Borsod - Miskolci Értesítő, 1895 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-02 / 1. szám
(Köz- és egyleti élet, Hirdetmény. Az 1894. XII. t.-cz. 6. §-a értelmében Miskolcz város határában az úgynevezett K. csoportbeli birtokosok közös legelőjén a legelő rendtartást s a legeltetés módozatait a legelőt osztatlanul biró birtokosság állapítja meg. Fölhivatnak tehát mindazon birtokosok, akiknek az osztatlan legelőben részük van, hogy az ezen hirdetmény keltétől számított 30 nap múlva, azaz 1895. évi január hó 25 ikén délután 3 órakor a városháza nagytermében tartandó közgyűlésen jelenjen meg. Ezen közgyűlésen az iránt fog határozat hozatni, hogy : 1. a fenálló legeltetési jogosultságok értelmében ki hány és minő állatot van jogosítva a legelőre kihajtani. A vitás legeltetési jogosultságok fölött addig is, míg azok bíróilag rendeztetnek, a törvény 6. §-a értelmében a közigazgatási hatóság határoz ; 2. mily feltételek alattruházhatja át valaki legeltetési jogosultságát másra ; 3. a birtokosság a lelegelő használatából kifolyó ügyek intézésére szervezkedjék s külön végrehajtó szerveket választon-e ? 4. mily összegben állapíttassanak meg a közös legelő fentartásával, ápolásával s a pásztorok tartásával járó költségek. A hozandó határozatra nézve a javaslatot a községi elöljáróság fogja a birtokosság elé terjeszteni. Kelt Miskolczon, 1894. decz. 21-én. Pallaghy Béla, v. I. tanácsnok. Felhivás. A czukorfogyasztási adóra vonatkozó 1881. évi IV. t. ez. 5. §-ának c) pontja értelmében a czukor, czukorka, pandirozott gyümölcs és chopolade elárusitásával foglalkozó adókötelezettek ezennel felhivatnak, hogy a folyó 1894. évben elárusitott, illetve kimért mennyiségről és az év végével felmaradt adóköteles készletről szóló bejelentést 1895. jan. hó 8-ik napjáig alulírott hivatalnál annyival inkább szolgáltassák be, mivel ennek elmulasztása esetén a törvény 26. §-a alapján 2 írttól 25 írtig terjedhető pénzbirság alkalmazásának van helye. A bejelentési nyomtatvány ugyancsak alulírott hivatalnál szerezhető be darabonként 1 krjával. Miskolcz, 1894. deczember 25 én. Miskolc e város fogyasztási adót kezelő hivatala, helybeli és vegyes híreit. * Soltész N. Kálmán városunk nagyérdemű polgármestere az elmúlt karácsonykor érte el életének 50-ik évfordulóját, amely alkalomból tisztelői, barátai és a városi hivatalkörök siettek őt természetesen a legmelegebben üdvözölni. Mi sem mulaszthatjuk el, hogy legőszintébb szerencse kívánatainkat ki ne fejezzük városunk első férfia iránt, akinek e város haladásában s majdnem példátlan fejlődésében annyi része és megjutalmazhatlan érdeme van. Kivánjuk neki, hogy mostani testi és szellemi erejében őt a mindenható még sokáig tartsa meg. * Új évi tisztelgés. Borsodvármegye központi tisztikara segéd és kezelő személyzete tegnap délelőtt 10 órakor testületileg tisztelgett dr. Miklós Gyula főispánnál és Lévay József alispánnál. * Gyulay Pál egyetemi tanár és főrendiházi tag a múlt héten városunkba érkezett s a közelebbi napokat itt töltötte, mint Lévay József alispán vendége. * A közművelődési egylet, mely hivatva van városunkban a társadalmi életnek nagyobb lendületet adni és különösen a művészi szunnyadó erőket életre kelteni és tevékenységüknek talajt készíteni, tényleg is megalakult december 26 án. Soltész Nagy Kálmán polgármester e napra hívta össze az egylet tagjait és buzdító beszédet intézvén a jelenvoltakhoz, felhívta a gyűlést, hogy az egylet tisztikarát váaszsza meg és a választmányt alakítsa meg. Ennek folytán elnökké egyhangúlag Soltész N. Kálmán kir. tan., polgármester. A tisztikar többi tagjai és a választmány a következőleg alakult: Alelnökök lettek: Tóth Pál és dr. Gencsi Samu. Főtitkár: Petró József. Ügyész: Dr. Sugár Gy., Pénztárnok : Gálffy Ignácz. Választmányi tagok : Dr. Markó László, Goldberger Simon, Dr. Ballagi János, Bulyovszky Gusztáv, Dr. Halász Sándor, Kaffka Ignácz, Varga Ferencz, Dr. Kovács Gábor, Kemenczky Kálmán, Peres János, Dr. Szentpály István, Kun Kálmán, Dr. Ferenczi Henrik, Miskolczi Pál, Koós Soma Gaszner Pál, Pogány Bertaan, Éder Elek, Dr. Ixel Soma, Véber István, Dr. Görgey Sándor, Czeglédy Elek, Hoitsy Gida és Éjszaky József. — Tiszteletbeli választmányi tagok : Radvány Alice,Lőwy A.