Borsodi Vegyész, 1990. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1990-05-30 / 22. szám

1990. május 30. II piretáis ár biztonsági Mája Il­. A környezet védelme A közelmúltban egy ka­zincbarcikai tanácskozáson előadás hangzott el a Borso­di Vegyi Kombinát Rt. poli­­uretán gyárának biztonsági filozófiájáról. A Prising László technológus által ké­szített anyag befejező részét az alábbiakban közöljük. Az MDI-gyártás során mind az alapanyagok, mind a közbenső és végtermékek szabadba kerülve környezeti ártalmakat okozhatnak, ezért ennek megakadályozá­sára meg kellett tenni a szükséges védekezési intéz­kedéseket. Ezeket, a techno­lógiai folyamatnak kimon­dottan e célra megépített egységei végzik. A környezet védelme szempontjából két fő egysé­get alkalmaznak: a foszgén-, illetve sósavtartalmú gázok megsemmisítése a légtér vé­delmére, a szennyvíz előke­zelő egység az üzemből el­folyó szennyvizek szerves­anyag tartalmának eltünte­tésére, vagyis közvetve a környék élővizeinek védel­mére. Az első, azaz a megsemmi­sítő egység a technológiából érkező megsemmisítendő gá­zok eredetének megfelelően két részből áll: a berendezé­sekből lefúvatott technoló­giai jellegű, illetve hulladék­gázok megsemmisítésére szolgáló rész, amely két, egymással sorba kötött, töl­tettel ellátott elnyelő oszlop. Ezekben 26 százalékos tö­ménységű nátrium-hidroxid oldatot keringetnek. A meg­semmisítendő gáz a lefelé folyó lúgoldattal ellenáram­ban haladva az első torony tetejéből kilépve a második toronyba kerül. Mivel a semlegesítés az első toronyban gyakorlati­lag teljes mértékben leját­szódik, ezért a második (csak a biztonság érdekében beiktatott) torony lúgcirkulá­ciós körében nincs hőcseré­lő. A második torony tete­jén eltávozó gázok egy ké­ményen át a légtérbe jut­nak. A kéményen át távozó gázok mérgező anyagot már nem tartalmaznak. Ennek ellenőrzésére az első meg­semmisítő toronyból kilépő gázáramba, valamint a ké­ménybe telepített nagyérzé­kenységű műszerek szolgál­nak. A megsemmisítő tornyok folyamatos lúgellátásának biztosítására nagyméretű puffertartályokat készítettek. Ezen kívül a lúgkeringető szivattyúk az előzőekben is­mertetett módon vészáram­­forrásra is rá lettek kötve. Ugyancsak a folyamatos lúgellátás biztosítását szol­gálják a tornyok tetejére épített hidrosztatikai ejtő­­tartályok, melyekből a lúgel­látás még a keringető szi­vattyúk leállása esetén is mintegy 4 percen keresztül megmarad. Az üzem kritikus pontjai­ra, valamint a mintavételi helyekhez telepített helyi el­szívások és a laboratóriumi elszívófülkék gázainak meg­semmisítését szolgáló rész, amely egy, az elszívást biz­tosító ventilátorból és egy töltetes megsemmisítő to­ronyból, valamint a torony lúgcirkulációját biztosító ke­ringető szivattyúból áll. Mivel az e helyen megsem­misítendő gázok viszonylag alacsony koncentrációjúak, ezért a torony méretei is kisebbek a másik rész tor­nyaitól. A toronyból kilépő, mérgező anyagot már nem tartalmazó gáz szintén a ké­ménybe, onnan pedig a sza­badba jut. A szennyvíz előkezelő rész feladata az üzemben keletkező, szervesanyag-tar­­talmú (főleg anilin) szenny­vizek szervesanyag-mentesí­­tése. Az egység három lép­csőben üzemel: I. benzolos extrakció (a