Borsodi Bányász, 1964. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-01 / 1. szám
2 BORSODI BÁNYÁSZ Az osztályozó alatt ömlik a szén a kocsikba a kurityáni osztályozóról, hogy meleget szállítson a bányászok otthonaiba a családoknak. Elvek és a cselekvés azonossága AZ ÜZEMEK szakszervezeti bizottságainak legfőbb és legmegtisztelőbb feladata: a szocialista emberré nevelés, annak elérése, hogy a szakszervezet minden egyes tagjában mind erősebbé, mind általánosabbá, mind egyeduralkodóbbá váljék a szocialista gondolkodás, erkölcs és életforma. Hogy mennyire elsőrendű teendőjüknek látják ezt ma már a legtöbb szakszervezeti bizottság részéről, azt mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy e témát Bükkalján, Mákvölgyében, Putnokon és Farkaslyukon egyaránt, 1963- ban két-két esetben is napirendre tűzte a szakszervezeti bizottság. Felnőtt ember általában nem szereti, ha őt — aki esetleg elismert vagy kitüntetett vájár, kiváló mérnök, frontaknász stb. — „nevelik"’. Mivel magyarázható hát mégis, hogy 1963-ban mind több felnőtt fizikai és műszaki beosztású bányász értett egyet, s iratkozott be továbbtanulni középiskolába, munkásakadémiára vagy politikai szemináriumra? A MAGYARÁZAT egyszerű. A közelmúlt évek tapasztalatai, száz és száz bányász dolgozó megnyilvánulása meggyőzően tanúsítja, hogy ma már nyoma sincs a legtöbb szakszervezeti bizottság munkájában az egykori „adminisztratív” vagy „dedós” nevelési módszernek, amelyek csak jelszavak hangoztatásával és „sarokbaállítással” vélték elérhetőnek a szocialista embertípus kialakítását. S ez jó dolog. A jövőben csakis így érhetjük el, hogy a nevelés valóban elérje célját, a szocialista gondolkodás, erkölcs és életforma kialakulásában, ami végső fokon nem más, mint az egyéni és közösségi érdekek, vágyak és célok teljes azonosságának felismerése. Ennek az azonosságnak a tudatosodása sok, egykor kibékíthetetlenül ellentétesnek vélt módszert és tényezőt hoz közös nevezőre. Jó dolog az is — mint azt Kocsis Ferenc elvtárs, a Bükkaljai Bányaüzem szb-titkára mondotta —, hogy ma már szinte magyarázni sem kell — de helyesen alkalmazni annál inkább — azt a szemléletet, mely szerint a szocialista építésben az anyagi érdekeltség és az öntudat egymást kiegészíti, egymást erősíti. Teljes eredményt, csak együttesen érhetünk el. VALÓ IGAZ. Bányász szakszervezeteink munkájukkal csak akkor nevelik tagságukat szocialistává, ha az elvek és a cselekvés azonossága minden gesztusukban nyilvánvaló mindenki előtt, s e nevelés eredménye lehet csak az, hogy a dolgozók legszélesebb tömegeiben a szocialista eszmék térhódítása a szocialista tettek forrásává váljék. Őszintén örülünk annak, hogy bányász szakszervezeteink felismerték a tagság politikai iskolázásának fontosságát és szükségességét, s hogy ez a törekvés mind mélyebb gyökereket ereszt. Az új évben is úgy lesz helyes, ha a politikai tisztánlátást nemcsak a vezetőknek tesszük kötelezővé, hanem részessé tesszük a bányásztömegeket is kulturális felemelkedésének, szocialista gondolkodásának erősítésében. Ez a szakszervezetek egyik legfontosabb, hosszú időre szóló és mégis a szó szoros értelmében vett napi feladata. Tóth Béla A szakma mesterei... A