Borsodi Bányász, 1956. január-október (5. évfolyam, 1-43. szám)

1956-04-04 / 14. szám

4 SORSOD! BÁNYÁSZ A. KÍSÉRTET oi& ey.ÍM. fitt Úgy történt, hogy Da­ni Fen, az alacsony termetű s eleg vékonypénzű (mármint ami a fizi­kumát illeti) fiatal, szőkehajú vájár, akinek nyáron annyi szeplő ugrán­dozott az arcán, hogy meg nem áll­hatta az ember mosolygás nélkül egyszóval a mi fiatal vájárunk me­gint a pohár fenekére nézett. Nem olyan rettenetes nagy baj ez, nem éppen megvetendő a borivó ember, hiszen végeredményben azért ter­mesztik a szőlőt és a vendéglátóipari vállalat a maga francia nedajert (zsuplé), hogy elfogyjon s hogy né­hány kellemes percet, vagy aki job­ban bírja, órát szerezzen magának. Csakhogy... És itt van a legnagyobb hiba, hogy a mi Dani barátunk, aki minden soványsága és gyenge fizi­kuma ellenére egyike a legfürgébben mozgó vájároknak és a legnagyobb százalékot elérőknek, bizony nála elég sűrűn megtörténik a pohár fene­kére való nézés. Sokan megkérdez­ték már tőle, hogy »ugyan Feri ko­mám, cimborám, hogy nem tudsz be­telni végre azzal a fenéknézéssel s nézned inkább a tejesköcsög fenekét, mivel hogy aki azt nézegeti, az hét­főnként mindig eljön a siklába«. Persze, ez az igen enyhe figyel­meztetés mit sem használt. A hétfői nap mint valami balvégzet sötét, ko­mor felhője lebegett állandóan Da­­mokles kardjaként ifjú barátunk feje fölött. A brigád vezetője, Pécsi And­rás, aki felette kedvelte mindezek ellenére a pettyesarcú Ferit, már meglátogatta az otthonában is, be­szélt az édesanyjával, aztán elment a DISZ-szervezethez s így egyesült erővel próbálták jobb belátásra bírni. Hanem bizony mit sem használt a szép szó s ha használt is, sok hasznát­­ ugyan nem vették. Almos és kókadt volt, mint a nagy nyári melegek ide­jén a határban pirosló pipacs vi­rága. Ő is oly gyengén, erőtlenül lézengett jobbra-balra a cimborák között, mint a búzatáblák szépséges kisasszonya s csak ide-oda lökdösték. Ha a légvágatban nagyobb a huzat, talán még az is földre dönti. Л százaléka meg — arról jobb nem beszélni — kevés volt. Irtózatosan kevés, messze alatta maradt a híres Vani-féle százalékoknak. Merthogy egy szerdai, vagy csütörtöki napon ebben az időpontban este 6—7 óra felé jókora üreg tátongott már előtte a szénfalban, vagyis 130 százalékon is túlhaladt. Most pedig... Qlégyen dolgoznak a pillérfejté­­sen a bánya egyik legtávolabbi mező­jében. Az aknász is csak néha vető­dik el hozzájuk. Ismeri őket jól, megbízható bányászemberek, kivált­­kép a brigádvezető, Pécsi Bandi, arra akár az egész bányavezetést is rá lehetne bízni, holott alig töltötte be a harminc évet. Hanem akár­milyen jó bányász, nem bír a Dani­val s most is, mivel hogy az áldott szent hétfői napot jelzi a naptár, Dani szeme olyan picire zsugorodik össze, mint a szintén álmosnak tűnő karbidlámpa lángja. Az is éppen pis­lákol, talán a karóid kevés benne, vagy a víz, és Dani dühösen horkan egyet, miközben neki­ neki üti a tetőt tartó gerendának, hogy hátha leg­alább az nem lenne álmos. A brigád­­vezető nem szól semmit, csupán szú­rós oldalpillantást vet kókadt fejű cimborája felé, hanem ebben a pil­lantásban aztán van annyi