Borsodi Bányász, 1981. július-december (24. évfolyam, 26-52. szám)
1981-09-10 / 36. szám
981. szeptember 10. 9 ВОЯ [UNK]ОП? r4W*R7 Találkozások, beszélgetések A bányásznap ! — Tudják önök, hol van Alberttelep? — kérdezte a hallgatóktól a rádió riportere, amikor a 36. lottósorsolást közvetítette a helyi Hunyadi János Művelődési Házból, amely mint már hírül adtuk, most ünnepli a fennállásának 25. évfordulóját. Г A nagyterem , zsúfolásig megtelt, mindenki a maga szelvényét szorongatta, egyesek a zsebkendőjükre kötöttek csomót: biztos, ami biztos! A szakszerű zsűri, az állami közjegyző és az elnök bemutatása után kezdetét vette a zenés, műsoros lottósorsolás. Az első szám , nyert, nem nyert..., nem baj, még négyes lehet, s ez így folyt az 5. számig. Akik nem nyertek, azok is nyertek, mert nagyszerűen szórakoztak, izgulták végig a rangos eseményt. Bizonyára az elnök is nagyon izgult, a „Szerencsés lottózást!” és a „Jó szerencsét!” köszönés helyett „Szerencsés jó napot !”tál búcsúzott a közönségtől, a hallgatóságtól... Ugyanezen a napon, tehát szeptember 4-én, pénteken a rádióban még egyszer felhangzott az alberttelepi kultúrház neve — immáron ismerősként. Innen közvetítette a rádió a Ki nyer ma? kedvelt zenei vetélkedőjét, amelyet ezúttal Boros Anikó vezetett. Meglehetősen szép számmal jelentkeztek játékra, s a sorsolás Görömbölyi István rudolftelepi kultúrház-igazgatónak kedvezett. Olyannyira, hogy minden kérdésre kapásból válaszolt. Egyébként a kérdések egy kivételével ugyancsak nehezek voltak. A vájárból lett művelődési szakember azonban kiemelkedően képviselte a bányászközösséget, jelezvén azt, hogy a bányászok a munka mellett lépést tudnak tartani a műveltségi követelményekkel. A másik versenyző, Lengyel Istvánná, aki Miskolcról a játék kedvéért jött, szintén nyert. Mindkét versenyző különjutalomban is részesült, az első helyezettnek a Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalat Hunyadi presszója egy hatalmas tortával kedveskedett, míg a pótjátékos a művelődési háztól kapott ajándékba egy értékes hanglemezt. Ezen a napon a nagyközség vezetői — jelezvén a hagyományosan jó kapcsolatot — köszöntötték a Mákvölgyi Bányaüzem vezetőjét, Takács Istvánt. A baráti találkozón kifejeződött egymás kölcsönös megbecsülése, egymás munkájának segítése. Másnap az ünnepségen találkozhattunk Magyar Andrással, amatőr fafaragó-szobrász mesterrel, ormosi bányásszal, aki az évfordulóra elkészítette a művelődési háznak Hunyadi János gipsz mellszobrát, melyet a bányásznapi megemelékezésen avattak fel. — A bányászok művelődését szolgálom — mondta —, számos alkotásom a bányászok mindennapi életét, munkáját mutatja be, ugyanakkor szívesen és nagy tisztelettel formázom meg a történelem nagy alakjait, méltó emléket állítva nekik a magam ereje szerint. Az ormosiaknak szintén bányásznapra készítettem a Lenin mellszobrot, s az Izsó Miklós-napokra is dolgoztam: elkészítettem a nagy mester mellszobrát, valamint plaketteket is. Ormosbányán, ahogy mondani szokás, ilyen még nem volt! Nagyszerű munkát végeztek a bányásznap megszervezői. Bútorvásár, divatbemutató, konfekcióvásár, zene, tánc, népi tánc, igazi kavalkád, nagyszerű ünnep. A sátraknál szólítottuk meg, s kértük beszélgetésre Gábor Gyulánét és Pozsonyi Lajosnét. Kiderült, hogy