PUTNOKI BÁNYAÜZEM II. telepi acéltámos frontján szorgoskodik Ruszkai János 26 tagú szocialista brigádja. Nevüket nemcsak az üzemben, hanem a tröszt egész területén is jól ismerik a bányászok és a vezetők egyaránt. Nem csoda. A brigád sok olyan tulajdonsággal rendelkezik, amellyel méltón vonják magukra a figyelmet. Itt van egyebek között az őket körülvett, tartalmában legkifejezőbb, igazi jó, emberi és munkatársi kapcsolat. A kollektívának nemcsak az üzem termelését tekintve, hanem külön-külön is közösek a gondjai. Mint mondják, egyformán osztoznak egymás örömeiben és gondjaiban. Együttműködésük már több mint fél évtizedes múltra tekint vissza. Közülük tizennyolcan még most is azok dolgoznak együtt, akik 1948-ban a Ruszkai kezébe vett zászló alá álltak. Ők képezik a brigád magvát. S ha a többi valamilyen ok miatt kívül is rekedt a brigád sorain, az újak között sem találni két évnél fiatalabb társat. ÜGY ÉLNEK és dolgoznak ők, ahogy azt egy szocialista brigádtól joggal el lehet várni. Szakmai és politikai képzésükre egyaránt különös gondot fordítanak. Közülük az eltelt években egy tucat fiatal vájár nevelkedett. Rájuk illik: a szakma mesterei. A brigádban találni sem lehet fegyelmezetlenkedőket. Mindenki egyformán „húz”. Műszakonként átlag meg is termelnek 200 csille szenet. Éves tervüket már jóval a határidő előtt befejezték. Ahogy összefogtak a termelési tervek teljesítésében, ugyanúgy közüggyé tették egymás egészségének, testi épségének védelmét, megóvását is. A Ruszkai-brigád felismerte az egymásra utaltság és összefogás jelentőségét. Az eredmény nem is maradt el. Két és fél éve már, hogy a brigád egyetlen tagja sem sérült meg, illetve nem szenvedett balesetet. Így aztán nem csoda, hogy a tröszt területén az ez évben indított üzemek közötti balesetmentességi versenyből győztesen kerültek ki. A RUSZKAI-BRIGÁD munkája és élete szolgáljon példaként másoknak is. Alakítsunk ki mind több olyan munkáskollektívákat, amelyek egyemberként szállnak szembe a hanyagsággal és a könnyelműségekkel. — tb — •• üregek „lakodalma” Putnokon A tanácsválasztásokkal egyidőben alakultak meg a társadalmi ünnepségeket előkészítő állandó bizottságok. Azóta nem egészen egy év telt el, s legtöbb helyen máris bebizonyították létjogosultságukat. Így van ez Putnokon is, ahol tervszerű munkával kezdettől fogva azon fáradoznak, hogy a legjelentősebb családi ünnepségek társadalmi jelleget öltsenek. Így történt ez a közelmúltban is, amikor a községben, illetve a bányász lakótelepen élő idős házasok, arany- és ezüstlakodalmának megszervezését határozták el. Az állandó bizottság működése óta ilyen nagyszabású társadalmi ünnepségre még nem volt példa. Pedig a nyári időszakban megrendeztek már három KISZ-esküvőt, s néhány jól sikerült névadó ünnepséget is. Ezúttal kilenc házaspárt láttak vendégül, akik 25, illetve 50 éves házasságukat ünnepelték. A meghitt, családias ünnepség vendégeihez a Hazafias Népfront, a nőtanács képviselője, majd az állandó bizottság elnöke szólott néhány kedves szót. Hangsúlyozták: az ünnepelt idős házasok azóta, hogy kimondták a boldogító igent, a fényképalbumukat sok-sok kedves képpel gazdagították. A fényképsorozatot nézve — állapították meg a