Borsodi Vegyész, 1984. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-21 / 25. szám
A KISZ KB februári határozata a fiatalok körében végzett ideológiai munkával foglalkozott. A téma időszerűségéhez nem térhet kétség. Tavaly az MSZMP égisze alatt lebonyolított ideológiai tanácskozáson a szóban forgó kérdéssel kapcsolatban több mint figyelemre méltó felszólalások egész sorát regisztrálhatta az érdeklődő (közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy azóta már a könyv is megjelent a fórumról). Itt talán elég Nyers Rezsőnek, az MSZMP KB tagjának a véleményére emlékeztetni, aki szerint napjainkban az ideológia sok esetben a politikai gyakorlat felvetéseire nem tud meggyőző válaszokat adni. Ebből következően, mindennél nagyobb jelentősége van a fiatalok körében végzett, az elmélet és a gyakorlat ellenmondásait feloldani kívánó tevékenységnek. Ezt már Gulyás Kálmán, a KISZ KB agitációs és propagandaosztályának munkatársa állapította meg, aki június 14-én tartott előadást az Északmagyarországi Vegyiművekben, az ifjúsági szövetség helyi propagandistái számára. Sokak érdeklődését keltette fel, amikor azokról az előkészítő munkálatokról beszélt, amelyek megelőzték a szóban forgó határozat megszületését. Éppen az elmélet és a gyakorlat összefüggésében mondta el azt, hogy bár sokan még azt is megkérdőjelezték, hogy vajon érdemes-e a KISZ-nek ideológiai kérdésekkel foglalkozni napjainkban, struccpolitika lenne, ha ezt a kardinális problémát megpróbálnánk kikerülni. Az ifjúsági szövetségnek — Galyas Kálmán véleménye szerint — igenis vállalnia kell a konfliktushelyzeteket. Sőt! A vállalás magában hordozza az egyértelmű állásfoglalás igényét is. Csak így, ilyen módszerek alkalmazásával lehet hitele egy politikai szervezetnek. Az előadó — többek között — arra is felhívta a figyelmet, hogy bizonyos területeken kézzel foghatóak az előrelépés eredményei: hatékonyabbá vált például az ifjúsági szövetség békeharca, jobban előtérbe került az általános emberi értékek megőrzésének a szükségességet hirdető propaganda. —b— Az ideológiai munka és a KISZ A minkaversenyiroda hírei Mostanság valóságos felajánlási dömpinget regisztrálhattak az Északmagyarországi Vegyiművek munkaverseny-irodájának munkatársai. Az elkövetkezendőkben röviden ismertetjük majd a különféle vállalások legfontosabb jellemzőit és néhány egyéb, a munkaverseny iroda tevékenységével szorosan összefüggő, közérdeklődésre számottartó hírt is. Az MT1-üzem Béke szocialista brigádja a felszabadulási munkaverseny keretein belül vállalja a közeljövőben átadásra kerülő vegyipari tanüzem gépeinek, berendezéseinek a karbantartását, javítását A szintén M—1-üzemben dolgozó Kilián György nevű kollektíva — kapcsolódva munkatársaikhoz — elkészítenek a tanüzem számára néhány nélkülözhetetlen műszert és berendezést. Rajtuk kívül még két brigád jelezte a szóbanforgó egységtől azt, hogy készek közreműködni az életrevalónak ígérkező kezdeményezés megvalósításában. Névszerinti a Petőfi Sándor és a Hámán Kató brigádok. Az előbbiek a tanüzemhez kötődő csőszerelési munkálatok végzéséhez egyénenként nyolc óra társadalmi munkával kívánnak hozzájárulni és azzal, hogy az átadási határidő lerövidítése érdekében készek bármely más kollektívával együttműködési szerződést kötni. Az utóbbi közösség pedig a kapcsolódó adminisztratív feladatokból kívánja kivenni a részét De nézzük most a tanüzemen „kívüli” felajánlásokat!: A V 3-as üzemben beinduló kísérleti gyártáshoz szükséges berendezések „végső” szerelési határideje 1984. augusztus 31-e volt. A Gábor Áron nevét viselő brigád ezt az időpontot két héttel előbbre kívánja hozni. Ugyancsak az időponttal kapcsolatos az a vállalásuk, mely szerint a B-üzem fenol-formaldehid gyantahab technológiákhoz szükséges szereléseket az előírtnál hamarabb fejezik be. A Hevesi Gyula szocialista brigád a vállalat egyik Stratégiai termékével, az Ali- Metai ősszel uggő felajánlásával vétette magát észre. E szerint mintegy 350 tonnával többet szeretnének előállítani júniusban —, mint amennyi a terv. Ehhez „mindösze” csak annyit tettek hozzá, hogy mindezt akkor, ha az alapanyagellátás is „úgy akarja”. Ebben a témában végezetül a gyárészlegi Mikisz Theodorakisz és az M—II.