Borsod - Miskolci Értesítő, 1882 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1882-11-08 / 45. szám

Csorba Ferenczné, Eötvös Ferencz, N. N., F. L. — 15 krt. Egy valaki, B. P. — 10 krt . Dobos János, Egyvalaki, Egyvalaki, Izsó József, Nagy János, özv. Sz. B. — 2 krt :N. N., Kosztolnyik József, — 1 krt: N. N. — Összesen 77 frt 5 kr. Fogadják a kegyes adakozók a szent és nemes czélra tett jótékony adományukért szives köszönetünket. Miskolczon, 1882. november 6. A miskolczi h. h. ref. liceum elöljárósága s különösen annak nevében és megbízásából Peres János, tápintézeti felügyelő. Havi kimutatás a miskolczi myilv. közkórházban 1882. év október havában ápolt betegekről. Szeptember hóról vissza maradt 75 f. 56 nő ősz. 130. octóber havában felvétetett 82 f. 52 nő ossz. 134 az ápolt betegek összes száma volt, 106 f. 108 nő ossz. 264, ezek közül elbocsájtatott gyógyítva 66 f. 39 nő ossz. 105, javulva 8 f. 3 nő ossz. 11. gyógyulatlan 11. meghalt 3 f. 5 nő ossz. 8 november hóra visszamaradt 78 f. 61 nő össz. 139. az ápolási napok összes száma volt, 3952. a kórházi igazgatóság, helybeli és vegyes hírek. doljakra, s figyelembe véve adózási körülményeinket, a létszámot csak is három taggal véli szaporitandónak, az egyesek fizetései pedig 19 forint helyett 20 forintra emelendőnek. Hogy azonban a rendőrségi szolgálat huzamossá tetessék, s az arra alkalmas betanult egyének a szolgálatnak megtartassanak, azt hozta javaslatba a közgyűlésnek, hogy azon rendőrök, kik már egy évig mint ilyenek képességüket bebizonyították, a főkapitány előterjesztésére, mintegy ösztönül a tanács által kiutalványozandó havi 5 frt javadalmazásban részesíttessenek, az ily javadalmazottak száma azonban az összes létszám felénél több lehet. Ha a közgyűlés ezen javaslatot a költségvetés tárgyalásánál határozattá emeli, akkor méltán meg fogja követelhetni a közönség a főkapitánytól, a mostani botrányos állapotnak megszüntetését s jobbal való felcserélését. * A kápolnai nagy szenzátiót kellett bűn- s ügy nyomozását Rácz József kir. törvényszéki bíró befejezte s az most már indítványtétel végett a kir. ügyészség kezei közt van. Hogy ily rövid idő alatt mily roppant munkát végzett a törvényszéki bíró úr, azt csak az tudja megítélni, kinek mód és alkalom adatott a roppant nagy halmazt tevő vizsgálati iratokba betekinteni. Ezen vizsgálati jegyzőkönyvek közel 60 évet tesznek ki s csaknem 200 egyén kihallgatását foglalják magukban. A megtörtént nyomozásból kitűnik, hogy ott a lakosság részéről általános lázadás nem történt, mindössze a két megölt fő kolompos , Tardi és Tóth beszéltek össze két, más egyénnel, sőt Tardi már azelőtt való nap dicsekedett, hogy így meg amúgy fogja Zeley végrehajtónak vérét ontani. Az esemény napján, mint amelyen a végrehajtónak , megérkezése jelezve volt, már kora reggel a korcsmában dőzsölt a négy ember, s innen is indultak ki a végrehajtó után a gulya delelőre fokossal, baltával felfegyverkezve. Az épen ott kaszáló lakosság már csak akkor szaladt össze, midőn Tardi fokosát a pandúr megfogta s Zeleyt szaladásra intette; a pandúr a kaszások fenyegetésére Tardit elbocsájtotta s ez rögtön Zeley után rohant, Tardit követte neje, hogy viszszatartsa gonosz szándékától, s midőn már beérték a végrehajtót, még akkor is húzta visszafelé, az első versenydíjjat. És végre, mert annak daczára is, hogy csak az első díjra való versenyzést tartotta magához illőnek, mégis önmaga bevallotta, hogy egy darabnál többet nem tudott. Mindezek együtt véve eredményezték azt, hogy a losonczi dalegylet az ország színe előtt egy időre lehetlenül tessék, elnöke pedig, kinek qualifikálhatlan eljárása okozta mindezen (támadóra és támadottra) kellemetlen harczot, örökre száműzessék ezen körből. Ha helyesen fogja fel a losonczi dalegylet helyzetét, úgy igyekezni fog ezen elnökétől szép szerivel megszabadulni. Ennek az embernek az arcza reá nézve mindenha vészthozó aegis leend. Bevégezném már, talán hosszúra is nyúlt emlékeimet, ha még egy eset nem kullogna a czélhoz futó szekerem mögött, kérezve, hogy őt is vegyem fel. — Szánalomgerjesztően nevetséges arcra megindít és hajlok szavára. Az imént leiölt tárgyűlésen a legnagyobb vita és zaj közepette, egyszer csak felemelkedik az ülők közzül egy hosszú, vékony fiatal ember, a ki haját á la Bethoven viseli s a ki csakugyan az egész halárünnepélyen úgy viselte magát, mintha ő irta volna a »Fideliót.