Borsodi Fiatal, 1970 (1-11. szám)
1970-07-01 / 6. szám
2 KISZ-élet a falun Végrehajtó bizottsági ülés előtt a mezőcsáti járás KISZ-munkája A Mezőcsáti járási KISZ-bizottság munkája olyan időpontban került a KISZ Borsod megyei Végrehajtó Bizottsága elé, amikor a szokásosról is több szó esik az ifjúság életéről, munkájáról, helyi és országos fórumokon egyaránt. Félreértés ne essék, nem ezért került napirendre egy tipikusan agrár jellegű járás KISZ-munkájának, mindennapi eredményeinek és gondjainak megvitatása. Sokaival inkább azért, mert gyakorlat Borsodban, hogy bizonyos idő elteltével megvitatnak időszerű témákat. Teszik ezt egyrészt a tájékozódás, másrészt a tapasztalatszerzés és átadás, valamint a segítőkészség szándékával. A tanuácskozáson — amelyen részt vett Mező István, a járási pártbizottság első titkára is — a vita alapját az a jelentés képezte, amelyet Poós László járási KISZ-titkár terjesztett a vb elé. Gondosan összeállított, sablonoktól és közhelyektől mentes, valóban a címben is jelzett kérdéseket elemzett a beszámoló , amely mégis akkor lett teljes, amikor a sokrétű, gazdag, alkotó vita után elhangzott Dudla József első titkár öszszefoglalója. Az általánosságokból tételes megfogalmazások lettek, s a tennivalók nagyon egyértelmű, konkrét határozatokban öltöttek testet. * Immár két éve, hogy elhangzott a KISZ Központi Bizottságának jelszava: Arccal az alapszervezetek felé! A mezőcsáti járásban olyan módszereket alkalmaznak, amelyek nyomán a jelszóból valóság lesz. A vezető testületek reális programok szerint dolgoznak. A terv összeállításánál figyelembe veszik a felsőbb szervek határozataiból adódó feladatokat. A munkaterveket kollektíven állítják össze. S ezzel egyidőben javaslatot is tesznek az alsóbb szintű bizottságoknak, csúcsvezetőségeknek és alapszervezeteknek a járási vb által időszerűnek vélt témáig napirendre tűzését illetően. „A KISZ-alapszervezetek egyre jelentősebb politikai bázist képeznek a községek, gazdasági egységek mindennapi életében.” — Így fogalmazták a jelentés készítői. S mint a vitából kitűnik, valóban így van ez. Mozgósítják a tagságot a különféle rendezvényekre, kezdeményezőek a brigádmozgalom fejlesztésében, a jó kollektívák megteremtésében. Éppen ezért nehéz megérteni, hogy mindöszsze tíz ifjúsági brigád van a járásban, alig 200 dolgozóval. Magyarázatul csupán annyit: a gazdasági vezetők egy része, így például Igriciben, ma sem ismeri el a brigádmozgalom fontosságát, a benne rejlő nevelési és gazdasági lehetőségeket. Az alapszervezetek vezetési színvonalának emelkedése részben függvénye a vezetők munkájának. Itt azonban még akad tennivaló. Rendkívül nagy a járásban az alapszervezeti vezetők cserélődése. Két és fél év alatt 42 alapszervezet közül 22-ben változott a titkár. A vezetőségi tagoknak csaknem fele cserélődött ki. A jelentés mellékletéből kitűnik az is, hogy két éve mindössze tíz alapszervezeti titkár van a járásban, négy évtől régebbi pedig, írd és mondd, egy. Jelenleg is vannak gondok, s így előreláthatólag a legközelebbi időkben nyolc alapszervezet élére kerül új titkár. * A mezőcsáti járásban nagy gondot fordítanak a KISZ-oktatás szervezésére. A tagság igényeinek legmegfelelőbb formákat választják ki évről évre, ha az oktatásnak számszerűségeket illetően nincs is látványos fejlődése, tartalmi vonatkozásban mindenképpen előrehaladásról adhatunk számot. Meg azután rendszeresebbek lettek a foglalkozások, javult a vitakészség is. Az oktatásokon való részvétel, a felkészülés, a KISZ- munka velejárója lett. A hallgatók többsége sikeresen elsajátította a tananyagot, bővült látókörük, tudatosabban fáradoznak a KISZ-határozatok végrehajtásáért. Mindehhez természetesen nagyban hozzájárult a propagandisták tevékenysége, lelkiismeretes munkája. Bár nem tartozik szorosan ide, de érdemes szót ejtenünk azokról a kulturális és sportvonatkozású