Borsodi Bányász, 1984. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-14 / 24. szám
4 BORSODI BÁNYÁSZ Kemény munka, vastag boríték A mozdonyvágat lyukadt — kaptuk a hírt minap Szuhavölgyről. A hír tulajdonképpen ennyi lenne, de a krónikást ezen túl más is érdekli, érthető okok miatt. Szuhavölgyön kiemelt feladat a mozdonyvágat hajtása, hiszen a déli bányamező termelésének beindításához elengedhetetlenül szükséges. Kiemelt, precíz, pontos munkáról van tehát szó, így nem mindegy, hogy az ott lévők hogyan dolgoznak. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a mozdonyvágatot az NSZK-ból hazatért csapatok hajtják. Nos, munkájukról, mindennapi problémájukról a lyukasztás apropójaként beszélgettünk Győré János főaknásszal. — Elsőként szabad legyen megkérdeznem, Шкот volt a lyukasztás? — Május 25-én, először három furattal törtük át a falat, aztán már ment minden a maga rendjén. — Mindig érdekelt, hogy hogyan találkozik két vágat a jóld alatt olyan pontosan. — Számunkra ez már rutinmunka. Egyébként annyira nem bonyolult, mint amennyire azt hinné az ember. Az viszont biztos, hogy a modern technika felhasználása nélkül nem találkozhattunk volna ilyen pontosan. Természetes, hogy a vágatot méterről méterre kell ellenőrizni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ellenőriztem, mert a technológia betartásán kívül az irányítás az egyik legfontosabb feladatom. Hogy konkrétabb legyek. A lézersugár egyik legfontosabb segítőtársunk. A térképen meghatározott irányt a lézer vékony fénynyalábjának segítségével ellenőrizhetjük. Ha a négyezres szelvénybe helyezett mérőrúd közepére esik a fénycsík, akkor megfelelő az irány. — Ha jól emlékszem, októberben kezdték a munkát. Mennyit haladtak ez idő alatt? — Talán úgy kezdeném, hogy a technológia elég szigorú. Tökéletes kötéseket kell csinálni és a TH-k mögött acélszádfalazni kell. Mindezek figyelembevételével az eredmények igen szépek. A kezdéstől számítva 369,2 méter vágatot hajtottunk ki, valamint zsompnak, vitlafülkének, búvófülkének 31,4 métert. — Önök az NSZK-ból 29 hónapos munka után tértek haza. Itthon aztán ment minden a maga kerékvágásában? — Hát azt nem mondanám . .. Arról már kint tudtunk, hogy idehaza egy kiemelt munkához lesz szüksége ránk a vállalatnak persze önkéntes alapon. Megkérdezték, hogy vállaljuk-e. Én, személy szerint, azt mondtam akkor, hogy inkább megyek vissza a régi helyemre, de ez nem sikerült. A részleteket most hagyjuk. Egy a lényeg, hogy ide kerültem. Természetes, megvoltak a kezdeti nehézségek. Én akkor azt mondtam, hogy csinálom, ha szabad kezet kapok. Egyfajta személyügyes feladatokat is el kellett látnom. Volt részem bőven nem éppen hálás szerepet is ,eljátszanom”, így megtörtént az is — most hadd ne említsek nevet —, hogy hiába dolgoztunk kint együtt, innen egyszerűen el kellett küldenem. A feladat adott volt, s ha ehhez megkapunk mindent, legyen az például a pénz, akkor azért dolgozni kell. Így fordult aztán elő, hogy öten elmentek és négyen jöttek hozzánk menet közben — Igen, a pénz. Úgy hallottam, hogy nagyon szépen kerestek az elmúlt hónapokban. — No, igen. Hallottam olyan hangokat, hogy ti keveset dolgoztok és sokat kerestek. Jó rendben, de csinálja utánunk bárki, amit mi végigcsináltunk. Csak néhány számadat. Áprilisban például