Bőripari Dolgozó, 1970 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

Otthon? Óvodában? Beszélgetés Csupka Imrénével a Minőségi Cipőgyár ffA" Gyáregységének nőfelelősével a kismamák helyzetéről — Most kétszázharminckét kismamánk van a három gyár­egységben. Általában igénybe veszik a hároméves gyerek­gondozási segélyt, és otthon­maradnak. — Három év nagy kiesést jelent a munkából. Hogyan fo­gadják a visszatérőket? Régi helyükre kerülnek, vagy más beosztást kapnak? — Általában visszakerülnek a régi helyükre. Aki egyszer ezt a szakmát megtanulta, nemigen felejti el a munka fo­gásait — tehát ez nem okoz­hat problémát. A műszakveze­tők mindenütt figyelmesen, megértően foglalkoznak a kis­mamákkal. Hiszen sok gond­juk van... — Két műszak.­. — Igen, ez a legnagyobb probléma, a legtöbben azzal jönnek hozzánk, tegyük őket egy műszakba. Ez a legnehe­zebben teljesíthető kérés. El­sősorban a többgyerekes és az egyedülálló anyákat segítjük ezzel — mert, sajnos, az is elő­fordul: a gyerek még alig há­roméves, és a szülők már el­váltak, vagy az asszonyt ott­hagyta a férje. — Sokat hiányoznak a kis­gyerekes mamák? — Ha a gyerek beteg, bi­zony legtöbbjük nem tudja másképp megoldani, mint hogy otthon marad. Két-három hétig dolgoznak, aztán egy kis meg­fázás vagy kanyaró ... Leg­több asszony szalagon dolgo­zik — nem könnyű a helyére állítani gyorsan valakit, de azért megoldjuk ezt is.­­ — Tud a gyár segíteni a gye­rekek bölcsődei elhelyezésé­ben? — Saját bölcsődénk nincs. Sajnos, a tanácsokkal és a te­rületi bölcsődékkel nincs még olyan kapcsolatunk, hogy va­lóban részt vehetnénk a férő­helyek szétosztásában. De ahol nagyon nagy szükség van rá, ott megpróbálunk segíteni. Volt például egy leányanya a gyárban, aki rendkívül rossz körülmények között lakott, és mi már a szülés előtt felvet­tük a kapcsolatot a körzeti vé­dőnővel, hogy a gyereket he­lyezzék el hetes bölcsődébe. Egy másik családnál, ahol a nagypapa tüdőbeteg és együtt lakik a fiatalokkal, szintén szereztünk helyet egy hetes bölcsődében a kis csecsemő­nek. — A nehézségek — a számok­ból ítélve — nem riasztják vissza a fiatalasszonyokat a gyerekszüléstől. — Nem. Tudják, hogy mi minden erőnkkel azon va­gyunk, hogy segítsünk nekik. Amíg otthon vannak, addig is igyekszünk tartani a kapcsola­tot velük. El szoktuk küldeni az újságot, hogy olvassanak a szakmáról addig is. Anyák napján sem feledkeztünk meg róluk: mind a kétszázharminc­két kismamának lapot küld­tünk — és nagyon örültek en­nek a kis figyelmességnek. Érezzük a bizalmukat — a gondjaikkal, bajaikkal mindig idejönnek hozzánk a szakszer­vezetbe. Most azt tervezzük, hogy összehívjuk egy kis be­szélgetésre a kismamákat, és erre a beszélgetésre meghív­juk a gyár gazdasági vezetőit is. Itt elmondhatják a problé­máikat és a gyár vezetői már jó előre gondolkozhatnak azon, miben tudnának segíteni. Hi­szen legtöbbünknek van gye­reke és tudjuk, hogy a gye­reknevelés sok címmel, de sok gonddal is jár. P. Bőrdíszmű kiállítás A Bőripari Tudományos Egyesület Bőrdíszműipari Szakosz­tálya az évenként hagyományosan — immár 14-szer — meg­rendezésre