szennyező anyag kivonása). Ez esetben a benzollal együtt a szerves szennyezők nagy része eltá­vozik. A benzolt desztilláció­­val regenerálják Az ennek során fenéktermékként ka­pott szervesanyag-­nulladékot az üzembe telepített elégető egységben földgáz segítségé­vel elégetik. II. A benzol­­extrakciót követően a szennyvízben lévő maradék­­szervesanyagot gőzös sztrip­­peléssel távolít­ják el. III. A szervesanyag-nyomokat ak­tívszenes adszorpcióval tün­tetik el. Az ily­ módon szerves­­anyag-mentesített szennyvíz az üzemből a vállalati szennyvízkezelő telepre ke­rül. A fentiekben ismerte­tettek alapján elmondható, hogy az MDI-beruházás lé­tesítésekor már az alapter­vek elkészítésénél az egész technológiai folyamat szer­ves részét képezték a biz­tonsági filozófia szempontjai. (Vége) A Borsodi Vegyi Kombi­nát Rt. mindkét standját — a már megszokott — célirá­nyosság, a mértéktartó esz­tétika jellemzi. Az új felál­lású vállalatcsoport gyártói „családi harmóniában ”, egy­más mellett kínálják termé­keiket, amelyeket egyaránt használ az építőipar, az egészségügy és az élelmi­szeripar. S noha a jól is­mert és bevált termékpalet­ta tovább bővült, nem ma­radt ki ezúttal az újdonság sem. A PUR Kémiai Üzlet­ág termékei már a jövőt idézik. A poliuretánból ké­szült különböző használati cikkek, elsősorban a gépjár­műgyártást célozzák meg. A tetszető-­ kivitelű műanyag idomok iránt egyre élénkebb az érdeklődés. A nyugati és távol-keleti személygépk­ocsi­­gyártó cégek bizton igénylik a kombinát gyártmányait. Ha már a gépkocsiknál tar­tunk, megemlíthetjük, hogy a B-pavilon melletti szabad területen az rt. kiállított egy Yugo Korai 55-öt is, jelez­ve, hogy egyik „legerősebb” tag­ja az újonnan megalakult Borsodi Gépkocsi Részvény­­társaságnak, s a pavilon standján közszemlére kitett műanyag idomokat már a jövőben hasznosítani fogja a kragujevaci Zastava gyár. Az ízlésesen összeállított kollekciókból ez alkalommal sem maradt ki a radnai Grafol Kft., a szekszárdi Gemencplast és a Miskolci Műanyagfeldolgozó ezernyi célra alkalmas ipari és ház­tartási kollekciója. * Az érdeklődő újságírók ily alkalmakkor csak nehezen bocsátatnak be egy-egy „standgazdához”, tudván­­mondván, hogy az üzletfe­lek, a leendő vásárlók a ki­lenc nap minden percét ki­használják, hogy megköttes­sék a szerződés, az üzlet. De legalább ennyire fontos le­het, azzá válhat, ha a céget képviselő vezetőt „régi ba­rát­i főfejes” tiszteli meg személyes jelenlétével, s ilyenkor a tudósító számá­ra elkezdődik az előszobá­­zás, a várakozás. Mindez hozzá tartozik a BNV-k nyüzsgéséhez, megíratlan, tervezetlen programjához. Ez alkalommal nem sze­gődött mellénk a szerencse, és üres jegyzettömbbel a zsebünkben, ám annál gaz­dagabb látvánnyal távoz­nunk a megye két vegyipari reprezentánsának kiállításá­ról. * Még a megnyitást megelő­zően hangzott el egy sajtó­­tájékoztató­n, hogy a priva­tizáció törvénybe iktatása óta egyre színesedik — s re­mélhetően gazdagodik — az új társulási formák köre. Ez megmutatkozott a kiállítók új cégtábláin is, ahol egy­másba értek a különböző, magyar és külföldi összefo­gással létrehozott kft.