Borsod - Miskolci Értesítő, 1873 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1873-01-16 / 3. szám
Az 1848 iki törvények — melyekért, s védelmekben annyi vére folyt a népnek, kedvezőbb sorsot biztosított ennek, s igy a kereskedő, iparos osztály, s az értelmiség gyapontjai: a városoknak is, mig az 1871-iki XVIII. t. sz. 134. §.-ban kimondatott az is , hogy ha rendezett tanácsú városok a megyék gyámkodása alól felszabadulni, ezzel hasonjogú törvényhatósággá alakulni óhajtanak, ezt az országgyűlés, külön törvényben engedendi meg.Eljutott tehát minden rendezett tanácsú város, és így Miskolcz is oda, hogy ma már, évtizedekig tartó, roppant költséggel járt királyi biztosi szövevényes eljárás nélkül is, — ha önérzettel bir, ha a függetlenséget, a politikai jogokat, melyek a szaba- ' dabb fejlődés, előre haladásnak, és igy az anyagi jobblétnek is hatalmas emeltyűi, önérdekéből felfogni képes, s felfogva azt, kedveli is, — a tekintetes megye, ez idő szerint nem épen felette terhesnek, elviselhetlennek mondható gyámsága, atyai gondoskodása alól, csak akarnia kell, s felszabadulhat; s azon számos, családi körét, tűzhelyét érdeklő intézkedéseire nézve, — melyek megerősítéséért előbb a tettes megye hatóságánál kellett könyörögnie — közvetlenül a magas kormányhoz lesz jogosított fordulni. Akarják-e ezt, Miskolcz város polgárai, jól felfogott érdekek, önállóság utáni vágyaik, s azon tudat, hogy a t. megye hatóságával egyenjogú hatalomnak, városunkban, saját ügyeinkben önállólag rendelkezőnek, kormányzónak inkább, mint kormányzottnak lenni jobb, hasznosabb, méltóságosabb, mindezek erősebb érvek lesznek-e a közönségnél, mint talán egyes tekintélyek sirén énekei, s ez nem használván, talán jajszavait az idő mutatja meg. Én polgárnak születtem, ez osztályból származva, Isten és jó szüleim után, ön erőmnek, s azon osztály, becsületes munkára, szorgalomra ébresztésének köszönhetem, hogy most őszinte szavaimat hallathatom; ez osztálynak, mely a nemzet jövendőjének egyik legerősebb támaszát képezi, jogait terjeszteni, önállóságát fejleszteni, minden állampolgárnak szent kötelessége; vastag hálátlanságnak tartanám tehát magam részéről, valamint annak tartom mások részéről is, ha megfeledkeznénk azon osztályról, mely még bennünket ápolt, gyakran megvonva magától a legszükségesebbeket azon reménybe felnevelt, hogy mi, önmegtagadások árán felemelkedvén, ez osztálynak jogos igényei, törvényadta jogai védői leszünk, s e helyett, az általunk elfoglalt tisztes állás előnyei által elszédítetve, védő helyett, ellenségekké változnánk át! ? Ezek előre bocsájtása után következtetheti, szerkesztő úr, hogy a mai napon tartott képviseleti közgyűlésünkben, érdemes polgármesterünk által — nagy munka fáradsággal összeállított, jelentésének végsoraiban foglalt azon önálló indítvány : „Váljon nem látja-e elérkezettnek az időt, a város szellemileg, anyagilag előre haladt, teljesen megérett közönsége arra nézve, hogy önálló törvényhatósággá leendő átalakulása iránt higgadt, és komoly tanácskozások indítassanak meg“ — lelkem őszinte óhajtásával találkozott, s ha egy hang nem emelkedik ellene, mely pedig annak idejében, az átellenes háznak zöld asztalánál talán illetékesebben lett volna várható, a mely hangot ott is fájó szívvel veendettem; mondom e hang nélkül rég nem érzett reménnyel kecsegtető örömmel, megelégedéssel hagytam volna el, az önérzetes, önállóságra, előrehaladásra törekvő