rendezvényekről, amelyekben ugyancsak részt vállal a KISZ. Gondolunk itt a Hejő menti Művelődési Napokra, a Bükkaljai Ünnepi Hetekre, a Tisza menti Művelődési Napokra, a községi és járási versenyekre és végül a jól sikerült spartakiádokra. Olyan programok ezek, amelyekből nem hiányzik az ifjúság. * A jelentés az imént említetteken kívül számos olyan témával foglalkozik, amelyek mind-mind azt bizonyítják, hogy a mezőcsáti járásban sokat fejlődött a KISZ-munka. Folyamatosabb, tervszerűbb lett ez a tevékenység. Javult a vezető szervek ellenőrző és irányító munkája. S az a határozat, amelyet törvényerőre emel a végrehajtó bizottság, egyfajta garancia a megkezdett út folytatásának. Kellemes dolog ez, különösen ha figyelembe vesszük, hogy évekkel korábban még gyakran hallhattuk falun, agrár jellegű vidékeken nehéz tartalmas KISZ-életet kialakítani. Azóta számos jó módszer honosodott meg éppen e területeken, a mezőcsáti példa is bizonyíték rá, hogy reális tervekkel, hozzáértéssel, türelemmel, következetes munkával, a mozgalom iránti elkötelezettséggel rövid idő alatt is sokat lehet tenni. Paulovits Ágoston Taggyűlésen Taggyűlésre igyekeztem. Kicsit várakozással, mert már több alkalommal éppen hogy határozatképességig jöttek össze a fiatalok. Amikor megérkeztem, rögtön furcsának találtam a portás eligazítását: a nagyteremben vannak a fiatalok. Rögtön arra gondoltam, csak nem olyan sokan vannak? Belépek az ajtón. Sejtésem beigazolódott, a nagyterem tele lányokkal, fiúkkal. Nevetgélnek, beszélgetnek, az elnökség készülődik a taggyűlés megkezdésére. Örültem. A hangulat jó, talán még a légkör is fiatalos ambícióval volt telítve. Megkezdődött a taggyűlés. A napirendi pontok előadói komolyan, felelősséggel adtak számot munkájukról, javasoltak, aktuális kérdésekről tájékoztatták a fiatalokat. Felkészültek, talán előző este gondolatban át is élték a taggyűlést. Az előzőekben nevetgélő, beszélgető fiatalok felnőttes, komoly figyelemmel hallgatták az előadást, azt, hogy nagy problémáink „terítéken” vannak, felelős testületek, „nagy beosztású” emberek foglalkoznak vele. Fiatalos kifejezésmód, kötetlen, közvetlen hangnem A felvetett kérdésekre lehetetlen nem válaszolni. Jelentkeznek is, alig lehet megállapítani, ki nyújtotta fel a kezét először. Érzik, most lehet beszélni, ez a testület mindennel könnyebben megbirkózik, mint ő egyedül. Az elnök ki szünetet kér. A fiatalok mozgolódnak, élénken figyelnek. Most kerül kiosztásra a Szegedi Ifjúsági Napok részvételi jegye. Az alapszervezet 80 százaléka utazik. Személyenként 100 forint kedvezményt kaptak a KISZ-tagok, a társadalmi munkáért. Boldogan veszik át a részvételi jegyeket. Még néhány hivatalos bejelentés, majd a taggyűlés befejeződik. Nem szaladnak a fiatalok haza, láthatatlan lánc fogja őket össze. Nemrég több KISZ-tag járt a Szovjetunióben. Egyikük élménybeszámolót tart. Beszédét diafilmvetítéssel illusztrálta. Közben elhangzik egy szavalat, ami még jobban fokozza az érzelmeket. Szinte mindenki átéli az utazást, s nem veszik észre az idő múlását. Már több mint három órája együtt vannak. Vége az élménybeszámolónak. Bekapcsolják a magnót, hangulatos zene következik. Jó nézni a fiatalokat. Az egész taggyűlés sikerét olyan jelenség idézte elő, amely sok-sok apró figyelmesség után alakul ki; a munkájukat jellemző pozitív hangulat, a tettre kész egység. Megfelelő hangulat nélkül, ifjúsági mozgalmunk nem érné el azokat a sikereket, amelyeket egész társadalmunk elismer. Nagy Ferenc smptítiós hó A diákifjúság politikai nevelése A KISZ Borsod megyei Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülésén megtárgyalták a tanintézeti ifjúság körében folyó politikai nevelő munkát. A vizsgálat kiindulópontja az az alapvető követelmény volt, hogy a közoktatási reform bevezetése óta az ifjúsági mozgalomra egyre nagyobb feladat hárul a közösségek kialakításában, az ifjúság