mondani­való, hogy Daninak egyszeriben nagyra tágul a szeme s »jól van nő­« dörmögéssel nagy kegyetlenül vágni kezdi a szenet. A nekibuzdulás tart vagy jó öt percig s a Dani szeme, meg a lámpa is újra csendes, békés szen­­dergésbe merül. Nem alvás ez, ilyes­mi nem is lehet, olyan fél álom, fél ébrenlét közti állapot, mert hogy igen zúg az a kutya fej s a savanyú ■uborkával teli gyomor sem ad sok erőt. Feri már abbahagyná az egész munkát, de jó két óra van hátra a siscra végéig. Hogy hogy bírja ki, az aztán igen fogas kérdés. Magában dunnyog, hogy műszakba jött, de el kellett jönnie, mert ünnepélyes igé­retet tett, hogy nem fog hiányozni. Persze, borzasztó ez az állapot, leg­szívesebben ott a munkahelyen végig­­nyújtózna. Legalább öt percre. Annyi talán elég is lenne. Borzasztó lassan telik az idő, min­den perc külön kínszenvedés a Dani fiú számára. Jól jön — hogy Pécsi tudva azt, hogy mi megy végbe fiúban — a főmesterért küldi. A lég­­vágaton keresztülhaladva majd csak felfrissül — gondolja magában brigádvezető. Most semmi esetre sem akarja megmosni a fejét, egy lépés­sel már közelebb jutottak a célhoz, hiszen Dani már a negyedik hétfőn bejön. Igaz, hogy kába aggyal, de r Dani kifelé botorkál a munka­helyről, vizet ereszt a lámpájára és ez egy kicsit magához téríti. Megy­­megy s ahogy a szerszámosládához ér, elhatározza, hogy megpihen. A hosszú szerszámosláda teteje nyitva, üres, csupán két ócska rossz nadrág szomorkodik az alján. És olyan hivo­­gatóan, olyan kedvesen pihen ott ez a két nadrág, mintha a világ legfehé­rebb, legteltebb, legkövérebb pár­nája lenne. Legalább most ő így látja. Ügy­félhangosan egyezkedni is kezd önönmagával »befekszem egy pillanatra, legalább két perc, többet semmiesetre sem szunyókálok«. A másik Dani, — a rendesebb, aki más napokon sosem adja alább 130 száza­léknál és »kedves, édes fiam« az anyjának — az imigyen válaszol­­ a lőmesterért küldtek, kötelességed utána menni, a szunyókálást meg hagyd éjszakára. Na, indulás!« Azonban semmi nem lesz az indu­lásból. A lámpa is olyan gyengén pislog, hogy egy leheletnyi favintás­­tól elalszik. Dani ott marad a sötét­ben, megtapogatja a ládát, aztán csendesen belemászik. Végigfekszik a ládában, a fehérnek tetsző rossz nadrágot feje alá gyömöszöli s mi­után egy bágyadt mozdulattal ki­­hajintja a mellé szemtelenkedő pat­kányt, magára húzza a láda­fedelet. Ezzel aztán el is van intézve minden a maga rendje-módja szerint s egy perccel később halk, egyenletes hor­kolás jelzi, hogy Dani barátunk már álomország mezején kószál. QMD*A múltCl pécsi, a brigád­­vezető már takargatni kezdte a fejét. E sajátságos művelet közben persze a száját is kinyitotta s holmi nagy­mamát emlegetett, egy bizonyos Dani nevezetű fiatalember nagymamáját. Pécsi nem az a fajta ember volt, aki a dühöngés legmagasabb fokáig fel tud emelkedni, egyszerűen fogta a lámpáját s ment a cimbora után. Nyugodtan, egyenletesen ballagott s csak akkor állt meg fülelni, amikor a­­ szerszámosláda felől meghallotta Dani horkolását. Azaz még nem tudta, hogy é s ezért még csendesebb léptekkel a ládához sompolygott. Jó percig mozdulatlanul állt, a lámpát úgy fordította, hogy a fény