kerülő Országos Bőrdíszműipari modellkiállítás 1970. június 19-től a BNV könnyűipari pavilonban mutatták be a közönségnek, valamint a hazai és külföldi szakembereknek. A kiállításon részt vett az állami, tanácsi és a szövetkezeti ipar. A 11 különböző bőrdíszműipari vállalat, mintegy 500 modellt mutatott be. A Bőripari Vállalat mint alapanyaggyártó ugyan­csak szép terméket mutatott be. Ott volt a kiállításon ezenkívül az Óra- és Ékszeripari Vállalat, valamint a Vésnök Ktsz, mint Kellék és Veretgyártó Vállalat. Beszélgetés egy munkaügyi döntőbizottsági elnökkel Az MTDB — mint sokan tud­ják — munkaügyi döntőbizott­ságot jelent. A Cserzőanyag­gyárban Bella Károly tank­ve­zető az elnöke. Bella elvtárs­nak más funkciója is van, a szakszervezeti bizottság terme­lési és bérfelelőse. Van ezen­kívül egy harmadik, igen je­lentős szerepe, ez már a ma­gánéletben, családapa, két ki­csi ikergyermek, Krisztinka és Károlyka édesapja. Mindez onnan tudható, hogy az újság­író otthonában kereste fel Bel­la elvtársat, ahol a két pici időnkénti élénk csecsemőbe­széddel, tehát sírással ünne­pelte, hogy éppen a kilence­dik hete van a világon. — Hogyan tud ennyi köte­lezettségnek eleget tenni? Tmk-vezető, két társadal­mi funkciója is van, ezen­kívül itt a két pici gyer­mek. — Most, hogy ők vannak, kicsit persze nehezebben, mint ezt megelőzőleg. Azért némi kis előre átgondolt időbeosz­tással az ember megoldja a problémákat. Meg aztán az utóbbi időben éppen az MDB- elnöki poszton nem sok teen­dő van. — Tárgynál vagyunk. A cik­künk egyik célja éppen az, hogy megvizsgáljuk, mi lehet az oka annak, hogy jó néhány helyen csak kevesen vagy egy­általán nem folyamodnak a munkaügyi döntőbizottsághoz. Nézzünk meg ehhez néhány ügyet, mondjuk az utolsó tízet. Talán az ügyek témájából, a döntésekből is levonhatunk né­hány következtetést. Bella elvtárs iratokat vesz elő. Előző napon, amikor te­lefonon beszéltünk, megkér­tem, hozza haza az MDB nyil­vántartási könyvét, és az utol­só ügyek legfontosabb iratait. Most ezek fekszenek előttünk. — Amennyiben csak tíz ügyet nézünk is, azt állapít­hatjuk meg, hogy az ügyek té­ma szerint nagyon változatos, mondhatni vegyes képet mu­tatnak — lapozgat a nyilván­tartási könyvben Bella elv­társ. — Fegyelmi határozat el­len hárman fellebbeztek. Kár­térítési igényt ketten támasz­tottak, ugyancsak ketten folya­modtak MDB-hez elmaradt munkabér, illetve helyettesíté­si bér címén, elmaradt termé­szetbeni juttatás miatt egy be­advány érkezett, jubileumi ju­talom miatt és áthelyezés miatt ugyancsak egy-egy. — Volt-e ezek között úgy­nevezett nagy ügy? — Ilyen ezek között nem volt Több mint három éve volt egy olyan, ami jelentő­sebbnek mondható. Egy mű­vezető vétett a társadalmi tu­lajdon ellen, maszekoknak szerszámokat készített. Egyéb­ként nem cáfolni igyekezett a vádat — azt nem is tudta vol­na —, hanem azt szerette vol­na elérni az MDB-nél, hogy a több éves munkaviszonyára való tekintettel mérsékeljék a büntetését. Erre azonban nem volt mód, de ezt nem is akar­tuk. Úgy ítéltük meg az ügyet, mint a vállalatvezetőség. An­nak, aki egy