Borászati lapok - 73. évfolyam - 1941.

1941-06-07 / 23. sz.

1941. június 7 fognak szerezni a rendszeres szőlőtenyészeti megfigyelések végett. Az időjárástól függően a jelzőállomások korábban vagy későbben kezdhetik meg az észleléseket aszerint, hogy a szülő mikor fakad, illetve mikor kezdenek a kis levélkék kibontakozni,mert kedvező időjárás mellett a peronosz­pórafertőzések eshetősége már megvan. Mint említve volt , előfordult már, hogy május első hetében jelentek meg az első olajfoltok, mert a meleg és esős időjárás követ­keztében a szőlőnek arasznyi hajtásait még április közepén vagy előbb fertőzhette meg az élősdi. Legtanácsosabb tehát, hta április elsején kezdjük meg az észleléseket és folytatjuk október végéig, mert így egyúttal a szőlő tenyészetének lehetséges egész időszaka alatt szerezhetünk fenológiai adatokat. Aki azonban kényelmeskedő, jóval hamarább is abbahagyhatja,amikor már a peronoszpóra­fertőzésektől nem kell tartani, pl. augusztus végén, ámbár a hónaljhajtásokat, fiatal telepítésű szőlőt, szőlőiskolát még szeptember közepén is tönkreteheti olykor. A leolvasások időpontja nem középeurópai időben értendő, hanem helyi, vagyis zónaidőben. Nevezetesen a különböző földrajz­i fekvésű helyek csillagászati idejét a hosszúsági fokok szabják meg, így 15 fok éppen 1 óra eltolódást jelent, viszont 1 fok (111 km) négy percet. Minthogy hazánk a keleti hosszúság 16 és 26­­2 foka közé esik, az eltolódás negatív irányú, azaz a zónaidő kevesebb a középeurópai időnél. Az ország keleti és nyugati széle között kb. 10­­2 hosszúsági fog­különbözet van, ennél­fogva az ország két szélének zónaideje között 42 perc­­a különbség. Amikor Sepsiszentgyörgyön 12 óra van helyidő­ben, akkor Szentgotthárdon még csak 11 óra 18 perc van. Tájékozásul közlöm az alábbi összeállítást : Vagyis a marosmenti szőlőben észlelő nem közép­európai időben, 7 órakor olvas le, hanem 36 perccel koráb­ban, azaz 11 óra 24 perckor, ellenben a vas megyei csak 6 perccel előbb, vagyis 6 óra 54 perckor. Ámde a nyári­időszámítás folytán az órákat 1 órával előbbre igazítot­tuk s így még külön eltérés van a csillagászati időtől, ennélfogva a leolvasások is 1 órával későbben ejtendők meg, azaz a marosmenti 7 óra 24 perckor, a vasmegyei észlelő 7 óra 54 perckor. Télen majd újra visszatérnek az országos hivatalos állomások is a rendes időre). Mindenesetre már eleve pontosan tartjuk be ezeket a szabályokat, hogy a peronoszpóra jelzőállomások adatait majdan a Meteorológiai Intézet is felhasználhassa. MEGJELENT ,,A szőlő jelentősebb gombabetegségei főbb kártevői és az ellenük való védekezés". írta : Dr. Barra István m. kir. kísérletügyi adjunktus. Ára 50 fillér. Kapható kiadóhivatalunkban. Gróf Teleki Mihály a szeszértékesítő elnöke. A pár­t­ügyminiszter a Szesztermelési és Értékesítési Szaktanács elnökévé három évre terjedő megbízatással vitéz gróf Teleki Mihály ny. földmívelésügyi minisztert, ország­gyűlési képviselőt nevezte ki. A földmívelésügyi minisztérium rendeletileg tiltotta el a virágzó gyümölcsfák arzénes permetezését. A m. kir. földmívelésügyi minisztérium 185.300/1941. szám alatt rendeletet adott ki, amely szerint a ,,gyümölcsfákat és cserjéket (bokrokat) a virágzás tartama alatt a virágbimbók festésétől a virágszirmok lehullásáig ter­jedő időben (arzén­tartalmú növényvédelmi szerrel) permetezni, illetőleg porozni tilos". A rendelet végrehajtását a hivatalos növényegész­ségügyi