Brassói Lapok, 1981 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-26 / 52. szám
BL Numorgue avagy humorpályázatunk eredményhirdetése Ugyancsak humorgott magában a zsűri öt tagja, amíg végigolvasta ésnézte, majd kiértékelte a humorpályázatra beküldött pályaműveket. 157 írás és 48 karikatúra érkezett a redakcióba, úgyhogy az iktató már-már humordállyal fenyegetőzött, nagyokat humordulva az ártatlan postásra. Mi pedig egy héten át méregettük a humoringot, addig-addig rostálva, amíg csak a nagyobb humorzsák maradtak fenn humoros ítéleteink sűrű szitáján. Olvastunk tudósítást Fürkész Pepi banánforradalmáról, receptet a sorelvonókúrára küldött sorbanállókról, beszámolót éjszakai kutyahangversenyekről, megismerkedtünk Venyige M. Antallal és Tóbiással, a tévéhuligánnal, a pult mögött kiskirályoskodó Hasas Hedviggel és az erőlevest kotyvasztó Máté Liszttel. Fellapoztuk az ellenőr naplóját és felolvastuk annak a kezdő borivónak a székfoglalóját, amelyet A fehér bárányhoz címzett kiskocsmában tartott. Megtudtuk, hogy miképp alakult át a szivaccsal bélelt őszi-tavaszi felöltő, és mi a haszna az emberiség szempontjából a budipapír-pótló budipapírnak. Hogy milyen egy háborgó igazgató és milyen állat a szamár, meg a ló, meg egy egész állatsereglet. Hogy miképp telik egy taxisofőr vasárnap délutánra. Volt, aki kisregényt küldött, volt, aki nagyot, volt, aki csak kísérőlevelet és életrajzot, volt, aki csak lakcímet és névjegykártyát, és olyan is volt, aki a AZ ÍROTT HUMOR DÍJAZOTTJAI: I. díj: D. Kiss Jánosnak: Jött a posta, ment a posta című írásáért II. díj: Simon Tamásnak: Névjegykártyák című „szómagyarázataiért" III. díj: Szűk Lászlónak: Weöres Sándor-paródiájáért. A RAJZOLT HUMOR DÍJAZOTTJAI: . I. díj: Török Jánosnak: Közlekedési jelek című sorozatáért II. díj: Ifj. Varga Mihálynak: Szó szerint című sorozatáért III. díj: Lukács Sándornak: Vigyázat, a tetőn dolgoznak! című karikatúrájáért. SZŰK LÁSZLÓ (Magyar NK) Vöröss Sándor: Forradalmi vers (Paródia) Zsong a lelkem, érzem is, izzik olykor, vérzem is, pettyfoltos a kising rajtam, s ha begőzölök, kiáltom: tani! Bugylibicska vesszőt farag, de nincsen közöttük már harag. S ha fordul a szurka-piszka, éle sincs már az a bicska. SIMON TAMÁS Névjegykártyák Elmaradt feltámadás: Phoenix... Hipnopédia: „Aludj el szépen, Kis Balázs!“ Javaslat: A Madárhatározó mintájára. Baráthatározót is adjanak ki! Furcsa: Előfordulhat olyan eset is, amikor a kritikus nem érett a műre... Kis éji zene: Szomszédaim táncházainak... Western a tévében: Lőttek! (Az estémnek is...) Művészsors: X-et egy fergeteges tapsorkán seperte el... ...: Áció, káció , vakáció... Fantasztikus: Belenéztem egy mikroszkópba, és rájöttem, hogy azt valaki távcsőnek használja... Giccsvásár: A kiállított tárgyak antianyagból készültek... A mítosz vége: Prométheusz ellopta az égi tüzet, aztán rosszmájúvá vált... Indiszponáltság: Ma nem megy! — szólt Tell Vilmos, fiához, Sebestyénhez... Háború és béke: Ha feldobom, fehér, ha leesik — robban... Os: Ne feledjük, hogy a milóinak a willendorfi volt az őse... Energiaválság: — Gőzöm nincs!... Energiaválság II.: — Hagyj békén!... Prokrusztész ágy: Addig nyújtózz, amíg a takaród ér!“ . Smog: A füsttől nem látja az erdőt!... Noé mondta: Nagy az isten állatkertje!... Freud: — A Szfinx Oidipusz komplexusban múlt ki!... „Sok az eszkimó és kevés a fóka“....mert a gyerek eszkimókat nem gyűjtik prémjükért!... Cubertin jelmondata magyarul: „Ember küzdj, és bízva bízzál!“.... Középkori hirdetés: Képíró kisaszszonyt felveszünk! Rasszista sakkozó: Csak fehér kockára hajlandó lépni... 52. SZÁM 6. OLDAL DORMÁNDI KISS JÁNOS Jött a posta, ment a posta... Amikor a postaládában az első nem nekem címzett levélre bukkantam, úgy éreztem, hogy itt a soha vissza nem térő alkalom: valóra válthatom dédelgetett gyermekkori ábrándjaim egyikét, miszerint ha felnövök, postás leszek! Átérezve az üzenetek gyors és pontos továbbításának nemegyszer sorsformáló szerepét, hirtelen a helyzet magaslatán éreztem magam és nemes nekibuzdulással, lelkemben postadalokkal elindultam, hogy visszavigyem a levelet a szentélynagyságú magas székházba, melynek homlokzatán öles betűk adták tudtomra, hogy innen indulnak a világ négy égtája felé a kék egyenruhás, becsületes és pontosságukról közismert postások. — Levelet hozott a posta! — újságoltam kitörő örömmel, belépve a szentély ajtaján. — Őrizzük meg a csendet! — mordult rám egy komor tekintetű, főnökies külsejű hivatalnok, miközben