Borsod - Miskolci Értesítő, 1879 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-02 / 1. szám

A gabnaárak emelkedésével marha­­tenyésztésünk alább szállott, a­­jó földmive­­lés czéljának megfelelő igavonóállat fogyott, megszűnt termőképes talajunk, mert hiány­zott ennek megtartására a trágya. A vetőmag befolyása a termés minősé­gére könnyen belátható, ha gazdasági vető­­magvaink csírázását figyelemmel kisérjük. A búza egy bensőleg tökéletesen össze­függő mag és petefészekből áll. Száraz állapotban alakjuk nehezen megkülönböz­tethető; ha azonban nedves gyapotban ki­­csiráztatjuk, akkor a magot környező fe­hérjétől könnyen elválasztható s három fő­része, u. m. a gyök, a törzs és szik tisztán kivehető részen. Ekkor tűnik szembe a ki­­csiráztatott mag életereje. Egészséges, tö­mött vetőmag több magfehérjét tartalmaz, mint a satnya rostaalj, már pedig a magfe­hérje rendeltetése az, hogy a csirából fejlődő növényt életének legelső szakában, — még mielőtt képes lenne magát a földből és leve­gőből a megkivántató tápszerekkel ellátni, — fentartsa. A növényszervezet gépezete képes a mag fehérjében lévő testeket a víz felszívódása következtében feloldani, átvin­ni és áthas­ítani, azaz csírázáskor az egész­séges búzavetőmagban jelenlévő keményítő dextrinné és szőllőczukorrá változik át, old­hatóvá válik, s így megy át a csirába a fia­tal növény táplálására. A csirában ismét celulosévá, keményítővé, vagy egyébb szer­ves anyaggá szilárdul, s ezen kölcsönös áta­lakulásnál fogva, ő adja az elvetett gyenge növény életéhez megkívántató tápanyagok legnagyobb részét. Az áthasonítás, azaz a fölvett tápanya­goknak növényanyagokká való átalakítása kö­vetkeztében jön létre a levélzet, melynek feladata a növényt a légkörrel és nappal érintkeztetni. A talaj belsejében elágazó gyökerek innen szívják fel az elősejteket be­töltő vizet, a levelek pedig egyrészről a gyö­kerek által folytonosan beszivattyúzott feles­leges víz elillanását mozdítják elő, más rész­ről pedig a jégből oly gázokat szívnak fel, melyek a növényvilág életében a főalkatré­szeket képezik. A növényország rendkívül bonyolódott alkatrészeinek létrehozásában főszerepet játszanak a levelek,már­pedig azt a gyakorlat is igazolja, hogy az egészséges magból eredő levélzet sokkal bujább, mint a silány magból eredő. Mily nagy befolyással bir a magmeg­választás módja a termés minőségére, s hogy a mezőgazdasági üzlet haladása az elmélet és gyakorlat közös műve, magamnak volt alkalmam láthatni a kolos-monostori és kassai kir. gazdasági tanintézeteken. Ezen utóbbi gazdasági tanintézeten az elemező és mező­­gazdasági vegytan kitűnő tanára Stollár Gyula ur útmutatása mellett volt alkalmam figyelemmel kisérhetni gazdasági vetőmag­­vaink csírázó képességét s azoknak oldatok­­bani felnevelését. Nevezett tanár urnál a vi­zi műveléshez megkivántató oldat lényegében röviden így készül: 20 gramm csontpor */4 liter vízzel leforraltatik, s vigyázva annyi salétromsav öntetik belé, mennyi a csont­hamu feloldására elegendő. A forró folya­dékba szénsavas káli­ oldatot töltünk, hogy a salétromsavnak ártalmas fölöslegét eltávo­­lítsuk. Az ekként zavaros szintivé vált fo­lyadékba 11 gr. salétromsavas káli, 7 gr. kristályodon kénsavas magnesia, 3 gr. chlór­­kálium s annyi viz töltetik, hogy az egész oldat egy litert tegyen. Az igy nyert folya­dékból 30 köbc­entiméter egy