-k, ve­gyes vállalatok, gazdasági társulások, részvénytársasá­gok, s mindemellett meg­szűnt a Megamorv monopó­liuma is. Egyre több pavi­lonban , szabadtéren állí­tottak ki az egyéni vállalko­zók, közöttük olyan is akadt, az ózdi Petrenkó személyé­ben, akinek vásári nagydíj­jal respektálták tevékeny­ségét. A sok új színfolt nemcsak anyagilag — lehet — hasz­nos, hanem a társadalom számára is új utakat nyit, mert az ötletek, találmá­nyok lényegesen meggyor­sítják, s viszik előre az össznépi fejlődést. A hazai nagyvállalatok sorában is úttörőnek számít a privati­záció meghonosításában a Borsodi Vegyi Kombinát. Már jóval az „igehirdetést” megelőzően azon fáradozott, hogy gyárainak megadva az önállóságot, külföldi partne­rek bevonásával, részvény­­társasági formában tudja biztosítani a nyereséges ter­melést , s ma már egy sok lábon álló vállalati cso­port keretében próbálja erősíteni a magyar gazda-­­­ágot. A vásár forgatagában, az ezernyi érdeklődő között „néhány régi idők nagyjaint” lehetett felfedezni. M. J. az ünnepélyes megnyitót, ez al­kalommal a főtér körüli pa­dok egyikén hallgatta végig. Hol van már az az idő, amikor a díszemelvényen a fotó és a televízió riporte­reinek kereszttüzében hir­dette gazdaságunk sikerét, a nemzet szocialista jólétét. Most magába mélyedve, csen­desen élte át az új szelek fuvallatát, nélkülözve a vé­get nem érő parolákat, a hajlongást, a mindenki előt­ti elsőbbség elmaradását. A minisztériumok egyko­ri nagyjai most öregesen, nyugdíjasan kukkantanak be egy-egy, valaha felügyeletük alá tartozó vállalathoz, gaz­dálkodó egységhez, egy jó fekete, egy pohárka bor, né­mi repicsomag reményében. Ez már nem az ő világuk. A fordulat szele „megcsap­ta” őket, s már csak a régi Az ÉMV és a keretein be­lül megalakult Porán Kft. közösen állította ki termé­keit. Míg az előző hagyo­mányos növényvédő szereit, gyógyszeripari alapanyagait és a különböző intermedie­reit kínálta, addig a kft. poliurentán- és fenolgyanta­ habok különböző alkalmazási területeire hívta fel a fi­gyelmet. Szőke Béla vezér­­igazgató készségesen vála­szolt a tudósítók kérdéseire, s a hagyományos termékpa­letta megbízhatóságát emel­te ki. Közölte, hogy az el­múlt évben a vállalat gyárt­­mányar­a nem érkezett ki­fogás. Ugyanakkor az EMV újdonsággal is szolgált, a fejlesztés alatt álló Geokarb talajfertőtlenítő szerrel, va­lamint az SF 101 por alakú gombaölő permetező készít­ménnyel. A vezérigazgató mindössze a vásár megnyi­tására érkezett Kőbányára, mert másnap reggel már Moszkvába utazott, ahol előzetes tárgyalásokat foly­tat egy szovjet magyar ve­gyes vállalat lehetőségeiről. s. b. Fotó: Laczó J. Megnyílt a 91. tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár Az új formák szellemében, nagyobb várakozással a szép idők emlékeit felidézv® keresik önmagukat közöt­tünk. BORSODI VEGYÉSZ ­ Az Északmagyarországi Vegyiművek devizabevétele az első negyedévben megha­ladta a nyolcmillió dollárt, amely többszöröse a múlt év h­asonló időszakában elért eredménynek. Az idén 24 millió dollár értékű kivitel­re számítanak — nyilatkoz­ta Dudás László, a vállalat vezérigazgató-helyettese. Az idén szocialista piacra még nem szállítottak, de ér­vényes megállapodásuk van csehszlovák és bolgár part­nerekkel, akik különböző növényvédő szereket vásá­rolnak. Ennek várható ered­ménye 27 millió rubel. A rendelkezésre álló ter­melőkapacitás hasznosítására külföldről hoznak be külön­féle termékeket továbbfel­­dolgozásra. Tnl I­I I­I I­l­­i 111 Ifio Ilii A japán videomagnók ki­vitele 1990. márciusában 3,9 százalékkal, 2,27 millió da­rabra nőtt az ágazati szö­vetség adatai szerint. 