üzemi II. Rákóczi Ferenc brigád együttműködési szerződéséről szólunk. A szóbanforgó megállapítás hatóköre az éves nagy leállás idejére és az üzemközi karbantartásokra terjed ki. Megállapodtak — többek között — abban, hogy segítik egymást a szivattyúk és más berendezések leszerelésében, javításában. A próbaüzemeléseknél szükséges ellenőrző műveleteket is közösen végzik majd ezután. Most pedig váltsunk témát! A munkaverseny-iroda ebben az esztendőben is „közhírré” tette az úgynevezett közhasznú társadalmi munkalehetőségek — 1984- ben is — bőséges listáját: a vállalat bükkszentkereszti új hétvégi házánál várhatóan augusztustól lesznek külső kivitelezési feladatok. Az új tanüzemről ugyan már szóesett, de mintegy ismétlésképpen lehet segíteni, a villamos vezetékek kiépítésében, a berendezések beállításában, szerelésében, a festésben és a takarításban. Természetesen a lakótelep is várja a társadalmi munkásokat. Itt el kellene helyezni 3—4 pingpongasztalt —, ugyanennyi hintát, egy szabadtéri színpadot, és a legkisebbek számára egy rönkvárat. Az iskolában várják a „közreműködőket” a sportudvar kialakításánál, a parkosításnál és a terepasztal csinosításánál. Az óvodában —, mily, speciális kifejezések! — mászóíveket, mászógúlákat és babaházakat csinálhatnának a hozzáértők. A bölcsődében ülőkét, teraszkorlátok szükségeltetnének. A falusi óvodában tornaszerjavítás és padkészítés lenne soron. A felsorolt társadalmi munkalehetőségekkel kapcsolatban a munkaverseny-irodában is lehet érdeklődni! BORSODI VEGYÉSZ Bizsáslegikai vizsga a BVK-ban Az érvényben levő miniszteri rendeletek és utasítások értelmében a vegyipar bizonyos munkaköreiben dolgozóknak időnként számot kell adniuk biztonságtechnikai és tűzvédelmi ismereteikről. Idén második alkalommal, június 25—27. között kerül sor a vizsgákra a Borsodi Vegyi Kombinátban. A vizsgákon részt kell venniük azoknak, akik vizsgaköteles munkakörben dolgoznak, s nem rendelkeznek érvényes — azaz 1982 utánikeltezésű — bizonyítványnyal. Biztonságtechnikai és tűzvédelmi vizsgákkal rendelkezniük kell mindazoknak — alkalmazotti és fizikai állományban levőknek —, akik munkájuk során maguk vagy mások testi épségét súlyosan veszélyeztethetik, vagy felügyeletet gyakorolnak az ilyen dolgozók fölött. Vizsgakötelesek azok a vgm-tagok is, akik nem kizárólag a saját üzemükben végzik a tevékenységükért. A vizsgákat, a III-as telepi biztonságtechnikai oktatóteremben rendezik meg, mindhárom nap reggel 6 órától délután 3 óráig. BVK - siker Ebben az évben Ajkán rendezték meg az összetett honvédelmi verseny országos bajnokságát. Részt vett a találkozón Borsod-Abaúj- Zemplén megye MHSZ-versenyzőinek válogatott csapata is. Tagjai sorában ott volt — többek között — Regős István, aki ez alkalommal a BVK ,,színeit” képviselte. A fiatal versenyző jól szerepelt az országos bajnokságon , terepfutásban megszerezte az értékes harmadik helyet. 