naponta 3,18 métert haladtunk előre. Ez fejteljesítményben 14,68 centiméter. Aztán ..Az összműszakszámból 27,54 százalék a túlműszak. Ha én azt mondtam, hogy a munka megköveteli, hogy hét végén is bejöjjenek az emberek, akkor egyszerűen csak azt mondták: lövünk Jani bácsi. Meg aztán, a melegváltás sem ismeretlen fogalom nálunk. Nem titok, májusban a 753 forintos műszakot is elértük, ami 20—22 ezer forintra rúgott. — Nézze meg, itt van a szabadságolási ütemterv. Egyszerűen nem tudom kiadni a szabadságokat, mert annyira felgyülemlett. Persze, ide kívánkozik, hogy ezek az emberek nem innen a szomszédból járnak be dolgozni. Külön csoportosítva, van miskolci, putnoki, mályinkai szakunk. A putnokiak például saját kocsihasználatra kaptak engedélyt. De vegyük az én esetemet. Diósgyőrben lakom, mindennap fél háromkor kelek, mire hazajutok, majdnem délután fél öt van. Természetes, hogy ez lemondással jár. Áprilisban volt negyven éve, hogy a szénbányáknál dolgozom és bennem van a „csak azért is megmutatom’ elv. — Térjünk vissza a mozdonyvágathoz. A lyukasztás után mi következik most? — A csapat kétfelé oszlott, mert így kívánja a munka. A most lyukasztott másik oldali vágatban úgy egy 38 méternyi szakaszt kell felújítanunk és természetesen odébb, vagy 300 méterrel, tovább hajtani a vágatot. Legalább — ahogy számolgatom — még vagy másfél évre való munkánk lesz a mozdonyvágattal. Csonka L, 1981. június 14. Kulturális ajánlat t Az alberttelepi Hunyadi János Művelődési Ház programjaiból: Magyarok az olimpiákon. Az előadássorozat második része a jelentős sportesemény nagy , egyéniségeivel foglalkozik 15-én, 18 órai kezdettel a klubban. Ember és világmindenség. Pozsgai János előadásának harmadik része a Nap és a Föld viszonyával ismerteti meg az érdeklődőket, 18-án 18 órai kezdettel a klubban. Proletárművész volt. Ezzel a címmel kezdődik vita 20-án, 18 órától Derkovits Gyula művészetéről, halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. A beszélgetést Márföldi Erzsébet vezeti. A rudolftelepi József Attila Művelődési Ház programjaiból: Akit Bulldózernek hívtak. Elsősorban a könnyebb műfaj kedvelőinek ajánljuk azt az olasz filmet, melyet 14-én, 18 órától vetítenek a moziban. Magyar alkotók híre a világban. Megemlékezést tartanak 19-én, 16 órától a házban, Bánki Donát születésének 125. évfordulója alkalmából, melyet a modellező szakkör házi vetélkedője követ. Gallipoli: Két fiatalember életével, kálváriájával ismerkedhetnek meg a háború forgatagában, ha megtekintik a sikeres ausztrál filmet, melyet 21-én, 18 órától vetítenek a moziban. A sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Ház programjaiból: Hogyan is kell? Erre a kérdésre ad választ 16-án, 16 órai kezdettel Szemerey László műsora a diákklubban. Ismerjük meg Aggteleket! A diafilmvetítéssel egybekötött előadáson a hazánkban és a világon is jelentős karsztvidék és barlang nevezetességeivel, kialakulásának történetével ismerkedhetnek meg 20-án 10 órai kezdettel. Az edelényi Banyaszkbub programjaiból: Távoli utakon A sorozat következő előadása ezúttal Szibériával ismerteti meg az érdeklődőket 15-én, 18 órától. Tömegsportnap Asztalitenisz, tollaslabda, asztalifoci és még sok más sportolási lehetőség várja a fiatalokat 20-án, 16 órától a klub rendezésében. Az edelényi