polgárság tanácskozási termét! Node így is bízom városunk népének józan belátásában, felteszem mindenkitől hogy tudni fogja , miszerint a t. megyei hatóság alá való rendeltetésünk, közigazgatási s egyébb kiadásainkat egy krral sem kevesbíti, s ha ez, e gyámkodás alól óhajtott felszabadulásunk bekövetkeztére szaporodni nem fog, váljon ki lenne az, e város lakossai közzül, aki, a következő február havi közgyűlésünkben első helyen tárgyalandó fenntebb jelzett önálló indítványt elvben elfogadni vonakodnék, s az adatok összeszerzésére, annak beható tárgyalása, s ezután véleményének beterjesztésére megválasztandó, a város javát, érdekét, előre haladását szivén hordozó küldöttségnek ellene mondhatna. Répászky Alajos: Ültessünk fát. A naponta erősebb mértékben mutatkozó faszükség miatt, méltán felmerülhet mindenki előtt az a kérdés, hogy ezután 20—30 vagy csak 10 év múltán is, hogyan s mivel fedeztetik ezen egyik legfőbb életszükséglet. Az erdők pusztulnak, a fa drágul, nem ritka eset, hogy drága pénzért sem kaphatni, itt van például a miskolczi fás kert, a három felügyelő tiszt, gyakran nem rendelkezik 3 öl fával benne. (ezelőtt, a midőn egészen tele volt is, elegendő volt egy.) A bajon segíteni, a mennyire lehetséges, még nem volna késő az által, ha befásittatnék minden, eddig kopár legelőül, s így csak nem hasznavehetlenül heverő tér, vízmosásos részek , utak, s határok melléke, e tekintetben jó volna a kormányrendeleteket az illető hatóságoknak szigorúbban végrehajtani, valamint a földek tagosítását mindenütt befejezni, nemcsak azért, hogy egy értelmes gazda , birtokát körül ültetvén kevés költség és fáradsággal olly jövedelemre tegyen szert, mely földjeinek másféle jövedelmezését nem csökkenti, de azért is, mivel igy a szerte bitangoló marhák kártétele megszűnnék. A nyerendő biztos haszon mellett, minő élvezet volna a mostani sivár, s kopár mezőséget a nyári meleg hónapokban , sorfákkal, s eleven sövényekkel diszitve végig nézni. Nem állítható ugyan az, hogy ezáltal helyre lenne pótolva, azon temérdek kár, haelig kárhozatra méltó eddigi erdőgazdálkodásunkból származott, de igen is bizton állítható, hogy megbocsáthatlan bűnt követünk el hazánk érdekei, s igy magunk, de leginkább utódaink ellen , ha ezt nem cselekesszük. Vegyük például Miskolcz város határát itt van az avas hegy, s a több helyen létező pinczesorok, hány ezer darab fának volna ott helye? itt vannak az úgynevezett Kánásszögi távol eső legelők, melyeknek egyikét 5—6 év múlva gyönyörű fiatalossá lehetne alakitani, minden költség nélkül; itt vannak azon felső legelők, melyeket az első viz, össze vissza árkol, s ritka tavasz hogy egy két darab tehén bele dőlve, ott ne lenné végkimúlását, nem volna nagy nehézség ezekből minden évben vagy 2 holdnyit beültetni , vagy bevetni, s a felügyeletet az ottani szőllő kerülőkre bizni. Azért ne késlekedjünk, ültessünk fát, hol csak egy talpnyi erre való tért találunk ültessünk s neveljünk bár minő fát, nincs olyan, mely haszna vehetlen volna, de a hol csak lehető figyelemmel legyünk a gyümölcs fákra, ne okoskodjunk úgy, mint sokan , hogy annak hasznát mi már úgy sem vesszük, hát a mellyeket most használunk, kik ültették s gondozták, nemde apáink? hagyunk mi elég terhet úgy is utódainkra, hagyjunk valamit javukra is. * * * egyszerű, s még csak nem is nemes csizmadia mester gyermeke. — Igaz ! igaz! de hát sajába én már látom , hogy ez a világ nem az én