1984. június 21. Hagpnis rendezvény új szírelp Június 23-án ismét sor kerül a Borsodi Vegyi Kombinát fiataljainak hagyományos — évente megrendezendő — vidám programokkal színesített ifjúsági napjára. Ez alkalommal azonban — bízva az időjárás kegyes voltában — úgyszólván kimozdulnak a résztvevők a Radnóti Miklós Művelődési Házból és a csónakázótó(ban)nál, illetve a mellette levő jubileumi parkban várják és hívják az érdeklődőket, a szórakozni vágyókat. Nemcsak a BVK fiataljait! A város iskoláinak és KISZ- fiataljainak részvételére is számítanak. Miért érdemes elmenni? — kérdezik többen is. Lássuk, milyen programokkal csalogatnak a rendezők: délután fél háromkor — a rendezvény kezdetén — vadvirággyűjtés, koszorú- és csokorkészítés, virágfelismerés gyorsaságában versenyezhetnek a kíváncsiskodók, de a bátrabbak a tóban vetélkednek — például abban, hogy ki evezi körbe, rövidebb idő alatt. A kevésbé bátrak és persze úszni nem tudók ügyességüket és „lassúságukat” próbálhatják ki a kerékpárversenyeken, de nem szólnak rá azokra sem, akik „ugrálni” szeretnének. És a foci szerelmesei is kedvükre rugdoshatják a „bőrt” akár célba, akár kapuba, sőt, még a „dekázók” is bemutathatják tehetségüket. Röviden: mindenki „labdába rúghat” szombat délután. Természetesen a humor sem hiányozhat a fiatalok rendezvényéről. Megfelelő mennyiségűt már tartalékoltak (utána néztünk). Egy kicsi mozgás mindenkinek kell — talán ez lehet a jelszava a tábortűzhöz szükséges rezsé összegyűjtésére szervezett akciónak, amelyre ugyancsak tömeges jelentkezést várnak. A tábortűz elkészülte után közös daléneklés kezdődik (gitárok hangja mellett, mindenki énekelhet), éjfélig. Mindez töredéke annak a rendezvénynek, amelyre június 13-án kerül sor Kazincbarcikán, a 30 éves városban, a 35 éves BVK fiataljainak szervezésében. A rendezők azt ígérik, hogy aki részt vesz a programokon, jól szórakozik. Már csak az időjáráson múlik a siker ... — szilágyi — top gyógyszereit tomba A közelmúltban hagyták jóvá a Chinoin és az amerikai Johnson Wax közötti együttműködési megállapodást. Várható, hogy ennek keretében a jövő évben az USA-ban forgalomba kerül az első magyar originális gyógyszer, s ez megalapozza a Chinoin tőkés exportjának növekedései. Az együttműködés keretében létesítendő és az Egyesült Államokban működő közös vállalat tudományos testülete a napokban tartotta első ülését Budapesten. A testületnek a Chinoin és a Johnson Wax kutatási vezetői mellett neves amerikai vegyész- és orvosprofesszorok a tagjai. A tudományos testület ülésén áttekintették a Chionin kutatási tevékenységét, és kijelölték azokat a vegyületeket, amelyek az amerikai piacon a legnagyobb sikerre számíthatnak. A kijelölt vegyületek klinikai vizsgálatát, a mielőbbi forgalombahozatal végett mind a magyar, mind az amerikai fél jelentősen felgyorsítja. Jelentkezés külföldi munkára A korábbi gyakorlat sikere alapján a Borsodi Vegyi Kombinát kívánja bővíteni külföldi vállalkozásait. Annak érdekében, hogy a megfelelő szakemberek kerüljenek kiválasztásra, megválasztásra, megváltoztatják az eddigi nyilvántartási rendszert. Mindazok, akik továbbra is fenntartják a vállalatnál a külföldi munkavállalási szándékukat, ezt egy új, szakmai-önéletrajzi nyomtatványon jelenthetik be. A fizikai állományban levő dolgozók a munkaerő-gazdálkodási, a nem fizikaiak pedig a személyzeti osztályon nyújthatják be a pontosan kitöltött nyomtatványt, e hónap végéig. Érdemes megemlíteni, hogy — különösen a szakmai tevékenység leírásakor — pontosan és figyelmesen kell kitölteni a lapot, hiszen ily módon könnyebb annak kezelése. A külföldi munkavállalás feltétele bizonyos mértékű angol nyelvtudás. A vállalat e célra a továbbiakban is szervez nyelvtanfolyamokat. A tanfolyamon való részvételt a vállalat anyagi kötelezettséget jelentő juttatásnak tekintik. _____ Az Úttörő brigád felhívása Ismeretes, hogy a közeljövőben — június 25-én — kezdődik a nagyjavítás a Borsodi Vegyi Kombinát I-es telepén levő üzemekben. A több héten át tartó javítási munkák sikeres befejezése érdekében a karbantartó I. üzem Úttörő szocialista brigádja nemrég egy felhívással fordult a többi kollektívához. A cél az — hangsúlyozták a