691 százalékkal nőtt a Szovjet­unióba és 84,5 százalékkal a Szingapúrba exportált video­magnók száma, és jelentős a lengyel export növekedése is. A termelés 9,7 százalék­kal csökkent, így 2,277 mil­lió készüléket­ állítottak elő. Japán 282 ezer színes te­levíziót exportált, ez 8,6 szá­zalékos visszaesés, amit fő­leg a kínai relációjú export csökkenése okozott. A szí­­­­nes televíziók termelése 4,3 százalékkal, 1,021 millió da­rabra csökkent. A hazai értékesítésben mind a videomagnók, mind a színes televíziók forgalma is visszaesett: a videomag­nóknál 19,2 százalékkal, 502 ezerre, a színes televíziók­nál pedig 17,4 százalékkal, 699 ezer darabra. * Nagyjavítás előtt (Kényszer) leállás a mas-memben A Borsodi Vegyi Kombi­nát Rt. mészammon-salét­­rom üzemének új részlegé­ben meglehetősen nehezen indulhat meg a folyamatos termelés. Valamilyen mű­szaki meghibásodás számta­lanszor kényszerleállást kö­vetel meg az üzemeltetők­től. Az új üzemek indításá­nak általános gyermekbe­tegségeit nagyon nehezen tudja kinőni a termelőegy­ség. A gyár szakemberei pe­dig igyekeznek mindent megtenni az újabbnál újabb üzemzavarok elkerülése ér­dekében. Nagy szükség vol­na arra, hogy az egyébként is veszteséges gyár némi többlethez, exportlehetőség­hez jusson. A mondás vi­szont ez esetben is érvé­nyes, miszerint: szegény­­ embert még az ág is húzza. Húzza bizony, mégpedig olyannyira, hogy az új gra­nuláló üzemrészt a múlt hét végén le kellett állítani. A frekvenciaváltó hibásodott meg. Ez a berendezés biz­tosítaná a granulátor opti­mális fordulatszámának be­állítását. A tervek szerint, május 28-án — lapunk zá­rásával egy időben — újra elindítják az üzemrészt. A frekvenciaváltót viszont ki­iktatják, így állandó fordu­latszámon üzemel majd a granulátor. Néhány hete beszámol­tunk arról, hogy egy kísér­letsorozatot végeznek a ter­melőegységben, aminek a megfelelő szemcseformájú granulátum elkészítése a célja. Ezek a próbálkozások még nem értek véget, vi­szont az éppen kényszerpi­henőn lévő berendezés nem segíti elő a gyors befejezést. Amint azt Kiss Lászlótól, a gyár műszaki vezetőjétől megtudtuk, most folynak a nagy leállás előkészítő mun­kálatai. A karbantartás jú­nius 16-án kezdődik és jú­lius 6-án ér véget. Ez idő alatt az új üzemrészben fontos műszaki módosításo­kat hajtanak végre, amelyek elősegítik a mostaninál biz­tonságosabb üzemelést. A folyamatos üzemmenet mel­lett bizonyos részegysé­geket már jelenleg is javí­tanak. A karbamidüzemben a karbamidreaktor bélésé­nek felújítását, a deszorber hőcserélő cseréjét, valamint a széndioxid-kompresszor el­lenőrzését megkezdték a szakemberek. Ugyancsak fo­lyik az V. ammónia szinté­ziskor nagyjavítása, de itt a legfontosabb feladat a re­aktor katalizátorcseréje lesz. A leállás alatt kerül sor a nyomástartó edények ható­sági vizsgálatára. Az ammóniaüzemben az A- és a B-reforming kar­bantartása vár a dolgozókra.

Next