Borsod - Miskolci Értesítő, 1879 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1879-01-02 / 1. szám
A gabnaárak emelkedésével marhatenyésztésünk alább szállott, ajó földmivelés czéljának megfelelő igavonóállat fogyott, megszűnt termőképes talajunk, mert hiányzott ennek megtartására a trágya. A vetőmag befolyása a termés minőségére könnyen belátható, ha gazdasági vetőmagvaink csírázását figyelemmel kisérjük. A búza egy bensőleg tökéletesen összefüggő mag és petefészekből áll. Száraz állapotban alakjuk nehezen megkülönböztethető; ha azonban nedves gyapotban kicsiráztatjuk, akkor a magot környező fehérjétől könnyen elválasztható s három főrésze, u. m. a gyök, a törzs és szik tisztán kivehető részen. Ekkor tűnik szembe a kicsiráztatott mag életereje. Egészséges, tömött vetőmag több magfehérjét tartalmaz, mint a satnya rostaalj, már pedig a magfehérje rendeltetése az, hogy a csirából fejlődő növényt életének legelső szakában, — még mielőtt képes lenne magát a földből és levegőből a megkivántató tápszerekkel ellátni, — fentartsa. A növényszervezet gépezete képes a mag fehérjében lévő testeket a víz felszívódása következtében feloldani, átvinni és áthasítani, azaz csírázáskor az egészséges búzavetőmagban jelenlévő keményítő dextrinné és szőllőczukorrá változik át, oldhatóvá válik, s így megy át a csirába a fiatal növény táplálására. A csirában ismét celulosévá, keményítővé, vagy egyébb szerves anyaggá szilárdul, s ezen kölcsönös átalakulásnál fogva, ő adja az elvetett gyenge növény életéhez megkívántató tápanyagok legnagyobb részét. Az áthasonítás, azaz a fölvett tápanyagoknak növényanyagokká való átalakítása következtében jön létre a levélzet, melynek feladata a növényt a légkörrel és nappal érintkeztetni. A talaj belsejében elágazó gyökerek innen szívják fel az elősejteket betöltő vizet, a levelek pedig egyrészről a gyökerek által folytonosan beszivattyúzott felesleges víz elillanását mozdítják elő, más részről pedig a jégből oly gázokat szívnak fel, melyek a növényvilág életében a főalkatrészeket képezik. A növényország rendkívül bonyolódott alkatrészeinek létrehozásában főszerepet játszanak a levelek,márpedig azt a gyakorlat is igazolja, hogy az egészséges magból eredő levélzet sokkal bujább, mint a silány magból eredő. Mily nagy befolyással bir a magmegválasztás módja a termés minőségére, s hogy a mezőgazdasági üzlet haladása az elmélet és gyakorlat közös műve, magamnak volt alkalmam láthatni a kolos-monostori és kassai kir. gazdasági tanintézeteken. Ezen utóbbi gazdasági tanintézeten az elemező és mezőgazdasági vegytan kitűnő tanára Stollár Gyula ur útmutatása mellett volt alkalmam figyelemmel kisérhetni gazdasági vetőmagvaink csírázó képességét s azoknak oldatokbani felnevelését. Nevezett tanár urnál a vizi műveléshez megkivántató oldat lényegében röviden így készül: 20 gramm csontpor */4 liter vízzel leforraltatik, s vigyázva annyi salétromsav öntetik belé, mennyi a csonthamu feloldására elegendő. A forró folyadékba szénsavas káli oldatot töltünk, hogy a salétromsavnak ártalmas fölöslegét eltávolítsuk. Az ekként zavaros szintivé vált folyadékba 11 gr. salétromsavas káli, 7 gr. kristályodon kénsavas magnesia, 3 gr. chlórkálium s annyi viz töltetik, hogy az egész oldat egy litert tegyen. Az igy nyert folyadékból 30 köbcentiméter egy liter