területnek a fele­lőse, különösen kell ügyelnie a társadalmi tulajdonra mások­nál is. Hát még saját magá­nál. — Hány esetben dőlt el az ügy a beterjesztő igénye szerint? — Két esetben. Az elma­radt természetbeni juttatás és a jubileumi jutalom esetében. Egy harmadik esetben pedig a Területi Munkaügyi Döntőbi­zottság ítélte meg az ügyet a dolgozó javára. Nekem azon­ban jelenleg is az a vélemé­nyem, hogy az utóbbi ügy lé­nyegét tekintve, mi döntöttünk helyesen. Az újpesti gyáregy­ségünkben ugyanis egy szak­­társunkat felszólították arra, hogy a termelés érdekében az egyik gépen végezzen adago­lást. Az illető ezt megtagadta, arra való hivatkozással, hogy nem feladata. Emiatt a terme­lés hátrányt szenvedett. A vál­lalat fegyelmit indított, és az illető dolgozót írásbeli megro­vásban részesítette. A megrótt hozzánk fellebbezett, és mi helybenhagytuk a vállalat íté­letét. A TMDB azonban meg­változtatta, illetve megszün­tette a fegyelmi döntést azzal, hogy az illetőnek nincs prés­gépre (aminek a TMDB a gé­pet tartotta) munkavédelmi vizsgája. Csakhogy az a gép tulajdonképpen nem olyan présgép volt, amihez munkavé­delmi vizsga kell. Ez egy elég­gé biztonságos csehszlovák ké­regpréselő automata gép. — Volt-e olyan ügy, amit valamilyen más szempont­ból tart különlegesnek? — Egy adminisztratív beosz­tásból nyugdíjba ment dolgo­zónk egy időben elég sok mun­kát és némi gondot is okozott nekünk. Először azt igényelte — visszamenőleg —, hogy ne­ki a vállalat több fizetést ad­jon. Holott a vállalat a köte­lező alsó és felső határ között dotálta. Ekkor úgy adott be újabb igényt, hogy ő tulajdon­képpen egy magasabb beosz­tású dolgozót helyettesített, és ezért jár neki visszamenőleg a különbözet. Nyugdíjas lévén, ráért elmenni, írogatni a kü­lönböző szervekhez, hozzánk is. Mivel a fennálló szokások és szabályok szerint minden beadvánnyal foglalkozni kell, ezért elég sok időt vett igény­be az illető.­­ Tíz eset közül csak ke­vésnél hoztak döntést a dolgozó igénye szerint. Mégis szükségesnek tartja a többi ügyben is a mun­kaügyi döntőbizottságot? — Feltétlenül szükségesnek tartom, mert egyrészt a dolgo­zónak van hová fordulnia, más­részt a mi független és tárgyi­lagos magyarázatunk után megérti, hogy mi a jogos és az igazságos, több esetben azt is, hogy őt nem érte sérelem. Meg aztán előre nem lehet azt tud­ni, hogy maga a bizottság me­lyik ügyben változtatja meg a vállalat döntését. — Felelete logikusnak lát­szik. Bizonyára sokaknak ez a véleménye. Akkor miért van mégis, hogy csökkent az MDB-ügyek száma? — Ezt két oknak tulajdoní­tom. Egyrészt mert a jó és fej­lődő kollektív szerződések job­ban elejét veszik hibás dönté­sek kialakulásának. A másik: a szabadabb kilépés. Most ha valaki úgy érzi, hogy sérelem érte, nem harcol, nem jön az MDB-hez, mint ahogyan ré­gebben elment a VEB-hez, a vállalati egyeztető bizottság­hoz azért, mert ott akart men­tesülni a hátrányos következ­ményektől. Most egyszerűbb, ha kilép, hiszen új vállalat­nál valósággal tiszta lappal in­dul. Sőt, több esetben előnyö­sebb bér- és munkaügyi felté­telekkel.