ne vetőd­jön a ládára és azután lassan fel­emelte a tetejét. A brigádvezető nem nagyon lepődött meg még csak azon sem, hogy Dani nadrágzsebéből egy jókora, arasznyi hosszú patkány ug­rott ki s bámult rá visszafordulva apró cipőgomb szemeivel. — Hát te­te kutyaházi — mordult fel a brigádvezető kis stuccolt baju­sza alatt — hát te ugyancsak szor­galmasan mész a lőmester után. Most mit csináljak veled! A leghelyesebb lenne fülednél fogva k­iráncigálni és azt mondani: »édes cimborám, elég volt a veled való vesződésből, keress magadnak más csapatot«. Hanem... Most már magában gondolkozott tovább. Elhatározta, hogy meg sem kelti fel. Ad ő olyan leckét, amitől remélhetőleg megjön az esze a fiú­nak. A láda mellett, az egyik tartó­­gerendára volt felakasztva a lakat. Levette, óvatosan visszatette a tetőt és gyengéd mozdulatokkal belaka­­tolta a szerszámos ládát. Így ni! Éj­szakai váltótársuk nincs, erre a mun­kahelyre csak holnap reggel jönnek. Ha néhány óra múlva felébred Dani, hát reggel 6 óráig nyugodtan elszóra­kozhat a patkányokkal, mert azok be tudtak menni, akkora rés volt a lá­dán. De Dani hogy nem tud kijönni belőle, az biztos. Du Illek munkahelyének közelé­ben olyan vízgyűjtőmedence volt, amiből 24 óránkint szokták kiszivat­­­tyúzni a vizet. Hajnali 4 órakor — a csinos, fekete, babra arcú Szabó Jolán, aki Danival földi volt és mellesleg arról rebesgetett a falu, hogy az isten is egymásnak teremtette őket — a másik kettő mellett ennek a távoli bányarészben lévő szivattyúnak a kezelésével is meg volt bízva. A gép­­ elé tartott. Karórája pontosan 4 órát mutatott s legkésőbb negyed ötig be kellett indítania a motort, máskülön­ben kicsapott volna a medencéből a víz. Szaporábban kezdett lépegetni, lámpájára bőségesen eresztett vizet, ami nagy süvítve kékesfehér lánggal lobogott, így kisebb lett az árnyék is a vágat falán s a csend sem oly bor­zasztóan mély. Jolán nem ijedős, nagyszerű leány, pontos, lelkiismere­tes munkát végez s ha tudná, hogy a szomszéd vágatban két kisember­ is leselkedik rá, még akkor is el­menne a szivattyúhoz. Első a köteles­ség, de... Hirtelen megtorpan s a Dani Ferit szerető szíve erősebben kezd dobogni. Mert hogy mégis csak leány és vala­mi ott elől a sötétben nincs rendjén. Olyan nyöszörgés­féle hallik, halk sóhajtások, majd mintha valaki dör­­mögne és kipp-kopp, te szent isten, hát mozog a szerszámos láda. És nem akármilyen mozgás ez, dörömbölnek is, azután majdhogy­nem féloldalra dől, jaj már féloldalra is dőlt s egy veszett ordítás harsog végig a vága­ton. Mi tagadás, Jolán remeg, s csak ereszti a vizet a lámpájára, hogy mi­nél nagyobb legyen a világosság. De, ha bátortalanul is, a láda felé me­részkedik. Persze olyan lassan, hogy perc is beletelik míg egyet lép. Azért megy előre. Jó kétméternyire áll a dühöngő, szitkozódó és mozgó ládá­hoz, amikor kiremeg belőle a kérdés: — Ki az? Ki tetszik lenni? A láda megenyhül, mozdulatlanná válik s a hirtelen beálló csendben egy fájdalmas, panaszos nyögés kísé­retében, mintha így rimánkodna vala­ki: — De hogy az ég szakadjon rátok, még aki bezárt arra is, Bandi te, Bandi segíts!