-né, Seltenreich Emma, Ferbstein Józsefné, Horváth Bertalanné, Torkos Etelka és Komáromy Gyuláné úrhölgyek. Számvizsgálók: Horváth László, Ujházy Kálmán és Dr. Schwalb Ármin. Ezzel a közgyűlés az elnök éltetése közben véget ért. Megemlítjük, hogy az egyletnek 12 alapító és 309 rendes tagja van. Az alakuló gyűlésen mintegy 100-an vettek részt. * Új kórházi orvos. A miskolczi közkórháznál a Dr. Singer Henrik igazgató főorvossá történt előléptetésével megürült osztályorvosi állásra Borsod vármegye főispánja Dr. Szánthó Bertalan gönczi körorvost nevezte ki. Dr. Szánthó nem ismeretlen városunk közönsége előtt, ő ugyanis nem csak miskolczi származású, de segédorvosi minőségben néhány évvel ezelőtt ugyanezen kórháznál volt alkalmazva. * Szerkesztő változás. A „Szabadság" cz. politikai lap, amint halljuk új évtől szerkesztőt cserél, amennyiben a dr. Németh Imre helyébe dr. Koncz Miklós fiatal ügyvéd fog lépni. * Kossuth Lajos arczképe. Lévay József alispán a következő kérelmet intézte Borsodvármegye bizottsági tagjaihoz: Kérelem Kossuth Lajos arczképének a vármegye tanácsterme számára leendő megszerzése tárgyában. A múlt évi decz. huban tartott rendes közgyűlésünk elhatározta, hogy Kossuth Lajos nagy hazánkfiának olajbafestett művészi kivitelű arczképe vármegyénk tanácsterme számára megszereztessék. Az erre szükséges költség fedezése végett Melczer Gyula volt alispán úr folyó évi augusztus havában a főszolgabírákat és Miskolcz város polgármesterét adakozások gyűjtésére hívta fel. Annak azonban oly csekély eredménye lett, hogy alig egy pár száz forint küldetett be az alispáni hivatalhoz. Lehetetlennek tartom, hogy ha az adakozásra való felkérés szélesebb körben hozatik Borsod vármegye polgárainak tudomására, azoknak hazafias buzgósága ne nyilatkozott volna oly mértékben, mely nagy hazánkfia arczképének megszerzését lehetővé teszi. Ennélfogva a közgyűléstől vett megbízásomhoz képest újólag felkérem vármegyénk t. bizottsági tagjait, hogy a kegyeletes czélra adakozásaikkal járulni s környezetükben is e végett részvétet ébreszteni szíveskedjenek. Az adakozások jövő évi febru hó végéig akár a főszolgabíró, illetve polgármester urak utján, akár közvetlenül hozzám küldendők. Miskolcz, 1894. decz. 12-én. Lévay József alispán. * Kreton bál. A miskolczi izr. nőegylet alaptőkéjének gyarapítására 1895. évi január 20-án kreton tánczestélyt tart a Seper szálloda termeiben. Gsaládjegy 2 frt, személyjegy 1 frt, karzat 1 frt. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. * Tiszti estélyek. A miskolczi helyőrség tisztikara és katonai hivatalnokai a téli idény alatt három estélyt tart. Az első lesz a Sylveszter estély tombolával egybekötve, a második január 26-án, mindkettő a Seper szállodában, a harmadik egy táncrestély február 23-án a »Korona« szállodában. * A »Bolond Istók«-ot a miskolczi polgári egylet is kitiltotta a múlt pénteken tartott választmányi ülésben helyiségeiből. * Az osztrák-magyar bank miskolczi fiókintézeténél vállóbírálókat a kereskedelmi és iparkamara ajánlása folytán kineveztettek Dapsi Sándor, Koós Soma, Lázár Miksa, Popper Károly, Weisz Miksa és Frank Albert. Folytatása a mellékleten * A szegény gyermekeket felruházó egylet farsangi tánczmulatságát