­­ Köszönjük a felvilágosí­tásokat, és a szakszervezet lap­ja részéről is jó egészséget kí­vánunk a kicsi ikreknek is. (Pacsay) A Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat szép ter­mékkel szerepelt a kiállításon, amelyet bizonyít, hogy elnyerte a nívódíjat és számtalan első és második díjat Nagy sikert arattak a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat praktikus utazótáskái A Bőripari Vállalat szebbnél-szebb mintás bőröket mutatott be Nehéz igazságosan dönteni Körültekintően látja el feladatát a segélyezési albizottság Emberi sorsokon, családok gondjain enyhítenek, mégis a vélemény az, hogy a segélye­zés nehéz és hálátlan feladat. Beszélgető partnereink ugyan nem hangsúlyozták ezt, de szavukban ott vibrált a köny­­nyen felismerhető tény: való­ban nem könnyű felelősségtel­jesen és egyben igazságosan dönteni. De már most az ele­jén hadd mondjuk el, hogy olyan tapasztalatot adunk köz­re, amelyre érdemes felfigyel­ni és még inkább a gyakorlat­ban alkalmazni. A Rákospalotai Bőr- és Mű­anyagfeldolgozó Vállalat TT- titkára azzal fogadott:­­ jöj­jön el az albizottság ülésére és ott meggyőződhet róla, hogy mennyi diplomáciai készséget, igaz emberismeretet és köte­lességérzést igényel ez a mun­ka. Hamarosan a tettek igazol­ták szavait, mert a segélyezési albizottság tagjai a tények erejével adtak számot felelős­ségteljes munkájukról. Vala­mennyien esztendők óta élve­zik dolgozótársaik bizalmát, döntenek a legkényesebb kér­désekben és enyhítik a fájdal­mat ott, ahol ezt az élet, a szükség kérlelhetetlen törvé­nye indokolja. Talán szokványosnak tűnik, mégis el kell mondanunk, hogy a segélyezési albizottság tevékenysége gyakorlatban kö­veti az országosan meghonoso­dott módszereket. A bizottság első számú segítői a szakszer­vezeti bizalmiak, akik a min­dennapi munka során közvet­len kapcsolatot tartanak mun­katársaikkal ők azok, akik összegyűjtik az igényeket, fel­keresik a rászorulókat és vé­leményt mondanak a kérelem jogosságáról. Igaz, ezt nem máról holnapra érték el, ha­nem hosszú esztendők követ­kezetes munkájának eredmé­nyeként. Dokumentumokkal bizonyí­tották 5—6 évre visszamenően, hogy a bizalmiak javaslataira rendszeresen támaszkodnak. Az ő véleményük nélkül csak rendkívül indokolt esetben fo­gad el kérelmet a bizottság. Itt jegyezzük meg, hogy a bizal­miak és a bizottság munkáját nagyban megkönnyíti az 1955 óta vezetett statisztikai napló, amit hétköznapi nyelven egy­szerűen csak „bibliának” ne­veznek. Kezdetben a naplóban csak a segélyezettek nevét tüntették fel, de később, aho­gyan finomodtak a módsze­rek, ugyanúgy bővültek a rub­rikák is. Olyannyira, hogy ma­napság már évekre visszame­nően pontosan regisztrálni le­het,­­hogy ki, mikor és milyen indokok alapján részesült se­gélyben. A segélyezési bizottság tag­jai valamennyien tapasztalt emberek és ezért óva intették az újságírót a szenzációkere­séstől. Több éves tapasztalat és gyakorlat tanúsítja, hogy az emberek nem szeretik a nyil­vánosságot, különösen akkor, ha gondjaikról, bajaikról van szó. De, hogy ne maradjunk adósak az olvasóknak, készsé­gesen sorakoztattak fel