szolgálat szakközegei ellenőrzik. Befőzési cukrot igényelhetnek a gyümölcstermelők. A kormány rendeletet adott ki, amely szerint minden olyan ingatlantulajdonos és egy évnél régebb idő óta haszonbérlő, akinek földieperből, ribizkéből, málnából, cseresznyéből, meggyből, körtéből, birsalmából, kajszibarackból vagy őszibarackból külön-külön vagy összesen legalább 3200 négyszögöl termő gyümölcsöse van, befőzési cukrot igényelhet. A földieperrel, ribizkével és málnával beültetett területekre azonban minden egyes négyszögöl négy négy­szögölnek számít (tehát 800 négyszögöl 3200-nak számít). Az olyan termelők, akik gyümölcsbefőttek és gyü­mölcsízfélék eladásával üzletszerűleg nem foglalkoznak, legfeljebb 20 kg befőzési cukrot igényelhetnek, tekintet nélkül gyümölcsösük területére. A termelők is cukor­igényüket 1941. évi június hó 11. napjáig írásban vagy szóban az illetékes községi elöljáróságnál (polgármesternél) terjeszthetik elő. Zónaidő Hely Szentgotthárd Sárvár, Nagykanizsa Kisbér, Baranya-Szentlőrinc .. . Budapest, Apatin Gyöngyös, Zenta Keleti hossz. fok. 16 17 18 19 20 eltolódás perc 4 6. 8 -g 12 ̇ 16 a£ 20 -g-24 •= a 28­­ •§• 32 á­f­oc V V 36 Karcag, Battonya 21 Takcsány, Nagyvárad 22 Szolyva, Bánffyhunyad 23 Mármarossziget, Dés 24 Szováta 25 40­­ Sepsiszentgyörgy 20 44 ^ Oltványból készült bOrpárlolt és mindenfajta nemes gyümölcs-p a 1111 le­m állandóan kapható KISKUNFÉLEGYHÁZA M. VÁROS SZESZFŐZDÉJÉBEN. 289 146 ^ 1Vagybánya (amely folyó évi április hel­y ével a Phönix Kénsav és Vegyi Termékek Gyára R.«T. és a Herzsa*­bányai Ólom» és Cinkbánya R..T. ipartelepeit és bányaüzemeit kincstári használatba vette) Budapesti kirendeltséget létesített: Budapest, V., Nádor­ utca 26., V. em. Tel.: 111.865 és 112.895 növényvédelmi szolgálat 1941 május 29-től június 5-ig. Az időjárás országszerte melegebb jellegűre fordult Az Alföldön a minimum az éjszakai órákban 8 fok,­­ maximum a déli órákban elérte a 28 Celsius-fokot is. Esőről, néhány záportól eltekintve, nem érkeztek jelen­tések. A Balaton-vidékén ugyancsak meleg volt az idő, Heves megyében folyó hó 1-én 30 mm-es eső esett kevés jéggel, de kárt nem okozott. Tokajhegyalján 31-én az esti órákban heves zápor vonult végig. A szőlők állása. A meleg idő következtében a szőlő fejlődése rohamosan megindult, a vegetáció erősen pótolni akarja az elmulasztottakat. Főleg a hajtások, de a fürtök is sokat fejlődtek. A fürthozam vidéken kint változó, az Alföldön Tápiógyörgye környékén kevés. Heves megyében sok az ablakos vessző. Az el nem fagyott tőkéken közepes termésre lehet számítani. A Balaton­mellékén a fiatal szőlők erőteljesen fejlődtek. Szőlőmoly jelenleg mint kikelőben lévő pete és főleg mint hernyó található, megjelenése azonban az idén késik, a hűvös május egyedüli ajándékaképpen. Az Alföldön a kukacok csupán kis mennyiségben találhatók, Heves megyében és Emőd vidékéről rajzást jelentenek, más helyeken csak elvétve mutatkozik. Szőlőllonca ellen a védekezések mindenütt folynak. Igen nagy mennyiségeket jelentenek különösen Tápió­györgyéről és Örkény vidékéről. A Bácskában, a bács­almási, a jánoshalmi, a kiskőrösi, a paksi szőlőkben nagy mennyiségben található, a védekezés a legnagyobb inten­zitással folyik. A Tokajhegyalján, mint minden évben, ezúttal is találhatók, de a tavalyinál lényegesen kisebb mennyiségben. 