Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely (Magyarország vármegyéi és városai, 1905)
IRODALOM, TUDOMÁNY - I - Váradi (Tzelek) Sámuel. Szathmári Paksi Mihály. Diószegi János. Szentgyörgyi István. Szombathy János. Majoros József. Láczai Szabó József. Tolnai Dáli János. Kecskeméti Elekes János - Vályi Nagy Ferencz. Láczai (Szabó) József. Mitrovics Gyula
256 Irodalom, tudomány. 256 Váradi i(Tzelek) Sámuel. Szathmári Paksi Mihály. Diószegi János. Szentgyörgyi István Szombathy János. Majoros József. Láczai Szabó József. Tolnai Dáli János. Kecskeméti Elekes János. obscuritate Illustris hujus Scholae Patakiensis (1729). De ingratitudine (1732), De anima humana, ejusque nonnullis mirabilibus (1733), kéziratban maradtak és nagyrészt elkallódtak, bár nem egy közülök koráról érdekes adatokat szolgáltatott volna. Váradi (Tzelek) Sámuel ugyanez időben pataki pap (1725—35) ifj. Csécsi Jánosné Ubrisi Mária végtisztességére mondott két beszédet, melyek az ez alkalomra kiadott „Tisztességnek Koronája" czímű gyűjteményben nyomtatásban is megjelentek (Kolozsvár, 1731), míg Szathmári Paksi Mihálytól, a kollégium rektorától (1734—44) nem sokkal utóbb a Gileádi Balsamum czímű munka (Franeker, 1741) közöl két imádságot, „mellyekkel az 1739. és követk. Eszt. az Árva S.-Pataki Oskolában benn maradott Ifjúság, a Dög Halálnak megszűnéseért esedezett." Szathmári Paksi fölött Diószegi János pataki pap (1735—52) és utóbb Bányai István tartott gyászbeszédet (Supremum pietatis munus. Kolozsvár, 1748), ugyanaz, ki 1744-ben mint a szónoklat és történelem tanára „De libertate artium humaniorum nntrice" czímmel mondott székfoglalót. Azután Szentgyörgyi István (Temetési lakodalom. Báji Patay Józsefné Darvasi Borbála felett, 1769; Vay Ábrahámné felett), Őri Fülöp Gábor (Halotti elmélkedés néhai Szemere László felett, Kassa, 1787), Szombathy János (A legfőbb jóról való beszélgetés, Szemere László felett, Kassa, 1787; A léleknek halhatatlanságáról való rövid beszéd, Szentpéteri Éva asszony felett, 1785; A világi halhatatlanságról való rövid beszéd, Hunyady Ferencz felett, 1795 stb.), Vályi Nagy Ferencz (Mennyei polgár, Szentgyörgyi István felett, Kassa, 1800; Nietsch Dániel felett, Patak, 1809; Halotti tanítás, Szemere László felett, Spatak, 1813; u. a. Boronkay László és hitvese, Görgey Mária felett, Patak, 1816), Kezy Mózes (V. Nagy Ferenczről, az Opusc. Poeticában), Majoros József (A megélemedett tanító érdeme, Szombathi Jánosról, Spatak, 1824), Láczai Szabó József adnak ki több alkalmi beszédet, különösen halotti prédikácziót, melyek néha a tárgyuknál fogva is értékesek. Ha a régi Patak híven folytatja Szikszói Fabricius hagyományát, ki előde emlékezetét a nyomtatott betű szárnyára bízta, és még inkább, ha a tanítói hivatal nem szolgál rendszerint átmenetül a nyugalmasabb, jövedelmezőbb papsághoz: ez alkalmi beszédekben a művelődéstörténet kincsesbányát örökölt volna. De a kollégiumban szinte folytonos a tanárváltozás; a tanító legtöbbször néhány évi szolgálat után elhagyja székét s az utód csak ritkán jut abba a helyzetbe, hogy elődjének koporsójára koszorút helyezhet. Hosszú idők múlnak el, míg ez az állapot megváltozik, jóformán a legújabb korszakban, mely a papi képzettséget a tanáritól élesen elválasztja. Most már gyakrabban beszélnek a „régiekről" is, ami fő, a beszédeken meglátszik az idők bélyege. A szónok kevesebbet prédikál, de annál többet „emlékezik", s a halotti prédikáczió helyét egy modern műfaj foglalja el: az emlékbeszéd, mely többször valóságos essay-vé izmosodik. Az alkalmi beszédnek ezzel a virágzásával szemben meglepő, mily kevesen nyomattak Patakon nem szorosan alkalmi prédikácziót és prédikácziós könyveket. Az egyházi szónoklat fontos tárgy volt, sőt Tolnai Dáli Jánosnak, ki a theologia practicát Magyarországon először virágoztatta fel a XVII. század közepén, nem csekély érdeme, hogy angol mintára új és a réginél jobb módszert honosított meg az egyházi szónoklás tanításában; mindemellett pataki embertől csak 1621-ben lát napvilágot az első prédikácziós könyv: Kecskeméti Elekes János munkája (Az Dániel Propheta könyvének magyarázattya, Debreczen, 1621). Elekes, vagy Alexis János 1595-ben ment Wittembergába, majd 1598-ban Heidelbergbe. Hazatérve, 1608 körül pataki rektorrá lett, 1608-ban pataki pásztorrá, s mint a zempléni tractus seniora 1620-ban végezte életét, úgy hogy munkáját Margitai Péter kállói pap nyomatta ki, I. Rákóczy Györgynek ajánlva. Mint szónok, gyakorlatias irányú volt és beszédeiben számos adatot szolgáltat korának művelődési viszonyairól, írt egy prédikácziós kommentárt Szt. János Jelenéseiről is, melyet utóbb Sz. Molnár Albert akart kinyomatni (1. a Heidelbergában 1621-ben kiadott imádságos könyvecske ajánlását), de csak akart, mert utóbb, úgy látszik, elállott szándékától. Vályi Nagy Ferencz a XIX. század elején adott ki egy csomó könyörgést (Kassa, 1805), míg a tulajdonképen való prédikácziós irodalomnak