szónokok — elvonul előttünk az idős házasok küzdelmes, örömteli, viruló ifjúsága. A képeken derű és szeretet ragyog. A férjeket és feleségeiket összekötő, megbonthatatlan kapcsolat vezette el a 25, illetve 50 éves házassági évfordulóig. Ez a szeretet voltaképpen legyőzi életük még hátralevő idejében jelentkező esetleges csalódásokat, nehézségeket is. A fényképalbumokba újabb képek kerültek, e derűs hangú öregek lakodalmának fényképei. Tiszta szívből kívánjuk, hogy az albumok egyik legszebb fényképei legyenek és váljanak az egymás mellett eltöltött évek szimbólumává. T. B, HUMOR •IPS. A literatus ember Pásztor bácsi *—• akivel egy társaságban ismerkedtünk meg — írogató ember. Versei, elbeszélései soha, sehol nem jelentek meg. Csak úgy magának írogatott vagy a lagzikon, születés- és névnapok alkalmával szerepelt rigmusaival. De szerényen emlegette sikereit. Miközben beszélgettünk, odaült hozzánk unokája, egy érettségi előtt álló fiatalember. — Bizony, nagyapa világéletében mindig literátus ember volt! — szólt a fiú. — Ejnye már kisfiam, hogy mondhatsz ilyet — mondta az öreg fejcsóválva. — Nem tagadom — fordult hozzám —, hogy fiatalabb koromban meg nem ittam literszámra, de mostanában már csak a társaság kedvéért — éppen hogy 2—3 pohárral fogyasztok! esaseseetaitteieaesesessseasesaeea'Sesa'« Hasznos eszmecsere A Bányászati és Kohászati Egyesület borsodi csoportjának legutóbb megtartott klubnapján a Borsodi Szénbányászati Trösztöt leginkább érdeklő kérdések, a korszerű frontfejtés és biztosítás, valamint az előrehaladási sebesség és a vágathajtás meggyorsításának kérdéseiről tárgyaltak. Lostorfer Rezső, a tröszt üzemgazdasági osztályának vezetője a Lyukóbányán és a szuhakállói II-es aknán tapasztalt megfigyelésekről tartott bevezető előadást. Kimutatta, hogy a fémbiztosítással nagy megtakarítás érhető el a bányafánál. Rámutatott arra, hogy a megtakarítás nagy kihatással van a szén önköltségére is. Lyukúbányán például a frontfejtési mezőben tonnánként 29, így Szuhákállón 17 forint költségcsökkenés érhető el. A fémbiztosítás mindemellett hatással van a vágathajtás fajlagos hozamára is. Ennek igen jó példája a szuhakállói tapasztalat. Itt fabiztosítással csak 100 méteres frontszélességet tudtak elérni. Fémbiztosítással 200 méteres frontot is kialakíthatnak. Ezáltal az előkészítő vágatszükséglet a felére esetteken. A jelenlevők egyöntetűen arra a megállapodásra jutottak, hogy kérni kell — mindezekre való tekintettel — a Bányaműszaki Felügyelőségtől az omlasztási munka teljesítménybérben való elszámolásának engedélyezését. Dr. Richter, egyetemi docens ’azt fejtegette, hogy meg kell akadályozni az acéltámoknak a talpba való besüllyedését, ami azt eredményezi, hogy ezeknek sokkal nagyobb lesz a teherbírásuk, és a főte is könnyebben kezelhető. Egy másik előadásban Bariba Alfonz, a Bányaművelési Osztály szakmérnöke az elővárás gépesítéséről számolt be, amely máris kedvező eredményeket hozott. R. M. Az apró, parányi kenyérgyári épületek mellett, mint valami fészeralj vagy szerszámkamra. Egy régi, kiszolgált kemence áll benne s egy dagasztógép, amit villanymotor hajt. Ez a parányi műhely Supala, az öreg péklegény birodalma. Még ónszürke levegő borítja