a körülötte lévő, csupa fürgekezű beosztott láthatóan kórusban szekundált neki. Mindez a belső rendszabályok értelmében történhetett, mert mint tudjuk, a munka elengedhetetlen feltétele a jó nagy kiadós csend, amit csak néha-néha, bizonyos magaslatokról szabad mozduló utasításokkal megszakítani. Mint a kisemberek általában, én is olyan vagyok: ha rám kiáltanak azokról a bizonyos magaslatokról, a hang irányába fordul és hajlik a gerincem, mint a nyári jegenye levele, ahogy azt igen találóan mondja a költő. Igaz is, suttogtam önmagamba roskadva. Minek is mindent világgá kürtölni? Hiszen a mai korszerű postai szolgáltatás gyakorlatában a kürtöt, csakúgy, mint a levélhordást, jelképesen, költői metaforaként értelmezik. Nyomban el is szégyelltem magam az ilyen és ehhez hasonló lázadó gondolatokért, és cselekedetem beláthatatlan következményeinek szörnyű sejtelmével a lelkemben letettem hát a levelet a pultra, és lábujjhegyen kisomberdáltam a nagy székház ajtaján. Másnap, mikor fölnyitom a postaládámat, a meglepetéstől csaknem hanyatt estem. A ládában ugyanis ismét ott fehérlett az a levél, amit előző nap a nagy szentélybe eljuttatni szerénykedtem. Kezdeti meglepetésemet sötét gyanú váltotta fel: mit akarnak ezek? Bevallom, válságos pillanat volt: mi minden eszébe nem jut ilyenkor az embernek! Biztosan, próbára akarnak tenni! Azt akarják, hogy felbontsam a levelet és ki tudja, mi mindenfélébe ártsam magamat. Zavaromban arra gondoltam, hogy ismét belopakodom a nagy szentélybe és visszacsempészem a nem nekem szóló levelet. Jöjjön, aminek jönnie kell, kiabáljanak, ahogy csak a torkukon kifér. Eszembe jutott azonban, hogy ehhez bátorság kell és ne kerteljünk: nekem az már nem volt! Hirtelen határoztam el, hogy mégiscsak beváltom gyermekkori álmomat, s ha nem is kék egyenruhában és hetyke tányérsapkában, de szerény jelöltemben és tavalyelőtt vásárolt kalapomban elindulok fölkeresni a címzettet, még ha rámegy a nagy szabad időm fele is! Szerencsém volt: már két hét múlva rábukkantam a levélen jelzett Fajdkakas negyed E-98-as tömbháza, F lépcsőházának 415-ös lakására, amelynek lakói még szilvapálinkával is megkínáltak, mert azt hitték, hogy a Marosvásárhelyen 1974-ben föladott levél már meg sem érkezik. A levélben azt írta a marosvásárhelyi rokon, hogy megszületett a kicsi Pityuka, aki hálistennek jól van... Ettől kezdve ment minden, mint a karikacsapás. A munkahelyemre már be sem jártam, mert naponta találtam nem nekem címzett leveleket a postaládában és azokat hűségesen ki is hordtam a címzetteknek. Közben felmondtak nekem, de a felmondó levelet mindmáig nem kaptam meg, mert állítólag postán küldték ki. Kaptam viszont egy táviratot. Éjszaka két órakor költött fel egy daliás postásazzal, hogy meghalt a Vilma nénni. Te jó isten, borzadtam meg, szegény, szerencsétlen Vilma néni! Olyan fiatalon! És sírtunk, annak rendje-módja szerint. Reggelig, mert megkínáltam a postást szilvapálinkával és reggelig tartott a készlet. Nem sajnáltam, mert én is egy ajánlott levél kézbesítéséért kaptam. Amikor a mámor a fejemből elszállt, döbbenten vettem tudomásul feleségem közlését, miszerint nekünk még Vinga nevű ismerősünk sincs! Sebaj, van másnak, mondtam. És szívvel-lélekkel feküdtem bele a munkába. A kora hajnal már az utcán talált, idővel beszereztem egy ökörhasú oldaltáskát is, amit egy kis kétkerekű szekérrel vontattam magam után. A hagyományos postakürtöt ezüsthangú csengőkkel helyettesítettem. És örültem, ha örömet vittem és búsultam, ha búsultak mások és elfogadtam a borravalót, mint az igazi postások. Egy ködös novemberi délutánon, éppen mikor már az utolsó levelet is kézbesítettem és hazafelé menet a jól vég (Folytatása a 7. oldalon) LUKÁCS SÁNDOR: Vigyázat, a tetőn dolgoznak! (2.); Ifj. VARGA MIHÁLY: Melegágy (1.); Napsütés (3.) szomszédjáét. Volt, aki a Tisztelt szerkesztőséget küldte el, és olyan, aki csak a zsűrit. A szerkesztőség habozott egy ideig, hogy menjen-e vagy maradjon, de a zsűri, az maradt, kitartott az utolsó borítékig, sőt a jegyzőkönyv utolsó soráig..., az utolsó humorgásig. Jegyzőkönyvektünk ugyanis mindent, még a Ludas Mátyástól Döbrögi módjára ellopott vicceket is, meg poénokat. Szóval, ebben a nagy humor-ügyben mi sem ismertünk tréfát. Annál is inkább, mert az Írások zömében nem találtunk belőle egy szikrányit sem. No, de sebaj, majd jövőre! — nyugtatgattuk egymást meg a jegyzőkönyvet. Aztán visszavonultunk, bezárkóztunk és döntöttünk. A következőképpen: 1981. XII. 26.