világnézeti és politikai nevelésében. Ehhez összehangolt, együttes munkára van szükség az iskola és az ifjúsági szervezet között. A végrehajtó bizottság elé terjesztett jelentés megállapította, hogy megyénk tanulóifjúságára is jellemző az MSZMP Központi Bizottságának megállapítása: „a fiatalok többsége becsületesen tanul, dolgozik, teljesíti kötelességét, fogékony a szocializmus eszméi iránt, gondolkodását nagyobbrészt ezek az eszmék formálják”. Az ifjúsági mozgalom, az úttörőszervezeten és a KISZ- szervezeteken keresztül az iskoláskorú fiatalok és a középiskolások többségét irányíthatja. Megyénkben az általános iskolás korú tanulók 90,4 százaléka kisdobos vagy úttörő. Elmondhatjuk, hogy az úttörőmozgalom és az iskola, szinte elválaszthatatlan egymástól. A kisdobos és úttörő őrsi és rajközösségekben sikerült a legeredményesebben megvalósítani — a különböző próbák, vetélkedők, ki mit tudok és a központi akciókon keresztül — azt a feladatot, hogy a gyermekeket érdeklődő, a politikai élet aktuális kérdései iránt fogékony fiatalokká neveljék. A gyermekmozgalomnak sikerült élménnyel megtöltenie különböző akcióit, s így a hazafiságra és az internacionalizmusra nevelésnek hatékony segítője. Tanulóifjúságunk másik nagy csoportját, a közép- és felsőfokú oktatási intézmények tanulóit a KISZ fogja össze. Életkori sajátosságaikból adódóan, KISZ-korosztályú fiataljainkat elsősorban a látványos, forradalmi, romantikus akciók mozgatják meg. Körükben három nagy csoportot különböztethetünk meg, ha a politikai akciókban való részvételt vesszük figyelembe. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik folyamatosan, aktívan vesznek részt a KISZ munkájában, a közéletben. A másik csoportba azok tartoznak, akik hajlamosak rá, hogy a forradalmi romantikát tegyék mindenhatóvá, míg egy elenyészően kis rész közömbösen, passzívan viselkedik az ifjúsági mozgalom nagy akcióival szemben. Általános tapasztalat az is — s a megoldást keresni kell —, hogy a középiskola negyedik osztályában, az érettségi előtt a KISZ vonzereje csökken. Az elmúlt években csökkenő tendenciát mutatnak a kettős nevelés problémái. Ez a tény is bizonyítja, hogy növekedett az iskola és az ifjúsági mozgalom szerepe a fiatalok nevelésében. De az is tény, hogy jelenleg még nem minden iskolában sikerült megvalósítani az iskolai szocialista demokratizmust. A KISZ-ben rejlő hatalmas erőt nem mindenütt aknázzák ki az iskola vezetői. A szocialista tanár-diák viszony kialakításában, továbbfejlesztésében a jövőben még nagyobb feladat hárul a pedagógus pártszervezetekre, a pártösszekötő tanárok munkájára. A fiatalok politikai nevelését, világnézeti tisztánlátását segítik a különböző fórumok ahol lehetőséget teremtenek a zavart okozó nézetek megvitatására. Az elkövetkező években arra kell törekedniük a KISZ-szervezeteknek, hogy még több ilyen lehetőséget teremtsenek, s ezekkel mintegy előkészítsék a reform során bevezetett új tantárgy, a Világnézetünk alapjai oktatását. Mindezek önmagukban jelzik a KISZ-munka soron levő feladatait is. Arra kell törekedni, hogy a nagy, látványos akció, politikai megmozdulások mellett a mindennapi KISZ-munka is egyre tartalmasabbá váljon. A KISZ- tagok igénylik a rövidtávú, nem kampányjellegű feladatokat, a politikai, kulturális, sportolási és közösségi élményeket. Ugyancsak feladata a KISZ-nek, hogy a jövőben mind több fiatalt vonjon be a különböző politikai oktatási körök munkájába, fejlessze a fiatalok vitakészségét, növelje ismereteiket, össztársadalmi feladatunk az ifjúság nevelése, s ebben jelentős feladatot vállalt magára az ifjúsági szövetség. Munkáját azonban csak akkor tudja eredményesen végezni, ha ehhez segítséget kap. A végrehajtó bizottság ülésén megtárgyalt téma megyénk ifjúságának jelentős részét érinti. Ezért az ősszel a KISZ Borsod megyei Bizottsága is napirendre tűzi . Csutorás Annamária A Borsod