Borsod - Miskolci Értesítő, 1871 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1871-10-19 / 42. szám
nyára nem nélkülözék az erődszerüség s némi jellegét. Ily királyi majorház volt Szihalmon, mely Borsod történetében az első lapok egyikét foglalja el. Szihalmot Árpád családja részére foglalta le s maradt körülbelül sz. László koráig az árpádház birtoka. S mint ilyen helyen majorsági épületek s lóistállók voltak. Ezekről beszél egy Salamon király alatt kelt adományozási levél.3) Hasonló udvarház létezését tételezi föl Ipolyi Jenkén Itröl, mely azonképen koronabirtok vala.4) Nem valószínűtlen, hogy királyi ház lehetett a Sajó parton is, miként Szihalmon az Eger mellett láttuk, de hihetőbb ezt a Sajó jobb partján keresni Szakáld körül. A széles Mohi rónaság felső Magyarország Rákosa vala azon korban, midőn ősi módra, sátrakat ülve, lóháton, szabad ég alatt tanácskoztak őseink. E téren a tiszai megyékkel gyakran tartottak királyaink kis országgyűlést. Egy pontja Ónod körül maiglan is Rákosnak neveztetik. Mily könnyű tehát hinni, hogy ez alkalom s a vadászatra kínálkozó erdők, melyek a diósgyőri rengeteg folytatását képezék, — hosszabb időre leköték fejedelmeinket, melyből önként foly ide is föltételezni egy nyaralót. De térjünk vissza a várakra. IV. Béla korában az ősi várrendszer bomlásnak indult. Okulva a közszerencsétlenségen, azt új alapra fektette. — Nemcsak megengedte egyeseknek is a várrépitést, sőt egyes birtok adományozásához egyenesen az erődépités terhét köré, így midőn az egri püspökségnek T i z e n k ü t (Szarvaskőt) adá.5) A királyi példa és buzdítás igen is megszaporitotta a várakat, a 13-ik és 14-ik században, mi a belviszálkodás korában ismét fidvtelen lett az országra. A pártoskodás és dacz sokáig ezekben találtak táplálékot. Csak azon szerencsétlen viszályt említem, mely az árpádok kihaltával kitört és az országot papi (helyesebben pápai) és nemzeti pártra tépte. A legszebb nemzeti jog védelme elfajult s a dacz zsarnokokat szült. A várak megszűntek a nép megnyugtatására szolgálni, rémei lettek s még romjairól is vérlázitó eseteket beszél. Vidékünkön csak a Cserepiek és Csobánkákról van tudomásunk, hogy daczoltak Róberttal s háborgatták híveit, kiket is a király büntető jobbja csak 1317 körül érhetett el.6) De hányan leheltek kiket a krónika nem adott át az utókornak ? Azonban több nyomot hagytak hátra a nép emlékezetei és a történelemben az ily rablólovagoknál a 15-ik századi csebrablók, vagy mint a nép nevezi: zsebrákok. Megyénkben jobban el valának hatalmazva, mint első tekintetre gondolnék. úgy látszik egész fel-Borsod kezükben volt, mivel Miskolczon alul is találkozunk alkotmányaik nyomaival, vagy róluk szóló néphagyománnyal. Azonban váraik mégis inkább csak észak-Borsod s főleg a Sajó mentén feküdtek. Romok már e rablófészkek, melyek ezen fanatikus vitézek annyi gonoszságait látták, mint a kettős: Gerenna és Éleskővár. Az elsőből a kő- és téglafalak maiglan fölvannak. Az utóbbiból egy toronyszerű kőrakás áll még. Továbbá Galgócz és Sajónémeti melletti Óvár. A domaházi nagy vörösvár hegy tetején a rengeteg védelme alatt is állhatott egy cseh-erőd, mivel a nép a hozzávezető utat maiglan is csehek utjának nevezi.7) Nyéken egy romot cseh templomnak tart a hagyomány, miként az aranyosi határban levő egy földvár-omladékot erősségeik egyikének.8) A régi Dorogmáról a nép beszéli, hogy elfoglalták és bírták a csehek. Egyébb váraink, melyekről romok vagy a történelem szól még a következők: a szuhogy fölötti hegyen a Csorba kő. A Boldva mellett Szendrő, a sajó partján a nevezetes ónodi vár maradványai. Vámos mellett a Magócsiak várromjai. Veczd mellett egy Bors vár omladozik.) A Bükkben is számtalan vár porladoz, mint: a cserépvár a 11 fai, a cserépvári Odorvár. A Török út fölött nem messze Súlyhoz a regényes elnevezésű leányvár. Kis-Győr határában a Halom és Kecske vár, Tybold vagy Örsúr vára Itács mellett. Végre Engler szerint 10) a magyarok bejövetelekor Sajószögednél állott volna egy vár , de ennek semmi nyoma emlékeinkben. „Szent emlékek! Csak küzdjetek az idő romboló szellemével, miglen egy uj Árion bűvös síphangjára falaitok ismét fölmagasodnak, hogy örökké fennmaradjanak — az utókor emlékezetében.