Borsodvármegye Hivatalos Lapja, 1905 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-05 / 1. szám

ingatlanok hagyatéki leltári becsértékét nemcsak akkor kell az 1881. LX. t.-cz 148. §-ához képest megállapítani, ha az érdekeltek szakértő által való becslést egyáltalán nem kívántak, hanem akkor is, ha az érdekeltek kérelmére ily becslés történt ugyan, de az ingatlanoknak ekként meg­állapított becsértéke az 1881. évi LX. t.­cz. 148. §-ához képest kiszámított becsértéket meg nem haladja. Minthogy ez a magyarázat kétségtelenül el­lentétben áll az 1894. évi XVI. t. cz. 42. §. második bekezdésének, valamint az 1895. évi 43194. J. M. szám alatt kibocsátott belügyi és igazságügyi miniszteri rendelet 44. §. második és ötödik bekezdésének a fentebb érintett 1896. évi 108093. számú itteni rendelet szerint is irányadó rendelkezéseivel, amennyiben ezek szerint becslés esetében általában az ingatlanokat is ép úgy, mint az ingókat, valódi forgalmi értékben kell a leltárba felvenni s azoknak értékét csakis becslés hiányában kell az 1881. évi LX. t.-cz. 148. §-áh­oz képest megállapítani. Minthogy továbbá az 1896. évi 108093. számú itteni rendeletnek fentebb érintett helytelen magyarázata a gyakorlatban is előfordult, amiből tekintettel arra, hogy nemcsak az örökösödési illetékek kirovásának, (1887. XLV. t.-cz. 3-ik §. 2. a) pontja) hanem a hagyatékot tárgyaló kir. közjegyző dijai kiszámításának (1894. XVI. t.-cz. 117. §.) alapját is a hagyaték leltári becsértéke szolgáltatja,­­ sok esetben jogtalan anyagi hátrány hárulhat az érdekelt felekre. Ugyanazért szükségesnek tartom, hogy az idézett rendelet téves értelmezése a gyakorlatban kizárassék és ez okból felhívom a törvényható­ságot, figyelmeztesse a leltározások eszközlésével megbízott közegeit,­­a, vármegye területén levő községekben a leltározások eszközlésére hivatott községi, illetve körjegyzőket, rendezett tanácsú városokban a leltározások eszközlésével megbizott hivatalos közegeket, hogy a leltározások alkal­mával, a hagyatéki vagyon bocsára az 1894 évi­ XXI. t.-cz. 42. §-a értelmében csak akkor álla­pítandó meg az 1881. évi LX. t.-cz. 148. §. első bekezdésének rendelkezéseihez képest, ha az érdekeltek becslést nem kívánnak. Ha ellenben valamelyik érdekelt fél becslést kíván, az ingat­lanok, úgyszintén nagyobb értékkel biró ingó­ságok egy vagy több szakértő, más ingók meg­becslése egy szakértő közbenjötté­vel fogana­tosítandó. Becslés esetében az 1895. évi október hó 11-én 43194. szám alatt kibocsátott belügyi és igazságügyi miniszteri rendelet 44. §-ának ötödik bekezdéséhez képest mind az ingókat, mind az ingatlanokat valódi forgalmi értékben kell a lel­tárba felvenni. A szakértő becsüs tehát nincsen kötve az 1881. évi­ LX. t.-cz. 148. §-ában meghatározott érték megállapításhoz, hanem a hagyatéki ingat­lanok becsárát mindig a forgalmi értékbeli tar­tozik megállapítani, tekintet nélkül arra, várjon ez a forgalmi érték alacsonyabb, vagy magasabb az 1881. évi LX. t.-cz. 148. §-a szerint meg­állapítható értéknél. Végül mindezekhez képest kijelentem, hogy az 1896. évi 108093. számú itteni rendelet utolsó előtti bekezdése olykép értelmezendő, hogy az ingatlanok becsára, ha csak valamelyik ér­dekelt fél kérelmére szakértői becslés nem történt, az 1881. évi LX. t.-cz. 148. §-a szerint érté­keléssel állapítandó meg. Budapest, 1904. évi november 30-án. A miniszter helyett: Széll Tgnácz, államtitkár. -y... ,r ; ■ _ - - ' — - ... - ■ 1 . - ■ ■■■--. .r— ■ .... 16232—ai. 904. Borsodvármegye alispánjától. Morvay János jegyzői egyleti elnök, mező­kövesdi lakos, községi jegyző kérdést tesz az iránt, hogy a kivándorlásról szóló 1903. évi IV. t. -cz. életbe léptetése és végrehajtása tár­gyában kiadott 40000 — 904. számú belügy­miniszteri rendelet 2. § ának d. pontja szerint sok esetben szükséges gondozás biztosításának írásbeli nyilatkozatba való foglalásáért s ehhez hasonló okiratoknak kiállításáért a jegyzői munka­­díj szabályzatban megállapított­­ korona díj szedhető-e? A 40.000 — 904. sz. B­M. rendelet 2. §-ának d. pontja világosan előírja, hogy az útlevél ki­állításakor a jegyzők által szigorú nyomozat tár­gyává teendő az, váljon a kivándorló nem hagy-e maga után 15 éven aluli gyermekeket s kellően gondoskodott-e azoknak távolléte ideje alatti el­tartásáról. Az útlevél­lapok megjegyzés nélkül csupán az esetben írhatók alá, ha valami irányban aggály fenn nem forog. Ha eltartásra szoruló kiskorú gyermekek maradnak vissza, az esetben a köz­ségi jegyzők hivatalos kötelességéhez tartozik a kellő nyomozatot megejteni s ennek eredményét az útlevél lapon is feltüntetni, hogy a gyer­mekek gondozásából kifolyólag további hátrányok felmerülni nem fognak. Ezt követeli a községnek jól felfogott érdeke, melyet a jegy­ző hivatalból gondozni köteles. A rendelet szerint a gyermekek tartásának biztosítását a kivándorlónak valamely rokona, vagy ismerőse is elvállalhatja és ezen gondozást.

Next