Borsod - Miskolci Értesítő, 1878 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1878-02-14 / 7. szám
adhat odahaza, és akkor a legeltetés ellen nem leend panasz, mert az állatok egyenlő jó húsban fognak a télnek menni. Az észrevétel második pontjára nézve szükségesnek tartottam úgy az állatorvos urat, mint a számadót feleletre vonni, s erre nézve azon felvilágosítást nyertem, hogy ezen kérdéses csikó az volt, mely a legelőn több izbeni megjelenésem alkalmával nékem feltűnt, és a mely hosszú ideig a többihez sehogysem állt, sőt különválva legelészett, és melyet hetekig pányván külön kellett a fedett karámban éjjel kötve tartani, hogy a többi meg ne ölje, és nappal a legelő legjobb részére legeltetés végett, a csikós lovak egyikéhez kötve hordani, hogy lábáról végkép leneessék. E csikó tavaszkor különönös jó húsban, jól gondozva érkezett a legelőre, és azt gyanittatta, hogy ez állat odahaza minden kényelem és kedvezményben részesült, melynek aztán, bizon nehezére esett a fél nomád s kemény életmódhoz szokni, mi alatt leszokták magukról az ilyen úgynevezett czukros csikók, a zsirt vetni. A gyógykezelésre vonatkozólag álittatott, hogy azon csikóval ép úgy, mint az enyém és más hasonlatban sinlődő állattal egyaránt foglalkoztak állatorvos úr és a számadó legénységével, hogy az, az előrehaladt gyógykezelés tudományának követelménye szerint mosatásban sőt, bizony nem részesült igaz, mert ahhoz egy úgynevezett ispotály építése, egy állandósított helyben lakó állatorvos és szükség esetében rendelkezés alatt álló személyzet, kellő mennyiségben lévő mesterséges zöldtakarmány és száraz alom szalmára lenne szükség, de akkor hetenkint 150 ki. legeltetési, tartási és gondozási öszvegért alig lehetne egy csikót kitartani, mint a múlt évben, mert 6 havi legeltetés alatt 12 írtból annyi esik egy hétre, egy állatra tartási díj, adja Isten, hogy a tagok buzgósága, érdeklődése és saját előnyük előmozdítása folytán oda fejlessze e vállalatot az egylet, hogy az állattenyésztés érdekében, a tenyésztők e kívánsága és követelményének elégtételhessék. — A mennyire örvendettem tagtárs úr által tett észrevételei beküldésének, mert érdeklődésre mutatott s eszmecserére nyújtott alkalmat, annyira lehangolt, a számadónak azon nyilatkozata, hogy kedvencz s talán hébe-hóba czukorral is megtraktált állatját hosszú 6 hó alatt, a legelőn egy megtekintésre se méltatta. Kelt Miskolczon, február 6-án 1878. Melczer Gyula, egyleti elnök. ■ TÁR CZ A. (Mese. Irta: DOMINKOVICH MARIK. (Folytatás.) Sötét éj volt, az eget fekete felhők boriták, egyetlen csillag sem volt látható, csak néha czikázott át egy-egy villám a sötét égbolton, pillanatokra megvilágítva egy óriási várost, melynek pezsgő élete, nyüzsgése megzavard az éj csendét. Vaczára, hogy a számtalan torony órája tizenkettőt vert, az utcrákon le - föl hullámzott a nép, s egymást válták fel a kocsik, a gázlángoktól fényesen megvilágított tereken. E nagykiterjáló, a város szépségét nem kevéssé emelő, a fenyégesen hömpölygő folyam, mely keletről környező. A víztükre egyszerre lángvörös lett, parton sétálva meglepetve nézték e ritka tüneményt, mi csak egy pillanatig tartott, s törték fejüket e ritka bámulatos jelenség felett. Egyszerre két férfi termet a parton, s vegyült a sétálók közzé. „Miután te akarsz meggyőzni, tehát vezess,“ mond Luczifer körültekintve. „Mindenesetre engem illet e tiszt, menjünk, átkozottul hideg utazás volt, a vizen keresztül, utálom a hideget“ beszélő Hermes borzongva , „de előbb térjünk be valamely csapszékbe egy kis cognacra mert szinte a fogam vaczog, amott látok egyet nyitva, lépjünk be.