Borsodi Bányász, 1984. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1984-11-29 / 48. szám

XXVII. évfolyam, 48. szám А [UNK]а: 1 forint 1984. november 29. t нá­kuum húszezer fon и я II teisnista rákok összesítése Mint arról vállalatunk dolgozói októberben értesül­hettek, a vállalat vezetése a bizalmiak küldött-testületé­nek egyetértésével, ebben az év­ben is meghirdette az őszi kommunista műszakokat. Dolgozóink a felhívásban megfogalmazottaknak meg­felelően az elmúlt három hét végén teljesítették a mű­szakokat, amelyeknek bérét dolgozóink a Bányászati ala­pítvány, a Miskolcon meg­valósuló vértranszfúziós ál­lomás pénzösszegeinek bőví­tésére, valamint a több hó­napon keresztül sztrájkoló angol bányászok megsegíté­sére ajánlottak fel. Most már nyugodtan leír­hatjuk, hogy az üzemek gondos szervezéssel elérték céljukat: az ország energia- és lakossági szénigényeinek kielégítéséhez nagyban hoz­zájárultak a hét végi terme­lések. Ezen felül­­ a műszakok jól illeszkedtek be a kong­resszusi és felszabadulási munka­verseny-vállalásokba. Az elmúlt hét végén a kö­vetkező termelési eredmé­nyek születtek: Bükkaljai Bányaüzem 465 fő, 1000 ton­na: Farkaslyuki Bányaüzem 328 fő, 400 tonna: Mákvöl­gy­i Bányaüzem 30b fő, 700 tonna: Miskolci Bányaüzem 348 fő, 1500 tonna, Szuha­völgyi Bányaüzem 492, 2174 tonna. Ennek megfelelően az elmúlt hét végén a vállalat­nál összesen 1970 fizikai és 137 nem fizikai dolgozó tel­jesítette műszakját és 5774 tonna szén került a felszín­re. A három hét vége összes eredménye is jónak mond­ható. A vállalat egész te­rületén 9798 dolgozó jelent meg és teljesítette vállalá­sát. Összesítésben a Bükkal­jai Bányaüzemnél 1475-en dolgoztak és 3000 tonna sze­net termeltek. A Farkaslyu­ki Bányaüzemnél 1291 dol­gozó jelent meg kommunis­ta műszakra és 1500 tonna szenet termeltek. A Mákvöl­gyi Bányaüzemnél a kimu­tatások bizonysága szerint 942-en dolgoztak összesen a három hét végén, a terme­lési érték pedig 1500 tonna. A Miskolci Bányaüzemben 1151-en teljesítették a mű­szakokat és 4500 tonna sze­net küldtek a felszínre. A Putnoki Bányaüzemnél 1222- en tettek eleget a felhívás­nak. Termelésük pontosan 3000 tonna volt. A legna­gyobb létszámban és a leg­nagyobb termelési értékben a Szuhavölgyi Bányaüzemnél érték el a legnagyobb ered­ményt. A műszakokon 1844- en vettek részt és 5422 ton­nát termeltek. Ide kívánkozik még, hogy a KOSZGÜ-ben 1537, az igazgatóságon pedig 336 dol­gozó vett részt kommunista műszakon. A Borsodi Szén­bányák kommunista műsza­kokon elért termelési ered­ménye: 18 922 tonna. TERVTELJESÍTÉS 1984. NOVEMBER 1—25-IG LEGJOBBAKNÁK 132.6°,о 112,0° о 93.2% 88.5° n 87,7% 58,5° о Bükkaljai Bü. Miskolci Bü. Putnoki Bü. Szuhavölgyi Bü. Farkaslyuki Bü. Mákvölgyi Bü. Vállalat: 94,9° о Edelény 197,6% Szeles 115.7% Lvukó 112.2°« Egercsehi 110.8% Ormos 100,0% jogászok konzultációja A Kazincbarcikai városi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga a Borsodi Vegyi Kombi­nát Szakszervezeti Bizottsá­gával