« — Magas szellemi fölényt szenvelgő arczczal végig néz a tömegen és azt mondja, hogy: »Uraim! egy jó eszmém van. (Halljuk, halljuk.) Ugyebár önök nincsenek megelégedve a jury ítéletével? Hogy tehát jövőre hasonló ne történjék és mind e viták és kellemetlenségek elkerültessenek, hozasson a dalárszövetség Bécsből és Berlinből zenészeket, akik a verseny felett ítéljenek.« Többet nem szólott, mert nem szólhatott. Olyan vihart ugyanis még az ónodi országgyűlésen se lehetett hallani, minőt ez az ajánlatelköltött. A czímek közt, miket neki osztogattak, még a legtisztességesebb is olyan volt, melyet csak egy négylábú vesz szívesen. Illő, hogy meg is örökítsem e hallatlan zseni nevét az utókor rettentő példájára. Úgy hívják, hogy : ifj. Szotyori Nagy Károly, s az urát lelövéssel fenyegető végrehajtónak is rimánkodott, hogy a részeg embert ne bántaná. Tardinak azonban nem használt a fenyegetés, sem neje kérelme, emelt fokossal a magát egy sövény mellé meghúzott végrehajtó felé rontott, melyet látva ez, neje szeme láttára lelőtte. Tóth és másik két, társa, az útba eső patakot megkerülve, akart a végrehajtó elé kerülni, de elkésett, mert ekkorra már felei a sövényen átugorva az udvaron levő disznóólba menekült Tóth támadásával még itt sem hagyott fel, s midőn az igen alacsony ajtón be akart mászni az ólba, ekkor lövetett le Zeley állal, még pedig úgy, hogy a golyó mindjárt a vár alatt ment be s egész az alhasban állapodott meg. Ez délbre 12 óra tájon történt, s azután egész 5 óráig alig volt valami mozgalom. Öt óra után előkerült Tardi fia Lászlóról s ekkor kezdődött, a már lapunkban is leirt dinamit.hecz, mely 8 óra után Zeley halálával ért véget. A bűnvádi eljárás illetőleg végtárgyalás, úgy hallottuk, még ez évben meg fognak tartatni. * Minden szentek éjjelén botrányos dolgok történtek városunkban, és pedig a főutcrán, hol a számos éjjeli boltőrökön kívűl, a rendőrség is folytonosan czirkál, vagy legalább azt kellene tennie. Ily körülmények közt hogyan történhetett az meg, hogy a borsod-miskolczi hitelbank egyik ablakába, úgyszintén a Spuller József házának szintén egy ablakán át garázda emberek belövöldözzenek. A corpus delicti, a kilőtt 7 mm revolver golyó, melyet a vastábla fogott fel, ott van a bankban, megnézheti a rendőr-főkapitányság a kettős ablakon ütött lyukkal együtt. * A k.m.-vásárhelyi takarékpénztár kezdeményezése folytán, az ország pénzintézetei mozgalmat, szándékoznak intézni a pénzügyminiszter által beterjesztett azon törvényjavaslata ellen, mely a kamatozó betéteknek 1) percemel való megadóztatását czélozza, miután ezen újabb teher leginkább a kölcsönre szorultakat, vagy esetleg a pénzintézeteket fogná sújtani. Igazolja ezt azon körülmény is, hogy a miskolczi hitelintézet már előre hirdeti, miszerint a nála gyümölcsözés végett elhelyezett, betétek kamatai minden levonás nélkül fognak kifizettetni. Ám Folytatása a mellékleten. A Miskolcz város rendőri szakosztálya a múlt héten ülést tartván, a főkapitány előterjesztése folytán nagyon fontos határozatokat hozott rendőrségi intézményünk javítására. A főkapitány úr előterjesztésében oda nyilatkozott, miszerint a mostani havi 19 forint fizetés mellett teljes lehetetlenség oly rendőröket felfogadni, kik feladatuknak képesek volnának megfelelni, hivatkozik azután a rendőrök csekély