liter vízzel és egy csepp erős kénsavas vasoldattal elegyet­­tetik. Hogy a kénsavas sók felbomlását meg­gátoljuk, az oldatnak gyenge savanyúság­gal kell bírni, mit igen csekély mennyiségű salétromsav hozzáadása által érhetünk el. Az így nyert oldat kellő arányban magában foglalja mindazon alkatrészeket, mire a nö­vényzet fejlődésének szüksége lehet. Ily oldattal különböző tömöttségű gaz­dasági vetőmagvakkal történt kísérlet, s a kísérlet egész folyamata igazolta a tömött vetőmag előnyét a silány vetőmaggal szemben. Venczelly Mihály, T­Á­R­C­Z A. Oly szomorú............ Oly szomorú, bús a lelkem, Hogy tőled ily távol estem. Távol estem igen nagyon, —............. Még hiredet sem hallhatom. Ki ki nézek ablakomból: — Hogy jön-e hir a távolból ? — Mely szivemre gyógyirt hozna, — S örömet bú­bánatomra. De nap után nap jő..........s halad, — A hir késik,-------------a hir marad. — Félő , hogy igy hű szivemet A vágy és kétely epeszti meg . . .. ! — Pesti. (Egy levél. — Napló töredék. — A novemberi­leg hideg, nedves lehével ko­rán bekergetett a kert hervadó fái alól. Szürke köd borult a tájra s varjak éles károgása za­varta csupán a nyugalmat. Bementem szobámba. Oh! én úgy szeretem ezt a kis zugot, mely ódonfalusi házunkban, min­den más lakosztálytól elkülönítve, épen úgy veszi ki magát mint egy trappista czellija. Minden oly ismerős már itt nekem, fegyverek a falon, jó egyetértésben a Derby-gyep hőseinek karcsú, idegzetes alakjaival, a nagy íróasztal, rajta szer­teszét hányt papírszeletek, tele és félig befirkál­va, felette Heine arczképe, gúnyos mosolylyal ajakán, aztán a jó kényelmes, törökös szövetű támlányok, a balsac. Oh ! mennyi ábrándról, álomról, keservről regélhetnének ezek — ha beszélni tudnának. A széles fehér kandallón egy antik óra ketyeg, — már gyermekkorunkban jó pajtások voltunk, s akkoriban vén nevelőm szobájában állva, hányszor tűrte el, hogy mutatóját előbbre toljam — midőn nevelőm észre nem véve — a tanóra lefolyását siettetendő. Most is végig hevertem a pamlagon s elő­vettem Bahnsen philosophiai munkáját: „Das Tragicum als Weltprincip.“ Elmélyedtem az olvasmányba. A tűz szi­porkázott, lobogott s a jajgató őszi szél egy cso­mó hervadt levelet dobott az ablaktáblákhoz. Egyszerre csak homályosodni kezdett, sze­meim nem vették ki jól többé a betűket, s tekin­tetem föl-fölvetve a könyv lapjairól — gondola­taim messze — igen messze elkalandoztak. Mit csinálhat most az a szép, csábos tekin­tetű, sötét szemű asszony ? Vajjon gondol-e még rám? Vájjon jutnak-e eszébe azok a szép mámo­ros órák, mikor karjaim közt tartom, s izzó, ned­ves, forró ajkait ajkamra tapasztva suttogá , hogy szeret — nagyon szeret? Talán ott ül szobájában, azon a kis piros pamlagon, melyen oly gyakran ültünk együtt a késő alkonyon, midőn nem világított egyébb mint a tűz hamvadó zsarátnoka és az ő mélázó, bűvös bájos szép szeme, — midőn nem hallatszott más nesz mint a gyönyör reszketeg sóhaja, mint csók­jaink zenéje, — a világ legszebb, legédesebb harmóniája, mely két szív dobbanásában nyeri életét. —------­Gondol­-e most rám, midőn a vendégek za­jos lármája csillapul, midőn úgy egyedül ül pam­­lagon, eszébe jut-e az én forró, önkívületi sze­relmem ? Szobám mindinkább homályos jön, s az égen világosas sávoly jelzi a helyet, hol az őszi nap a felhők mögött allászállott. A philosophiai munka észrevétlenül kisiklott