Borsszem Jankó, 1910. július-december (43. évfolyam, 27-52. (2221-2245.) szám)

1910-11-20 / 47. (2241) szám

10­­..... . ............­..... BORSSZEM JANKÓ :-------- - ■ JUIO november 20 CSC6C6C6C6THE AT RAIMA Othello Mór. (Színmű három felvonásban, írták : W. Shakespeare, Tóth Imre és dr. Hevesi Sándor. A Nemzeti Szín­ház reprize.) Sárolat­, (illetőleg némi földerítő magyarázat, előétel vagy efféle, a mű­veltebb közönség használatára. A kárpit előtt előadja Tóth Imre igazgató Tóth III. István rendőrnek mint a drámai eset hivatalos tanújának jelenlétében.) Tóth Imre Conferencier. — Nagyérdemű közön­ség! Shakespearenek az a drámája, amelyet itt, e hagyományoktól megszentelt színpadon eljátszandók leszünk, a velenczei köztársaságban csakugyan meg­történt. S hogy a nagy britt szellemét közelebb hoz­zuk a tisztelt közönség fantáziájához, szükségesnek tartottuk elöljáróban kijelenteni, hogy a tragédia a közelmúlt napokban ugyanazokkal a szereplőkkel, némileg modernebb rekvizitumokkal megismétlődött, t­anul rá Tóth III. István közrendőr, aki Broda Dezső főkapitány úk­ ő méltóságának szíves engedelmével vesz részt a Nemzeti Színház mai előadásán. Íme, hóna alatt szorongatja a rapportkönyvet, amelyből a legpontosbb adatokat merítettük. A színház dicsőséges múltja ihlesse meg színészeinket és az önök lelkét. És most hadd gyűljön az a sekszpiri tragédia. Kész! Első felvonás. Jágó Adolf. És még kételkedhetel ? Mór, Mór, te szerencsétlen szerecsen, hol az eszed ? Te, akit a bank leszámítoló-osztályában mindenki olyan nagy tehetségnek tart, ebben az ügyben oly ügye­­fogyott vagy, mint egy szélütött rikkancs. Othello Mór. — Ne tépd föl szívem sebeit. Adolf. Ne hizlald bennem a féltékenység fúriáit. Különben: nincsenek bizonyítékaid és aki bizonyíté­kok nélkül állít valamit, különösen nőről, különösen a más feleségéről, az becstelen. Adolf, vigyázz, én egy gólt rúgok beléd. Jágó. — Bolond vagy. Bizonyíték kell ? Jó, itt van. (A zsebébe nyúl.) Tessék, a Hajnali Kiadó mai száma. Olvasd el benne ezt az apróhirdetést. (Mutatja.) Othello (reszketve veszi át és egyre fokozódó izgalommal olvassa) „Diszkrét, fiatal, szép úrinő, aki egy ostoba szerecsen szerelmét megunta, előkelő úri­ember barátságát keresi. Leveleket Desdemona jelige alatt kér a kiadóba.“ Hah, hah, a hűtlen, a bestia, a nyomorult! (Jágót rázza.) Jágó. — Mit akarsz tőlem ? Othello. — Igazad van! Vele kell végeznem! De hogyan? (Mély, fájdalmas gondolatokba merül, miközben a függöny legördül.) Második felvonás. Jágó. — Ah, kezeit csókolom nagysád. Hogy van ? Megnézi-e ma este a Nemzetiben a Balga szüzet ? Desdemona­­hirtelen elrejt egy levelet.) Oh, lehe­tetlen . . . Fáj a fejem . . . Jágó. — Itthon marad ? . .. Igazán kár. Mert a bank vidékre küldte ki, délután el kell utaznia. Desdemona. — Kikérem magamnak az ilyen arczátlan czélzásokat. Jágó. — Isten ments, nagyságos asszony, hogy én czélozzak. Semmi olyan érzésem vagy gondolatom nincs, ami Nagysádra kellemetlen lehetne. De . . . engedje meg . . . mit rejteget úgy a keblén ? . . . Desdemona­­kihúzza a levelet.) Ezt ni! . . . (Meg­mutatja.) A legfrissebb kuplé. Az én drága Móromnak egyik kollégája írta és elküldte nekem. Kiváncsi rá? Jágó. — Ha olyan kegyes lenne . . . Desdemona. — Akkor elénekelem. Nem tudják, csak kevesen, Hogy mennyit ér egy szerecsen. Kivált egy férfiúban. Ki autón, gummirádlison Vagy léghajón, ha feloson . Szeret örömbe’, búban, Szerencse egy ily szerecsen, Ily szerecsen, az kész szerencse. Bár az lennék, volna becsem , egy nem, mint drága lencse.

Next