példá­kat munkájuk tartalmi lénye­gének alátámasztására. — Volt rá eset — hallottuk az indoklást —, hogy az itt dolgozó házaspár nehéz csalá­­di körülményeire hivatkozva kérelemmel fordult hozzánk. A bizalmi továbbította a ké­relmet, ő ismerte a körülmé­nyeket és a véleményét el­mondta. Ennek nyomán csa­ládlátogatást szerveztünk, ahol bebizonyosodott, hogy a sok­­gyerekes család mindennapos gondja a nagymamára hárul, mert az alkoholista szülők az italon túl semmivel sem tö­rődtek. A családlátogatók fel­mérték a helyzetet és pénz he­lyett élelmiszert és más hasz­nálati cikkeket adtak. Ez ugyan kissé szokatlan formája a segítségnek, de mégis alkal­mazni kellett. Az előbb említett példa csu­pán egy a sok közül, de azt érzékelteti, hogy az albizott­ság nem gépiesen látja el fel­adatát, hanem az emberi hu­mánumtól vezéreltetve erősíti napról napra azt a bizalmat, amelyet a választáskor kap­tak. Mert az előbbi indokolt esettel ellentétben, akad ám jócskán olyan példa is, ami­kor a bizottság egyhangú nemmel válaszol. Szomorú, de való, hogy akadnak szép szám­mal olyanok is, akik nincse­nek tisztában a fogalmakkal. Példásan fizetik a szakszerve­zeti tagdíjat, de ugyanakkor benyújtják a számlát is. Ha pedig nem találnak meghall­gatásra, mindjárt fenyegetőz­nek: „kilépek a szakszervezet­ből”! Nem árulunk el titkot, ha elmondjuk, hogy néhány év­vel korábban olyan nézet ural­kodott, minél több ember kap­jon segélyt. Ezzel szemben ma már a gyakorlat az, hogy in­­­dokolt esetbő ill­é­­kersebb embernek, de ma­gasabb összegeket. Ez a szemlélet általánossá vált és erősítette a bizalmat a szakszervezet iránt. A segélyezési albizottság évente több mint 75 ezer fo­rint sorsáról dönt, igaz, ennek a dupláját is eloszthatná. Az albizottság azonban nagyon helyesen mérlegeli, hogy me­lyik család az, amely a leg­jobban rá van szorulva. Amennyire színes és gazdag az életük, annyiféle emberi sorsot és indokot vizsgál meg a segélyezési albizottság és a tények alapos ismeretében dönt. Minden esetben egy kö­zös vonás kíséri döntésüket, amelyet a mindennapok nyel­vén így neveznek: emberi hu­mánum és segíteni akarás. (Abrankó) KÖSZÖNJÜK 1970. július 20-án a Minősé­­­gi Cipőgyár „A” gyáregység Szakszervezeti Bizottsága a vállalat vezetőségével közösen a hagyományos nyugdíjas ta­lálkozó helyett az idős szak­társakat hajókirándulásra hív­ták meg. A kirándulás olyan jól sike­rült, hogy a résztvevők szá­mára örökké felejthetetlen maradt. Nem volt közöttük egyetlen személy sem, akiből ne váltotta volna ki a legna­gyobb megelégedést. Hozzájá­rult ehhez még, hogy Barabás, Pardi, Ress és Csapkáné elv­társak oly sok szeretettel és megértéssel foglalkoztak ve­lünk. Kellemessé tette az Uta­zást a jó idő, a szép táj és a kiváló hangulat. Köszönjük a gyár gazdasági és mozgalmi vezetőinek ezt a felejthetetlen napot és ha le­het máskor is rendezzenek ilyen szép és emlékezetes ki­rándulást. Vizik Ferenc Budapest XI., Üllői út 85. Szalay Károlyné szakszerve­zetünk régi tagja elhunyt. Te­metése — hamvasztás után — július 22-én­­/2­7 órakor lesz a pesterzsébeti temetőben..

Next