február 9-én fogja megtartani, hol , az még nincs eldöntve. De bárhol legyen is, a közönség érdeklődése fel fogja keresni és támogatni fogja e jótékony egylet czéljait. * Dalestély A miskolczi daláregylet jubiláns dalestélye a múlt szombaton estve tartatott meg »Korona« szálloda dísztermében. Ez estély volt tehát megnyitója a »Korona“ rebontjának is és megkezdője azon mulatságoknak, melyek ott ezután egymást követni fogják. Rendkivül nagy és díszes közönség gyűlt ez estén össze, a mi tekintve az időpontot, mely nálunk mulatságok tartására szokatlan, egy kissé meglepő volt. Mi vonzotta a közönséget mégis ? Talán a daláregylet kedveltsége, vagy ennek jubiláris ünnepélye, avagy a koronás helyiségek újdonsága? Talán mind a három, elég az hozzá, hogy közönségünk valóban impozáns nagy számmal jelent meg, s ezt mi szívesen írjuk a daláregylet iránti ragaszkodás számlájára. A dalegylet fél 9 óra tájban kezdte meg műsorát a Papp Dezső féle „Jeligé“-vel, amit követett a „Ddszabadság“ Marschnertől, azután „Ha meghalok, nem repülök az égbe“, Lányi dalai Papp Dezső átiratában, majd „Karácsonykor“ kettős kar Erkel Sándortól, azután Nesslernek egy kedves darabja »Most még itt a tavasz«, a mit követett Floton »Bordala« s végül „A faluban utcza hosszat“ ez. népdal átirata Papp Dezsőnek. Legjobban tetszett a közönségnek a „Karácsonykor“ ez. kettős kar és az utolsó népdal egyveleg. Különös effektusról azonban nem beszélhetünk, két okból. Először a terem úgy látszik még tömötten is nagyon hangos, összezavarodnak a hangok és sem az erősebb, sem a finomabb nüancsok nem juthatnak kellően érvényre. Másodszor nem beszélhetünk a közönség zajongása és a pinczérek lármája és tányér csörtetése miatt, amely szokás az új koronában is a régi maradt. Maga a terem és mellékhelyiségei estélyek tartására még a mostani berendezetlen ürességükben is impozánsan szépek. A világítás — nem mint mondva volt, szegényes — megfelel bárminő igényeknek és van egy nagy előnye a teremnek, az, hogy benne a ventiláció teljesen sikerült. Annyi ember füstölése mellett a levegő mindvégig tiszta maradt. Ez megbecsülhetetlen. A Reidinger kiszolgálása minden tkintetben kitűnő volt, pláne bort egyértelmű elismerés szerint olyan jót csak nála lehet kapni. * A Mezőgazdasággal és erdészettel foglalkozók nyugdíjintézetének, nov. 30-án volt 153 tagja, 170,500 kor. biztosító összeggel. A dij tett 55301 kor. 10 fii. Ebből befolyt 47013 kor. 91 fii. Az intézet vagyona 57973 kor. 42 fil., mely értékpapírokba van elhelyezve s a múlt havihoz képest 4391 kor. 42 ill. vagyonszaporulatot tüntet fel. * Kinevezés. Az ózdi járás állatorvosává vármegyénk főispánja Mihály Antal mezőberényi lakost nevezte ki. * Seidl Emil miskolczi kér. állami állatorvos a ragadós tüdőlob elfojtása végett folyamatba tett állami intézkedések végrehajtására Pozsony megyébe rendeltetett ideiglenes működés czéljából. Távolléte alatt teendőit Brösztel József egri állami állatorvos látja el. * A magyar gazdatisztek és erdőtisztek országos egyesülete decz. 6-án választmányi ülést tartott, melyen az ügyvezető, mint ez év utolsó választmányi ülésén, visszapillantást vet ez évi működésére s ezek legfőbb törekvésére, az egyesület anyagi helyzetének tisztázásáról, illetve a nagymérvre szaporodott hátralékok behajtására. A hátralékok behajtásánál az egyesületi ügyész buzgólkodott némi sikerrel bár még igen sokan vannak most is úgy régibb, mint folyó évi tagdíjakkal hátralékban. Az egyesület főszélját a segélyzést, a f. évben oly nagy mértékben gyakorolta, mint az egyesület fennállása óta egy évben sem, s ily czimen 875 frtot osztott ki, 9 özvegynek 325 frt, 4 gyermek neveltetési ösztöndíj 330 frt és 3 segély 220 frt értékben. Az alapszabályok, az újabb ige-