Bihar vármegye és Nagyvárad (Magyarország vármegyéi és városai, 1901)

Bihar vármegye története - II. A mohácsi vésztől a szatmári békéig - Földmívelés

519 Bihar vármegye története, rendelkezünk számbavehető adatokkal, miután az 1660. évi ostrom alkalmá­val a vármegye levéltára elpusztult. Várad eleste után, a vármegye köz­igazgatási tekintetben a székelyhídi vár parancsnoksága alá rendeltetett, majd Székelyhíd lerombolása után (1665 január) egy időre csupán a török paran­csolt a vármegye területén. Az 1675. február 23-án kelt fejedelmi rendelet végre a vármegyének a Berettyón innen eső, még be nem hódolt részét, a somlyai várkapitány fenhatósága alá helyezte, hol a megyei gyűlések is tartottak, de azért a nagy távolság miatt a vármegye területén is gy­akran jöttek ösz­sze a vármegye urai. (O'sváth jegyz.) A török uralom alatt Tököly hívei a hódoltsági területen levő Bihar helységben 1672­ és 73-ban is tartottak gyűléseket Forgách Miklós és Orlay Miklós elnöklete alatt, de ez ülé­sek inkább csak a felkelés ügyeivel foglalkoztak, bár némi tekintetben köz­igazgatási intézkedéseket is tettek. A török uralom végszakában, Szent-Jobb visszafoglalása után, 1686-tól 1688-ig, Horváth János várkapitány végezte az alispáni teendőket. A váradi vár eleste óta az első megyegyűlés végre 1688. augusztus 30-án tartatott Benkovics Ágoston püspök-főispán elnöklete alatt, mely alkalommal, választás útján a következő állások töltettek be : 2 alispán, 1 főjegyző, 5 szolgabíró, 5 esküdt, 11 táblabíró. Az alispán 200, a főjegyző 150, a szolgabírák 80—80, a táblabírák 12 frz évi fizetésben része­sültek. E megyegyűléstől kezdődnek a vármegye jegyzőkönyvei, melyek egyúttal a vármegye legrégibb iratait alkotják. Az október 19-én Diószegen tartott közgyűlés a községek összeírását rendelte el. Habár a közgyűlésen a Lipót által kinevezett főispán elnökölt is, Bihar csak 1690. április 15-ike után került vissza tényleg az anyaországhoz. Az 1690. augusztus 22-én kelt királyi leirattal a vármegye czímerlevelet nyert, (Királyi könyvek : XXI. k. 12. 1.) 1697. szeptember 2-án pedig Lipót király, a váradi püspökségnek még a Mátyás királytól nyert örökös főispán­ságot újból adományozta. A vármegye legrégibb czímeréről nincsenek adataink, minthogy Várad eleste alkal­mával (1660) a vármegye iratai megsemmisültek. Az 1690-ben adományozott czímer a követ­kező : Kerek pajzs, melyet folyó oszt két részre; az alsó részben egymás mellett emelkedő két zöld halom, a folyóban jobbra úszó, pirosas h­átu három hal; a felső részben három halom, melyek egyikén három búzakalász, másikán két piros szőlőfürt, amaz szárain, emez­venyigéjén. 1838-ban a vármegye pecsétje magyar körirattal láttatott el. A vármegyei élet feléledésével, csakhamar élénk mozgalom észlelhető a török hódoltság előtt nyert kiváltságok megerősítése tekintetében. Várad-Olaszi 1691. deczember 4-én nyert kiváltság-levelet, Sáp (akkoriban Szabolcs vár­megyében) 1692. október 1-én nyert szabadalom-levelet, Debreczent pedig Lipót király 1693. április 11-én kelt kiváltság-levelével szabad királyi városi rangra emelte, miáltal végleg kivette a vármegye hatósága alól. — (Illésy Ján. — Községi kiválts, jegyzéke ) Közgyűléseit a vármegye 1688-tól kezdve igen gyakran a vármegye különböző helyein tartotta. 1688-ban Szent-Jobbon, Diószegen, 1689-ben Bagaméron, 1690-ben Sárándon, 1691-ben Szent-Jobbon és Debreczenben, 1692-ben Konyáron, 1693-ban Hosszú-Pályin, Diószegen, Biharon, Derecs­kén, Félegyházán, 1694-ben Hosszú-Pályin, Diószegen, 1695-ben Olasziban, Debreczenben, Bagaméron, Diószegen, Püspökiben, Biharon, Derecskén, 1696-ban Püspökiben, Váradon, Csatáron, Hajdu-Bagoson, Kis-Marján, Diósze­gen, Konyáron, Mike-Pércsen, Sárándon, 1697-ben Szent-Jobbon, Váradon, 1698-ban Hajdu-Bagoson, Biharon, Szent-Imrén, 1699-ben Püspökiben, Vára­don, Biharon, 1700-ban Váradon, 1701-ben ugyanott, 1702-ben V.-Olasziban, 1703-ban a váradi várban. A lakosság főfoglalkozása, a földmívelés, e korban jelentékenyen hanyatlott, a gyakori török beütések következtében a termés gyakran még a learatás előtt megsemmisült, sőt volt rá eset, mint például 1674-ben és 1680-ban, hogy a termést csak késő őszszel, vagy karácsonykor takarít­hatták be. Ellenben az állattenyésztés jelentékeny virágzásnak indult, a lábas jószág előnye abban rejlett, hogy a török közeledtére biztos helyre volt terelhető. A parlagon hagyott vagy a mocsaras területeken tömérdek csorda, sertéskonda legelészett. Bajoni István és János javainak 1566-ban kelt összeírása szerint a bajoni uradalomban 800 juh, 45 borjas tehén, 115 kos, 132 sertés, Hodoson 44 sertés és 10 ökör találtatott; a Félegyházi

Next