Állami főreáliskola, Brassó, 1899
. A Bethlen téren át felmegyünk a Királydombra. Lejtős séta utakon, fák és bokrok árnyékában elsétálgatunk a fehér toronyig. S itt álljunk meg egy keveset, mert gyönyörű a kép, mely szemünk elé tárul. Szemben velünk emelkedik a Cenk, tetején a millenniumi emlékoszlop, a honfoglalásnak ezredévi emléke, és lábunk alatt terül el a város, a honfentartásnak szintén nem sokkal fiatalabb emléke. Arról a helyről, amelyen most állunk, kényelmesen áttekinthetünk az egész városon. Tisztán látjuk, hogyan tömörültek össze a házak az egykori városfalak védelme alatt, hogy lakosaik egyesült erővel munkálhassák a polgári művelődés nagy munkáját. S ezek a szorgalmas polgárok századokon át derekasan ki is vették részüketebből a nagy munkából. Bár sok ilyen városa lett volna szegény hazánknak a múltban, különösen magyar vidékein , akkor könnyebben állta volna meg a századok viharjait s ma már az általános művelődés is magasabb fokon állana. Mert százszor megírt igazság az, hogy az ország, az állam, polgáraitól kapja erejét. Tekintsetek csak le a piac közepén emelkedő tisztes korú városházára. Homlokzata éppen felénk néz s erkélye fölött büszkén ragyog a város címere : egy fatörzs a földbe bocsátja gyökereit, rajta nyugszik a korona Azt hiszem, ez a címer is csak azt a régi igazságot akarja példázni. A szászok ugyan ma úgy magyarázzák, hogy a rajta látható korona a királyt, a fatörzs Brassó városát, a gyökerek pedig a barcasági szász községeket jelentik, de — akár gondoltak rá a város atyái) midőn a régi időben ezt a címert kérték, vagy kapták, akár nem — nekem sokkal találóbbnak tetszik az a másik, szintén szokás