mindketten korábban éveken át dolgoztak a bányában, most a háztartást vezetik, s bizony sérelmezik kissé az otthonmaradást ... Mindkettőjük férje vájár, s a hűségpénzből ... — A gyereknek vettem most cipőt — mondta Gábor Gyuláné. — Igazán elégedett vagyok... — Én is— — szólt közbe halkan a fiúcska, akiről kiderült, hogy még nem döntött, végül is bányász lesz-e vagy sem. Még csak nyolcadikos és szeretne tovább tanulni, aztán majd meglátja. — Az a baj, hogy még sokakban él a régi nagyon nehéz viszonyokból visszamaradt szülői féltés. Pedig ma már a fiatalok szinte mindent megkapnak, lakást, magas fizetést, gondoskodást. Hej, ha ez nekünk akkoriban megadatott volna — sóhajtott Pozsonyi Lajosné. — Mikor vehettem volna én ilyen szép garnitúrát. Akkor remélni se tudtam, hogy erre sor kerül. — Szamos, úgy tudom, Szamos típusú — magyarázta a fiúcska. — Szép, nagyon szép. A szuhavölgyi ünnepségen jó hangulatban ölelték egymást a Kanalas Sándor vezette brigád tagjai. — Nagyon jólesett nekem az elismerés, a magas kitüntetés — mondta Veres Sándor harmadvezető —, s ezt én az egész brigád megbecsülésének tekintem. Hát, koccintsunk arra, hogy van értelme a sok kínlódásnak. Mert bizony kínlódtunk eleget, sokszor csak hason csúszva közelíthettük meg a frontot... egészségünkre, jó szerencsét! Farkaslyukon a bányásznapon kiállítás nyílt Demes Ferenc munkáiból, akinek édesapja már nyugdíjas bányász. — Megható érzés, hogy az én fiam így köszöni a bányászokat — mondta. — Én 42 és fél évet dolgoztam a bányánál, végigjártam a kálváriákat. Csak azt kívánhatom, hogy az utánunk jövő nemzedék igyekezzen úgy helytállni, ahogyan mi tettük, illetve keljenek versenyre velünk, s dolgozzanak jobban..., akkor az ő jövőjük és a mi nyugalmunk is meglesz! Zenés ébresztővel kezdődött Királdon is a bányásznap ; Magyar András, a Hunyadi szobor alkotója. A „Ki nyer ma?” és a lottósorsolás pillanatai / A nagyközség vezetői köszöntik az igazgatót Divathölgyek Ormosbányán Ünnepel Kanalas Sándor brigádja Bő választékot kínáltak a sátrak. Nemes Ferenc nyugdíjas a fia által készített szobor mellett 3 I BUSH programjaiból PÉCH ANTAL EGYESÍTETT MŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY, KIHALÓ Szeptember 13-án nyílik és 23-ig tart A mai magyar képzőművészet című kiállítás. Szeptember 19-én „A színház az életem” címmel Gyurkovics Zsuzsa Jászaidíjas művész önálló estjét láthatja a közönség, másnap 17 órától Szirtes Ádám érdemes művész önéletrajzi önálló estjén fogadja az érdeklődőket. Október 6-án gazdag program várja a királyiakat, ugyanis Papp László háromszoros olimpiai bajnok tart élménybeszámolót, majd Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas kiváló művésszel találkozhat a közönség. BÁNYÁSZ MŰVELŐDÉSI HÁZ, PUTNOK Szeptember 20-án, este 19 órától Szirtes Ádám lép fel az intézményben. A szocialista brigádok vetélkedőjének üzemi döntőjére szeptember 27-én délelőtt 10 órakor kerül sor. Putnokon október 12-én tart élménybeszámolót Papp László. A sportrendezvények közül ki kell emelni a szeptember 20-án, Királdon sorra kerülő egész napos tömegsportversenyt, valamint Putnokon, az új lakótelepen 10 órakor kezdődő háztömb körüli versenyt. Mind a két községben megrendezik október 4. és 18. között az őszi sportnapokat. RADNÓTI MIKLÓS