vízzel és egy csepp erős kénsavas vasoldattal elegyettetik. Hogy a kénsavas sók felbomlását meggátoljuk, az oldatnak gyenge savanyúsággal kell bírni, mit igen csekély mennyiségű salétromsav hozzáadása által érhetünk el. Az így nyert oldat kellő arányban magában foglalja mindazon alkatrészeket, mire a növényzet fejlődésének szüksége lehet. Ily oldattal különböző tömöttségű gazdasági vetőmagvakkal történt kísérlet, s a kísérlet egész folyamata igazolta a tömött vetőmag előnyét a silány vetőmaggal szemben. Venczelly Mihály, TÁRCZ A. Oly szomorú............ Oly szomorú, bús a lelkem, Hogy tőled ily távol estem. Távol estem igen nagyon, —............. Még hiredet sem hallhatom. Ki ki nézek ablakomból: — Hogy jön-e hir a távolból ? — Mely szivemre gyógyirt hozna, — S örömet búbánatomra. De nap után nap jő..........s halad, — A hir késik,-------------a hir marad. — Félő , hogy igy hű szivemet A vágy és kétely epeszti meg . . .. ! — Pesti. (Egy levél. — Napló töredék. — A novemberileg hideg, nedves lehével korán bekergetett a kert hervadó fái alól. Szürke köd borult a tájra s varjak éles károgása zavarta csupán a nyugalmat. Bementem szobámba. Oh! én úgy szeretem ezt a kis zugot, mely ódonfalusi házunkban, minden más lakosztálytól elkülönítve, épen úgy veszi ki magát mint egy trappista czellija. Minden oly ismerős már itt nekem, fegyverek a falon, jó egyetértésben a Derby-gyep hőseinek karcsú, idegzetes alakjaival, a nagy íróasztal, rajta szerteszét hányt papírszeletek, tele és félig befirkálva, felette Heine arczképe, gúnyos mosolylyal ajakán, aztán a jó kényelmes, törökös szövetű támlányok, a balsac. Oh ! mennyi ábrándról, álomról, keservről regélhetnének ezek — ha beszélni tudnának. A széles fehér kandallón egy antik óra ketyeg, — már gyermekkorunkban jó pajtások voltunk, s akkoriban vén nevelőm szobájában állva, hányszor tűrte el, hogy mutatóját előbbre toljam — midőn nevelőm észre nem véve — a tanóra lefolyását siettetendő. Most is végig hevertem a pamlagon s elővettem Bahnsen philosophiai munkáját: „Das Tragicum als Weltprincip.“ Elmélyedtem az olvasmányba. A tűz sziporkázott, lobogott s a jajgató őszi szél egy csomó hervadt levelet dobott az ablaktáblákhoz. Egyszerre csak homályosodni kezdett, szemeim nem vették ki jól többé a betűket, s tekintetem föl-fölvetve a könyv lapjairól — gondolataim messze — igen messze elkalandoztak. Mit csinálhat most az a szép, csábos tekintetű, sötét szemű asszony ? Vajjon gondol-e még rám? Vájjon jutnak-e eszébe azok a szép mámoros órák, mikor karjaim közt tartom, s izzó, nedves, forró ajkait ajkamra tapasztva suttogá , hogy szeret — nagyon szeret? Talán ott ül szobájában, azon a kis piros pamlagon, melyen oly gyakran ültünk együtt a késő alkonyon, midőn nem világított egyébb mint a tűz hamvadó zsarátnoka és az ő mélázó, bűvös bájos szép szeme, — midőn nem hallatszott más nesz mint a gyönyör reszketeg sóhaja, mint csókjaink zenéje, — a világ legszebb, legédesebb harmóniája, mely két szív dobbanásában nyeri életét. —------Gondol-e most rám, midőn a vendégek zajos lármája csillapul, midőn úgy egyedül ül pamlagon, eszébe jut-e az én forró, önkívületi szerelmem ? Szobám mindinkább homályos jön, s az égen világosas sávoly jelzi a helyet, hol az őszi nap a felhők mögött allászállott. A philosophiai munka észrevétlenül