­­Jólunkáttak, roppant ismerős a hang, annak ellenére, hogy a düh egészen eltorzítja. De ugyanebben a percben eszébe jut egy kísértethistó­­ria. Nemrégiben hallotta a vén Kü­­küllőitől, a Hainan dolgozó nyugdíjas bányásztól. S most már még jobban rátelepszik szivére a rémület. Persze kíváncsisága még a rémületnél is nagyobb s közelebb lép a ládához. Jó három centiméter széles hasíték van a deszkán s ahogy előretartja a lámpáját egy szeplős arc darabkáját pillantja meg. Ez még jobban isme­rős s most már a hang is, ami még­­egyszer megszólal: — Eresszetek ki­ az anyátok ... Dani dühöng a ládában. Mit tudja ő, hogy éppen szerelmetes mátkája a kíváncsiskodó, kiröppent már az álom a szeméből, felfrissült agya rá­jön, hogy mi is történt, hogy nem koporsóban fekszik, hanem éppen cimborás szer­számos ládájában. Ezen még jobban felbőszül és ordít, ahogy torkán kifér. — Hát ezért jöttem be hétfőn? Eresszetek már ki, ha mondom, mert nem lesz jó vége! És ekkor megszólal az a kedves, lágyzengésű hang, amit olyan jól is­mer már a kapu melletti csókolózások idejéből: - Hát Ferká te, hát te mit keresel abban a ládában? Hiszen az este hazamentél... Ferkó úgy érzi, mintha a munka­hely főtéje szakadna a nyaka közé s csak hápog nagy megdöbbenésében. Most már egészen suttogó a hangja, mintha valóban egy kísérteté lenne. - Te vagy az lelkem Jolánka? Csinálj már valamit kedveském, verd le ezt a lakatot, csak szabadíts ki, mert megöl a szégyen. Hanem éppen az a baj, hogy oly síri hangon beszél, hogy Jolán azt hiszi, hogy kísértetjárás történik itt a bányában. Nem mer nekifogni a lakatleverésnek, pedig a Ferkó fej­széje ott van belevágva egy stomp tövében. Laposakat pislantva s újabb vizet eresztve a lámpára, egészen kö­zel lép a ládához. Ha kísértet, úgy sem tud kijönni, mert le van laka­­tolva, ha pedig nem, hát.■. s — Ki tudnád-e nyújtani az ujjadat nekem, Ferkó kedves? — Azt meg már minek? — Hogy megfoghassam csak egy pillanatra. No, nyújtsd már ki. (~j Fejrkö­rtem tudja elképzelni, mi ütött drágalátos menyasszonyába, ám mielőtt kinyújtaná ujját, megkérdezi: — Osztán, ha kinyújtom, kienge­dd? •— Ki én, csak nyújtsad már. És Dani nagy óvatosan kinyújtja bütykös ujját a láda hasadékán. Jo­lán először csak nézi, azután egy kissé borzongva megfogja a nikotin­tól barnás ujjat. S jól meg is szoron­gatja. Hát bizony ez nem kísértet, mert ezer ujj közül is ráismerne a Ferkóéra. Nem egyszer simogatta már a kezét. A többi azután pillanatok alatt tör­ténik. Jolán izmos kezecskéiben már ott a balta s­üti, püföli a lakatot, ami nagyot csörrenve vágódik a sínkoro­nának. A többi pedig nem reánk tartozik. Hanem, ha valaki kíváncsi arra,hogy Dani Feri szokott-e álmos lenni a bányában úgy a hét eleji na­pon, menjen és érdeklődjön utána. Mi már tudjuk, hogy nem. S így nem fontos elmenni érdeklődni semi (HOLDI JÁNOS) * Kisember — c­rcei bányászok szerint Dá­­nyaszellem. A megyei bajnokság mérkőzései Áprilisban az alábbi csapatok mé­rik össze erejüket, vajon ki szerzi meg a két pontot: IV. 8. • Bükkaljai B.—Borsodnádasd, Put­­nok—Bánszállás, Saujhelyi Törekvés —Szerencsi K., Somsály—Ormosbá­nya, Barcikai V.—M.-kövesdi VM., M.-kövesdi Szp.—Barcikai Sz. IV. lo Bánszállás—Bükkaljai B. Szeren­* esi K.