Borsod - Miskolci Értesítő, 1884 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1884-01-02 / 1. szám
fölibe emelkedett az ország sok más megyéjének. De így történt-e ez a többi megyékben is? Várjon mindenütt az elvi meggyőződés jutott-e győzelemre? Valóban nem. Pedig : Unus hirundo non facit ver. És így az általános bírálatnak mégis csak az lesz az ítélete, hogy a megyei intézmény mai alakjában többé meg nem felel a kor követelményének, sőt magában az államban is, szemben az igazságszolgáltatással, az állam testnek sánta lábát képezi, mely amazzal lépést nem tarthat. És egyáltalán véve, a dolgoknak Borsod megyében ekként történt megoldása, vajjon lehet-e biztosítéka a fennebb kimondott nézetnek, és lehet-e különösen a körülmények jövő alakulásának ? Nem heves küzdelem árán lehetett-e csak megalkotni a mostani állapotokat, és nem csupán hajszálon függött-e, hogy nálunk is minden a régiben maradjon ? Egy újabb szervezésnél, vagy egy újabb választásnál nem rombolhatók-e le, az elmúlt év minden üdvös alkotásai ? Valóban épen annyira lehetséges ez, mint nem. És ez a pont az, melyhez fejtegetéseink fonalán el akartunk jutni, ahol t. i. kimutatjuk, hogy tehát minden intézmény, melynek működése egyesek, vagy a mi ennél ingatagabb, egy tömeg személye, és változó ízlése, által vezéreltetik; — a melynek a kiküszöbölhetlen kortes politika szab irányt, melynél az esélyektől függ mindig a legkdvösebb czélnak elérhetése ; hol egyöntetű irányelv meghonosítása lehetetlen, — hol, szilárd kezekkel a legfüggetlenebbnek látszó ember sem kormányozhat, mert a legközvetlenebb s egyszersmind a legérzékenyebb oldalról és ezerféleképen befolyásoltatik az az intézmény korszerű nem lehet, eszményi czélnak meg nem felelhet. íme itt reá a példa. Az ország közigazgatási állapota, a kormány azon törekvése mellett is, hogy rendeletei által lehetőleg egyöntetűvé igyekszik tenni az egészet, egy kaleidoskopszerű látványt nyújt. Még abban az esetben sem lehetne helyes, ha elérhető volna az az állapot, miszerint minden megye mintaszerűleg rendezné be közigazgatását s a közegek azt ekként hajtanák is végre, mert ha egyöntetűség nincs, ha egy vezérelv nem követtetik, és ha egy öntudatosan működő s az egészet áttekintő egy fej hiányzik, a siker minden esetre elmarad. Hogy Borsod megye, a maga részére eredményeket fog elérni, hogy a maga partiális érdekeinek megfelelőleg, területén jó közigazgatást fog létesíteni, annak biztosítékai megvannak, mert mint fennebb is mondánk akként szervezkedett amint azt a józan ész parancsolta ; tisztviselőit érdemesei és kipróbált képességei közzül választá, és mindenek felett a közigazgatás élére oly férfiút ültetett, kinek képessége, gyakorlata, szilárd igazság szeretete és különösen vas erélye ismeretesek. De az itt elérhető eredmény, valamint más megyéé is, mely hasonló viszonyok közt van, csak részleges és az országos közérdekkel szemben alig mérlegelhető lesz. Pedig ez a főszempont. Nem egy-egy független kis királyságok, ma már a magyar megyék. És ne is legyenek azok. Be kell már azoknak is olvadniok a közös anya testébe és annak czéljai elérésében együttesen közre munkálniok. Tagadhatlan azonban, hogy egy áttekintő szem, ügyes, tapintatos kéz, a mostani körülmények között is rendkívül sok akadályt elháríthat azok közzül, melyek egyöntetű vezérlet nélkül elháríthatlanok lennének. Mi azt hisszük, hogy mi Borsod megyében, bírjuk azt az