísér­letei igazolják—, ki is ölik. Ezenkívül előadást tartott dr. Stellwag a szőlőfodrosodásról, Wittig a szőlő fogatos miveléséről, dr. Motz immúnis szőlőfajták tenyésztéséről és dr. Petry a külföldi borok ellenőrzéséről. A kongresszus végén­­i szőlészeti egyesület elnökségét választották meg. Buhl birodalmi képviselő egészségügyi okokból lemondván a régóta betöltött elnöki állásról, őt díszelnöknek választották, míg helyébe dr. Müllert választották meg vezető elnöknek. Az alelnöki tisztet dr. Bassermann­ Jordán­nal és dr. Wohr­mann Somával töltötték be. Árminim­umok exportborokra Németország­ban. Az exportborokra megállapított árminimu­mot 30 márkáról 20 márkára, literenként 40-ről 30 márkára szállították le. Emellett a kiviteli illetékekre vonatkozó rendelkezések megmarad­tak. E rendelkezés azért vált szükségessé, mert a magas minimális árak és a valuta javulása folytán az exportc­égek panaszkodtak üzleteik csökkenése miatt. A Fodor Oszkár-féle Magyar Tőzsde Kampasz szeptember hónap folyamán fog­ megjelenni s ismertetéseket fog adni az összes tőzsdei érték­papírokról. Ezenkívül az évkönyv közölni fogja a helyesbített áruüzleti és értéküzleti szokványo­kat, a tőzsdebíróság legújabb joggyakorlatának értékes anyagát, a tőzsde szabályait, az érték­üzletre vonatkozó összes tudnivalókat stb. A több mint 600 oldal terjedelmű évkönyv előfizetési ára 90 korona, míg bolti ára 120 korona lesz. Előfizeté­seket elfogad a Fodor-féle Magyar Tőzsde Kompasz kiadóhivatala, Budapest, V., Vécsey­ u. 5. szám. A boreponit, mely minden szőlőtermelő ország­ban kitűnő tulajdonságai miatt nemcsak mint szintelemítő eszköz, de mint beteg borok gyógy­szere is, tért hódított, nálunk is mindinkább­­el­terjed. Azok az előnyök, melyek a boreponit használatában rejlenek, úgy a szőlőgazdaságok­nak, mint borkereskedelmünknek javára szolgál­nak. A boreponit elterjedését azért közgazdasági szempontból örömmel kell üdvözölni. üss 1920. szeptember 23. Aktien-Gesellschaft fü­r Mineralel-Industrie, vorm. David Fanto & Comp. Abt.: CHEmische Werke STockerau. Levélczim: CHEWESTO, WIEN, III., Schwarzenbergplatz 5/a. Sürgönyczim: CHEWESTO WIEN. TELEFON: 52.165, 52.190, 53.537, 59.146. BOREPOINT elismert legjobb különleges bor-szi­telem­lészék, legkitűnőbb szer megromlott borok izének és szagának feljavítására. MAGYARORSZÁGI RAKTÁR: LINDNER DÁNIEL, BUDAPEST, 1.. BERTALAN.UTCA 26. VEGYÉSZETI CIKKEK NAGYKERESKEDÉSE. Sürgönyeim: LINDACID BUDAPEST. 615 TELEFON: József 86—54. Eladok vagy borért cserélek tiszta, egészséges, használt és új boroshordókat kb. 1000 hl.-nyit, töltőképes transportho­rdók 100-tól 800 literig, azonnali szállítás a­ Fehring határál­lomás. — VESZEK nagyobb mennyiségű 621 öreg- és új bort. ROSENKRANZ FERENCZ borpitk­zészete, Eggenberg (bei Graz), Poststrasse 118.

Next