—Putnok, Ormosbánya—S.-uj-*­helyi Tör.. M.-kövesd VM—Somsály, Barcikai V.—M.-kövesdi Szp., Bor­sodnádasd—Barcikai Sz. IV. 22. Bükkaljai B.—Szerencsi K., Put­nok—Ormosbánya, S.-ujhelyi Tör.— M.-kövesdi VM, Somsály—Barcikai V, Barcikai Sz.—Bánszállás, M.-kö­­vesdi Szp.—Borsodnádasd. BORSODI OANYASZ A miskotci járás­ pártbizottság bányásztapja Szerkeszti: Makaricza József. Felelős kiadó: Kutasz Győrev. Borsodmestyei Nyomdaipari Vállalat. Miskolc Felelős nyomdavezető: Koszti balos. 1956. április 5- iHi и­m — A Börzsöny és a Mátra turista­­útjainak térképe rövidesen megjele­nik a Kartográfiai Vállalat kiadá­sában. A térképek a jelzett utakat, a menedékházakat, a településeket, a folyókat, a főbb utakat és vasút­vonalakat tüntetik fel, s ismertetik a jellegzetes növényzetet és a hegy­rajzot. Egy-egy térkép ára 11 fo­rint lesz. — Hazai gyártmányú, gy­űr­hetet­­len anyagok kerülnek forgalomba. Az új technikával készített tavaszi anyagokból az első, kisebb mennyi­séget a napokban adják át a ke­reskedelemnek. — A párizsi Magyar Intézet és a párizsi Magyar Sajtóiroda március 29-én Magyarország felszabadulá­sának 11. évfordulója alkalmából jól sikerült közös fogadást rendezett a Magyar Intézet helyiségében. A fogadáson a francia kulturális élet több kiváló személyisége, valamint a francia sajtó képviselői jelentek meg.­­ Alexandriában is bemutatják a Kairóban megrendezett magyar képzőművészeti kiállítást — közli az Ahram című egyiptomi lap.­­ Árvízi tolvajt tartóztatott le a paksi ügyészség. Kerer János bölcs­kei lakos mintegy 2000 forint ér­tékű füstölthúst és zsírt lopott a helybeli földművesszövetkezet rak­tárából. A házkutatás alkalmával 18­ új zsákot és több más, az árvíz­védelmi munkák idején lopott hol­mit találtak nála.­­ Fecskék és gólyák érkeztek Szeged környékére. Érdekes, hogy a rendkívül hosszú és kemény tél ellenére a fecskék és a gólyák a szokottnál csak alig pár nappal ké­sőbb érkeztek haza. A Fehérítőn kanalasgémeket és gulipánokat is láttak. — Borosits Edénének hármas­ikrei születése alkalmából három*» ezer forintot adományozott az El­nöki Tanács. Az ifjú költő elhatá­rozta, hogy alkotóház­ba vonul. — Be kell fejeznem a szűzföldek hőseiről szóló elbeszélő költe­ményemet! — kiabált hevesen gesztikulálva. — Ilyen körülmények között képtelenség dol­gozni! Alkotó légkör­re, dolgozószobára van szükségem! Megkapta a beutalót. Az alkotók házába megérkezve, a költő körülnézett tágas, vi­lágos, csendes szobájá-­ KÉT HÁZ írta: V. GYAGILJEV ban és elégedetlenül megjegyezte: — Miért nincs a fa­lon egyetlen kép sem? Szeretem, ha festmény van a szobámban. A képek ihletnek. Még aznap egy Aj­­va­zov-festményt akasz­tottak íróasztala fölé. A költő körüljárta az alkotóházat: ezt az íz­léssel és szeretettel be­rendezett pompás pa­lotát. Az alkotóház mögött egy szerény, fehérre meszelt kis épület hú­zódott meg. — Felháborító! —t kiáltott a költő. — Ea a vityilló az egész ki­látást elrontja! Erre nem gondol a vezető­ség? — Nem vityilló ez, fiatalember — jegyezd, te meg az őszszakállú gondnok —, hanem emlékmű. Ebben az igénytelen, apróabla­kos házban maga Alek­­szej Makszimovics