Borászati Lapok – 75. évfolyam – 1943.

1943-01-02 / 1. sz.

Sz.070­­­1. szám 11— P 6­60 P A MAGYAR SZŐLŐSGAZDÁK ÉS HEGYKÖZSÉGEK ORSZÁGOS EGYESÜLETE HIVATALOS LAPJA / 2ölttmivel^xi'gyümölc/term ^ 1- é/-borgazda/a 9 i-hetilap 1. JLÓ FIZETÉSI DÍJAK: Egész évre 22 — P Fél évre ... Negyed évre Egyes szám ára 44 fillér Főszerkesztő: PÁLINKÁS GYULA Felelős szerkesztő: DR. TÓTH JÓZSEF ország!.G göréni képviselő e é­­V C / 75. évfolyam. Budapest, 1943 január 2. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest V., Báthory­ u. 22., II. em. Telefonszám: 111-175 Hetvenötödik évébe lép a Borászati Lapok Hetvenöt év a történelemben csak egy pil­lanat, de a magyar szőlőgazdaság történeté­ben óriási idő és ezalatt a hetvenöt év alatt sok minden történt. Hetvenöt évvel ezelőtt Somssich Pál nyílt levelet intézett Entz Ferenchez, amelyben kéri, hogy adjanak ki borászati füzeteket, mert a magyar szőlőgazdálkodás különösen hiányá­val van a szakismereteknek. Az évforduló alkalmával ezen agrártörté­nelmi fontosságú levelet és az arra érkezett választ alábbiakban szóról-szóra közöljük: „Tisztelt barátom! A természetnek azon sok ajándékai közt, melyekkel Magyarországot a génviselés meg­áldotta, ha nem legelső helyen, bizonyára, első sorban említendő a szőlő. A szőlő mint gyümölcs, mai nap már keres­kedelmi szempontból is fontos, — a szőlő ned­véből készült bor pedig világkereskedelmi cikk! Mi magyarok — kiknek hazájában annyi nemes szőlőfaj terem, annyi jeles bor készül, és még több készülhetne, fájdalom — a világke­reskedésnek bor tekintetében alig vagyunk ré­szesei, annak hasznát csak igen kis mértékben élvezzük. És miért? Százan fejtegették már e kérdést, százféle utakat, módokat ajánlva, melyeken elindul­nunk kellene, hogy borainkat a világ piacára juttathassuk, ott másokkal a versenyt kiáll­hassuk, s az így nyerhető hasznot hazánk ré­szére biztosíthassuk. Az eddigi törekvések azonban majd­­ mind meghiúsultak, legalább a keresett várakozás­nak nem feleltek meg. Pe­dig a szellemi fejlődés vívmányai anyagi képesség nélkül nem érvényesíthetők. Berzsenyinknek classicus mondata: „Ész­­pénz ad mindent, de csak együtt osztanak ál­dást", — örökké igaz marad; — azért haladá­sunk mindaddig csonka lesz.. m.Ja anyagi ké­pességeinket szellemi fejlődésünkkel össz­hangzó arányba hozni­, egyenlő magaslatú színvonalra emelni nem sikerül. Ebből én, röviden szólva, helyesen azt kö­vetkeztetem, miveljük szüleinket észszerűleg­­ elhagyva a hibás régi szokást,­­használjuk fel e tekintetben is a tudomány vívmányait. Kezeljük borainkat szakértőleg,­­ és ha ezt tudjuk és tesszük, akkor kopogtassunk a kor­mánynál azon segédeszközökért, melyeket megszerezni egyesek hatalmában nem áll. Arra azonban, hogy szüleinket észszer­űleg mívelhessük, bajainkat szakértőleg kezelhes­sük, a jóakaraton kívül még tudomány is szükséges, s ennek terjesztésére óhajtanék én tisztelt barátommal szövetkezni! Adjunk ki borászati, füzeteket, melyekben: 1. Magyarország szőleinek, kezelését fejte­getve, talaj, faj, mívelés, stb. tekintetében a természet­tudománynak tanait hirdessük, s annak alapelveit ismertessük meg a nagy­­kö­zönséggel, hogy mindenki saját, viszonyai sze­rint alkalmazhassa, azokat. 