áttekintő szemet, azt az ügyes, tapintatos kezet, fénye az égitest és megfigyelés helye közé ékelt valami prisma vagy lencse alakú átlátszó és áttetsző anyagban törik meg, s ez anyagot valószínűleg a Medellin-völgy fölött a nyugodt jégben megjegyszedett vízgőzök képezik. Másnap reggel a tünemény ismétlődött, csakhogy megfordított sorrendben. Másfelől a Kemién szigetről írták szeptember 14-ről, hogy aug. 27-én, s különösen sept. 11-én a napnyugtát pirkadás követte, mely az összes nézőket meglepte .A zenitben az első negyedében levő holdat udvar vette körüli s nyugat felé áttetsző ködfátyolon át három-négy lépcsőszerű fénylő alakzat látszott, valóságos Jakab lajtorjája, melynek fokai egyfelől a hold zöldes színét, másfelől a láthatár bíborát verték vissza.» Ez utolsó részletet, ha tetszik, megmagyarázhatjuk úgy, hogy az említett ködfátyol alatt volt egy második foltos ködréteg is, melyet az elsőnek áttetszősége miatt látni lehetett. Ez a komplicált világítás az egész tüneménynek erősen fantastikus jelleget kölcsönzött. Jegyezzük meg, hogy e rikító alkonyi fénynek, mely csodálatra készt bennünket egy idő óta, épen az a sajátossága, hogy teljesen egyszínű, s nem árnyalt semmiképen. A Réunion-sziget »Courrier«-je október 9-én ezt jelenté: »Szeptember 16-ka felé, úgy látszott, beáll a régi rend, kétfelé megoldás volt, tragikus a tengerszorosok felé, békésen költői, nálunk egy délsarki fény alakjában. De szept. 25-ke óta, s minden 12 órában megjelentek ismét a különös tünemények a fejünk fölött nagyobb mértékben, s még állhatatosabban. Például esténkint a láthatárt vizsgálni elég érdekes. Semmi jelet nem látni rajta elég soká a nap utolsó sugarainak kialvása után, s az ember már hajlandó úgy szóltani: »Menjünk haza, ma nem lesz semmi«, annyira szürke és rendes szinű az ég. De azonnal szétterül valami halványsárga szin, mint egy asztalkendő, s aztán lángvörösre változik átfutva a két szin között levő összes árnyalaton. Az a sajátságos, hogy ez a színváltozás többször megtörténik mindaddig, míg a láthatár alá folyvást mélyebben sülyedvén a nap, a visszaverődés föltételei annyira nem módosulnak, hogy a fény kialszik.« A Szent Háromság szigetén vasárnap, sept. 2-án (ugyanaz napon, mint Kolumbiában) öt óra felé a nap sugártalan, kék szinű golyónak látszott. Lenyugvása után a pirkadat olyan ragyogó volt, hogy azt hitték, ég a város nyugaton. E tájon valamennyi megfigyelő kékszinűnek látta a napot. Angolában (Angol-Indiában) sept. 10-től 13-ig délután négy óra felé mindig kékes szintire változott a nap, s lenyugvása után az ég nyugati része sárgás fényben ragyogott, mint nagy égéskor. A fény látható volt napnyugta után egy óráig, míg rendes körülmények között a szürkület fél órával napnyugta után megszűnik. A venezuelai San Cristobalban sept. 2-án Carriley Navas úrnak hozzánk intézett jelentése szerint délután három órakor a nap csaknem rögtönösen elvesztette fényét, úgy, hogy bele lehetett nézni. »Előbb halvány, ezüst színű gömb volt, aztán elég gyorsan világos, majd égszínkékre változott. Öt órakor mind kéknek látszottunk s úgy tetszett, az egész természet ezt a szint váltotta, valamint a nap szomszédságában levő ködrétegek is.