közösen szakmai kon­zultációt szervez a városban működő jogsegélyszolgálatok munkatársainak részvételé­vel. A résztvevők elsőként a BVK-ról készült filmet te­kintik meg a december 4-én kezdődő program keretében délelőtt 9 órai kezdettel, majd Beranoszki Ferencné jogsegélyszolgálati vezető ad tájékoztatót a BVK szakszer­vezeti jogsegélyszolgálatának tevékenységéről, működésé­ről. A rendezvény helye a BVK Radnóti Miklós Műve­­l­ési Központ. Farkaslyuk kérése teljesült Régi kérése teljesült a farkaslyukiaknak­­ Azt szor­galmazták korábban is. Hogy 30 perccel később le­gyen náluk a munkakez­dés, mint a vállalat más üzemeinél, ugyanis a helyi közlekedési viszonyoknak ez a munkakezdés felel meg a legjobban. Nos, a döntés megszüle­tett, miszerint január 1-től fél évre, kísérleti jelleggel áttérhetnek a farkaslyuki­­ak a későbbi munkakez­désre. A félreértések elke­rülése végett felhívjuk far­­kaslyuki olvasóink figyel­mét arra, hogy ez nem je­lent egyben munkarend­változást is, csupán időel­tolódásról van szó. Reméljük, a döntés ked­vezően érinti a farkaslyu­­kiakat, s tudnak élni a felkínált lehetőséggel, oly­annyira, hogy az új mun­kakezdés időpontjait fe­gyelmezetten betartják. Öt év alatt hatmillió Lyukóbánya tervet teljesített Újabb tervteljesítésről adhatunk számot a bor­sodi bányászok hetilap­jának hasábjain. A Borsodi Szénbányák egyik legnagyobb termelési értékét képviselő Lyukóbánya ezen a héten szer­dán, tehát november 23-án, teljesítette éves tervét. Ez azt jelenti, hogy 1 millió 118 ezer 200 tonna szenet küldtek fel­színre a bányászok. Mi tagadás, a lyukóiak számtalan nehézséggel küz­döttek meg ebben az évben is. Az évközi többlettermelés értéke néhány hónappal ez­előtt a frontszerelések, geoló­giai problémák miatt hamar lecsökkent. Szerencsére az nem keserítette el az itt dol­gozókat, aminek eredménye most megmutatkozik. Ugyanide kívánkozik, hogy a lyukóiak ugyancsak ezen a hé­ten, november 26-án, hétfőn ebben az ötéves tervidőszak­­ban kitermelték a hatmillio­modik tonna szenet. Ha erről a szép sikerről kérdezőskö­­dünk Lyukóbányán, akkor so­kan azt válaszolják, hogy a gépesítésnek a szállítási , el­sősorban a pneumatikus szén­szállítási rendszernek köszön­hető az emelkedő termelési eredmény. Tudván tudjuk, hogy ez csak egyfajta objektív fel­tétel, amely csak akkor hoz eredményt, ha a­­ gépek mö­gött tettrekész, munkájukat szerető és értő bányászok dol­goznak. Egyébként az éves tervtel­jesítést követően az év végéig Lyukóbányán még további 120 ezer tonna szenet termelnek. Szű­cs Árpád maróhenger-kezelő a I­ 2-es fronton Soós Lajos csapatvezető csákányozás közben r Áramot de milyen áron? Korábban a vi­llamosener­­gia-fogyasztásunk évente mintegy 5—7 százalékkal nö­vekedett megyénkben. 