kezeim közül, s tétlen ábrándokba sülyedten hevertem tovább a pamlagon. Egyszerre léptek hallatszottak a ga­­rádicson, és inasom egy csomó hírlapot tett asz­talomra. Gépileg nyúltam utánuk — de ah! mi volt ez ? A léget gyöngéd ibolyaillata tölti el, szi­ a felügyelő és leszámítoló­ bizottságban. Felgördült a kárpit és meztelen valójában látjuk a szomorújátékot, mely tudomásunkra jutott, olyan eseményeket és jelenségeket, me­lyekről — megvalljuk — nem álmodtunk, s mindezt kizárólagosan a „Borsod“ 50 ik számú példányának köszönjük. A fent említett két rendbeli bizottsághoz tartozik ugyanis még egy huszonnégy tagból álló választmány; ezen már tíz hó óta a bizott­ság által teljesen ignorált választmány tehát, de nem különben a két rendbeli bizottság azon tagjai, kik csak 200—800 frtot kaptak a pénz­osztásnál, mihelyt múlt közleményünk folytán megtudták, mily lelkesen gondoskodtak a bizott­ság rendjelesei önmagukról, azonnal — s többen az említett lappéldánynyal kezükben — becsődültek a Kanaan földjére, a tej és mézfolyamok országába; ugyanis: az irodába, és az ott lefolyt valóságos zsibvásári czivódás, a tárgyaltak valóban szomorító je­lentősége dac­ára is, mivelt társalgási modoránál fogva olyan volt, hogy rajta jó szót nevethetett a szemlélő. A szegény választmányi tagok, a­kik már oly régtől fogva pénzt kérnek, s mellőztetésöket is csak azért tűrték, hogy pénzt vártak, és való­színűleg azzal kecsegtettek is, mely középület­nek egyik tag kifejezést is adott, ezen szavakkal: „én is akarom a többivel közösen a csontról a húst leenni;“ ezen választmá­nyi tagok, kik példás jószivüságuknál fogva, — nem elkezd dobogni, halántékaimon az erek he­vesen lüktetnek, arczomba szökik a vér — sze­mem káprázik — álmodom talán — egy levél tőle! — nem álom, — ezek a hajszál vékonyságú, finom betűk az ő betűi, ez az egyenletes, lito­­graphiához hasonló irás az ő írása. — Felszaki­­tom a borítékot, s mig mohón, lázasan olvasom tartalmát, lelkem megtelik derűvel, boldogság­gal, tavaszfénynyel; ráborulok a sima papírra, melyen az ő piczi, kis fehér kezei nyugodtak s forró csókjaimmal borítom el e virágszálakhoz hasonló betűket. A tűz lobog — pattog, az óra ketyeg to­vább, de én nem látok — nem hallok most sem­mit, lelkem azzal a szép, elfeledhetetlen bájos lénynyel foglalkozik — meghal rám nézve az egész világ, feledem minden nyomorúságát, ba­jait, szenvedéseit — az a sűrűn teleírt finom le­vélpapír eltakar most előlem minden árnyat, és mindenütt csak fényt — ragyogást — napsuga­rat látok. Most jöjjetek ide komor, rideg skepticus bölcsészek fagyasztó érveitekkel, én szemetek közzé fogok kaczagni, s minden érzelmet meg­tagadó érveiteket mint hitvány kártyavárakat dön­­tendem halomra, e levélnek egyetlen sorával. — Heine oly gúnyosan néz le rám a falról, mintha épen most törné fejét azon az ösmeretes dalán, mely így kezdődik: — „Oh! schwöre nicht, und küsse nur, Ich glaube keinem Weiberschwur“ . . . úgy szeretném gúnyos mosolyát megc­á­­folni. — Szép olvasónőim lehetséges lenne az? — Van-e a nő, a pillanat behatásainak engedő, empressionable kedélyében, lelkületében elég garantia, mely megc­áfolhatná­ a legnagyobb né­met költő gúnyos mosolyát, ha „Weiberschwar“ - 101“ van szó? Ki felel meg nekem e kérdésre — ki arra, hogy van-e, lehet-e női szívben valódi mély von­zalom ? —­ Sándor: Jeruzsálem bomlása

Next