“ Midőn az ajtót kinyitották, szeszszel s dohányfüsttel telt jég tódult eléjök, beléptek s egy üres asztalnál cognacot hozatva maguknak, helyet foglaltak. Az asztaloknál iszogatva, gyanús kinézésű vad arezu egyének ültek, némelyek kártyázva, némelyek pedig koczkázva. Egy kisebb kerek asztalnál három sötét kinézésű ember ült, halkan vitázva valami tárgy fölött. „Azt üzenem uradnak“ mond egy vörös- s hajú, ravasz, alattomos arczkifejezésű ember. Felebarátainkon, ínséggel küzdő, és nyomorban szenvedő embertársainkon segíteni, a legnemesebb emberi kötelesség lévén, örömmel vettük hirét, hogy városunk polgármestere — miután hivatalos ismeretet szerzett azon nagy mérvű nyomairól, melyben számos elhagyatott, a téli zord időben keresetet nem találó család küzd, nem lévén a háznál egy betevő falat kenyér sem — hivatásához méltóan megragadta a kezdeményezést — ezek segélyezésére, s ezt elérendő, első sorban városunk azon hölgyeihez fordult, kik a jótékonysági egyletek élén állván, állatok és tolók sugárzik ki a jótékonyság azon melege, melyet nemes szivü áldozatkész társnőik, városunk hölgy koszorúja, mindannyiszor vala- : hányszor csak százat intéztetett hozzájok, fel- fogtak s egész odaadással teljesítették emberbaj láti, női legszebb, legmagasztosabb föladatukat, s „hogy többet érdemeltem volna szolgálatomon, átkozott egy keményficzkó az a vőlegény, még most is üldöz, alig bírok elrejtődzni előle.“ „Mit akarsz többet, nem elég volt hatszáz forint amit kaptál“ mond a másik, egy részeges vörös orrú egyén, ki urasági szolgának látszék lenni, „túlbecsülöd magad pajtás, majd megmondom uramnak, hogy űzessen ki kutyáival, ha hozzánk jösz. Hallgass te lóhűtő, tányérnyaló, mert úgy ütlek nyakon, hogy sohasem peczkeskedel többet a hintó bakján“ monda a másik dühösen, rekedt hangon, fölkapva egy széket. „No, no, csendesen, micsoda dolog ez.“ szólt bele a harmadik, egész fölénnyel. „Mond el az egész históriát Máté s majd megmondom én, hogy melyiknek van igaza “ „Jól van, halld tehát. Van itt az x.-i külvárosban egy szép, kis kedves, angyaljóságú varróleány, a ki tűjével tartotta beteg atyját s három kis testvérét, ez a kis leány megtetszett Z. bárónak, de mivel a leány igen becsületes volt, s egy nagyon derék vőlegénye volt, egy szegény jogász, kinek ez idén kellett volna végeznie, tehát nem lehetett az úrficskának közeledni hozzá. Tudod, ezen a téren is jó hírnévnek örvendek, tehát hozzám folyamodott a báírocska. Én elmentem a házhoz, fényes ígéreteket tettem, de a manacs leány hidegen s olyan büszkeséggel, mint valami fejedelmi nő elutasított. De ez nem rettentett bennünket vissza ; egy estre a ház körül ólálkodtunk a báróval, a jogász rajta kapott, én elfutottam, de a báró amúgy emberül elhányta. Ezért a báró kétszerese boszút esküdött. Törtük a fejünket, főztük a terveket, de mind hiában. Elmúlt egy-két hónap, semmi eredményre sem jutottunk. Én azonban mindig szemmel tartottam őket. Egy napon hallottam egy jó czimbolumtól, ki közelükben lakott, hogy a jogász fényes eredménnyel tette le vizsgáját, s elég jó fizetés mellett, egy ügyvédi irodában dolgozik s hogy egy hét múlva lesz esküvőjük. Na, gondolom magamban, most már csakugyan ideje valamit tenni. Elszaladtam a báróhoz, elmondtam neki mindent, ez magánkívül lett dühében a felett, hogy ez a jelentéktelen ficzkó elhalássza orra elől a zsákmányt, melyre már oly régóta áhítozott. Ide stova tanácskoztunk, végre abban állapodtunk meg, hogy egy levelet írok a kicsikének, melyben azt tudatom vele, hogy