a bányakolóniát, az utcákat, a házakat s ő már munkába siet. Siet, mert minden reggel maga gyújt be a kemencébe. Nem engedné, hogy ezt más tegye helyette. A kemencét csak ő érti, ő ismeri. Másnak sületlenül vagy égve adja ki a kenyeret, neki ropogósra, pirultan, barnán. Erre gondolt Supala, az öreg péklegény most is, mikor lehajolt a kemence szájához s a felpúposított piros hátú kenyereket mustrálgatta. — Jól felkapta a tűz, foszlós belü lesz — mormogta csendesen. És csettintett is a nyelvével: — Milyen dacosak! Kínálják magukat, harapna beléjük az ember. Akkor jött Daragó, a fiatal technikus, s a lisztes padkára helyezett egy kettészelt veknit. — Máskor jobban ügyeljen — mondta minden harag, szemrehányás nélkül. Supala úgy állt ott a kemence előtt, mint akit váratlanul fejbe kólintották. A kenyér barna húsában apró kavicsok fehérlettek, ő tette volna? De hogyan? A műhely régi, roskatag, de tiszta; kavicsot legfeljebb az udvaron látni. Talán a liszttel volt baj? Azt megszitálja háromszor is. Mint orvosnak az operáció, neki olyan minden sütés. A kis műhelyben.Megnézte a kavicsos kenyeret aztán Supala arcát és röhögött: — Fuserálunk vagy öregszünk, mi?! — gunyoros volt a hangja. — Sajnáltad a kavicsokat, fért volna még több is! Supala gépies mozdulatokkal dolgozott. Meztelen felső testén a verejték patakjai megolvasztották a liszt finom porát. A hőségre most éppúgy nem figyelt, mint az idő múlására. A kenyérgyár udvarán teherautóról zsákokat rakodtak. Supala éppen végzett a kemence feltöltésével s azt hallgatta, hogyan visít a nyers tészta a forró boltozatok alatt, mikor Daragó tűnt fel a műhelyajtóban. — Supala bácsi — kezdte, de mindjárt elakadt. — Én nagyon szégyellem magam. Az öreg péklegény furcsán, értetlenül bámult rá. — Váncsa műve volt az egész... De olyan tökéletesen elrendezték, nem sejthettem, hogy... Váncsa ! Egyszer vennégyben, mikor a bányával együtt a pékséget is hadiüzemnek nyilvánították. Ő egyszerű pék volt, Váncsa meg pallér. Nem tudta miért, csak érezte, hogy Váncsa annyira gyűlöli, ha tudná, kanál vízben is megfojtaná. Nem fojtotta meg. Kirúgatta. Szedéskor odaállt a háta mögé, mustrálgatta a megsült kenyereket aztán az egyiket kettétörte a térdén, a kenyérből kavicsok peregtek ki a betonra. Hiába mentek az emberek tanúskodni a bányaigazgatóhoz — mert a pékség is a bányához tartozott, — hogy Cserkó, Váncsa liblingje csinálta az egészet, Váncsa biztatására, — Supalának távozni kellett. Csak azért, mert jobb szakember volt, mint a pallérja. Később, a háború után visszakerült a műhelybe, de Váncsa még ott volt, nem vitte el az ördögszekér. Rosszul szitált az idő, Váncsa nem hullott ki a rostáján. Pedig életében még ehető kenyeret nem sütött. Most mégis diszpécser. — Utána jártam, hogyan történt — folytatta a fiatal technikus. — Egy rundó sört fizetett Krausznak meg Mikónak, hogy süssék ki a kenyeret selejt lisztből. S beküldették hozzám az egyik boltossal. Az öregnek kiszikkadt a torka. — Nem igazi kenyér — mondta Daragó. — Selejt lisztből van. Supala csak állt lett. Lisztes szempillája idegesen repdesett. Mosolyogva, kuncogva lépett be a műhely ajtaján Krausz és Mikó. Mikor meglátták a szomorú, magába roskadt