Ifjúsági Ház programjaiból: Fotótúra: A ház 16-án rendez túrát Edelény környékén a fotózást kedvelők részére, ahol a táj szépségén túl egy-egy emlékezetes pillanatot is lencsevégre kaphatnak. Erzsiké Erzsikét is óta ismerem. Filigrán asszony. Foglalkozása pedagógus. Férje a bányánál dolgozik, két lánya van. Tanárként másként méretik meg az ember. Ott szem előtt van, és sok szem előtt. Kritikus szemek előtt , azok a tekintetek mindennap vizsgáztatják a tanárt, Erzsikét is. Több mint húsz esztendeje annak, hogy a térkép előtt állva, okítja gyermekeit a föld országaira, történelmére. Néhány esztendeje minisztériumi kitüntetésben is részesült Mondhatnák azt is, hogy na jó, éppen ő volt a soros, hát ő kapta meg. Ha valaha valahol, valakinek tanúskodnom kellene arról, hogy Erzsiké milyen pedagógus, akkor én csak annyit mondanék: nem lenne olyan gond a magyar oktatásüggyel, ha ilyen Erzsikék állnának a katedrán. Egy volt tanítványa szerint ő a legjobb tanár, akit ismert, hiszen számára nem volt cigány és nem cigány tanuló, valaki gyereke és senki gyereke. Ő egyformán embernek érez minden rábízott gyermeket. Mintha a sajátja volna. Én ezen a pedagógusnapon is rá szavaztam volna. — por őrs — A könyvhét után izguló gyermeksereg a könyvtár előtt. Délután ötre várták a költőt. Időben megérkezett. A könytár vezetője megnyitja az író-olvasó találkozót. A széksorok tömve vannak. Többnyire diákok ülnek az íróval szemben. Írót írtam utóbb, s költőt előbb. Ez nem tévedés, így van kronológiai sorrendben is. A szerző fiatal, most induló, de mostanában beérkező. A kérdések a pálya nehézségei felől faggatják az alkotót. Egyikük megkérdezi, miért nem az írásból él? A válasz kézenfekvő: mert nem lehet belőle megélni. Még Illyés Gyula is banktisztviselőként ment nyugdíjba, nem pedig íróként. Sőt, íróként nem is lehet nyugdíjba menni. Másik kérdező szerint a jelenlevő író írásai olyan érthetőek, hogy kétségesnek tűnik, nem dilettáns-e? Kemény kérdés volt. S a válaszból kitűnt, hogy nem dilettáns, de Benedek István professzor közismert „dilettante” értelmezése alapján büszkén vallhatná magát annak is. Az est vége felé a közönség élvezettel hallgatja a legfrissebb alkotásokat, verseket és prózákat az alkotó előadásában. A közönség megérzi ugyanis, ha az irodalom és az olvasók iránt alázattal közeledik az író alkotásaival. A könyvhéten még egy másik helyire is várták ezt az írót. A megye másik végébe. Sajnos, jó két órát késnek. Oda ugyanis kocsival viszik, de a kocsi nem érkezett időben, mert előzőleg egy olvasótábori gyereket kellett orvoshoz szállítania. Végül is elérkezett a várva várt íróolvasó találkozó kezdete is. Bár az író görccsel a torkában ül le szintén fiatal olvasói elé, mert a késésért jól letolja a vendéglátó intézmény vezetője. Sebaj, mindent az olvasóért. A többi nem érdekes. Ott nagyobb tömeg örül az írásoknak. Ez is jól sikerült, a közönség nem csalódott ott sem. A fiatal író két dolognak örült csak. Első: ott, ahol nagyon félt, ott nyugtatták meg a legjobban, s ahol nem várta a támadást, ott kapta a legnagyobb mértékben. Tanulság? Van. S aki türelmes és kitartó olvasó, az majd valamikor találkozik a tanulsággal is a lapok hasábjain. —Pé— Irruttnv Кni aje mec reggel nem tudta, hogy ezen a лллаиия iivrata vasárnapon olyan