megyei KISZ-bizottság Ságvári Endre KISZ Vezetőképző Iskolájában, a Lillafüred melletti Csanyikvölgyben 110 fő ifjúgárda egységparancsnok továbbképzése folyik. A tábor 1 hetes és a hallgatók politikai, alaki és önvédelmi kiképzést kapnak. A napi 4—5 óra elméleti képzés mellett 4 óra gyakorlati foglalkozáson vesznek részt a Borsod megye területéül delegált halgatók. A KISZ-tagsági könyvet vizsgálva A KISZ-funkcionáriusok gyakran tekintenek be a KISZ-tagok tagsági könyveibe. Igazolványtárcából, öltözőszekrényből előkerül a kis piros könyvecske, mely sok mindent bizonyíthat. Az első oldalakon megtudjuk, hogy a KISZ-tag eleget tesz-e egyik legfontosabb feladatának, a rendszeres tagdíjfizetésnek. Nemrég zajlottak le a sorozások, s ott beszélgettem több bevonulóval. Közben elkértem egy tagkönyvet. A KISZ-tagság kelte: 1965. A bélyeg 1969—10 végig hiányzott. „KISZ-tagnak érzed magad?” — kérdeztem. „Igen, az vagyok, csak nem hordták a bélyeget” — válaszolta. Mint kiderült, nem írták össze két éve, nincs is nyilvántartásban az alapszervezetnél, mely a tagkönyvében szerepelt. „Kallódó” KISZ-tagok Az alapszervezet, melyhez tartozott, az elmúlt év során, valóban szervezeti problémákkal küzdött. Az ilyen KISZ-tagokra mondjuk, elkallódott, őt sem kereste fel senki, ő sem keresett fel senkit, hogy biztosítsa KISZ-tagságának folyamatosságát. Szerencsére, a KISZ-tagkönyvek legnagyobb része tagdíj szempontjából rendezett volt, de az ilyen kallódó KISZ- tagokra elsősorban az alapszervezeteknek kell felfigyelniük. Az átigazolások rovatban is sokszor vannak problémák. S itt is kölcsönös a hanyagság (ezt másképp nem lehet nevezni) úgy a KISZ-tag, mint a KISZ-vezető részéről. Például az iskolából tömegesen engedik el a KISZ-tagokat átigazolás nélkül. Egy alapszervezettől való távozás bejelentését, sokan nem tartják fontosnak, nem keresik fel a KISZ-titkárt átjelentés végett. Pedig nem olyan körülményes dolog, és mégsem teszik meg. Főleg tömeges átjelentés esetén (iskola befejezése, bevonulás stb.) a KISZ-vezetők időben hívják fel a KISZ-tagok figyelmét az átjelentkezésre, mert ellenkező esetben a tagság folyamatossága nem biztosított. Különösen a területi alapszervezetnél tapasztalhatók hiányosságok. Egy üres rovat A bejegyzések rovat szolgál a kitüntetések, dicséretek, oktatásban való részvétel, felsőbb KISZ-bizottságoktól kapott megbízatások, nagy jelentőségű országos akciókban való Részvételek bejegyzésére. (Bejegyzést csak a felsőbb KISZ-bizottság — KISZ KB, budapesti, megyei, kerületi, járási, városi — tehet.) Általában ez a rovat is elhanyagolt volt. Erre is nagy gondot kell fordítanunk, hogy tényleg „éljen” az a tagsági könyv. A KISZ-tag is jobban ragaszkodik a tagsági könyvéhez, ha be van jegyezve, hogy például: KISZ KB kitüntetést kapott, részt vett az évi KISZ- oktatás valamelyik formáján, ott volt a felszabadulási hálastafétán stb. A tagsági könyv nemcsak a tagdíjfizetés okmánya elsősorban, hanem egy mozgalmi tevékenységet átfogóan dokumentáló okmány. Vezetése esetenként nem is jelentene túl nagy adminisztrációt. Érvényes... Több tagsági könyvből hiányzott a KISZ szervezeti szabályzata. Akitől kérdeztük, azzal válaszolt, hogy kiesett, elhagytam stb. Legyenek beragasztva a KISZ-tagsági könyvbe a szervezeti szabályzatok, ha másutt nem, a járási, városi KISZ-bizottságoknál, vagy alapszervezeteknél, mielőtt az új KISZ-tag megkapná, vagy hívjuk fel a figyelmét a tagoknak a szervezeti szabályzat rögzítésére a tagkönyvbe! A tagsági könyv utolsó lapján van az érvényesítő bélyegek rovata. Több esetben ezt is elhanyagolva találtuk, pedig a tagság folyamatosságának nagyon fontos feltétele az érvényesítő bélyeg is. Nem nagy dolgok ezek, de sokszor elmegyünk mellettük, s főleg közben, a sok fontos feladat, munka mellett kevésbé figyelünk rá. Pedig a kis piros könyvecskében is példás rendnek kell lenni. Nagy Ferenc