Schuler Dezső: Hatósági és társadalmi embervédelem Budapesten. 2. kötet (Budapesti Statisztikai Közlemények 90/1, 1937)
VI. rész. Általános embervédelem
413 A főváros területén a Hajléktalanok Menhelye Egyesület a VI. ker., Külső Váci úton 1876-ban létesítette az első 130 ágyas menhelyet a hajléktalanok részére. Az egyesület az egészségtelen pincehelyiségekben meghúzódó napszámosok részére kívánt egészségesebb éjjeli szállást biztosítani. 1886-ban a főváros létesített ugyanilyen céllal szükséglakás épületeiben a családi szobák mellett 6 közös termet. Majd a központi járványbizottság a járvánnyal kapcsolatos kitelepítések alkalmával hajléktalanná váló egyének részére a Központi Vásárcsarnok részére kisajátított »Sóház«telken épített 130 ágyas ideiglenes menhelyet. Miután azonban a súlyos lakásviszonyok következtében a menhelyek férőhelye még így is kevés volt, s az egyedülálló munkások egészségtelen pincelakásokban zsúfolódtak össze, megalakult a »Hajléktalanok Menhely Egyesülete«. A főváros támogatásával egymásután nyitotta meg különböző kerületekben épített menhelyeit, így 1883-ban a VII., Rottenbiller-utca 16—18. szám alatt 130 férőhelyes, 1888-ban VIII., Alföldi-utca 6—8. szám alatt 380, 1893-ban a VIII., Alföldi-utca 9—11. szám alatt 120 férőhelyes, 1894-ben a VI., Angyalföldi-út 2. szám alatt 380 férőhelyes, végül 1892-ben a II. ker., Szegényházutcában 180 ágyas menhelyet létesített. Ezeken a menhelyeken csekély hálódíj ellenében, — sokszor ingyen, — éjjeli szállást, téli időben pedig meleg ételt is kaphattak a rászorulók. 1914-ben a fővárosban a II., Menház-utca 3. szám, a VI. ker., Alföldiutca 2. szám, a VII. ker., Rottenbiller-utca 16—18. szám, a VIII. ker., Alföldi-utca 8. és az Alföldi-utca 9—11. számú menhelyekben mintegy 1240 férőhely volt. A menhelyeket a Hajléktalanok Menhelye Egyesület kezelte. A háború kitörésekor azonban a menhelyeket katonai célokra foglalták el, majd egy ideig a menekült hajléktalan családok elhelyezésére használták fel. A háború alatt a menhelyek épülete és felszerelése elrongálódott és a menhely egyesület a háború után nem tudta őket újból karba helyezni. Ezért tőle 1919-ben a főváros saját kezelésébe vette át a menhelyeket. Az egyedülálló hajléktalanok kérdése a gazdasági válság elmélyülésével okozott ismét gondot a főváros hatóságának. 1930-ban már ismét zsúfolásig megteltek a fővárosi menhelyek azokkal, akik sem az albérleti szobát, sem pedig az ágybérletet nem tudták megfizetni. A menhelyekből kirekedtek téglagyárakban igyekeztek éjszakára meghúzódni, amikor azonban ott ijesztően meggyarapodott a számuk, a téglagyárak kizárták őket. A főváros ekkor a VIII., Alföldi-utca 9—11. számú menhelyen a férőhelyek számát 140-ről 200-ra emelte. Majd a honvédelmi minisztérium részéről ideiglenesen, ingyen átengedett IX., Timót-utca 3. szám alatti, volt báró Laudon-laktanyának egy részét rendezte be 1931. őszén 350 férőhellyel hajléktalanok elhelyezésére. Minthogy a Timót utcai menhely lakói a főváros legszegényebb hajléktalanjaiból kerültek ki, ezen az ideiglenes menhelyen — a főváros többi