Borsod - Miskolci Értesítő, 1901 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-02 / 1. szám
1-ső szám Miskolcz, 1901. január 2. Harminczötödik évfolyam. Társadalmi érdekeket képviselő vegyes tartalmú í hetilap, Borsodmegye hivatalos közlönye.... Megjelen minden szerdán. Egész évre Fél évre ... ELŐFIZETÉSI ÁRAK : 8 kor. — fill. Negyed évre ... 4 „ — „ Nyilt-tér sorsa Hirdetések előre fizetendők. 2 kor. 40 fill. Egyes szám ára 20 fillér. 50 ., Kaphatók a kiadóhivatalban, Hunyadi utcza 2. Az uj év hajnalán. Mikor el-eljutunk a szakaszokra osztott végtelen idő ama pontjaihoz, amelyeket uj évnek nevezünk, önkénytelenül meglep bennünket egy borongós, magába szálló hangulat, amelynél a legérzéketlenebb ember sem szabadulhat attól a gondolattól, hogy: ime ismét öregebb lettem egy évvel, közelebb jutottam a sírhoz. Az emberiségnek egy érzéséből fakadó, általános felsóhajtása ez, és igaz, mert legemberibb vonása lényünknek. Aki ember, húsból és vérből való, egyaránt érzi ami nagy igazságnak a súlyát, annak az örök szabálynak a merevségét, melynek kérlelhetlensége alól még senki sem talált menekülést, hogy: ember vagy, meg kell halnod. Hanem amint előbbre-előbbre halad a czivilizáció, mindinkább előtérbe lép és mind általánosabbá válik, úgyhogy talán nem sokára a meghalással lesz egyenlő az a tudat, hogy: ember vagy, meg kell gratuláltatnod ! Mert ama fennebb röviden érintett subjektív érzésen kívül, semmi más nincs ami oly ismertté, oly általánosan jellegzetessé tenné az időnek azt a pontját, melyet új évnek nevezünk, mint a gratulátió. Mert van névnapi, születésnapi, kinevezési, előléptetési, házasságkötési és még a jó év tudná, hogy miféle gratulátió, de egy sincs elterjedtebb, általánosabb, mint az uj évi, mely már-már világcsapássá nőtte ki magát. Különösen a nagyobb városokban élő emberek felett. Mint a negyednapos hideglelés láza, úgy reszketted meg az embert a közelgő új év. Mit kell e napon tennem, mit kell kiállanom is a társadalmi kényszerűségből. Mennyi ajándékot kell ilyenkor szétosztogatni boldognak, boldogtalannak, csak az Isten a megmondhatója. Osztogatni, minden belső hajlam, meggyőződés nélkül és ama tudat daczára, hogy az az ember sem nem érdemli, sem nem igényelheti az ajándékot, mert soha semmiféle szolgálatot nekünk nem tett. Osztogatni a legridegebb fösvénység daczára, mert azt a társadalmi szokás úgy követeli. Egy van ugyanis, mely a fösvénységet is legyőzi: a társadalmi szokás. Az emberi élet legnagyobb zsarnoka. Van, ki oly nagy rabja e társadalmi szokásnak, a megszólástól való félelemnek, hogy a saját erszényének ereje tekintetbe vétele nélkül is, maga megerőltetésével is ad, mert felszabadíthatlan hatalommal uralkodik felette a szokás. Azonban ez csak egyik lánczszeme az új évi gratulácziók nyűgének. Nem kevésbé terhes az udvariassági gratuláció sem. A „társaságban“ élő ember azt hiszi, hogy az új évet „meggratulálni“ egyenlő és ép oly elháríthatlan kötelesség, mint a meghalás. És követi ép oly megmérhetlen dimensiókban, mint amott az ajándékozást. Százával, sőt ezrével küldik ilyenkor az előre, külön e czélra nyomatott névjegyeket, hasonló eljárásra kötelezve mit sem sejtő, józanabb barátaikat. Nagy nyűg ez; tessék elhinni, hogy nagy nyűg ez a társadalmon és bár mindenki érzi és tudja azt, mégsem rázzák le a nyakukról, sőt évről-évre többen veszik nyakukra. Csak egyes szilárdabb jellemű férfiak akadnak néha, akik kiszabadítják aazukat e zsarnok szokás alól — többé-kevésbé, teljesen egy sem olyan, azonban már ritkán akad, aki nyílt szóval, még kevesebb, aki nyílt tettel is fel merne ellene lépni. Mérhetlen tekintélyének kell annak az embernek lenni. Ilyen volt nálunk Magyarországon Tisza Kálmán, miniszterelnöksége idejében, ő volt az egyedüli férfi, aki síkra mert szállni, és