számára, kimutatván, hogy a jelenleg 24 ágból álló létszám mellett a rendőrök éjjel nappal szolgálatra vannak szorítva, anélkül, hogy csak egyetlen pihenő napban lehetne őket részesíteni. Ezek folytán kérte a létszámnak 30-ra való emelésére s fizetésüknek havi 25 órtban leendő megállapítására. A szakosztály tekintettel az előzország második egyletének declarált egylet, nyíltan bevallja, hogy több darabot egynél nemtudott az országos halárünnepélyen. ítéljenek uraim! Gratulálok a Kovács Sándor (elnök) barátom érdemeihez, mondá gúnyosan, s mindazt, ami dijjat termett a losoncziaknak, ő mivelte. Ámde nem férfihoz, s különösen nem egy testület méltóságához illően. Hizelgek magamnak, hogy ha nagyon utána jártam volna, én is ki tudtam volna eszközölni egyletemnek valami dijjacskát. De én azt nem teszem, mert az az én egyletemnek dicsőségére nem válik. — A szövetkezetbeli kilépést illetőleg most nem szólhatok, mert erre nézve egyletem véleményét nem tudom, de ezt az esetet megjegyzem magamnak.« Beszédét újra óriási zaj követte, melynek kínos hatását, én mai napig sem értem, hogy tudták a losoncziak kiállani. Szerintem ez bélyegezte őket legjobbban, az a megrettent tehetetlenség, mely védelemre egyetlen férfi szót sem talál. A difjak tényleges kiosztása alatt még az eddigeknél is hevesebb, gyalázóbb megtámadtatásban részesültek. — Oda kiáltották ugyanis az elnöknek : Van szeme elvenni ? A másik : Csak a tokját kell odaadni, — és több ilyen kifejezéseket, melyekre férfiaknak nem lehet több válaszuk egynél. — Ők azonban szó nélkül elvitték serlegüket. És mindezt a hercze-hurczát miért kapta a losonczi dalegylet. ? Nem egyedül mostani versenyzése difjául, mert ez, mint már egyszer mondom, nem volt épen égbekiáltó,— hanem kapta azért, mivel a kolozsvári versenyzésük is még mindig az orrukban volt a dalegyleteknek, hol még kevésbbé érdemelték a harmadik díjjat, mint most a másodikat. Továbbá ilyen körülmények között mindenkit boszantott az, hogy ez az egylet, melynek erejét mindenki ismeri, gőgösen csak az első csoportban versenyez, mintegy kierőszakolandó a maga részére így végződött az emlékezetes debreczeni halárünnepély. Persze, hogy a gyűlés után bent a városban, kint az indóháznál és az úton mindenfelé csak a Sz. N. K. és a losoncziak esete képezte a beszéd tárgyát. Ez utóbbiak pedig, — mint ahogy a ludasok szokták, egy csoportban mintegy bujdokoltak ki a városból. — Az indóháznál meghúzódtak egy asztalnál, s mig más dalárdák tagjai jártak-keltek, búcsúztak, ők mint a fegyenczek, komor arczczal ültek az asztal mellett, honnan csak a csengetyü szavára szállottak ki. A mi coupénkba vagy három jókedvű debreczeni fiú is beült s elkísértek bennünket Hadházig. Ott aztán tüntetőleg a nyakunkba estek s kegyetlenül összecsókoltak. A velünk egy vonaton utazó losoncziakhoz senki sem szólt. Nyíregyházán az ungváriak kiszálltak, s midőn a vonat tovább haladt, ők sort képezve, minket hatalmasan megéljeneztek, utánunk kalapjaikat lengették. A losoncziakról, kik előttünk ültek, tudomást se vettek. Tokajban, Szerencsen alkalmunk volt velök útközben összejönni. Mintha nem is ismertük volna egymást, oly szótlanul jártunk keltünk egymás mellett. Az a kellemetlen eset akkorára már mi közénk, a „testvérek“ közé, is oly hideg válaszfalat emelt. Pedig én úgy szerettem volna azokat a jó fiúkat megszólítani s megvigasztalni, sőt Miskolczra érve szerettem volna őket vendégeinkül meghívni. Hiszen ők semminek sem okai. De ott volt közöttük Kovács, az elnök s ez az egy ember meghiúsított minden közeledést. Aztán . . no hisz úgy volt. A többit mindenki tudja. Hazajöttünk, és itthon a mi kedves jó anyánk, a mi kedves városunk, lelkes örömmel szorított keblére. Mint a csatából hazatért fiút az anya örömét és büszkeségét egyszerre. Áldja meg az Isten, s tartsa fenn sokáig boldogan, virulva! Miskolczi Pál.