Katolikus gimnázium, Brassó, 1884
A bölcseleti előtan segédtanszakai a gymnasiumon. Der Einklang ist es, den der Menscli mit seinen schwachen Kräften zu enthüllen strebt. Secchi.') Az 1879,80 tanévvel uj stádiumba lépett gymnasiumi oktatásügyünk. Ugyanis a közoktatási m. kormány uj tantervet dolgozván ki intézkedett, hogy e tanterv a neki közvetlenül alárendelt és vele bármikép szerves összeköttetésben levő tanintézeteknél már mondott tanévtől kezdődőleg fokozatosan életbe lépjen. Jelzett változtatás voltaképen nem volt egyéb mint a régi tantervnek többoldalú módosítása, minthogy ennek tanszakai közül némelyt egészen vagy részben beszüntetett,2) mást ismét fölvett a rendes tantárgyak sorozatába3) , továbbá együvé tartozó (egymást kiegészítő) tantárgyakat elkülönített4), különbözőket összeolvasztott), bizonyos tantárgyakra nézve pedig a tanfolyamot szabta rövidebbre, és így tovább. Ezer szerencse, hogy ily változások közepette a philosophiát nem érte nagyobb baj mint az, hogy a neki szánt tanfolyam két év helyett egyre redukáltatott. No de más oldalról compensatioról is jön gondoskodva, ha ugyan annak nevezhetjük azt az intézkedést, mely szerint a VIII. osztálybeli philosophia tananyagára az eddigi heti 2 óra helyett immár 3 volt fordítandó, holott tananyagul lényegileg ugyanaz maradt ami annakelőtte volt, t. i. a tapasztalati lélektan és a formális logika elemei. Ugyanehoz a tantervhez „Utasítások“ is jelentek meg a következő 1880—81 tanévben. Ezen utasítások átalános és rész e) Einheit der Naturkräfte. Uebersetzung von Dr. Schulze. Kapitel V. Leipzig, 1876. — 2) A vegytan mint önálló tantárgy egészen megszűnt, továbbá elejtetett a természettan és magyarok története a III. és IV. osztályban. — 3) A rajzot „rajzoló geometria“ néven. — 4) A szám-és mértani az alsóbb osztályokban — 5) Föld- és természetrajz az I. és II. osztályban. — 6) Német nyelv, természetrajz és bölcsészet. 1*