mert küzdeni az új évi üdvözléseknek bizonyos tekintetben kegyeletes, de a túlhajtások által terhes formalitása ellen. De bár ő hosszú ideig volt politikai vezére és leghatalmasabb ura Magyarországnak, akinek intése irányadás, tette törvény volt sokak előtt, ezt az egyet megszüntetni, ezt az elvet elfogadtatni, még leghívebb barátai közt sem tudta . Bizonyságául annak, hogy a társadalmi szokások, főleg amelyek a korszellemben gyökereznek, erősebbek a leghatalmasabb emberknél is. Nem is áltatjuk magunkat azzal, hogy mi megtörjük azt a hatalmas korszellemet, de ha képesek leszünk udvariassági dühöt egy kissé szelidíteni és legalább egy-két embernél elérni, hogy megelégedjék a legszorosabb környezetének a zaklatásával, akkor már egy parányit megközelítettük czélunkat. Mert tessék elhinni, hogy nagy zaklatás az az újévi gratulálás, mely ma folyik. Népesedési statisztika. Régóta ismeretes dolog, hogy a statisztika a leggyakorlatibb és leghasznosabb tudományok egyike. Nem kell gondolni, hogy az újkor találmánya volna példáu a népesség megállapításánál való felhasználása. Nem. A statisztikának ilyen irányú hassznát már az ókorban nagyon jól ismerték a rómaiak pl, rendszeresen tartottak népszámlálásokat, kétségkívül azért, amiért ma is tartanak, hogy megtudjék a birodalom népességének számát és erejét, hány emberre, s miliő hadseregekre lehet számítani a folytonos hódító hadjáratokban. A római birodalomnak pláne nagy szüksége volt az ily statisztikai felvételekre, mert különben óriási kiterjedésű, mondhatni az egész világot átölelő birtokaiban megközelítőleg sem tudhatta volna, mennyi a lakosság száma, s mennyire számíthat az esetleg megindítandó Hadjáratoknál. A történelemből tudjuk, hogy Krisztus születése idején, tehát már 1900. esztendővel ezelőtt is volt egy népszámlálás, amelyet Augusztus császár rendelt el a római birodalom lakosainak összeírására. Sajátságos azonban, habár egészen érthető emberi dolog, hogy a népszámlálás iránt a népek minden időben a legnagyobb bizalmatlansággal viseltettek. Bizonyos tartózkodás érzetétől még a felvilágosultabb emberek sem voltak mentek, a köznép pedig szentül hitte, hogy a népszámlálás új adóknak, új terheknek bekövetkeztét jelenti, mert miért is volna — úgymond — más okból a népszámlálás? Ezen a felfogáson nem is lehet valami nagyon csodálkozni, mert az emberek két legféltettebb kincsüket: életüket és vagyonukat mindig legjobban őrizték, és szerettek ezek tekintetében másoknak vizsga tekintete elől rejtekben maradni. Szentül hiszi ma is azt a köznép daczára annak, hogy az újabb korban a kormányok minden népszámlálás alkalmával erősítgetik, hogy a népszámlás csupán magasabb állami és tudományos czélokra, nem pedig újabb terhek kivetésének czéljaira szolgál. Bátran elhiheti valóban bárki, a népszámlálás felett intézkedő kormánynak ebbeli kijelentését, mert az csakugyan úgy van. — Senki ellen a népszámlálás adatait adó kivetésre felhasználni nem fogják. Hiszen meg van annak is a maga útja módja. De azért tartunk, tőle, hogy az épen most folyó népszámlálás alkalmával jobban mint valaha fog fellépni a népnek tartózkodó és eltitkoló magatartása, mert míg az eddigi népszámlálások csupán a lakosság számának legszorosabb személyi viszonyainak megállapítására szorítkoztak, addig most a fekvő vagyonok és ipari jövedelmek stb. felvétele is el van rendelve. Nagyon közel fekszik tehát ehez a népnek említett hiedelme és tartózkodását még inkább indokoltá teszi. Ilyen esetben a népszámlálás nagyon nehéz feladat, most inkább mint valaha nagyon megbízható ésutánra néző biztosokra van szükség, mert attól lehet félni, hogy a vagyon eltitkolásának oka és ürügye alatt — amit a nép az önvédelem egy nemének tart, majd a lélekszámból is sokat eltagadnak, vagy hallgatással mellőznek.