1984- ben ez a felhasználás meg­duplázódott. No, nem a kö­zösségi-üzemi téren, hanem lakossági vonatkozásban! A központi intézkedéseknek meg lett az eredménye. Mun­kahelyünkön takarékosko­dunk — és otthon? Nincse­nek olyan ösztönzők, melyek következtében a fölöslegesen égő villanyt ne égessük, a mosógépet idejében kikap­csoljuk, a villanymelegítő zsinórját kihúzzuk a kon­nektorból akkor, amikor egy­idejűleg szellőztetünk ... „Ki bírja ezt energiával?” — halljuk nap, mint nap. De nem figyelünk oda! Pedig „égetően” szükség lenne rá. — Mi lehet a pazarlás eredménye? — kérdeztük Bur­gony Lászlót, az Észak­magyarországi Áramszolgál­tató Vállalat vezérigazgató­­helyettesét. — Legrosszabb esetben ös­­­szeomlana az ÉMÁSZ egész energiarendszere. Termeljük és kapjuk — távvezetéken a KGST-rendszeren keresztül — az áramot, de ha a fo­gyasztás olyan méreteket ölt, akkor gond lehet. Mielőtt el­mondanám ezt, fel kell, hogy hívjam a figyelmet a megelő­zésre! Takarékoskodni kell! Ésszerűen üzemeltetni az ott­honi berendezéseket. Tudjuk, hogy munkaidő után egy­szerre történik a főzés, a mo­sás, centrifugálás, meg a gye­rekeknek a tanulás. Ez nem jelentheti azt, hogy az egész lakás „díszkivilágításban” — a családanya meg a fürdő­szobában! Egy mozdulat — a kapcsolóval —s másokra is gondoltunk! — Ha ez nem következik be? — Amint utaltam rá,„a­ műszaki berendezéseink me­hetnek tönkre! De addig még vannak megelőző intézkedé­sek! Mit jelent ez nagyon röviden? A túlfogyasztást „érzékeljük”. Műszereinken az ügyeleteseink azonnal lát­ják a túllépést. Mivel a vég­rehajtható korlátozás kétféle, és azon belül is több foko­zatú, azonnal közbeavatko­zunk, vagy mi, vagy az „au­tomatika”. Természetesen az áramfogyasztást mi terüle­tenként érzékeljük. Így adott­ pillanatban­­ csak bizonyos területen szüntetjük meg az áramszolgáltatást. Ebben azok az üzemek jöhetnek — a hat fokozat közül elsőnek — szó­ba, ahol, a termelés kiesé­sén , „kívül”, más baj. nem le­het. — Mi a bányászüzemek helyzete? — „Létminimumnak”'i ’ne­vezzük azt az árammennyi­séget, amelyet azon intézmé­nyeknek kell szolgáltatnunk, amelyeknek az­ óhatatlanul szükséges! A bányák és ki­szolgáló egységeik ebbe a ka­tegóriába tartoznak. Ezekben az üzemekben tehát­ csak a legvégső esetben lehet áram­hiány ! — Említett egy második fokozatot is a korlátozás rendszerében ... — Ez a teljesen automa­tikus korlátozás — megszün­tetéskor. Úgynevezett frek­vencia-korlátozás, amikor is a műszereink — az energia­­rendszer védelmében — au­tomatikusan kikapcsolnak, egy bizonyos fogyasztáson túl. A visszakapcsolás már szakembereink közreműködé­sével történik. — Mit tanácsol a fogyasz­tóknak? — Közületi felhasználóink­ra megtette hatását a már említett intézkedés. Sajnos, a jelenlegi energiaárak nem ösztönöznek a takarékossági szemlélet erősödésére! Tör­ténhet előre nem látható ese­mény erőműveinkben, lesza­kadhat egy nagyfeszültségű vezeték, közbejöhet bármi­lyen műszaki meghibásodás — ezekre azonban mi felké­szültünk! Arra azonban nem tudunk felkészülni, hogy a több millió izzóból hány százezer ég feleslegesen! • Egyszóval tudok csak tak­á­­csot adni: takaré koskhöinnk! Ne csak a saját, de közös energiánkkal is — az áram­mal! V\­ Simkó

Next