MŰVELŐDÉSI HÁZ, FARKASLYUK Októberi műsorai közül ki kell emelni Rodolfó vendégszereplését, valamint Jobbágy Károly költővel való író-olvasó találkozót. Nagy közönségsikert ígér az Örökzöld dallamok című műsor, amelyben fellép Vámosi János, Záray Márta, Latabár Kálmán és Palócz László. Ugyancsak októberben rendezik meg Fábián Lajos iparművész és Fábián László grafikus és festőművész kiállítását. MISKOLCI BÁNYAÜZEM Szeptember 13-án a Miskolc, Avas-déli lakótelepen tekinthetik meg az érdeklődők a budapesti Perem színpad vásári komédiáját. Szeptember 17-én Lyukóbányán mutatja be a Csortos Gyula irodalmi színpad Marivaux A próba című kétrészes komédiáját. Még e hónap 18-án Juhász Jácint látogat el Parasznyára. Szeptember 26-án vers- és prózamondó versenyt rendeznek Lyukóbányán általános iskolások részére, október 8- án pedig Baráth Lajossal író-olvasó találkozó keretében beszélgethetnek az üzem dolgozói. HUNYADI JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ, ALBERTTELEP Szeptember 13-án négyfordulós vetélkedő indul a szocialista brigádok részére Termelve tanulni címmel. Szeptember 20-án 17 órai kezdettel Papp Lajos költőt, a Napjaink című irodalmi folyóirat főszerkesztőjét látják vendégül az intézményben. Többrészes sorozat indul Szocialista brigádok és művelődés címmel. JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ, RUDOLFTELEP Szeptember 14-én a Magyar századok dalai című műsorban fellép Béres Ferenc érdemes művész, Prokopius Imre zongoraművész, a műsort Nyerges Ferenc vezeti. Szeptember 19-én 16 órai kezdettel rendezik meg a munkásfiatalok IV. országos vers- és prózamondó versenyének üzemi döntőjét. Másnap, 17 órai kezdettel a Nosztalgia pódium című műsorban Gyurkovics Zsuzsa, Sárosi Katalin és Zsoldos Imre lép fel. BÁNYÁSZKLUB, edelény Szeptember 12-ig megtekinthető a népművészeti kiállítás és vásár. Szeptember 15-én sütemény- és hidegtálkiállítás várja az érdeklődőket. A két napig tartó kiállításon hidegtálkészítési tanácsokkal is szolgálnak a szakemberek. • NOVEMBER 7. MŰVELŐDÉSI HÁZ, KURITYÁN A gazdag program közül ki kell emelni A művészet nyomában címmel megrendezésre kerülő vetélkedőt, amelyen hat környező község tanulói versengenek abban, hogy ki tud többet Izsó Miklósról. Októberben lesz Gábor Pál rendező filmjének, a Tékozlónak az előbemutatója, amelyen a rendező is részt vesz. Novemberben láthatják Jákfalván, Zádorfalván, Aggteleken és Ragályon a Szőrmókus című előadást a kazincbarcikai Theátrum Színpad közreműködésével. PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ, SAJÓSZENTPÉTER Sok fiatalt várnak szeptember 22-én, ugyanis bemutatkozik az intézményben a Karthago és a BMV együttes. Nagybarcán kerül sorra szeptember 21-én a Kinyitjuk a vicc-csapot című zenés, táncos kabaré, amelyben fellép Hacser Józsa, Baranyi László, Takács Roland és Nagy Éva. Szerkesztőség: 5525 Miskolc. Kazinczy a. is. Postacím: 3SSL Miskolc, pf. 14». Telefon: 17-854. 18-4CL Felelős szerkesztő: TOROK ALFRED. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat.27 Miskolc. Bajcsy. Zsilinszky út 15. Postacím: 5501 Miskolc, pf. 178. Telefon: 3S-1SL Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Index: 85 S04. Készült a Borsodi Nyomdában, Miskolcon. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.