Gor­kij élt és alkotott. Bi­zony! ASSZONYOKNAK Gombás vagdalthús krémmártás­sal. Sovány sertéshúst vegyünk, da­ráljuk meg s keverjük össze zsírban párolt, reszelt vöröshagymával és apróra vagdalt gombával. Tegyünk bele petrezselyemzöldet, sót, piros­­paprikát s gyúrjuk össze tejben áz­tatott, kicsavart zsemlével, s egy­két egész tojással. Majd zsírozott tep­sibe tesszük, s hosszúkásra formálva sütőben megsütjük. Sütés közben a tepsi alján levő mártással többször megöntözzük. Ezalatt zsírban kés­hegynyi cukorral, reszelt vöröshagy­mát, sárgarépát, és zöldséget, egy szál babérlevéllel, néhány szem <e­­keteborssal megfonnyasztunk. Meg­hintjük liszttel, kevés vizet öntünk alá s addig pároljuk, míg a zöldség­féle megpuhul. Azután szitán áttör­jük s jó sűrű tejföllel, cseppnyi ecet­tel s a vagdaltus zsírjával összeke­verjük. A gombás vagdalthushoz ad­hatunk burgonya-, rizs- vagy tarho­nyaköretet. Omlós fánk. Három deci aludtte­jet, kevés cukorral és sóval, egy evőkanál fagyos zsírral, egy egész tojással, egy késhegynyi szóda-bikarbónával és annyi liszttel, hogy rétestészta lágyságú tésztát kap­junk, összekeverjük. Jól kidolgozzuk! Lisztezett deszkán ujjnyi vastagsá­gúra nyújtjuk, s négyszögletes dara­bokra vágjuk, széleit derelyevágóval körülvágjuk, s forró zsírban szép pi­rosra sütjük. Forrón meghintjük va­níliás cukorral. Gyorsan elkészíthe­tő tészta. Burgonyás sütemény. Negyven de­ka lisztet tizenöt deka zsírral, tizenöt deka cukorral, cseppnyi sóval, egy sütőporral, három tojás sárgájával, kevés tejjel jól összegyúrunk. Két részre osztjuk, s mind a két részt tepsinagyságúra nyújtjuk. Az első tésztalapot zsírozott, lisztezett tepsi­be tesszük, megtöltjük, ráhelyezzük a másik lapot, villával megszurkál­­juk, tojásfehérjével megkenjük és megsütjük. Töltelék: Fél kiló főtt, áttört burgonyát negyedkiló cukor­ral, tíz deka darált dióval, kevés rummal s a három tojás fehérjéből vert kemény habbal összekeverjük. Amikor a tészta megsült, hintsük meg vaníliás porcukorral, s vagdal­juk fel négyszögletes darabokra. Külföldi *0 H Z ® á*I*K*0 Hz KOK böhleni bányakombinátjának újítói 2.5 millió D-márkát takarítanak meg a népgazdaságnak A Német Demokratikus Köztársa­ság böhleni ,,Otto Grotewahl“ bi­­n­yakombinátjának dolgozói 1955-ben 2.5 millió D-márkát (kb. 12.5 millió Ft.) takarítottak meg újításokkal és ésszerűsítésekkel. 100 tonna kőszenet adnak naponta terven felül Az NDK kőszénbányáinak dolgo­zói­­ jelentős vállalásokat tettek a második ötéves terv túlteljesítésére. A „Martin Hoop“ művek bányászai például vállalták, hogy a második negyedévtől kezdve naponta 100 ton­na kőszenet adnak a népgazdaság­nak terven felül. A „Kari Marx” bányák dolgozói a harmadik ne­gyedév elejétől kezdve naponta 50 tonna kőszenet, a negyedik negyed­év kezdetétől pedig ugyancsak 100 tonnát adnak terven felül Óriási értékes széntelepre bukkantak Kanszu­ tartományban Kanszu kínai tartományban, a Но­­lan-San hegység keleti lejtőin, több­ mint 200 négyzetkilométernyi kiter­jedésű értékes széntelepre bukkan­tak. A szén kokszolásra is alkalmas. A jelenleg épülő paotou-lancsout vasútvonalat ezen a területen fogják­ átvezetni.

Next