2. A szüret­elésnek jelenben divatozó botrá­nyos hiányait fedezzük fel, a bornak hordók­ban és palackokban, pincében és azonkívü­li, hazánkban még mindig nem ismert bánásmód­ját írjuk le szőlős- és borászgazdáink előtt, — hogy belássák és elhagyják a régi rossz szo­kást, megkedveljék és alkalmazzák a célszerű újabb elbán­ásnak módját. 3. Szóljunk a kereskedésről is, annak aka­dályairól, fogásairól és fortélyairól, — szóval hassunk mindazon ismeretek terjesztésére, melyek nélkül elmaradunk a mívelt világtól, melynek népei túlszárnyalnak bennünket. — Mert meg van írva: „Elvész az én népem, mert tudomány nélkül valót". Ily tartalmú füzeteket szeretnék én a ma­gyar közönség számára szerkeszteni, erre ké­rem fel önt, kinek e Szakmában elméleti és gyakorlati jártasságát ismerem. Ha eszmémet helyesli tisztelt barátom, fog­junk minél előbb munkához. Pesten, 1868 aug. 3-án. Somssich Pál. * * * A diplomátiában jártas nem lévén, értem ugyan a bennem helyezett bizalom megtisztelő voltát, de elejtem a kedvező alkalmat annak szavakban adni kifejezést. Ily buzdító, s a tárgyra nézve saját néze­teimmel annyira, összhangzó felszólítás nem szorul bókoló szavakra, hanem tettre serkenti fel a munkásságot, melyet a magyar borászat előmozdításának, tehetsége szerint, oly szíve­­­sen szenteli fel nemzetünk egyik régi s hű napszámosa. Kelt Budán, 1868 aug. 5-én. Entz Ferenc." Ezen levélváltás alapján született meg: a ..Borászati Füzetek" című szaklap, amely 1874-től a „Borászati Lapok" név alatt fejlődött tovább. Amikor Entz megindította a reformmun­káját, Magyarország szőlőmívelése és pince­gazdasága igen alacsony színvonalon állott. A szőlőtermelés csak mellékes üzeme volt minden mezőgazdaságnak és azonkívül egyes kert- és villatulajdonosok a házi szükséglet fedezésére t tartottak egy kis szőlőt­éri passzióból. A borkémiai ismeret ez időben úgy a sző­lősgazdák, mint a borkereskedők részére terra incognita volt. Entz a Borászati Füzetekben nemcsak a szakismeretek megszerzésének nagy fontosságát hirdette, hanem megoldandó tervei közt elsősorban szerepelt egy „Magyar Bortermelők Társulatának" megalkotása is. Sajnos a pénzhiány és a politikai viszonyok folyton akadályozták azt, hogy az elvetett magból palánta fejlődjék. Csak több mint harminc évvel később, 1902-ben ment szárba a vetés, amikor végre megalakulhatott „A Ma­gyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete". A vincellér-iskolák létesítése és a bortermelők egyesületének a szorgalmazásán kívül Entz már ebben az időben egy „Országos Borkivi­teli Társulat" eszméjét is felvetette. De sajnos a közöny és anyagi eszközök hiánya miatt ez az eszme nem tudott megvalósulni. Entz eszméinek és fáradhatatlan munkás­ságának volt köszönhető, hogy egy borászati szaklap megindulhatott hetvenöt évvel ezelőtt, mégpedig igen gazdag programmal. Dicsekvés nélkül el lehet mondani, hogy a Borászati La­pok