“ Tisza-Bábolna, 1871. September 15. Kandra Kabos, London, Miskolcz, October 5. Ha úti leveleimet nem folytatásba foglaltam s a szerkesztő barátom nem közlötte volna, hogy Anglia földét is megnézem ez alkalommal, úgy felmentve érezném magam azon nehéz feladattól, hogy nyilvános lap számára Londonról levelet írjak. Londonból, hol az iszonyú zaj miatt nincs nap, nincs éjjel melyen az ember nyugodtan gondolkodhat, annál kevésbé irhat vagy tehet jegyzéseket. London nagyszerűsége leírásához nem az ilyen avatatlan, de a legtudományosb, vagy legalább is gyakorlott publicistái toll szükségeltetik, hogy a közlemény a 1. olvasó előtt London valódi nagyságának előtüntetésével élvezhető legyen. Hanem így már mégis kell, hogy megkísértsem, a látottak érdekesebb részét, előbbi leveleim folytatásában megírni. Egy igen jó Londonról szóló utazási kézikönyv*) azt tartja Londonról, hogy egy utazás oda egész más beszámítás alá esik, mint más állambai utazás. Azért azt egy önálló útnak tekinti, s az odamenetelt három részre osztja. Az első rész az utazási készület, a második az út Londonba, a harmadik az ott időzés. E beosztáshoz szabadjon rövid leírásomban nekem is alkalmazkodnom. Az utazási készület sokban az egyéniségtől függ, kell oda minden esetre jó egészség, és pénz mert itt minden jó drága. Jó, ha valaki előbb angolul jól megtanul, de ha nem beszéli a nyelvet, ellehet Londonban, csakhogy sokkal kevesebbet lát és tapasztal. Utamat Brüsselből Lille és Calais felé vettem. Géninél a pálya elhagyta a szép Belgiumot, s nemsokára a 130,000 lakost számláló Lille franczia város messzire előre kiépített erődjei között Francziaországba megy át. Lillében megvizsgálták útleveleinket, s innen St. Omer állomás érintése után Calaisnál ismét elhagyja az utas a franczia földet, hol az útlevél újra felmutatandó, ami nem kis kellemetlenséggel jár. Calaisban i. e. 10 percznyire van a pályához a tengeri kikötő, hol a „Napoleon“ nevű nagy tengeri hajó fedélzetére jutottunk, s ezen — mivel a tenger jó zivataros volt — a rendes 11/, óra helyett, csak 2*/2 óra alatt értünk Dowerbe, honnan az 50 angol mildnyi — 10 német mild. — Dower londoni utat, nyil sebességgel egy óra alatt tettük meg, s igy Brüsselből Londonba 8 óra alatt jöttem át. Már Dowerben, amint az ember a fehér Albion hegyét meglátva partra száll, egészen új érzés fogja el a kebelt. Az európai szárazföldet nem látja már az utas, s mindenen mi előtte van, észreveszi, hogy itt igen sok más kép van, mint a Continensen. Dowerből a pályák egész a kikötőből indulnak, azért mondom pályák, mert három külön vasút van Dover és London között. — Az utas ezekből választhat, a melyiken óhajt azon mehet, s választhat azonkívül a számos londoni indóházak között is, ahol akar benn a városban ott száll ki, s ott adják ki rögtön megérkezésével podgyászát is, ahova azt már a vasúti beszólásnál például Brüsselben feladni kívánta. A benyomást, melyet a nagy világváros az érkező idegenre tesz, — csaknem lehetetlen leírni. Elég az hozzá, hogy az ember első pillanatban — még ha meglehetős gyakorlott utazó is — az óriási forgalom közepette csaknem egészen tájékozatlanul van arra nézve, hogy tulajdonkép hol van, hol kezdje, mit tegyen, vagy, hogy vigyázzon magára. Hála azonban, ama kitűnő angol intézménynek mely szerint az idegen eligazodására minden lehető könnyítés megvan téve, s azon körülménynek, hogy minden lépten-nyomon található polgári rendőr, kihez Angliában mindenki egész bizalommal fordul, szívességgel ad felvilágosítást, minek folytán az első lázt — mit az idegen érez e nagy világban — némileg eloszlatja. Vonatunk már jól benn volt a városban, s még tartott 10 perczig a leggyorsabb menetben míg házak tetőin, tornyok között, majd hidakon keresztül a Charing cross állomásra értünk. A vasutak bemennek a City belvárosba, keresztül futják az összes városrészeket, úgy, hogy majd minden vendéglő vagy közvetlen az indóház közelében, vagy épen az indóházban benn van. Londonban ugyanis kétféle szálodák vannak, magány, és úgynevezett terminus szállodák. A magány szálodák hosszabb tartózkodásoknál alkalmasabbak, de rövidebb időzésnél jobbak a terminus vendéglők, mert ezek egyszersmind indóházak, ahonnan a városba mindenfelé pályán minden 4 — 5 perczben elindulhatni, így maradtam én is a Charing cross terminus Hotelben, mit azért említek meg, hogy azt — ha t. olvasóim közül valaki Londonba utaznék — már csak azért is ajánlhatom, mert az összes szolga személyzet tud németül, azonkivül pedig az idegenekkel innen jár rendesen mérsékelt dij mellett egy igen jó becsületes Stróbl nevű magyar ember is, ki 1849 ólta, itt él, itt később mint emigrans kis iparüzletet rendezett magának be, e mellett idegeneknek calausul szolgál. — Lakása tv. 3) 1067-ik évről „Area equorum et curtis Regis seenholm.“ Árpádkori okmánytár VI. köt. 24 lap. 4) „Századok'1 1867-ik f. 170 5. ) Fehér Codex Diplomatics IV. köt. 2. fűz. 191 lap 1248-ik évről. 6. ) u. Ott VIII. 2-48. 7. ) L. Archeológiai értesitő 1871. 1171. 8. ) Fényes M. D. Geográfiai szótára I. rész 49 11 9. Dalássy Ferencz „Regestrum Decimarum Papalium saxennalium de annis 1333 et c. pag XXXV.“ 10. ) Geschichte des Ung. Reich I. r. 66 oldal. *) Ravenstein über London czimü, megjelent Hildburghausenben, s kapható az ottani „Bibligraphisches Institut“ utján.