öreget, egyszerre megrekedt bennük a jókedv. — Csak hecc volt... Mi igazán nem gondoltuk, hogy... — hebegte Krausz. — Taknyosok! — tört ki az öregből a kétségbeesés és felemelte szíjjas, sovány karját. — Mi van itt. Supala? Munkaidőben hetivásár, ingyen cirkusz?! Váncsa állt a küszöbön szétterpesztett lábakkal. Vigyorgott mint az előbb. Supala ráncoktól eltorzult arcán remegés futott át. Mellén markolta meg az alacsony, gyufafejű ember ingét. Xilódította az udvarra, hogy elterülj a porban. A két segéd, sápadtan, bámulta az öreget, s csak később, mikor mindent megértettek, szégyellték nagyon magukat. Másnap Supala, amikor még ónszürke levegő ült a bányakolónián, nem nyomta le a csilingelő blokkolóóra billentyűjét. A kemencébe is más gyújtott be helyette. Az emberek azt beszélték, hogy megbetegedett s az ágyat nyomja. A postás még aláíratta vele a bírósági idézés vérpapírját. De a rendőr, aki azért csöngetett be a kolónia szélső házába, hogy egy bizonyos Supala Bálint nevezetű személyt a bírósági tárgyalásra hatóságilag előállítson, már hiába, fáradt olyan messzire. Előző este meghalt. PATAKY DEZSŐ 1984. jstimét L «8 a«»eea »e»ee es B*****A«a**c«^ Ünnepek között Sok gondjuk van ilyenkor a háziasszonyoknak. Különösen a dolgozó nőknek, hiszen bevásárlásra csak a munka után van idejük. Hiába határozzák el, mit is főzzenek, süssenek, már csak azt vesznek, amihez könnyebben hozzájuthatnak, ami van. Ismerősünk, K. Sándorné is két nehéz szatyorral megterhelve lépked a síkos utcán. Dehogy lépked, fáradtan vánszorog. Kimerült, sápadt arca megrémít. —• Mi van veled, beteg vagy? — Ugyan, hagyj már, olyan fáradt vagyok. Csak vége lenne ennek a sok ünnepnek. Nem győzök bevásárolni, főzni, sütni. Tudod mennyi vendégünk volt karácsonykor? 33 — úgy apránként a három napon. Elképzelheted mennyit kellett mosogatnom! Esküszöm, másra nem is emlékszem, mint hogy mosogattam és kínálgattam az ünnepek alatt, feketét főztem,szódát, készítettem, és néha-néha odanézhettem a televízióra is. Sajnos, mindig a legunalmasabb műsort fogjam ki. Ismétlést, amit már nem is egyszer adtak. J — Ez volt a karácsony, hogy készülsz a szilveszterre? J — Szilveszterkor — előre♦láthatóan — 17-en leszünk. TSzüleim, húgom a férjével, a másik húgom a vőlegényével, T és mi, a család. Nem könnyű ♦ennyi embernek eltalálni az ♦ ízlését, hogy ki mit szeret. — Mit gondolsz, mégis mit kéne készíteni, hogy megfeleljen mindenki ízlésének? Elsősorban is sok kocsonyát főzök. Ez igen jó borkorcsolya.Ezután hideg sülthússal, savanyúsággal rakott kenyeret, tepertős — frissen sült — pogácsát és forró sült kolbászt— mustárral, tormával — táplálok. Senkit nem kínálgatunk, ki mit szeret, azt választ. Azt eszik, és akkor, amikor akar. Természetesen feketekávét is főzök, bár ezt nálunk inkább az asszonyok fogyasztják. A férfiak úgy félnek tőle, mint a szódavíztől. Rengeteg dolgom van, míg elkészülök a vendéglátásra, és ha panaszként tűnik, mégse gondold annak, — bár f el is fáradok, míg beszerzed a hozzávalókat, megfőzöm% megsütöm. De annál nagyobbb örömet szerez, amikor látsom, ’hogy ízlik az étel, fogy a sütemény, jól érzik magukat ♦ vendégeink. Ez az én jutalmam és ez elfeledteti fáradtságomat. ♦ hjjé