fennállásának egész ideje alatt nemcsak krónikása volt a szőlészet és borászat terén a bel- és külföldön előforduló eseményeknek és nem is csak egyszerű tanácsadója a szőlősgaz­dáknak a gyakorlati kérdésekben, hanem majdnem kizárólagos kezdeményezője, szerve­zője és tervezője a szőlőgazdasággal össze­függő intézményeknek és lelkes istápolója minden megvalósítható eszmének, a magyar szőlőgazdaság életében. Már az első ötven esz­tendőben elmondhatta a Borászati Lapok szer­kesztője, hogy alig történt Magyarország sző­lészetét és borászatát érintő olyan esemény vagy intézkedés, amely nem a Borászati La­pok munkatársainak kezdeményezésére történt volna. Minden szőlészeti és borászati szakem­ber, akinek mondanivalója volt a törvényal­kotás, a kísérletügy, vagy a tudományos meg­figyelések terén, szócsövéül a Borászati Lapo­kat választotta. E lapok hasábjain már ötven, vagy hetven évvel ezelőtt az volt a vezérlő elv, hogy a pártpolitikai állásfoglalás mellé­kes szempont legyen, hanem fődolog az egye­temes magyar szőlőgazdálkodás érdeke. A lap állandóan érintkezésben volt a min­denkori földmívelésügyi kormányzattal és fenntartotta magának és munkatársainak a bírálat jogát, de nem gáncsoskodásból, hanem a minisztériumból kikerülő tervek jóakaratú törekvéseinek támogatásában vélte a gazda­érdekeket szolgálni. A szerkesztőség irányítói Entz után is mind nagynevű agrárszakemberek voltak. Entzet felváltotta a szellemi vezetésben Rudi­nai-Molnár István, utána pedig olyan neve­ket találunk, mint Ordódy Lajos, Engelbrecht Károly, Baross Károly és Rubinek Gyula. Az ötvenedik évfordulónál dr. Drucker Jenő volt a szerkesztő. A küldetésük tudatában valóban elhivatott szerke^tők mellett említsünk mp?? náhány ne­vet, akik már az ötvenéves jubileum id°ién •munkatársként voltak me^mlítve. Czeiner Nándor (a róla elnpvpzett ^öldoltás mpghono­•Sí+Ria). Cserháti Sánd­or. Dreznits/ Dot'rő. Do­bokon Lajos. Forster Géza. Grábner Emil. Fó­rits-Tóth Jenő, dr. Istvánffy Gyula, Jablo­novszky József, Kosinszky Viktor, dr. Lónyay Ferenc, Láczay-Szabó László fogy új zöl­dek­tes m­ód mpp'h'megírója). Mithlász János, Pálinkás Gyula, Pettenkoffer Sándor, Reaui­nyi Géza, dr. Sigmond Elek, Somssich Pál, Szemere Bertalan (49-PS miniszterelnök), Szi­lassy Zoltán, dr. Windisch Richárd, gróf Zelensky Róbert. A patinás nevek mellett a munkatársak és az írók sorában a legutolsó 25 évben is ott találjuk az országosan ismert szakférfiak ki­váló gárdáját, akiknek neveit szintén szeret­nénk felsorolni, de sajnos, ezen szándékunk­ban lapterjedelmünk korlátozása gátol meg. Így csak a legutóbbi évi munkatársainkról emlékezhetünk meg az alábbiakban: Dr. Aczél Márton, dr. Bereznay Zsigmond, Doffkay László, Erdélyi László, Fernády Ele­mér, dr. Friedl Gusztáv, Grabner Emil, dr. Csere Zoltán, Horn János, dr. Rusz Béla, Köpe Dezső, Katona, Zsigmond, dr. Kosinsky Viktor, Lengyel András, Marton Dénes, Pálinkás Gyula, Requinyi Géza, Rónay Ernő, Szalóky Imre, Soós István, dr. Sántha László, Szabó István, dr. Terray Lajos, Ulicsny Károly stb.

Next