300 gramm gazdanikotinos áztatószerű permetezés elpusztítja az apró hernyókat, ha a permetezés idejében történik. Ugyancsak eredményesen permetezhető 2­­4%-os Arzotás vagy Darsinos permetjével. Peronoszpórafertőzésekről, bár egyelőre még szór­ványosan, de már érkeznek jelentések. Így Kecskemét vidékéről és Csongrádról olajfoltokat jelentenek, Cegléd pedig küldött be­mutatóba peronoszpórával fertőzött fürtöket. Ezeken a fürtökön már a fehér kvirágzás is jól látható. Az első permetezést már mindenütt befejezték, sőt a második permetezés is folyamatban van. Újólag felhívjuk gazdatársaink figyelmét, hogy inkább többször és gyengébb oldattal, mint ritkán erős oldattal célszerű a permetezés. Áll ez különösen a szőlővirágzás előtti és közvetlen utáni permetezésekre, mert a perzselések is ilyenkor keletkeznek leggyakrabban. "Vidékenkint meg­tekintve néhány permetezést, újólag azt tapasztaltuk, hogy a gazdák nem akarnak eltérni attól a rossz szokástól, hogy felülről permetezik a tőkéket. Ez a legnagyobb gálic­pocsékolás és bár a gazda később az ilyen permetezésnek kevés eredményét látja, mégsem akar rátérni arra, hogy a permetezés a levelek alját érje, mert tudvalevőleg a fertőzés ott történik. Természetesen megfelelő gyakorlat és fegyelmezettség kell ennek a munkának az alapos elsajátításához, mert ha alulról történik a permetezés, akkor legtöbb esetben a második főhiba fordul elő, hogy ugyanis túl közel tartják a szórófejet a levelekhez és ezáltal csurog-csöpög az egész tőke, szóval ugyancsak megvan a lehetősége a helytelenül végzett eljárásnak. Ne siessen a munkás, hanem permetezzen csak fele annyit, mint szokott, de azt nagyon óvatosan végezze, a permetlevet a levelek ködszerűen kapják és főleg ne felülről, hanem a tőke alját megcélozva, s megfelelő távolságot betartva. Jelentéseink között szerepel olyan is, amely már cink­gáliccal való permetezést jelent. Felhívjuk a figyelmet, hogy cinkgáliccal csak a harmadik permetezéstől kezdve célszerű beiktatásszerűleg helyettesítő permetezéseket végezni, az első két permetezést lehetőleg %vagy 30%-os rézgálic­oldattal végezzük. Ugyancsak különféle cserebomlások miatt nem célszerű a rézgálicot és cinkgálicot keverni, hanem külön kell adni a rézgálicpermetet és külön a cinkgálicpermetezést. Az idén mindenesetre különös jelen­tősége van, hogy a cinkgáliccal minél több vidéken végez­zenek kísérleteket, mert fel kell készülni arra, hogy a jövő év folyamán a mostani rézgálicm­ennyiségnek még a fele sem fog rendelkezésre állani. De az is fontos, hogy ezek a cinkgálicpermetezések szakszerűen és lehetőleg Péter-Pál utáni időben történjenek. Ha a júliusi (augusztusi) perme­tezéseknél 2—3 cinkgálicpermetezéssel meg tudjuk men­teni a szőlőt, illetve takarékoskodni tudunk a rézgáliccal, úgy már nagy eredményt értünk el a jövő szempontjából is. Borkövet, préselt és száraz seprőt legmagasabb árban vásárol • DR. LINDNER JÓZSEF BUDAPEST, IX., TŰZOLTÓ­ UTCA 51/58. Telefon: 131—852 és 145—017 Pincegazdasági cikkek. Borászati Lapok 83. szám. "Peronospora­jelző-állomások részére maximum—minimum­­hőmérő hygrométer esőmérő Calderoni R.