Borsodi Szemle, 1960 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1960 / 1. szám - A felszabadulásért
Jde addig még hosszú volt az út! A Horthy-rendszer 25 esztendeje nehéz évszázadokkal ért fel a magyar dolgozó nép számára. A mérhetetlen szenvedések, a szakadatlan megaláztatás, a politikai jogfosztottság és az embertelenség sorvasztó légkörében csigalassúsággal, gyötrelmesen, elátkozottan teltek az évek. A történeti fejlődés törvényszerűségeit nem ismerő, a kultúra áldó forrásaitól erőszakosan távoltartott, a napi egyhangú, szürke robot bilincseibe vert emberek számára még a távlatok színei, fényei, a bizakodás és reménység szivárványa se nyújthatott örömet. Milyen találóan illett rájuk Anatole France egyik tanulságos novellájának rezüméje az osztálytársadalmakban élt milliókról: „születtek, szenvedtek és meghaltak”. Vajon lehet-e többet mondani a summásokról, akiknek sohasem volt és sohase lett semmijük; a mezőkön, szántóföldeken látástól vakulásig hajladozó kisjánosokról, akiket testileg, szellemileg megnyomorítottak és — mint Móricz Zsigmond Tragédia című megrázó novellája elénk tárja — már álmodni is csak legfeljebb a telített gyomorról, a jóllakásról tudták; a miskolci Danyi-völgyi barlangok munkáslakóiról, akik a gépek rabszolgaságából napt nap után a nyomasztó, fárasztó, idegesítő családi gondok közé tértek „haza”; az értelmiségiekről, akiknek kezében, ha történetesen jutott nekik, mindig remegett és ingott a toll, s a műszer, sohase volt szilárd előttük az íróasztal, és papírrongyként kezelték frissen kiállított diplomájukat; az ifjúságról, amelynek nagyot akaró vágyait, valami szebbért, újért lángoló törekvéseit leventén és kaszárnyaudvarokon „szelídítették”, csendesítették és megölték; a nőkről, akikre egy érintetlenül továbbélő, megcsontosodott, avatag, feudális szemlélet vetett súlyos árnyékot; az egész népről, amelytől a terpeszkedő nagybirtok, a hitbizományok, a bankuzsora, a tőke Molochja, trösztök és részvénytársaságok szívták el a levegőt, a fényt, a vért. A népről, amelyet ezerszer bűnös politikai kalandorok, miniszteri bársonyszékekben ülő sötét hazaárulók, egy, már több évszázada gyalázatos anakronizmussá vált rendszer makacs és ostoba védelmezői odadobtak a világtörténelem legaljasabb, legelvetemültebb, leggaládabb imperializmusának, a fasizmusnak és a tengernyi áldozatot követelő második világháborúnak. Milliók elfojtott kiáltását, sürgető követelését, riasztó jelszavát fogalmazta meg nagy proletárköltőnk, József Attila: „Ezernyi fajta népbetegség, a szapora csecsemőhalál, — árvaság, korai öregség, — elmebaj, egyke és sivár — bűn, öngyilkosság, lelki restség, —, mely hitetlen csodára vár,— nem elegendő, hogy hitessék: — föl kéne szabadulni már.” Amit a poézis erejével a költő a szívekbe vésett, azért az illegalitás súlyos áldozataival harcolt a párt. Minden veszéllyel és üldözéssel dacolva küzdött a Horthy-fasizmus ellen, a dolgozók kenyeréért és jogaiért, a társadalmi haladásért, a nemzeti függetlenségért. A kommunisták szervezték és vezették az összes antifasiszta erők harcát a katasztrófába sodró hitleri háborúk ellen a békéért, a függetlenségért, a demokratikus nemzeti újjászületésért. Ez az újjászületés, amelynek bizonyosságát nemcsak a magyarságra, de minden népre vonatkozólag már száz esztendővel azelőtt világosan látta Vasvári Pál, kezdődött meg 1945-ben. Megkezdődhetett, mert az Októberi Forradalom, a szocializmus katonái, a Szovjetunió győzelmes hadserege hazánkat is felszabadította. Romok, szörnyű veszteségek, gyász és kábultság maradt a fasizmus pusztításai, a Horthy-rendszer 25 éve után. Mégis az öröm, a bizakodás, a tervezgetés, a jövőbe tekintés kapott hangot azokon a gyűléseken, ünnepségeken, amelyeken a magyar dolgozók méltatták történelmünk nagy napját. Érdemes idéznünk a budapesti Nemzeti Bizottság Sztálinhoz intézett, 1945. április 8-i táviratát: „Magyarország egész területének felszabadítása örökké emlékezetes dátuma a magyar történelemnek. A dicső Vörös Hadsereg hősiesen küzdő csapatai dunántúli győzelmi sorozatukkal felszabadították az országot a német rablók uralma alól, s visszaadták az ország szabadságát és függetlenségét, melyért a magyar nép évszázados küzdelmet vívott. A földesúri elnyomatás alatt élő magyar nép ezt a szabadságharcot önmagában sohasem vívhatta volna meg sikeresen. A Vörös Hadsereg szétzúzta német