kisiklott kezeim közül, s tétlen ábrándokba sülyedten hevertem tovább a pamlagon. Egyszerre léptek hallatszottak a garádicson, és inasom egy csomó hírlapot tett asztalomra. Gépileg nyúltam utánuk — de ah! mi volt ez ? A léget gyöngéd ibolyaillata tölti el, szi a felügyelő és leszámítoló bizottságban. Felgördült a kárpit és meztelen valójában látjuk a szomorújátékot, mely tudomásunkra jutott, olyan eseményeket és jelenségeket, melyekről — megvalljuk — nem álmodtunk, s mindezt kizárólagosan a „Borsod“ 50 ik számú példányának köszönjük. A fent említett két rendbeli bizottsághoz tartozik ugyanis még egy huszonnégy tagból álló választmány; ezen már tíz hó óta a bizottság által teljesen ignorált választmány tehát, de nem különben a két rendbeli bizottság azon tagjai, kik csak 200—800 frtot kaptak a pénzosztásnál, mihelyt múlt közleményünk folytán megtudták, mily lelkesen gondoskodtak a bizottság rendjelesei önmagukról, azonnal — s többen az említett lappéldánynyal kezükben — becsődültek a Kanaan földjére, a tej és mézfolyamok országába; ugyanis: az irodába, és az ott lefolyt valóságos zsibvásári czivódás, a tárgyaltak valóban szomorító jelentősége dacára is, mivelt társalgási modoránál fogva olyan volt, hogy rajta jó szót nevethetett a szemlélő. A szegény választmányi tagok, akik már oly régtől fogva pénzt kérnek, s mellőztetésöket is csak azért tűrték, hogy pénzt vártak, és valószínűleg azzal kecsegtettek is, mely középületnek egyik tag kifejezést is adott, ezen szavakkal: „én is akarom a többivel közösen a csontról a húst leenni;“ ezen választmányi tagok, kik példás jószivüságuknál fogva, — nem elkezd dobogni, halántékaimon az erek hevesen lüktetnek, arczomba szökik a vér — szemem káprázik — álmodom talán — egy levél tőle! — nem álom, — ezek a hajszál vékonyságú, finom betűk az ő betűi, ez az egyenletes, litographiához hasonló irás az ő írása. — Felszakitom a borítékot, s mig mohón, lázasan olvasom tartalmát, lelkem megtelik derűvel, boldogsággal, tavaszfénynyel; ráborulok a sima papírra, melyen az ő piczi, kis fehér kezei nyugodtak s forró csókjaimmal borítom el e virágszálakhoz hasonló betűket. A tűz lobog — pattog, az óra ketyeg tovább, de én nem látok — nem hallok most semmit, lelkem azzal a szép, elfeledhetetlen bájos lénynyel foglalkozik — meghal rám nézve az egész világ, feledem minden nyomorúságát, bajait, szenvedéseit — az a sűrűn teleírt finom levélpapír eltakar most előlem minden árnyat, és mindenütt csak fényt — ragyogást — napsugarat látok. Most jöjjetek ide komor, rideg skepticus bölcsészek fagyasztó érveitekkel, én szemetek közzé fogok kaczagni, s minden érzelmet megtagadó érveiteket mint hitvány kártyavárakat döntendem halomra, e levélnek egyetlen sorával. — Heine oly gúnyosan néz le rám a falról, mintha épen most törné fejét azon az ösmeretes dalán, mely így kezdődik: — „Oh! schwöre nicht, und küsse nur, Ich glaube keinem Weiberschwur“ . . . úgy szeretném gúnyos mosolyát megcáfolni. — Szép olvasónőim lehetséges lenne az? — Van-e a nő, a pillanat behatásainak engedő, empressionable kedélyében, lelkületében elég garantia, mely megcáfolhatná a legnagyobb német költő gúnyos mosolyát, ha „Weiberschwar“ - 101“ van szó? Ki felel meg nekem e kérdésre — ki arra, hogy van-e, lehet-e női szívben valódi mély vonzalom ? — Sándor: Jeruzsálem bomlása