világom. — De hogy nem koma! csak egy kis jó akarat, a haladás iránt, s ha az meg lesz, meg ressz benne az öröme is, de meg fog jönni más tekintetben is, és nem fogja a hazának ellenségét látni minden művelt, tudományos emberben, hanem ellenkezőleg azokhoz fog szegődni. — — No ezt már nem! — ezt már ne mondja koma, heiszen tudom én mit csinálok. — — Hagyjuk hát ezt abba, s bízzuk a jó idáre, mely hiszem hogy előbb-utóbb egyesitene bennünket a jó ügy körül. — Úgy koma úgy, szólt Avassy uram elgondolkozva, s nagyokat nyelt, mintha mindig torkán akadna az a szó , mely hegyiben volt, melyért jött, s melyet sehogy sem tudott ajkán kiszorítani. — Hát az igaz-e hogy valami szögverő machineriát is hozatott volna a koma, már látom, hogy minden áron meg akar gazdagodni. — — Már hiszen ha jó szerivel tehetem, teszem biz én , de meg szeretek azzal az emberrel tartani, ki azt mondd, hogy többet ésszel, mint erővel, s ezért igaz, hozattam biz én, s ha nem restelli koma, meg is nézhetjük ott van a műhelyben. (Folytatása következik.) T A R CZ A. Házasság minden áron. Karczolat a kiházasitási szédelgés idejéből. Bors Szemtől. III. Avassy uram nem a kor embere , ő nem halad a korral, s nem tudja hinni, hogy akkor , midőn az ő arczán az idő mély barázdákat vágott, nem vénül vele egyszersmind az idő is, hanem ifjodik, s tekintve létezése megmérhetlenségét, ismét s újra gyermekkorát éli. — De még is látja koma, én sehogy nem helyeselhetem ezt a luxust, mert varrógépen dolgozni luxus s az koma is ezért hozatta a masinát. — — Már hiszen luxus ide, vagy oda, én azt nem nézem, csak hasznos legyen. Het sok garast adtam én a toldozásért, meg szegény feleségem is eleget fáradt még fiatal volt, miért ne kímélném hát már őt, ha a garast nem is, az isten szorgalmunk után megsegített, ugye jó feleség s most már inkább szorgalmunk gyümölcsét értékesítjük, mint a magunk erejét, mert hisz tudja a koma vénül az ember, meg ez a részlány is a nyakunkra nőtt. — No de ezzel nem mondtam ujjat, hisz Avassy komának is van egy derék lánya , hát ji még a fia, ugyan csak megnéztem , midőn mint honvédet láttam kirukkolni, bizonyomra mondom , hogy szeretem egy fiú. Avassy uram édeskésen köhinte el magát a hallott dicséretre, jólesett becsületes lelkének , dicsérni hallani fiát, kiben lelke egész örömét lelne , ha egy kivetni valót nem találna benne, s ez az, hogy nem osztva aty-a politicai nézetét, a varga szint soha meg nem látogató, hanem még holmi pecsovics lapokba is irkál. Rózsika is érzé, hogy a hallottakra szive hangosabban kezd dobogni, s lábai gyorsabban lebbentik az élettelen gép kis kerekét; szűzies szép arcza, melyet csak a takarékkonyha melege szokott kipirítani, bíbor szint öltött, mint hasadó hajnal; szóval olyasmit érzett, minek alig bird magyarázatát adni, hanem azt tudta , hogy azon nyilatkozat, melyet atyja Avassy Jósiról tett, véghetetlen boldogsággal áraszta el lelkét. — No hiszen nem mondom én, hogy nem jó a fiú, de azért tudja isten azt nem szeretem benne, hogy olyan tudákos, meg hogy régi jussaival mit sem törődik, sőt még azért is megharagudott, hogy az követválasztási lajstrom összeírása idején, az ipar és vagyoni alap mellé, még nemesi jussomat is beigtattatni kértem. — Hát bizony megvárva az igazat, magam sem sokat adok én arra a nemesi czimerre , mely ez előtt itt elől, most már azonban csak az ajtó megött függ. — Ma már arra nincs szükség, ott a példa a miniszterben , ki