« Megfigyelte Donkeras ur. Folytatása a mellékleten. Újév napja. Az idő óráján gyorsan követik egymást a homokszemek. Alig jött meg, csakhamar távozik el egy év, alig üdvözöljük egymást annak kezdetén s int a vég, hogy búcsúzzunk. Tegnap és ma! Tegnap egy évet temettünk el s vontunk be a feledés szemfödelével, közötte állt sok gyászoló magzata: koldusbot, fejedelmi pálcza, meghiúsult remény és vérző fájdalom ; a sok bölcső és a sok sirhalom s létünk ősz papja az idő énekli fölötte bús requiemjét: ma bölcsőnél állunk s boldogság után dobogó kebellel legeltetjük tekintetünket a benne nyugvó csecsemőn, a ma született újéven. Tegnap a búnak fia egy évvel messzebbre taszítván el keserve fájdalmas emlékét, zokogva monda el egy évvel többet sajgóit e kebel, egy évvel tovább kinzi a remény, egy évet ismét átszenvedtem én, ma a jövőbe vetett bizalommal fölsóhajt. Majd ez újévben tán boldog leszek én. És ma itt állván ez újév bölcsője felett, úgy fáj szívem, látván ez újszülöttet, fáj, mert bár mint minden év kezdetén, ma is boldog új évet kívánunk egymásnak, mégis, mint mindig, ez évben is sok lesz a panasz; fáj a gondolat, hogy azok közül, kik a gondviselés kegyéből ez új évet megérték, a legtöbben ismét boldogtalanságról fognak panaszkodni, mert a legszentebb tan szerint, józanul, igazán és vallásosan kellene élnünk, az anyagias világ pedig sem józanul, sem igazán, sem vallásosan nem él most. Ha csak egy lépést teszünk a palotáktól a kunyhókig, lehetetlen be nem látnunk, hogy e három szenvedély : a hírvágy, dicsvágy és élvhajhászat alkotja a világ szellemét. Igen-igen, hasonlít a mai világ egy nagy tőzsdéhez, melynek nyelvtana csak e két szóból áll: emelkedik és száll s melynek jelszava: siess meggazdagodni, ha becsületedet s lelkedet kell is feláldozni; hasonlít a mai világ egy nagy nevelő intézethez, melyben mindenki érdemjel után vágyódik s melynek jelszava: hajhászd a hírnevet, ha csúszva mászva is; hasonlít a mai világ egy nagy mulató helyhez, melyben mintha az élet nem is előkészítő pálya volna, hanem csak egy bohócz nyitány a legvigabb dalműhöz, minden vetélkedés szellem kihall, csak egy nem : vetélkedni az élvekben s melynek jelszava: siess élvezni, ha egészségedet kell is feláldozni. És a népség ily életében találom én fel a boldogtalanság egyik okát. Avagy mi okozza a folytonos nyugtalanságot, aggályt, álmatlan éjeket, a kétségbeesést s mi az oka, hogy nincs nap, nincs lap, hogy öngyilkosságról ne olvasnánk, nemde a bitvágy ? És mi okozná, hogy oly sok elégedetlennel találkozunk, kik átkozzák a napot, melyen születtek, kik magukat nélkülözhetlen tényezőnek vélik a világegyetem összhangzatában s fűnek, fának panaszkodnak, hogy jeles tulajdonaikat nem méltányolják, nemde a dicsvágy ? Mi okozza végre a sok betegséget, családok elpusztulását s hogy az élvek legcsillogóbb kelyhéből is egy kígyó emelkedik ki, a késő bánat, mardosó kígyója, mely falánkjával egész életen át meg nem szűnik kínozni, nemde az élvvágy? Nincs tehát más mód, mint eddigi életmódunkat megváltoztatva, józanul élni. De nem elég csak józanul élni, hanem még igazán, vagyis igazságban kell élnünk. Igazság, mi ez ? Ki mondja meg? Diogenes lámpájával keresem s ott találom egy zugban mint árvát sirdogálva, földig bocsátja le fátyolát, csak néha-néha emeli fel azt s mutatja vérrel festett homlokát ; ellenben a hazugság ezen alakban, majd szép szavakba s édes-mézes biztatásokba göngyölgetve, majd a közvélemény, felvilágosodás, haladás bő köpenye alá bujtatva jár körül, sőt arczán gyakran a jámborság máza ül. Igen, a hazugság jellemvonása századunknak; ez a gőz, mely mindent mozgat, ez a gép, mely az