Borsszem Jankó, 1934 (67. évfolyam, 3239-3262. szám)

1934-12-21 / 3262. szám

g­Y­RSSZEM JANKÓ Karácsonyi ajándék Ez a huszonegyéves sugárzó kis hölgy, akiről karácso­nyi történetünk íródik, egymaga állt a nagyvilágban. Ter­mészetesen nem olyan értelemben, mint annak idején Ádám, mielőtt felesége született volna, ellenkezőleg, Mag­di, (hogy nevén nevezzük a gyermeket) milliós főváros kel­lős közepén élt, amellett kiterjedt rokonsága volt, számuk a háromszázat is meghaladta. Mégis, mint apátlani-anyátlan árvádra, bizonyos lelki értelemben azt kell mondanunk, hogy magányos lény volt, noha rokonai, némely jó tulajdonsága folytán (ritkán ke­reste fel őket, sohasem kért tőlük semmit,) lehet mondani, szerették, mindenesetre, egész önzetlenül. Bár erre is akadt kivétel. December elején, irodából hazajövet, Magdi találkozott Varga bácsival (nagybátyja anyai ágon) és ahogy kis darabon együtt mentek, Magdi fölsóhajtott, hogy mennyire szeretné megnézni a „Madame Recamier‘‘-t, amit a Bohózat Színházban adnak. A mai világban, egy szegény lány színházba kívánko­zik, ilyesmit alig lehet szó nélkül hagyni. Varga­ bácsi is elmondta Malvin néninek, Malvin néni a sógorának, a só­gor az unoka nővérének és néhány nap múlva már az egész rokonság ismerte Magdi léha kívánságát. Azután karácsony közeledett, a szeretet ünnepe, mikor nemes cselekedet egy szegény rokonnal titokban jót tenni. Így történt, hogy a postás december 20—24 között há­romszázhét levelet hozott Magdinak, a háromszázhét le­vélben háromszázhét jegyet a Madame Recaimier kará­csonyi előadására. December 25. . . ez a dátum örökké emlékezetes ma­rad a­ Bohózat Színház történetében. Nyolcéves fennállása óta először fordult elő, hogy eladták az összes jegyeket. És akkor is üres ház előtt játszottak. Gömöri László =*=*= A megfelelő hely Adóalany: Most hová menjek? A pénzügyigazgatóság­hoz ? Adóközeg: Ahogy most kinéz, jobban teszi, ha­ az akt­­kiállításra megy. 1­.I genfi megegyezés — No kedves kávéházi Konrád úr, látja mégsem lett háború, ahogy jósolta. — Vége. — Minek van vége? — A katonai karrieremnek. = a~' " = n ==»——«■ -.....«==» = A Borsszem Jankó legközelebbi száma Szilveszter nap­ján jelenik meg. ji/OiovcLe^ri, clxy&j.&ur 9

Next