korán, már két órakor kezdik majd a meccset. Csak lent a bányában mondta valaki, ott csapta meg fülehegyét a hír. — Na, akkor hajtsunk rá, fiúk! — mondta elszánt ambícióval —, nekem mindenképpen ott kell lennem. Az elhatározásán egy cseppet sem csodálkoztak a munkatársai, hiszen mindenki tudta izzadós Kovácsról, hogy egy elfogult drukker, a csapatát sokszor még a vidéki találkozókra is elkíséri és már megbánták, hogy közöljék vele a kezdési időpontot. — De Kovács bátyám — próbálta lebeszélni a kis Horváth — tudja, hogy a siktát ki kell tölteni és ha ... — Semmi és ha — vágta ketté az intelmeket — elvégezzük a ránk kiszabott dolgunkat és sikta. Igazán nem szólhat érte senki, az aknász se, még akkor se, ha netán megtudná azt, hogy kiszöktünk ... Az öreg izzadós Kovács és beosztottjai felmesztelenre vetkőztek és valami régen látott, fiatalos intenzitással végezték a kaparórövidítést. Bizony, még a zsíroskenyér is a táskában maradt, minden percet a munkájukra fordítottak azért, hogy legalább délre végezzenek. Az aknászuk bravúrosnak nevezte a teljesítményüket és elégedetten ment a telefonhoz, jelenteni azt, hogy a fronti brigádjának már csak össze kell racsnizni a láncot és kész is a rövidítés. Mondom, elégedetten jelentette, mert korábban úgy volt, hogy talán két szaknak is jut a munkából a kedvezőtlen körülmények miatt. — Ez jól sikerült fiúk — törölte meg homlokát az öreg izzadós, csak úgy a tenyerével — és most mennyi az idő? — kérdezte. — Nem sokkal múlt del — mondta valaki a szerszámosládában kotorászva. — Hűha, majdnem elkéstünk... — Akkor, aki bújt, aki nem, én megyek. Na, ki tart velem? Legtöbben a táskájukat keresték meg, mert már nagyon éhesek voltak, inkább az evést vállalták, mint a szökést, hiszen valamennyien jól tudták, hogy a múlt vasárnap is sok embernek megcsonkították a műszakját. Csupán a fiatal Földházi akasztotta nyakába a táskát, meg a céót és ketten vágtak neki a „veszélyes” útnak. — Látod barátom — magyarázta az öreg néhány lépés után —, valamikor, ha hiszed, ha nem, nem volt ez a rizikó. Amikor végeztünk, akkor volt sikta. Punktum ... Mindig, még a hét közepén szólt a bányamester: no Kovács, erről és erről lenne szó, válasszon magához egy pár embert, amikor végeznek, akkor végeznek, csak kész legyen. Sőt — talán el se hiszed —, meg alkudni is lehetett vele, mert ha úgy volt, hogy kevés pénzt ígért, megmondhattuk, hogy bizony annyiért nem vállaljuk. Ha az üzemnek sürgős és megéri, akkor fizessen meg érte becsülettel. Hát nem igaz? ...... Most meg? El ne menj vasárnap egy perccel se hamarább, mert az már egy órát jelent. Persze mínuszban. Azt mondom én barátom, nem jól van ez így. Hányszor, de hányszor volt már úgy, hogy berendelték a temérdek embert olyan és annyi munkához, amit vállalásként biztosan tudom, hogy a fele is elvégezte volna. És, ha el sem végzi, mi van akkor? És miért? No? Szökésben A fiatal Földházi nem válaszolt, csak a csapzott fejét vállai közé húzva szaporázta lépteit utána, hiszen azt úgy is tudta, hogy az öreg izzadós meg se várná a válaszát, mert ha egyszer ő beleered a magas hangú beszélgetésbe, akkor már ott, mellette senki nem juthat szóhoz. — Hát azért — folytatta —, mert lehet dolgozni is, meg dolgozgatni is. Nos, te melyiket választanád, amikor jól tudod, hogy mind a kettő