egy előkelő nő hallván ügyességét, leánya kelengyéjét szándékszik vele elkészíttetni, megjelöltük az utczát, házszámot, mely a bárónak egy félreeső kertben, ily kalandok számára felfogadott lakása volt; megírtam a levelet s elküldtem. A leány örülve az ajánlatnak, csakugyan megjelent, de szerencsétlenségre magával hozta egyik fivérét is, egy tiz éves fiút, kit én a helyett, hogy szintén behívtam volna a házba, elég ügyetlen voltam kint az tiszán hagyni. A leány belépett a kerti házba, hol már a báró fogadta. Én kiint maradtam a ház előtt őrködni s a fiúra vigyázni, nehogy haza szaladjon. Ezalatt a jogász elment Maniékhoz, kit nem talált otthon, öreg attya elmondta neki, hogy leánya egy nagyúri nőhöz hivatott s megmutatta neki a levelet. A fiatal ember gyanakodni kezdett, s rohant a megjelölt utczába. Én épen a már nyugtalankodni kezdő gyermeket csitítgatom, midőn láttam miként közeledik futva felém a fiatal ember, azt hive hogy nem ismer, s hogy gyanút ne keltsek, nem mentem be a házba, hanem kint maradtam. A fiúcska, ki már nagyon nyugtalankodott nővére miatt, kétségbeesve rohant a fiatalemberhez s monda: „Ali Gusztáv bácsi. Marie eltűnt e házba, s már oly régen bent van, s ez ember nem akar hozzá bocsátani.“ Gusztáv nyakon csípett , erős kezeivel hatalmasan megrázva, fülembe dörgő: „vezess Mariéhoz, mert különben megöllek nyomoralt.“ Tudva, hogy az ily hevesvérű szerelmesekkel nem jó tréfálni, nem volt mit tennem, mint bevezetni a házba, s miután kegyetlenül szorította a gégémet vasmarkával, tehát be akartam nyitni a szobába, de az ajtó be volt zárva. Bent heves szóváltás folyt, a fiatal ember neki mgaszkodott az ajtónak s betörte. A szegény leány kétségbeesetten az ablak párkányon állt, mely alatt egy (Miskolcz 1878 febr. 12. A polgármester úr által kibocsájtott esde szózat, íme most sem maradt viszhang nélkül, s egyleti elnöknőink fogékony szive máris tettekben kezd nyilvánulni és sietnek felhívni mindenkit, a szerencsétlenek segélyezésében való meleg részvételre. Felesleges festenünk az ínséget és nyomort, mely már-már egész ijesztően kezd fellépni, a téli zord napok alatt, s hol van még a kikelet? Segítsünk tehát a szenvedőkön, nyújtsunk segédkezet a nemes ügyben fáradozó derék hölgyeknek, de segítségünk jöjjön hamar, egymás után, mert aki korán ad kétszer ad. Felhívás. Városunk főpolgármestere, hozzánk alól- Írottakhoz, kik egygyes nőegyletek élén állani vagyunk szerencsések, megható szavakban intézett megkeresést arra nézve, hogy a nagyszámú szegény és gyámoltalan lakosok rendszeresebb segélyezése, s talán e éréiben népkonyháknak is felállítás czéljából, a jobb módú és ily szentügyben bizonyára lelkesülő nők és hölgyek körében is tennék meg az első kezdeményező és érdekébresztő lépéseket. Részünkről e nemes czélnak minden tehetségünket szíves készséggel kívánván áldozni, miután meghívó ívek által az illetők általában fel nem kereshetők, mindazon t. ez.nőket és hölgyeket, kik ez áldozathoz gyöngéd szivök sugalatához képest tevékenységükkel s anyagi tehetségükkel járulni készek és képesek, nyilvánosan is felkérni bátorkodunk, miszerint a kérdéses tárgyban f. hó 16-án szombaton, délután 3 órakor, a városháza nagy termében tartandó, és nem halasztható értekezletben, minél nagyobb számmal részt venni méltó itassanak. Kelt Miskolczon, 1878. február 11. Szathmáry Platthy Ida, mint a miskolczi női fillér egylet elnöke. Grósz Józsefné, mint az izr. nőegylet elnöke. Bódogh Albertné, mint a borsodmegyei nőegylet miskolczi elnöke. Máyer Domby Paula mint az evang. nőegylet elnöke.