karbantartók —, hogy a nagyleállás ideje alatt minden brigád valamennyi tagja végezzen el nyolc óra társadalmi munkát, s ily módon is segítse a javítást. Az Úttörő brigád javasolta azt is az I-es telepi üzem szocialista brigádjainak: a felajánlott munkaórákat egyeztessék a gazdasági vezetőkkel, s a legsürgősebb feladatok elvégzését oldják meg ily módon. Felhívásában arra is utalt az Úttörő szocialista brigád: ismerve e nagyjavítás feladatait, várhatóan egyre több kollektíva csatlakozik a kezdeményezéshez, s járul hozzá a nyári nagyjavítás pontos és határidőre történő befejezéséhez. övön alul... Ez az a bizonyos ütésfajta, amelyet a szorítóban a bíró nem megengedett módszernek minősít, és megintéssel torol meg. A sportszerű güzdőképességben az övön aluli ütés minden esetben erkölcstelen, szabálytalan, s következményeivel számolnia kell elkövetőjének. Így a ringben, de mi a helyzet dolgos hétköznapjainkon?! Beszélünk-e róla, használjuk-e olykor ezt a kifejezést amikor úgy érezzük, hogy övön aluli ütés alanyává válunk? Gazdag példatár bizonyítja, hogy bizony sűrűn előfordul az ilyen eset. ... értékelik a végzett munkát a szocialista brigádoknál. Az együtt és a külön-külön példamutató tevékenységet végzett közösség minőségi munkája, magatanása, önzetlen társadalmi segítségadása mindenki által elismert. Nem vitás, hogy a jutalmazottak listájára kerülnek. X elvtárs nem ért vele egyet, és egy másik közösségre kíván voksolni. Felszólal, s ennek lényege, hogy az elhangzott érvek mind igazak, DE a brigádvezetőt már látta a váróban, amikor az egy italboltból spiccesen távozott... ... Kinevezés előtt áll az egyik kiváló képességű fiatal mérnök. A javaslat megtörtént, szavazni kell. Az elbírálók egymásra néznek, bólintanak, már-már minden rendben, s ekkor szót kér a testület egyik tagja, és kifogást emel. — Túl kemény. Túl magabiztos! Különben is még nem bizonyított eleget! Ott van például Y elvtárs, idősebb, tapasztaltabb, igaz, hogy egy kicsit lassú, de miért ne lehetne ő? Aztán megmerevedik és hiába az ezernyi józan megfontolt érv a jelölt mellett, csak hajtja a magáét. Az igazi ok ellenvetésében azonban az, hogy a jelölt nem engedte fusizni munkaidő alatt, de mindezt csak ő tudja. A javaslat ideiglenesen lekerül a napirendről. ... A kitüntetésre javasolt közismerten kiváló munkát végző vezető — az előírt formaságokon már túl van — mindössze az átvétel időpontjáról várja az értesítést. Telnek a napok, hetek, nem történik semmi. Aztán eljö a nap és a kitüntetésre javasolt közvetlen felettese fanyarul közli: — Sajnos nem megy’... ? Valaki felvette a telefont, és a felterjesztés semmissé vált. .. . Fiatal pályakezdők ismerkednek leendő hivatásuk fortélyaival. A soros előadó arról a társadalmi haladást szolgáló munkáról beszél, amelyre az e hivatást választók vállalkoztak. Majd minden összefüggés nélkül epés megjegyzésekkel illeti az egyik társrészleg munkáját, kontrasztként felmagasztalva legfiatalabb egységük munkáját. A hallgatók összenéznek, egyikükben-másikukban ösztönösen felvetődik: — Csak oda ne, ha ilyen alacsony a színvonal, ha nincs lehetőség a kibontakozásra. Az előadó bölcsen elhallgatta, hogy a legújabb egység vezetője egykori beosztottja volt. Ez esetben ez úgysem lényeges, mivel a cél, hogy a pályakezdőket ebbe az új egységbe irányítsa .. . a felsorolt, de meg nem nevezett helyszínek, esetek /e ez alkalommal nem kívánnak pontosító magyarázatot. Önmagukért beszélnek. Morzsák a mindennapokról, de az övön aluli ütések akkor is ütések maradnak, ha nem nevezzük nevén őket. Az egészséges és becsületes küzdőképesség a társadalom javát, szolgálja, erősíti tagjaiban az erkölcsi morált. A mélyen ülőknek pedig számolniuk kell azzal, hány hosszú távon esetleg leléptetik vagy tán eltiltják őket. íg b