-T. Budapest, IV., Váci­ u. 50. Telefonszámi 186 — 980 A gyümölcsfák állása. Sok helyről érkeznek panaszok, hogy a fák bár bőségesen virágoztak, de virágzás után némely helyen száz százalékban elrúgták a termést. Áll ez különösen egyes almafajtákra, de a moniliakárt nem szen­vedett cseresznye- és meggyfák szintén erősen rúgtak. Vidékenkint a szilvatermés reménye is eltűnt. A körtét viszont legtöbb helyen, részben a virágzás előtt, a r­ügy­fúróbogár pusztította, virágzás alatt pedig a bimbó­l­kasztóbogár. Sajnos, a nagy gyümölcstermés beharango­zása korainak bizonyult, még ott is, ahol a vízkár nem tette tönkre a fákat a tél és tavasz folyamán. Kivételt képez néhány alföldi terület kajszibarack-termése, mert bár a monilia jelentős károkat okozott, az egészségesen maradt fákon jó közepes termés ígérkezik. Almamoly: Az Alföldről az almamoly rajzásának meg­kezdődését jelentik. Ugyancsak megkezdődött Heves me­gyében is, a jelentésekből kitűnik azonban, hogy a jól kezelt almafákon jelentéktelen. A Balaton-vidékén az első rajzás megkezdődött, a védekezés megindult. A Bácskában erősen megtámadta az almafákat. Ahol a rajzás meg­indult, ott a petézés is folyamatban van. Itt az ideje a 8—10 naponként ismétlődő permetezéseknek. A tökéletes eredmény elengedhetetlen feltétele, hogy a sűrűn álló almákat megritkítsuk, mert a permetlé a sűrű almák között nem tud a gyümölcs felületén elterülni. Nyári higítású mészkénjében elkevert 25—35 dkg Arzola- vagy Darsin­oldatot vagy 1 %-os káliszappanhoz. ( 34 kg Sapolfór) adott 150—200 gr Gazdanikotinos ködszerű porlasztással per­metezünk az almafákra, ügyelve arra, hogy a permetlé az első permetezésnél az almának a kelyhes oldalát érje. A monilia régen nem tapasztalt nagymérvű pusztítá­sairól érkeznek jelentések az ország minden részéből. Egyes helyeken, így például Örkényben, a gyümölcsfák nagy részét letarolta. Kajszibarackon, meggy-,és cseresz­nyefákon a legszembetűnőbb a pusztítása. A moníliával fertőzött fák koronáját célszerű megritkítani, hogy a napfény és levegő jól átjárja. A fertőzött ágrészeket egy darab egészséges résszel levágjuk és azonnal elégetjük, s utána a fákat 1 %-os Solbár-oldattal, vagy valamilyen nyári kénes főzettel megpermetezzük. Levéltett fellépéséről is érkeznek jelentések. Egyes helyeken igen nagy tömegben lepik el a leveleket. Az ellenük való védekezés csak bőrmérgekkel eredményes. 1 %-os káliszappanhoz ( % kg Sapoflór) 100 gramm gazdanikolin­oldattal történik. Ugyancsak eredményesen permetez­hetünk 14— '/2%-os Pionikol-oldattal is, amelyhez ugyan­csak 1 % kániszappan ( Y* kg Sapofiert) kell hozzákeverni. A levéltetvek elleni védekezés külön eljárást követel és ezen kórokozó fellépésének megfelelően teljesen külön­állóan és függetlenül kell permeteznünk. Megalakult a beregszászi hegyközség. A beregszászi szőlősgazdák megalakították a hegyközséget. Elnökké dr. Poldig István kir. közjegyzőt választották meg. Orosz szőlészeti szakember látogatása a kecskeméti szölnkben. A szovjet földmívelésügyi népbiztosság szőlé­szeti és borászati felügyelője, Charitonov meglátogatta a kecskeméti szőlőket. Schindele József, a m. kir. Keres­kedelmi Hiv. főelőadója kíséretében kereste fel a Mathiasz­telepet, a Szőlőszövetkezet telepét, majd látogatást tett dr. Ábrahám Béla ig., a Magy. Szőlősgazdák és Hegy­községek Orsz. Egyesülete alelnökének helvéciai szőlő­jében. 45.000 gyümölcsfaültetésre adnak segélyt az Ostmark­ban. 1940/11-re 45.000 gyümölcsfa-ültetésre adnak segélyt az ostmarki termelőknek az­ előző évi 21.000 gyümölcsfa­ültetéssel szemben. A 45.000 fa között van 27.000 almafa, 5000 körtefa, 5000 szilvafa, 2000 cseresznyefa, 3000 kajszi-és 3000 őszibarack- és diófa. Gyümölcsöt, friss főzelékfélét legjobban értékesít 2867 K­abos Endre kft. bizományos Budapest, IX, Nagyvásártelep 142. Telefon: 139—439

Next