bármelyikéért egy és ugyanannyi fizetséget kapni? No? Földházi megint ráhagyta, tudta, hogy csak úgy a levegőbe szól a kérdés Inkább nem zavarta meg gondolatát, engedte, hogy hadd beszéljen maga alá. — Aztán mit gondolsz, hogy most kész vagyunk a rövidítéssel, ha nem a meccs?... Úgy bizony... Tudod fiam, olyan dolog ez — folytatta... azaz, hogy csak folytatni akarta a „régi szép idők" nosztalgiáját, amikor Földházi hátulról megrántotta а СО hevederjét. Erre az öreg izzadós abbahagyta a beszédet, úgy, mint amikor a rádiót kikapcsolták és hirtelen hátrafordult. — Az aknász — súgta Földházi. — Az ott meg az aknász — mondta még egyszer nyomatékosan, egészen közel hajolva az öreg izzadós szőrrel benőtt füléhez, hadd tudja meg biztosan, hogy végük van, hogy veszélybe kerültek. Az öreg egy szempillantás alatt elfakult annyira, hogy szinte olyan lett a csontos feje, akárcsak a napszítta meddőhányó oldala. Aztán megint vérbe szaladt a feje és még gyorsabb léptekkel lökdöste magát kifelé a kijárat felé. — Már mindegy — dünnyögte maga elé — mindegy, mindegy. Lesz, ami lesz ... mindegy ... — Ejnye, Kovács bácsi — állította meg a szökevényeket az aknász —, ezt nem vártam volna magától. Pontosan maga, így mutat hát példát a fiataloknak — miközben Földházira vetette tekintetét. — Tudja, hogy kétnyolcaddal megcsonkítom a műszakjukat? Ezért igazán nem éri meg korábban kiszállni. Hát nem igaz? Az öreg csak állt, toporzékolt, úgy érezte, hogy egyszeriben annyi sok mindenféle mondanivaló torlódott össze a torkában, szinte szólni se tudott, nem tudta eldönteni, hogy melyiket eressze ki a száján először. Csak egykedvűen nézte a terhük alatt megrokkant ácsolatokat és már azt se értette, hogy miről magyaráz az aknásza. Aztán váratlanul az olajára tekintett úgy, mint akit mély álmából riasztanak fel, s csak annyit tudott mondani: a meccs... — Tudja aknász elvtárs, nem tudtam, hogy ma korábban kezdik a meccset, aztán még meg kell fürödni is, meg öltözni, hogy el ne késsük a járatot. Ami meg a munkánkat illeti, meglehet velünk elégedve. Aztán ... — Nem arról van szó Kovács bácsi — elégelte meg a magyarázkodást az aknász —, hanem arról, hogy még csak egy óra, a sikla pedig kettőig tart. Ezt maga is jól tudja. __ /oy*|| lop 11 — próbált nyugalmat plasztikázni a rem-e-1-11,1 — a gö arcizmaira —, hát akkor üsse ki azt a két órát. Belátom, hogy bűnös vagyok, és húzza csak le azt a két órát, még ma megteheti, de már most megígérem, hogy ilyesmire a jövőben nem fog sor kerülni. Nem lesz semmi baj velem. Meg másnak se. No, nem azért, mert nem fogok többet korábban kiszállni, hanem, mert eleve el se jövök. Mert ugye, ha ma is otthon maradok, azt se tudja senki, hogy egyáltalán az üzemhez tartozok, de mert eljöttem, hát így megjegyeztettem magamat. Tudom, holnap, ha hírül megy az eset, nagyobb becsülete lesz annak, aki ügyetse vetett a rövidítésre. Úgy, mint ahogy azt P. Tárcsái mondta: majd megcsinálja valaki hétfőig... Hát mi megcsináltuk. Jól megcsináltuk. Én itt mosom kezeimet maga előtt, P. Tárcsái meg már biztosan a szotyolát köpködi a pályaszélen. Erről jut eszembe, meg elkésett. Gyerünk gyorsan Földházi... Hűha, de elment az idő ... Na, jó szerencsét! — Hajrá bányász! — mondta még az aknász búcsúzóul. — Aztán bíztassák azt a csapatot. PAKANAI JÁNOS